Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
A titkosított objektum 2007-ban nyílt meg a látogatók előtt a Várban, azóta ez már a harmadik látogatásom. Tavalyi év során bővült a kiállítási anyag Japánból érkezett tárgyakkal, leletekkel, illetve az atomtámadást túlélők rajzaival, tulajdonképpen ez adott okot az újbóli barlangtúrára, mert hogy kb egy órás vezetett túra keretén belül tekinthető meg a föld alatti kiállítás. Bent/lent hűs van, kb 10-12 fok az állandó hőmérséklet, ezért ha valakinél nincs a nyári hőségben kiskabát, kardigán, érdemes a bejáratnál felölteni a felkínált posztó kabátokat, jól jön a séta során.
Nagy szerencsénkre, az idegenvezető fiatal lány nagyon felkészült volt, a kórház története és kialakítása mellett rengeteg érdekes, izgalmas (és végtelenül szomorú) történést mesélt el, ami a falak között esett meg. A kiállítás nagyon gazdag tárgyi emlékben, komplett berendezett szobák, műtők, köztük röntgengép, kiszolgáló helységek, a működést biztosító gépészeti monstrumok mind megtekinthetők.
Ezután pár nappal mentem könyvtárba, és hogy - hogy nem, benyúltam az újdonságok polcára és kivettem A sziklakórház végnapjai c. könyvet, Flautner Lajos tollából, aki nem mellesleg sebész. Így nagyon közeli képet kapunk egy egy orvosi beavatkozásról, műtétekről, a sebesültek ellátásáról még a leglehetetlenebb körülmények között is, de a legborzalmasabb, ésszel fel nem fogható, a kitörés leírása. A történelmi események hiteles ábrázolását Ungváry Krisztián segítette.
Egy váci kiállítást szeretnék kiemelni, Memento Mori néven fut.
A Fehérek Templomának felújítása során 1994-ben egy másfél évszázaddal ezelőtt befalazott kriptarendszert fedeztek fel a munkások. Ebben a kriptában több, mint 200 jó állapotú koporsót találtak, bennük mumifikálódott testekkel, akiket az 1700-as évek elejétől temettek ide, kb 100 éven keresztül. A kripta belsejének állandó hőmérséklete, a folyamatos légmozgás, illetve a temetkezés során használt koporsófa anyaga és az abban elszórt faforgácsnak köszönhető a leletek épsége. A megtalált tárgyakból – köztük kézzel festett koporsók, ruházat, cipő, rózsafüzér, feszület – és három különböző mumifikálódott testből áll a földalatti kiállítás (van földfeletti is, természetesen). Egy sor érdekességet lehet olvasni, pl a holtestek java része hordozta a tbc fertőzést, találtak különböző rákot okozó génmutációkat. Bepillantást kapunk az akkori temetkezési szokásokról, a halálhoz való viszonyról. Valahogy jobban része volt az életnek.
A börtönről meg annyi mindenképp érdekes lehet, hogy az ódon szürke falakat az 1770-es években építették, szegényebb sorsú nemes ifjak oktatását, nevelését célozva meg, börtönként csak a szabadságharc bukása után funkcionált.
Csak tévében láttam, elég régen, és nem ezt az előadást, de megrázó volt.És hátborzongató volt azt figyelni, hogy apró mániák, rendellenességek mivé fajulnak.
Ha valaki Esztergomba jár érdemes beiktatni a nagyobb látványosságok mellé. Megéri a hangulata. Az Előhegyen egy igen meredek részen áll a villa/nyár rezidencia, inkább az utóbbi, mivel tavasztól őszig lakta az író feleségével, Török Sophie-val. Rajtuk kívül folyamatosan népes társaság töltette be a teret, állandó vendégeik közé tartoztak a kor írói, költői, színészei és más művészei. A félig fedett előtérben található az autógramm fal, ahol a vendégek hagyták kézjegyüket, volt amit egész tisztán kitudtam olvasni, mint pl Németh László, Kosztolányi, Karinthy, Móricz, már ez önmagában kellemes merengéssel járt. Az emeleten, szűk lépcsőn felfelé Sophie szobája, lent a közös helységek mellett kortárs művészek részére kiállító/alkotó szoba, személyes tárgyak, és rengeteg könyv. Van egy szoba, ahol végtelenített szalagról szólnak Babits művek a 70-80-90 évek legnagyobb színészeinek előadásában. És itt jött az a pillanat, amikor megállt az idő számomra. Beleolvasgattam a Beszélgető füzetbe - ami az 1938 végétől kicsi megszakításokkal haláláig vezetett beszélgetésekből áll. Ez még sosem volt a kezembe és ezért is hatott rám módfelett. Kicsit kukkolónak éreztem magam, aki betekint egy szoros szerelmi szövetség védett birodalmában; végig lehet kísérni a betegség lefolyását, fájdalmait, kínjait, a kezeléseket, a mindennapok nehézségeit, a morfium könnyítő hatását, de a barátokkal folytatott levelezést is, és ha jól emlékszem még politika és kritikai észrevételek is voltak a könyvben. Sok fotóval.
Sokáig hatása alatt voltam, de nagyon nehéz bármit mondani a világirodalom egyik legfajsúlyosabb és közismert monodrámájáról. Ami biztos, bő másfél óráig egy hatalmas utazás részese lehettem, utána még sokáig dilemmáztam, ki az őrült és ki nem, ki normális és ki nem, de nem jött ki sehogyan sem az egyenlet.
A szürreális színpadon semmi sem funkcionális, a bútorok, berendezési tárgyak torzulása szinkronba áll az észlelés, az elme szabálytalanságával. Keresztes Tamás nagyon szépen kidolgozott játéka elvitt a legeldugottabb zugokba, hol tombolt, hol csendesen molyolt, az erőteljes kibillenésekkel visszavonhatatlanul menetelt a teljes becsavarodásba.
Nagyon intenzív, vibráló darab, amit fokozott a színész saját maga kreálta hangeffektusok, zenék, fények együttese.
Két nappal ezelőtt véletlenül kapcsoltam az egyik MTV csatornára, ahol Arany János balladáról beszélt az általam nagyon kedvelt Hegedűs Géza. Vagy harmincöt évvel ezelőtt a szabadegyetemen is sokszor ott voltam az előadásin, most is eszembe jutottak. A balladákat (persze nem az összeset) elszavalták, a Pázmán lovagból aprócska tévéjátékot készítettek, méghozzá jó humorral.
Töprengek, hogy vajon csak rám hat ennyire az élőszó varázsa?
Leírásod alapján a Vőlegény kifejezetten aktuális, ezt sok, húszas-harmincas évekbeli színdarabról, illetve regényről el lehet mondani.
Ami a másik darabot illeti, megrázó lehet, de a leírásod alapján a Deák Ferenc-féle állatorvosi ló jut az eszembe. Persze, miután nem láttam, nem tudom megítélni.
Van némi restanciám a nyári kultúrberket illetően. Kezdem is egy kifejezetten nem medenceparti limonádéval.
Edouard Louis: Leszámolás velem (Jurányis darab) Egy francia munkásnegyedben nevelkedett és abból sikeresen kitörő fiatal férfi meséli el küzdelmes életét monodráma keretén belül. Hihetetlen volt a helytállása, fizikailag is - egy bazi magas cipőben tipeg a darab kétharmadában, nyakig beöltözve vastagon -, lelkileg meg végigment azokon a stációkon, amelyek gyerekkorától kikövezték útját, részeges nagyszülők, bántalmazó, tökösséget elváró szülők, kiközösítő gyerekcsoportok, teljes szeretet- és figyelemhiány, miközben küzd az egyre inkább tudatosodó melegséggel. A családtagok stilizált kartonlapon jelennek, akiknek magára ölti eltorzult személyiségüket. Többször kirázott a hideg, ahogyan ugrált a mélyen átélt szerepek között. Élesen, keményen koppannak a szavak egy érzékeny lélek mélyéről. Megrázó, pisszenés nélküli másfél óra.
Aztán egy felszínen vidám darab, ha mélyebben kurkásznék nagyon nem.
Szép Ernő: Vőlegény Adott egy igen klasszikus történet, miszerint a szegény sorsú család szépséges, talpraesett és csípős nyelvű lányuk férjhezmenetele kapcsán reméli a jobb létet, a társadalmi felemelkedést. Ha pénzcsináláshoz nem is, de az előkelő, nagyvonalú élet látszatkialakításához mindenképp értenek. Pénz, pénz, pénz, minden e, illetve vagyis e utáni sóvárgás körül forog, előbb utóbb bedarál szerelmet, családi kapcsolatokat, tisztességet, alantas vágyuk a tisztesség szélére sodorja az összes szereplőt, nincs kivétel. Természetesen semmit sem kell komolyan venni, minden eltúlzott, sarkosított, az összes nyűglődés, hazudozás, becsapás. A családtagok szórakoztató karakterek, a szülők szerepében Takács Kati és Gazsó György, a szerelmesek, vagyis egymás pénzét sóhajtozók - mert hogy a vőlegény sem veti meg a felemelkedés ilyetén lehetőségét - Kovács Patrícia és Szabó Kimmel Tamás. Igazi őrület, a szó jó értelmében. Egy percet sem unatkoztam, sőt helyenként soknak is találtam a helyzetkomikumot.
Köszönöm! Nagy kedvem lenne megint ott sétálgatnom, de ezzel várok, amíg kissé elfogadhatóbb lesz a hőmérséklet. Akkor viszont nem biztos, hogy baráti fuvarra várok, kitűnő a vasúti közlekedése.
A képből is látható, hogy a liget kifejezés valóban túlzás, de térnek megfelel. Persze, nem ez a legnagyobb bajom. Egyszóval: kirándulásra fel! Célpontnak itt van mindjárt Piliscsaba.
Talán kicsit furcsa, ha erről írok, de számomra meglepetés volt, hogy felfedeztem egy árnyékos, kellemes sétahelyet. igaz, ez Piliscsabán van, és egy véletlen folytán találtam meg. egy barátnőmnek valami ügyes-bajos dolga volt arrafelé, elkísértem, és miután nem volt kedvem holmi szűk, levegőtlen folyosókon várakozni, az ő beleegyezésével elmentem kicsit körülnézni. Akkor találtam rá a Szent László király útra, ami mindkét oldalról vadgesztenyefákkal határolt, tehát árnyékos. Kevés az autóforgalom, nyugodtan sétálhattam akár az út közepén.
Azon kissé csodálkoztam, hogy egy Klotildliget feliratú táblát találtam. Ha egy harminc négyzetméteres és háromfás terület már liget, akkor nekem téves fogalmaim vannak erről. Ott láttam a Klotild nevű főhercegnő mellszobrát, fura mód kicsit arrébb Rákóczi Ferencét is. A kettő együtt kissé furcsán hatott rám. Könnyen lehet, hogy ez fölösleges akadékoskodás, hiszen igazán jól töltöttem el ezt a félórát. Kár, hogy nem sokszor járok arrafelé. Viszont lehet, hogy így megmarad az első benyomás szépsége.
Ha majd körvonalazódik a pécsi kirándulásod, szívesen "lektorálom" a programodat, - már ha igényt tartasz rá :-)
És szívesen fogyasztanék Veled majd egy kávét/teát/fagyit valamit, ha erre jársz :-) És ez az ajánlat minden topik-törzstagra vonatkozik, - ha netán erre visz az utatok!
Nagy örömmel olvastam a beszámolóitokat, eléggé felcsigáztatok (jaj, eléggé csúnya ez a szó, de nem tudom mivel helyettesíteni) a részlet gazdag leírásokkal.
Remélem a nem túl távoli jövőben Pécsre is eljutok, és ha ott leszek habzsolni fogom a látnivalókat, meg az ennivalót is, mert azt is nagyon szeretem ám :)
Épp a napokban volt valami műsor színházról – sajnos csak hogy morzsát csíptem el - Kútvölgyi Erzsébet beszélt a Júlia jelenségről.
A múzeumok éjszakája úgy ahogy volt, kimaradt nekem, majd legközelebb. Viszont láttam több filmet tévében és moziban is, igazi csemege volt a Gagarin eredeti hanggal, némi nosztalgiával néztem gávárity pá ruszki.
Én is elmentem a Múzeumok Éjszakájára, jó néhány olyan rendezvény volt, amit kijelöltem magamnak. Persze nem minden úgy sikerült, ahogy elterveztem, de hát erre számítani lehetett. Most úgy terveztem meg a látogatást, hogy ne kelljen sokat járműre szállni, szerencsére a belvárosban rengeteg ilyen-olyan-amolyan múzeum van.
Ezért aztán kijelöltem magamban egy útvonalat, és nekiláttam. Kezdtem az Egyetemi könyvtárral, ott nem túl sok látni-hallani való volt, legalábbis ez alkalommal. Folytattam a Petőfi Irodalmi Múzeummal, az már érdekesebb volt. Koncert a kertben, amit sokan és szívesen hallgattak. Aztán felmentem az előadóterembe, ott jó hűvös volt, és felkészültem arra, hogy szinte bármit érdeklődéssel hallgassak. Na, itt kezdődött e kellemetlenség, mert úgy elkezdtem köhögni, hogy kénytelen voltam távozni. Zavart engem, a mellettem ülőket, és feltehetőleg az előadót is zavarta volna, én pedig egyiket sem akartam.
Inkább továbbmentem a Nemzeti Múzeumba. Itt is sokan voltak, ami nem túl meglepő. A kertben cukor – laktóz és gluténmentes, kézműves fagylaltot lehetett venni, rögtön rendeltem egy kétgombócosat, egész jó volt.
Itt is hangverseny kezdődött, jó néhányan ültek a lépcsőkön, és hallgatták. Én inkább bementem és körülnéztem. Legjobban a reformáció 500 éve alkalmából kiállított tárgyak érdekeltek. Itt is volt légkondicionálás, továbbá tompított világítás, feltételezem, a kiállított könyvek miatt. Már a bejáratnál egy ijesztő kép fogadott, alighanem az utolsó ítélet napját ábrázolta, Bosch stílusában, mondhatom, nem volt kellemes látvány. Megszemléltem Rákóczi György arcképét, buzogánnyal a kezében ábrázolták. A kéztartásából ítélve, elképzelhető, hogy a fegyvert nem csak díszként tudta használni. Bevallom, hiányoltam Lorántffy Zsuzsannát, elvégre ő sem volt akárki, és komoly szerepet játszott a reformáció történetében. Örömmel üdvözöltem viszont Ruyter admirálist. Még tettem egy sétát a Kárpát-medence népeit bemutató kiállításon, és ámultam-bámultam, milyen szépek a kiállított ékszerek. Külön öröm volt a nagyszentmiklósi aranykincs másolata, ez még a XIX. század végén készült. Változatlanul nagyon szeretném, ha az állatfejes pohárból megihatnék egy-két korty vörösbort, de ez nem túl valószínű.
Utána irány a Néprajzi Múzeum. Ott is zenéltek, már amennyiben az annak volt nevezhető, én rögtön elneveztem veszett sakálok kivégzésének. Gyorsan elmenekültem az emeltre, ott nézegettem. Bevallom, legjobban a kiállított gyerekjátékok tetszettek. Főleg a csöpp konyhaberendezés, ez egy asztalból, négy hokedliből, és a méretben hozzáillő gyúródeszkából, illetve nyújtófából állt. No meg egy ónból készült tányérkészletből. Volt kétaraszos, üvegajtós szekrény, jól láthatóan abrosszal és ágyneművel tele.
Mire jól végignéztem mindent, eléggé elfáradtam, és elindultam hazafelé.
Ha Shakespeare drámát kell megnevezni, és hangjáték is számít, akkor a Lear király. Nem tudom már, kik szerepeltek benne, de egy mondatra és a hangsúlyára jól emlékszem: Ha nem lennél rosszul, nem bíznám méregben többé soha.
Én, a topik lustája nem voltam még soha Múzeumok Éjszakáján,de mindig élvezettel olvasom a beszámolókat. Várom Csimpolyáét is !
Viszont voltam kulturálódni a múlt héten 3 alkalommal, ez egyéni csúcs, főleg,hogy két nap hétköznapra esett.
Tehát: A Madách Színházban Shakespeare-fesztivál van, ennek keretében voltam hétfőn este a Tolnay Szalonban egy beszélgetésen, amit Bárdos András csinált Hegedűs D. Gézával. Az a téma,mivelhogy több ilyen beszélgetés is volt-lesz (színésszel, irodalomtörténésszel stb.) hogy a nagy angol drámaíró kinek mit jelent. A beszélgetés után, ami este fél 8-tól este 9-ig tartott, még volt egy filmvetítés is, egy 1953-as fekete-fehér Julius Caesar film,ami több,mint 2 órás. Ezt bevallom nem vártuk meg, pont a hossza miatt, hanem beültünk egy kicsit a körúton koktélozni meg beszélgetni az unokatestvéremmel,aki egyáltalán elcsalt erre a Shakespeare-fesztiválra.
Bárdos jól vezette a beszélgetést, mitőlünk, a közönségtől is megkérdezte,hogy kinek mi volt az első élményre S.-el. Néhányan a Gábor Miklós-féle Hamletet említették, volt aki Huszti Péter Othello-előadásbeli Jágóját hozta fel. Én is megszólaltam,pedig egyáltalán nem vagyok az a típus:), nem tudom mi történt velem, de megkérdeztem,hogy filmet is ér-e mondani első élményként, mert akkor én Zeffirelli Rómeó és Júliáját mondom, zsenge tizenéves koromból. Mondta Bárdos,hogy persze, úgyhogy elmondtam,hogy én úgy láttam ezt a filmet,hogy nem ismertem a történetet, tehát végig drukkoltam,hogy sikerüljön minden....
Hegedűs D. Géza is érdekesen beszélt, saját gyerekkorát, színházi élményeit is elmondta, valamint kivetítőn részleteket mutattak be Shakespeare-alakításaiból. Szimpatikus volt a színész, bár nem tudtam mindig eldönteni,hogy őszinte-e vagy kicsit maníros... (vagy mindkettő)
Másnap kedden pedig a Szerelmes Shakespeare c. filmből készült színi előadást néztük meg (Tompos Kátya, Nagy Sándor, Tóth Enikő, Magyar Attila Csákányi Eszter - mint I.Erzsébet - stb. szereposztásban). Kellemes élmény volt, tudom ajánlani.
Szombaton pedig jó társaságban kirándultunk autóval, Zebegény volt a kiindulási pont, onnan Párkányon keresztül Esztergom, itt ebéd, Visegrádon a várban sétálás (remek jó idő volt, nem volt egyáltalán kánikulai érzésünk, mert kellemesen fújdogált a Duna-kanyarban a szél), kávézás egy visegrádi hotelben,ahonnan a kilátás pompás Duna-kanyarra, kompozás Visegrádról Nagymarosra, úgy vissza Zebegénybe. Jó színem lett ! :-)
