A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
A diszkrét téridő kvantum a létező legkisebb, a belőle álló közeg a létező legsűrűbb. Az anyag elemi részecskéje, jóval nagyobb, így az anyagi közeg „ritkább”, a hullámtermészetével együtt. A buborék fala olyan „vastag”, mint az anyag legkisebb megnyilvánulási formája.
szerintem (sőt! tudomásom szerint) a tér maga tágul, kitöltve a galaxisokkal.”
Mindenki abban hisz, amiben akar!
A végtelen téridő halmazában, van egy „buborék”, az univerzum, ami lehet táguló, zsugorodó egyaránt. A benne lévő anyag/energia, meg ritkuló és sűrűsödő. Az univerzumból nem lehet kilátni, mivel az eseményhorizontja, a buborék fala nem átlátszó. Az egy sötét fal, amin még a neutrínók sem hatolnak át. :)
Az univerzumon kívüli „üres” teret azért nem látjuk, mert nincs benne információt hordozó anyag (foton) ami eljutva hozzánk képet alkotna.
Az emberi elme által kapunk képet a valóságról, ami nélkülünk is létezik. Ezért ami időben előttünk létezett, csak velünk válik érzékelhetővé és következtethetővé a felhasználható információk alapján.
Mivel az információt a fotonok véges sebességgel hozzák el számunkra, a térbeni és időbeni útja érdekesen alakul. A gyarapodó térfogatú univerzum széle, vagy frontvonala, távolodik tőlünk, miközben az első galaxisok egy sűrűbb és kisebb univerzumban keletkeztek. Így róluk ma látott kép, egy távolodó galaxis, felénk közeledő információjából áll. Ezt lehet úgy is tekinteni, mintha egy fotós exponál egy képet, majd benne hagyja a filmet a kamerába. Majd az unokája 50 év múlva megtalálja, és előhívja a filmen látható képet. Az univerzum esetében nem 50 évről, hanem évmilliárdokról beszélhetünk.
Az univerzumon kívüli „üres” teret azért nem látjuk, mert nincs benne információt hordozó anyag (foton) ami eljutva hozzánk képet alkotna.
Amennyiben a folytonosnak tűnő, de diszkrét elemekből álló téridő struktúra az első kvantált, az csak az emberi elme kialakulása után feltételezhető, de soha nem igazolható. Az ősrobbanás már a meglévő közegbe történő második kvantálása az energiának, mégpedig a téridő kvantumnál nagyobb mérték, energiaértékek szerint. Mivel a „végtelen energiát” az első kvantált közeg, (a vákuum) képviseli, a második véges energiájú kvantumos közeg az univerzum benne.
A mértékelmélet szerint, a téridő, vagyis a mező minden pontjában definiált fizikai mennyiség megmaradó, ha folytonosan differenciálható marad. Vagyis a lényeg abban rejlik, hogyan vált át a kvantumos folytonossá. Tegyük fel, hogy egy a priori téridő kvantum, mint a téridőbeli „eseménypont” nem megmaradó energiát képvisel, hanem a téridőnek előbukkanó és eltűnő mivoltát.
Azonban a nem egy időpontban felbukkanó kvantumokból egy folyamatosan egzisztáló, végtelen struktúra keletkezik, ami már emberi lépték szerint folytonosan differenciálhatónak minősül. Az előbukkanás és eltűnés egymásutánisága adja a folytonosságot, a végtelenséget, amit csak egy következő, második kvantálással lehet mérhető energia adagokká, anyaggá minősíteni. Az a kérdés, hogy ezt a második kvantálást egy természetes, spontán folyamatnak tekintjük, vagy ehhez az emberi elme szükségeltetik? Amennyiben egy természetes folyamat eredménye, úgy az energia és anyag univerzális szintű megmaradása is egy időben elhúzódó felbukkanás eredménye, amit az elhúzódó eltűnése követ. Amint egy (véges) a priori téridő kvantum esetében kicsiben, úgy univerzális, (véges) energia/anyag esetében nagyban. A másod-kvantált energia/anyag előbukkanása, egy végtelen téridő struktúrában, egy kitáguló eseményhorizont, egy kvázi lökésmentes hullámfront nélkül elképzelhetetlen.
A különféle neutrínók különbözö számú stabil elemi részecskékböl állnak, de úgy, hogy elektromosan semlegesek és az összgravitációs töltéseik is nullák. Tehát azonos számú elektronokból és pozitronokból és azonos számú protonokból és eltonokból állnak és sokféle van belölük.
Igen, és a fránya neutrínók nem kondenzálódnak se saját magukon, se más anyagon. De a proton-bázisú anyag gravitációsan taszítja az elton-bázisú anyagot és így nincsen semmi értelme bevezetni a "sötét anyagot".
Így már értem. Valójában elektron, vagy proton neutrínókban található a stabil kötésű anyag. Akkor a sötét anyag és sötét energia azért „sötét”, mert azokat a fránya neutrínókat nehezen lehet észrevenni.:-)
