Igen, szerepel a tervek között. Majd ha egyszer oda jutok, és időm is lesz...
A Csabagyöngyét lefújtam pár napja Thiovit-tal (este, félhomályban), mivel már érik, és hosszú ÉVI-jű szerrel már nem lehetett, de valami kellett, mert az mindig kirepedezik éréskor. A Thiovit-ra nincs semmi ÉVI? Lefújom, és már ehetem is?
A Shavit-tel nagyon meg vagyok elégedve. Van egy örökölt telkem 25 km-re, ahol van pár tucat tőke. A távolság miatt nem tudom rendesen csinálni.
Kb. 3 hete, még a nagy meleg előtt azt láttam, hogy a lenti kertben lévőket erősen elkapta a peronoszpóra, a fürtök rothadnak, a levelek egész sárgák. Még a direkttermők is betegek, az egyetlen egészséges a Pölöskei muskotály. Mivel csak Shavit volt nálam az idevonatkozó szerek közül, azt kaptak. Egyszeri permetezés meggyógyította őket. Igaz, a forróság is segíthetett, de akkor is szép volt.
Az idő tényező sajna a leg kritikusabb. Sajna csak délutánonként érek rá 1-2 órát igy örülök, ha a gépi munkát ellátom. Persze azért nekem is maradt kapálni való, dehát a gépről szebb az élet:).Amit az egy sziküről montál az eddig eszembe se jutott pedig van egy pár kedvenc gyomom akik remélem, hogy egysziküek.
-Szia! Lassabban kell menni!(hihi) Milyen gépet használsz?
-Jó tudom fényképezőgépet!(hihihi)
A terméklapról azt látom, hogy min. 0,2%. Az ajánlott mennyiséget ki kell szórni., inkább bővebben, mint szűkebben. A kollegák nemsokára visszajönnek a permetezésből, őket hallgasd meg.
újonc vagyok, köszöntök mindenkit és köszönöm ha válaszoltok ! - eddig permeteztem: I. Shavit F 72 WP + Karate Zeon II Ridomil 68 WG + Tilt 250 EC + Talstar 10 EC III Fundazol 50 WP + Folpan 80 WDG + Talstar 10 EC IV most Shavitottal akarok permetezni Shavit adagolása 2 kg/ha. Az 1 ha szőlőnkre 500 liter permetlénél többet ez idáig nem sikerült kiszórni. Tehát így ha 0,2 %-os Shavit oldatot készítek, 500 literrel csak 1 kg/ha szer juttatható ki. - kérdésem szabad-e nagyobb töménységű (0,4 %-os) Shavit permetlével permetezni a szőlőt, mert csak így lehetne kijuttatni a 2 kg/ha előírt adagot ? - itt Biharba az Érmelléken csak 7,5 ml kiszerelésű Quadris kapható, amit 10 l-ben oldható. Van e értelme az 50 liter 0,2 %-os Shavit permetlevet egy ilyen ampula Quadrs-al úgymond turbózni,feljavítani ?
-Nem szeretsz kapálni? Érdekes!(hihi) Az egyszikűek ellen lehet vegyszerezni már telepítéstől. A kétszikűek ellen ne használj gyökér herbicideket, csak deszikkánsokat. A szőlőre ne menjen. Kell egy terelőlap.
A kapálást ,hogy oldjátok meg ? Az első három évben nem gyomirtózhatok és az utóbbi években havonta kellett kapálni elég költséges mulatság.Már azon gondolkodtam, hogy legközelebb fólia takarást használok.A gazdabolt.hu-n lehet kapni agro szövetet átengdi a nedvességet. Valyon alkalmas talajtakarásra is?
Igen, és ahogy a metszési ábra mutatja itt 2 szemes csapok vannak, de Cirfandliának is igaza van, én a kartartó szálhoz kötözöm a szőlőt Guyot művelésben.
Valóban, jól elnéztem az ábrát. Pedig a huzalátmérőkből kiderül...
Szóval valóban nincs a kartartó (60cm) alatt "segédhuzal" hiszen nincs is leköthető szálvessző; de ettől még lehet hosszúra metszeni (én néhány csemegén csinálom is, lásd kép, lekötés a kartartóhoz). Ami megzavart, az az, h. nálunk 3 pár lombfaltartó van, az ábrán csak kettő. (nem feltétlen kell 3 de az jobban megtartja a nem annyira erős hajtásokat is; pontos osztásköz nálunk: 30, 40 40cm; az első emelet van legközelebb a kartartóhoz; ott a legfontosabb a hajtások mielőbbi rögzítése.)
szava23: igen a hárs nagyfürtű, ott vidd feljebb, mert le fog lógni nagyon. 60 cm ok.
Arra azért figyeljetek, hogy a belinket ábrán a Lens Moser kordon van, ahol 12 cm-re van a kartartó szál, és alatta egy szál szolgál a vesszők lekötésére.
Szerintem ez más, mint amiről beszéltek. Szerintem alacsony művelésnél nem kell lefelé kötni a szálvesszőt/félszálvesszőt, hanem csak csapok vannak, tehát ott alsó (lekötő) szál nem kell. Az alacsony művelést nem nagyon ismerem, csak sejtem, hogy egy 50-60 centire lévő vezetőszál (kartartó szál) alatt nem lehet drót, mert nem lehet tőle kapálni, és nagyon leviszi a fürtzónát.
Akkor ott jó! :) Jól gondolod, minél alacsonyabb, annál több hőt kap a besugárzásiból.
Ha nem nagy terület leviheted 50 cm-re is, bár Disznókőnél is jó alacsonyan vannak a karok. (metszők ,aszuzók - pechjére) Amire itt vigyázni kell; a gyommentesség; vagy ha füves, akkor kaszálni, mert hamar eléri a gyomállomány a fürtzónát és jó ki párás klímát tud létrehozni, gombabetegségek melegágya.
Függ attól is milyen anyagokból építed meg; mi eléggé sokat nézelődtünk, kerestünk tétováztnuk. (Most tavasszal építettünk ki még 6 sort; végül lemondtam a könnyű alumínium támrendszerről - drága és nem bírja szélnyomást)
Nálunk hengeres vas végoszlopok (d=~ 12cm) és U profilú közbenső tartóoszlopok (5 m-ént) vannak betonalapban; ~185 cm-res magassággal.
Kartartó huzal 60 cm-en (a régin 50-en van de azon már dolgozni igen kínos, metszés, hajtásválogatás stb. derékgyilkos); 3 pár lombfaltartó, 40, 35, 35 cm-re egymástól. (ezek lehet, h. 5 cm-el eltérnek; megmérem pontosan majd)
Hogy el tudd képzelni; az oldal alján a kép: kordon
Merre telepítesz? Függ azért a műv. mód. a fajtától és a termőhelytől is.... pl. az Alföldön nem biztos, h. egy lágy fehér fajtát így termesztenék...
Korábbi hozzászólásodban olvastam 1mX2m a térálas aszőlődben nekem 0,8mX2,4m,de még nincs kialakitva a támrendszer. Ird már lrd már le légyszi az alacsony kordonod felépitést Köszi
Meglepő - ebben a hőségben. Volt felétek az elmúlt 10 napban nagyobb eső? Ha nem, akkor a betegség korábbi indítatású mert ez a hőség és pára inkább a lisztharmatnak kedvez; a peronosz 30 fokon áll. besül. Bár a bogyók már olyan állapotban vannak, h. inkább a lomb a veszélyeztetett a lisztharmat szempontjából.
Nálunk tavaly a vigasztalan augusztusi esők alatt a peronoszpóra szépen rámászott a lombra, most nem engedem.
Kézi permetező? Ha gépi, akkor állítanod kellene a cseppméreten, mert ez durva, megfolyik, és nem egyenletesen takar. Ha nem felejtem megint otthon a gépet, mutatok képeket én is.
Megcsináltuk a terméskorlátozást (fürtválogatást, (C) Cirfandlia) most egész szépen áll a szőlő. Lisztharmatnak nyoma sincs, egy-két új tőkét megtámadtak az atkák, de ebben a száraz melegben nem kell bántani őket, megmurdelnek maguktól.
Akkora zápor volt 2 hete, hogy a pincém a szellőzőnyíláson át beázott.