Figyelem már én is egy ideje az időjárást. Anyukámnak mindig azt mondtam, hogy figyelje meg, 1 hónappal el van tolódva az időjárás. Lásd: szeptemberben még augusztusi meleg volt, a decemberi havazás januárban jön meg, a tél nehezen múlik, március idusán még leszakadt a hó, amire esetleg még februárban szokott esély lenni, és lásd most is: olyan változékony, szeszélyes az idő, mint áprilisban szokott. Teljesen nem vagyok tisztában a magyarországi időjárással, csak a hírekből, szülőktől, barátoktól, fészbukról, köpönyeg.hu-ról gyűjtöm az infót.
Meg sajnos az önzőő érdek is. most oly ütemben pusztítjuk a kényes környezetet amilyen módon csak lehet. Minek például kivágni az őserdőek? Mit akarok több fát vagy azt hogy a következő generáció is élvezhesse azt amit én most tönkre teszek?!
Erre egy példa régről, most nem tudom ilyen a helyzet de remélem jobb. Régen a gyáraknál ugyan volt környezet védelmi ellenőrzés de ők inkább kifizették a birságot minhogy változtassanak. Aztán mikor bekövetkezett a katasztrófa akkor meg sipároktak.
undorító ez a világ ilyen értelemben, felgyorsult, nincsen idő egymásra, környezet szennyezés és még egyébb nyalánkságok. Komolyan mndom az előző generációnak sokkal job volt.....
Globális felmelegedés. Hiába nem hisznek benne az emberek, régen a tél tél volt, a nyár nyár, nem volt áprilisi havazás meg téli 20 °C. Hosszú távon nézve egyre jobban eltolódnak az évszakok, egyre jobban kifordulnak a megszokottból, alapjáraton is egyre melegebb van, egyre erősebbek a viharok.
Régen (40-50 éve) minden tél olyan volt - még a belvárosban is - hogy simán lehetett hógolyózni, hóembert építeni mindenhol, gyakran méteres hó volt, most meg... 2-3 évente van igazi tél, akkor is szinte mindig porhó, vagy ha igazi, az egy héten belül elolvad - kivéve, amikor tavasz közepe-végén hirtelen leszakad az ég, ilyenkor érthetetlen módon megbénul egész Európa.
Az elmúlt időszakban nagyon megváltozott az időjárásunk. Telek hosszúra nyúlnak és nehezen akarnak kitavaszodni illetve máris egyből áltmegyünk a nyárba. Nyaranta durva viharok amik romba döntenek mindent ahol lecsapnak. Amikor felhőkről mutatnak képeket szinte félelmetesek, lásd időkép képeit a hétvégei viharokról.
Szerintetek ez miért van? Változik a klíma azaz tolódnak az éghajlatok vagy más az oka amiért ilyen időjárás van.
Többször megnéztem e videót. Mikor Kijevnél mutatja a fura hangot pár fiatal megy az utcán. Még fejüket sem kapják fel vagy mozgatnák meg. Ha sűrűn jelenik meg egy ilyen zaj azért az lenne az első, hogy felkapjam a fejem és körbenézzek, hogy most meg mi van ilyenkor...
Viszont ezek hangok azért elég érdekesek. Olyanról már halottam, hogy vannak emberek akik bizonyos gépek hangjait messziről is képekes hallani, de ebben én sem vagyok biztos.....
Ezzel semmit. Azokat, akik ilyeneket tesznek, elkéne vinni az Antarktiszra, és megnézni, hogyan boldogulnak. Vannak idegbeteg emberek, akik köztünk élnek, és senki sem fog gyanút, amíg meg nem történik a tragédia, és vannak, akiket ez a jó magyar büntetőrend a 11. lopás után is szabadon enged, lásd az a kedves telefon lopós cigány srác. Akik sorra követnek el bűncselekményeket, vagy embert ölnek, azoknak a gyerekkorukkal valami nagy baj lehetett, de ezzel nem lehet mit csinálni, az állam nem szólhat be a nagyon rossz szülők nevelésébe se általában.
Hadd kérdezzem véleményeteket az újabb értelmetlen halálról: Szita Bence.
Sajnos egy átkozott világot élünk ahol az emberi élet nem igazán számít, lásd pár ezer forintért megölnek időseket ahogyan a múltból hallani lehetett.
Szerintetek mik lehetnek ezeknek a dolgoknak az alap okai és mit kellene tenni, hogy mefékezhetőek legyenek az ilyen tragédiák? Nem akarok beszélni a halálbüntetésről, mert ez sem megoldás. Nem ezzel kellene megoldani az ilyen eseteket.
Van 3 darab virtuális meghajtóm amit szeretnék törölni, de nem tudom milyen programmal jöttek létre. Elvileg daemon tools hozta létre őket, de ennek csak a mappája van meg és program incsen. Számítógép nem az enyém, nem voltam ott mikor létre lettek hozva a virtuális meghajtók.
Meg lehet őket szűntetni valahogyan annélkül, hogy nem tudod milyen program hozta létre őket?
Olvass utána, hogy az adott fajtának van-e hardveres tesztoldala. Ha nincs, akkor akkor próbáld meg a Windows-ost. Ha arra sem reagál, de van rá lehetőséged, próbáld ki másik gépen a nyomtatót. Nézz bele eszközkezelőbe, hogy rendesen, a fajtának megfelelően ismerte-e fel, vagy felkiáltójeles. Szeretek ilyen kitalálós játékot játszani, persze csak akkor, ha van lehetőség kiszűrni a hibát (értsd: csere alkatrészek, más gépek, stb-stb... :)
Van egy nyomtano aminek elvileg semmi baja, de mégis hibát produkál. Történet a következő: számítógép és a nyomtató kommunikál egymással, de ha valamit ki akarok nyomtatni egyszerűen nem indul el. memóriába beteszi a nyomtatandó anyagot, de semmit sem reagál rá. Tinta van a patronban és lap is annyira fel van tolva mennyiree csak lehet a nyomtatóban.
Ilyennel még nem találkoztam. Szerintetek mi lehet a hiba oka?
ki-be lett már kapcsolgatva de semmi megsse nyikkan nyomtatás ügyileg.
Nem tudom mi igaz ebből vagy sem, de az is lehet ahogyan mondtad is a média felfújt valami hülyeséget, hogy legyen min csámcsogni.
Média már csak ilyen :-)
Nagyon bírom az ufó eseteket is. Felfújják, hogy itt-ott láttak ufót. Le is írják milyen volt a kinézete vagy mit csinált az égen. Aztán kis idő után kiderül, hogy egy elszabadult lampion vagy visszatérő műhold darabok vagy olyan égi jelenség volt amit még nem ismerünk.
Mert őszintén valljuk be igen keveset tudunk a Föld működéséről, csak a felszínt kapirgáljuk.
Úgy a kettő keveréke szerintem: létezik ilyen, csak nagyon sötét barna, ami feketének látszódik...ha léteznek albínók, akkor szerintem létezhet ilyen is....