Általános trslgás, trsdlmi, pszihlgiai, és egyéb kérdésekről főzőcske közben. Leginkább magammal beszélgetnék, de minden barátságos nicket szívesen látok. Eredeti méret.
Amerikában volt a legjobb: a mosás a bevásárlás közben zajlott a laundyban. Behánytad a gépbe a cuccot, elmentél a Winndixie-be, aztán visszamentél és átdobáltál mindent a szárítógépbe, és mondjuk bementél lődörögni a Radioshackbe vagy a Wallgreenbe vagy a DollarStore-ba. :)
És nekem tényleg mindegy. Amíg fő a kaja nem állok mellette, szóval ne számoljunk már minden hülyeséget. A krumplipucolás tovább tart, de a főzési idő tőlem függetlenül is lezajlik. A mosógépbe berakni tényleg kb. 1-2 perc, még öt sincs, mert eleve van fehér meg színes, de volt olyan ismerősöm, ahol öt lány volt (anyukával együtt), náluk volt külön piros+rózsaszín és sötét meg világos mosás is a fehér mellé. Egész szennyestartógyűjteményük volt a mosókonyhában. :) Ha szárítógép van, akkor -- ahogy Sarah írja -- kiesik a vasalás teljesen, de a java mindenképp, a pamutot, jerseyt stb nem kell vasalni, max. apu ingeit (amit ő is ki kéne hogy tudjon vasalni magának) és néhány kacifántosabb ruhát, de az csak annyi, hogy bekapcsolod a tévét és jár a kezed, amíg nézed. A legjobb házimunka ez meg a főzés, mert simán nézhetsz közben tévét, csak a kezedet igényli és minimál odafigyelést. A teregetés, a porszívózás és a felmosás szar csak, de azt meg nem kell egyszerre. Nálunk is úgy van, hogy ami kiömlik, azonnal feltörlődik, ha főzés van, a konyhát néha fel kell törölni (dobálós palacsintasütés után pölö). És ennyi.
Ha érdekelnek az ilyenek, van egy jó könyv a profi takarításról: Puccparádé címen, vagy van Urban Eve blogja, már ha megvan még, ő csomó jó tippet adott, hogy hogy lehet ilyen napi ötpercekből tiszta udvar, rendes házad neked is. :)
Nem mondtam, hogy ugyanannyi. Azt mondtam, hogy az már mindegy. ;) A mosógépet úgyis akkor rakod meg, ha van egy mosásnyi. Lehet, hogy kevesebbszer egy héten, de kb. 5 percekről van szó. A főzésnél is az előkészület mondjuk valamivel hosszabb, és nagyobb edényben főzöl, ennyi. Én nem is tudok kevés főre főzni, egy főre meg 100 főre (viccen kívül) tudom az anyagkiszabatokat, azt kb. felszorzom vagy leosztom 10-re és kb. akkora adagokat főzök egyszerre. Marha nehéz volt rávenni magam, hogy amikor hárman voltunk, akkor legalább lefelezzem, és még úgy is mindig volt/van maradék. De nem is baj: nekem mindig van a fagyasztómban valami pár héttel ezelőtti maradék, amit gyorsan fel lehet olvasztani, ha nem akarok főzni.
Én nem érzem nagy erőfeszítésnek, hogy egy helyett kettőre kell főznöm, pláne ha az férj, és a költségek és a feladatok is megoszlanak. Ezen felül meg ahány gyerekkel szaporodtunk, nagyon jelentős változást semmi se jelentett. Mi nem babakocsiztunk, hanem kendőztünk, nem jártunk egy játékbolttal a játszótérre, mert van ott hinta meg más játék is, és főleg szaladgáljon, aztán jóság van. Nem volt babakádunk, a nagykádban fürdött, simán kempingeztünk velük, folyton úton voltunk, minket aztán semmiben nem korlátozott a gyerek. Amit meg meg kell csinálni, azt megcsináltuk vinnyogás nélkül. :) Szóval de: nekem édesmindegy, hogy 1, 3, 4, 6 vagy 10 főre főzök-e vagy egy nagy partit dobok és 50-re főzök. Nem lesz négyféle pogácsa meg háromféle főétel plusz köretek, max. némi bolti pogácsa, egyféle leves és egyféle főétel, de az mind finom és bőséges.
De kétségtelen, hogy ha túlbonyolítod az életet és kézzel kimosod a mosógép előtt a szutykos zoknikat meg ötpercenként felsepred az előszobába behordott sarat (kérdem én: mi a fasznak, ki fog ott henteregni a földön?), akkor ügyesen túl lehet bonyolítani az életet és lehet tényleg sóhajtozni, hogy egy percem sincs, egész nap takarítok, mégis szalad a lakás. Heti egy-két óra nagyobb takarítás és esetenként (vagy esténként) mindennek a helyére dobálása, és bármikor jöhet a vendég. Kivéve ha azért jön, hogy elég tiszta-e az ablak. De ha nem tetszik neki, hogy poros meg is pucolhatja ám. ;P
Mosni kell, mosogatni kell, enni-főzni kell, az már mindegy, hogy hány főre.
ezt vitatom ...
csak a lábtörlő egy ötszemélyes család esetén, ha mindenki egyszer jön-megy, szóval csak a lábtörlő egy nap alatt 10 csukát töröl le kettő helyett ...
és nyilván nem 5x-s idő/kalória egy ötfős vacsi elkészítés-mosi, tálalás, stb ... legyen mongyuk 3,6-s a szorzó, éshát a munkaszervezők is tuggyák, h mondjuk egy ötvenfős esküvő/temetés* leszervezése nem uaz, mint egy 15 fősé, vagy egy háromszáz fősé ... persze, ezek szélsőségek, dee ... nem, nem ugyanannyi a kétfő, meg az ötfő, meg az egyfő ...
ötfős család heti zoknitermése (ha csak egy párat visel mindenki naponta): 70 db zokni, 35 db alsó, stb ... nem mindegy, h egy ágyat húzol, vagy ötöt ... nem, nem mindegy ...
*esküvő/temetés mongyuk ezt lehetne egybe' szervezni, és akkor a másikkal már nincs gond ...
ma már azért könnyebb. én spec nem teregetek. soha. arra van a szárítógép. így nem is vasalok. leginkább ezért van a szárítógép, meg azért, mert másként mindig lenne valami kiteregetve, így meg egy nap alatt letudom az egy heti mosást. és más is gépesítve van.
és nálunk fel is vannak osztva a feladatok.
a munkahely azért még mindig könnyű relax a család ellátásához képest, ha csak azt kellene csinálni. ha mondjuk férfi lennék és a régi családmodell szerint élnénk, azaz elmennék a melóba, hazamennék és semmit nem csinálnék otthon, hát az maga lenne az éves nyaralás.
az a baj a versenyport beszippant. látod velünk is mi lett.
a gyerekeimmel úgy voltam egy ideig kötelesek a vízben maradni, slusszpassz. aztán amihez kedvük van. így váltott a fiam, kétszer is. rátalált arra, amiben szupertehetség. arra született. minden mozdulatával, minden sejtjével. erre pont az nem tetszett neki. de nem tehettem mást, engedtem tovább. pedig ilyen azért nagyon ritkán van, hogy így beletrafáljon valaki, a született tehetségbe. ez van, én beletörődtem. sírjanak az edzők. sírtak is. :)
ez a maszkolás igaz. és tudom, hogy nagyon nehéz másoknak, a velünk élőknek, mert nem tudják, hogy most mi a lófasz van. mi történt. hát nagyon semmi.
én ráadásul nem is sírok. nem tör ki. csak lappang és lappang. és egyre rosszabb lesz. mondjuk az évek során megtanultam kezelni magamban, szóval nagyon súlyosig nem jutottam el nagyon régen már, de lehet ez nem is jó, mert ha eljutnék akkor rávenném magam, hogy elmenjek a pszichiáteremhez.
és igen, ilyenkor az ember beleveti magát valamibe, ez segít. vagy munkába, vagy másba.
Hát, igen, mert azokat, amik még vele járnak, amúgy is megcsinálod, ha önállóan élsz. Mosni kell, mosogatni kell, enni-főzni kell, az már mindegy, hogy hány főre. Nem kell beleszakadni. Ha sok a napi teendő, akkor procastinatingelni kell belőle másnapra is. Meg szabályokat állítani, amikortól lehet. Egy teregetés mindennapba/minden másnapba belefér, nem kell egy napot elbarmolni vele szertartásszerűen, hogy minden ki legyen mosva. Na és nem csak anyuka tud teregetni, a zoknikat már a tipegők is ki tudják teríteni a szárító aljára, nekik még játék ez is. A kedves jó apukájukról nem is beszélve! Nem kell beleszakadni semmibe, na! Majd megoldódik minden, legfeljebb nem minden ugyanazon a napon.
A mi óvinkban volt tanuszoda, ezt csak alátámasztani tudom. Versenysportra nem akartam sose küldeni őket, de különben karatéztak, judóztak, úsztak, mikor-mit akartak. Most a kicsi az egyetemen bekönyörögte magát teniszre, mert valahogy nem lehetett felvenni Neptunban. :D A nagy tavaly sziklamászott, idén nem tudom, mit csinál, de amúgy külön is eljár edzeni (súlyzók).
Meg ti is maszkoltok! :) Néha derült égből villámcsapás, hogy a férjem kiakad vagy elsírja magát, mert objektíven semmi oka nem lenne rá. De hát, pont ez a feneség benne, hogy ezt a sötétségbe zuhanást nem a külső körülmények okozzák, hanem tényleg valami elbaszódott agyi folyamat. Ezért aztán kivédhetetlen a roham. Ő pl. azért munkamániás, mert -- ahogy ő mondja -- olyan, mint az egér, amíg fut-lohol-rág valamit, addig nincs semmi gondja. Ahogy megáll, elsüllyed. Én meg ezzel nem tudok, mit kezdeni, szóval futok-loholok és rágok vele.
mármint az lett volna jobb, ha nem kell küzdeni. mert azt nem bánom, hogy küzdöttem, mindig is fogok, ha kell. de nem bocsájtom meg egyiknek sem azt a pár évet, azt amit okoztak nekem. leginkább nekem, nekünk, mert a gyereknek is, de őt sikerült azért megvédeni, ha nem is mindentől, de majdnem.
Szerintem a gyerekek felnőnek maguktól is, nekünk elég annyit beletenni, hogy amennyire lehet a külvilágtól anyatigrisként megvédjük őket. :) Irtó hálás vagyok a sorsnak, hogy mind egészséges lett, innentől a többit átvettük, köszi! :D
meg aztán az miért jó, hogy van egy adhd-s gyereked, akit azért eléggé próbált jópár tanár szivatni? volt néhány nehéz évem felsőben, amikor ugrásra készen álltam, hogy mikor kell megvédenem a gyerekemet. megfiatalodtam és kivirultam amikor végre kijárta a felsőt. a lányomat meg elvittem onnan "elit"gimibe.
azóta nyugalom van, iskola környékén se járok, szülőire se, semmire se, nincs rá szükség. de nehéz volt nagyon, idegölő.
de tudjátok mit? olyan erős szövetséget építettek közöttünk a gyerekemmel, hogy na. sikerült nekik pont az ellenkezője, mint amit szerettek volna. mondtam az osztályfőnökének, szó szerint, hogy figyelj, bármennyire szeretnéd, nem fogsz árkot ásni közém és a gyerekem közé, jegyezd meg. nem vett komolyan. pedig jobban tette volna. de hidd el Cala, jobb lett volna nekem nem küzdeni, mert sokat kivett belőlem. most is keserű vagyok, ahogy ezt írom.
ezt egyébként teljesen komolyan mondom, nem poén, nem vicc. tényleg be kell baszni a vízbe. és akkor is ha nincs vele semmi baj, ha van akkor meg pláne.
semmi de semmi nincs ami jobb közeg lenne egy gyereknek. a legjobb már ovis korban. (babaúszás egy faszság)
elhordani úszni tanulni, aztán mikor megtanult, rendszeresen ússzon. akkor is ússzon ha mást sportol aztán, kiegészítésként. de legjobb ha valami vizisportot űz. nekem ez szent meggyőződésem és nem tud senki és semmi eltántorítani. a vízben töltött idő és mozgás fejleszti az idegrendszert a legjobban.
na meg kijön a gyerek az edzésről és mi van? nem fordulsz fel tőle. :D mikor a fiam abbahagyta a vizes sportot és váltott azt hittem meghalok.... nyitott ablakkal furikáztam és mondtam neki, ne haragudj kisfiam, de nem viszem haza a társaidat, mert még egy ilyen büdösbogár beül ide én megdöglök, elég vagy te is! nagyon szenvedtem!
nálunk is van baj, nyugi. csak azzal nem "dicsekszik" az ember. (mondjuk én nagyon a jóval sem szoktam dicsekedni, most is túl sokat írtam már le) de azért van rossz is. olyan nincs, hogy nincs. meg aztán próbálja megoldani az ember valahogy. vagy így, vagy úgy. ráadásul én depresszióra nagyon hajlamos vagyok és sokszor elborulok. nehéz velem ám. viszont amikor épp nem vagyok depressziós senki nem hiszi el, hogy az vagyok. :)
annyira jó, megnyugtató titeket olvasni Zs-vel, hogy van funkcionáló család. ésmégráadásul hiteles is ... és tudod, miért hiteles? mert biztos sok, és nagy meló, de valahogy ez az életetek, és nem feszültök bele, és nem toljátok, h mekkora meló ez ... az ilyen kirakatcsaládoknál sokan tolják, hogy fú, mennyi meló van benne, meg megmondják a tutit, hogy kell csinálni, stb ... de nálatok nincs ez ... és ez nagyon jó! nagyon örülök a tesóknak! és igazad van, ha hulye a gyerek, be kell baszni a vízbe! abszolút, ez nagyon igaz!
De hat a tori a legkonnyebb. Ha ugy olvasod mint valami meset meg csak tanulni se kell nagyon. Nehany resz van amit nehezebb megjegyezni, a tobbi mint varazslatos mese.
Erdekes, hogy azt hiszed kedvenc, pedig mindegyik kedvenc valamiert, direkt neked irtam a rofogest. 🙂
Nem feltekenyek, bar a nagyszulok probaltak tenni ennek erdekeben, de nem. Volt idoszak amikor o igenyelt extra odafigyelest es raforditott idot, de volt amikor a masikak, most peldaul az elsportolo huga. Szoval ez hullamzik. Ok nagyon jo testverek, mindharman, de a ket kicsi foleg ossze van nove, ok a szabadidejuket is egyutt toltik a barati korukkel, azt is osszeeresztik, ami ugye jo felallas, a sracok orulnek a jo csajoknak es viszont. 😁 De harman is szoktak programot csinalni.
Szoval nem, nem feltekenyek es nalunk az a szerencses helyzet van, hogy kozepso gyerek szindroma sincs, ha pedig velunk barmi tortenne a nagy tudna gondoskodni a ket kicsirol, azt hiszem ebbol a szempontbol a legszerencsesebb vagyok a vilagon. Es remelem ez igy marad es mindig jo testverek lesznek, en mindig ezt sulykoltam belejuk, hogy csak ok vannak egymasnak.
annyira vicces, ahogy az ékezet nélküli szövegben olvasom, hogy "síró nagyszülők" ... nagyon röhögök!
és figyu már, a kis röfike tesói nem féltékenyek?
am mindig tuttam, h a sokgyerekeseknek vannak kedvencei ... sosem hittem el, h mindet egyformán, stb ... azt el tudom képzelni, h másképpen, de nem tudom elhinni, h centire egyformán ... éshát nyilván hullámzó ... vaagy a zabálós annyira elbűvölő, h elbűvöli a tesóit is ... vagy utálják ... :DD
Hat erdekes hogy emlekszel erre a padra. Most szamarpad volt vagy nem.
Na mindegy.
Nagyon faradt vagyok. Hirtelen felindulasbol elmentunk a 3 gyerekunkkel es a menyunkkel vacsorazni mert most erre volt szukseg. Elvezem a veluk toltott idot. Es vegre tudtunk beszelgetni, nem kellett siro, sertett nagyszuloket kerulgetni. De annyit ettem, hogy most rosszul vagyok, megint 3 napos bojt jon... a zabalos gyerekem viszont elegedetten rofog. 😁
En szar iskolaba jartam ezek szerint, bar mindig is tudtam. Rohadt ejtoernyos komcsi igazgato volt, szoval mit is lehet varni, fejetol buzlik mindig a hal.
Gimnaziumban mar volt par jo tanarom, volt olyan is amelyiknek ma is tudom a nevet, ez nagy szo. Zseni volt az egyik es eszmeletlen jo tanar. De pl a tortenelmet is ott szerettem meg es erettsegiztem vegul belole igy otosre, hogy imadtam az egeszet. Szoval ott mar mas volt. De nem sokkal jobb. Az en kozegem a felsooktatas. En ott ezeztem jol magam.
ez kisiskolás korban volt, és nem szamárpad volt a neve, hanem javítópad volt, hogy aki benne eltölt egy-két órát-napot, az a gyerek megjavul. és ha hiszed, ha nem, mindenki megjavult, aki beleült, senki nem szégyenült meg, mindenki büszkén, és nem lógó orral ment vissza a rendes helyére, hogy mostmár nem fogja zavarni az órát, stb !
és értem én, h nem szabad a szamárpad ... de ez megin' olyan fürdővízzel a gyereket ...
Akkor én elég jó suliba jártam, általánosból nincs olyan tanár, akit utáltam volna, sőt! És ők is szerettek, pedig középszerű tanuló voltam, nem jeles rendű, de nem is rossz tanuló. Persze voltak szigorúbb tanárok is, de valahogy mindig a jófejeknél voltam csoportbontásban is (technika, orosz), és még a rajztanár is irtó kedvesen beszélt le róla, hogy keramikus legyek, és bár akkor szarul esett, de nem tudtam haragudni rá, és áldja meg az ég, hogy lebeszélt róla. :D De szeretett engem, és igyekezett fejleszteni a rajzszakkörön, hogy legyen esélyem, de hiába. Dacára annak, hogy pl. linómetszetben ügyes voltam, az én linóm lett a bankett meghívón és a szitanyomdás nevelőapám vállalta a ballagási meghívókat (ingyen). :) Ha akkor is lett volna jobbagyféltekés rajz, most egy kábszis keramikus lennék, mint a másik osztálytársam, aki balszerencséjére szépen rajzolt. És sose ismerem meg a férjemet, ha nem "titkárnőképzőbe" (vö. közgazdasági szakközépbe) megyek.
:))))