Aki szereti ezt a garázst, illetve bánná a megszüntetését itt leírhatja az érveit! Valamint szedjük össze -lehetőleg fotókkal- a tőlünk "elvándorolt" buszokat és megszüntetett(Alvállalkozósított) viszonylatainkat.
-Akkor talán végre el kellene gondolkodni azon, hogy nem addig pusztítják a buszokat amíg felújításérettek nem lesznek. (és addig még egy csavart sem húznak meg) Hanem inkább megpróbálnának egy kicsit "állományóvóbb" politikát folytatni. -Amint a felújításból a 435-ösök visszaérkeztek Ők már egyből állították le a következőket. Így nem is lehet teljesíteni a kiadást.
Persze ez tiszta sor, csak én szerintem értelmetlen lenne X összegből megcsinálni (egy komplett javítás külső cégnél - Szfv/Kecsó) mondjuk a 76-ost és 77-est, ha speciel ugyanebből az X összegből vagy csak minimálisan többől (pl. X+2ből) megtudják csinálni a 39-est, a 40-est és a 44-est. Én inkább az utóbbi hármat választanám :)
Azt én értem, hogy nem álltok olyan jól 435-ösök terén, de jóformán ezeket már időtlen idők óta nem használjátok. Azaz sokat nem befolyásolják már a kiadást.
Amúgy én egyet értek azokkal, akik azt vallják, hogy nem érdemes ezekbe a járgányokba pénzt ölni. Legalábbis úgy vélem, ha már ennyire le vannak rabolva, akkor inkább azokat újítsuk fel amik még futnak és eléggé leharcolt állapotban vannak már, mint például a régi "Reptér-Busz"-ok, vagy a 11-39 11-40 11-44 19-28 19-40 féle járműveket, ami meg áll a garázsban és volt már felújításon azokat meg a garázsban kéne valahogy összekendácsolni, mint a 19-47-et Cinkotán :)
Összesen 8 db olyan IK.435-ös van, amire sokan azt mondják már menthetetlenek, legalábbis már nem érné meg beléjük pénzt ölni (főleg mert a legtöbből a donorizmus miatt alig maradt meg valami): 05-44 05-54 11-36 11-41 11-76 11-77 19-01 19-08
Pedig én azt vártam volna, hogy az egészet olyan szép halványkékre festik :/ De így is szép azért :) Vmikor már Cinkotán és a troliba is lelehetne cserélni a csacsit, azok is már elég korosak :/
Egyetértek. Nem tudom azokkal a 435-ösökkel mit akarnak még kezdeni :/ Ha még valamit kilehetne szedni belőlük még talán megérteném, de hát már szinte semmit sem lehet :S Esetleg azt kéne csinálni, hogy teljesen lebontani őket hogy a még vmire való alkatrészeket (pl. lemezek ablakok stb.) kiszedni belőle és lerakni vmi tároló egységbe, a lerabolt vázat meg ...(szétvágni)... eladni vmelyik vastelepre és legalább akkor nem úgy viszik el a buszt, hogy pl. még ablakok vannak benne. :/
Arról nem beszélve, hogy hátul semmilyen rugózása nincs: legutóbb 272-n volt szerencsém hozzá, és a sztrádán olyanokat ütött fel, hogy azt hittem leesek az ülésről.
MÁS: 13-39 is bekerült a dögök közé (nem csodálom...)
"Ennél a cégnél viszont az a biztos ami már L múlt. 1 biztos: ennek a cégnek nincs jövője!"
Szerintem meg egyszer s mindenkorra Demszkynek lesz vége... előbb mint a BKV-nak hidd el. Utána már nem fogják hagyni hogy szétmenjen a cég. Ebben biztos vagyok.
Hú az a 232... ha a sofőr hátul ülne benne, biztos nem rakott volna vki egy szívecskét az elejére. :-) ("MUSSZ" felirat is van rajta) Meg lehet ott fulladni.
12-06 ott áll valóban a sarokban, jelenleg 13-75 is ott áll. 13-51, 13-66, valszeg 13-68 is vizsgás. 11-39, 11-44, ezek lemennek még valaha? 11-40 mellettük áll már egy ideje. FJX-232 műhelyben, eleje megbontva.
Amíg nem tudni biztosat, addig kár is bármit híresztelni. Ennél a cégnél viszont az a biztos ami már L múlt. 1 biztos: ennek a cégnek nincs jövője!
Más:
Aki múlt 7 szombatján (VP61) az Akadémiai megállónál fényképezte a I - 792-öt (I - 974 csere kocsija), azt kérem, hogy küldje L a képet!
Más:
Jún. 16.-tól 28.-ig 18-as, 41-es, 47-es villamosok pótlása, júl. 26.-tól aug. 20.-ig viszont a 4-es, és 6-os villamosoké. Jelentkezni lehet a Területvezetőknél kisjelentésre írva a ládájába dobni!
Óbudán egyesek a szakszervezettől véltek hallani olyanokat, hogy a szakszervezet már az alvállalkozókkal egyezkedik a kollektív szerződés esetleges teljes átvételéről... Merthogy D.sky-ék állítólag kiírtak egy pályázatot 250 új alvállalkozós buszra, amit azért, hogy egy garázst eladjanak, és a buszokat a teljes állomány nyugdíjas dolgozóival kihajintani.
1 jó barátommal állunk a treffen. Fellép a buszra, 1 BKV-s formaruhában lévő ember, és bemutatkozik a buszvezetőnek. Állítólag az óbudai garázs állományában volt. Azt híresztelte, hogy július 1.-jével mexünik a Fürst. Átvéve vonalakkal 1ütt. Ezzel beleverve az emberbe az ideget. A többi treffre állókhoz is odament, a fent említett szöveggel. Hosszas nyomozás után kiderült - fars információ. Az ilyet azonnali 6állyal fejbe lőném. Jó érzés 1 55 éves emberbe belecseszni az ideget? Noha emlékezzünk vissza a Récsei garázs történetére! Reggel a Récseiből álltak ki a srácok, este már mindenki máshova. Az a hír is kering, hogy az Andor u.-i telephelyet (Jolánbusz) vette meg Sz. úr. Meg 1 olyan is, hogy 2012-ben L adják a busz ágazatot, és maszek lesz. Minden más megmarad, de pl. a villamos pótlásért, kőkeményen fizetni kell majd. Ezek mit tudjuk, csak tervek...