Először is, összerakásnál bőven be lett kenve motorolajjal a hengerfal is, meg a gyűrűk, dugók, hajtókarok, vezértengely is. (Gondolom, aki motort újít fel az csak ezután rakja össze, legalábbis szakembertől ez lenne ugye a minimum.) Aztán miután minden a helyén volt és fel lett töltve a folyadékokkal, először gyertya nélkül, önindítóval 2-3-szor kb 20 mp-re meg lett forgatva. Utána gyertya berak és olyan 10 mp-re lett beindítva szigorúan alapjárat környékén, majd kis szünet és megint 10-20 mp járatás. Ezt úgy 4-5-ször megcsináltuk, majd folyamatosan járattuk alapjáraton vagy fél óráig, közben néha nagyon finoman meg lett húzva a gáz, de csak 2000 fordulatig. Aztán hagytuk kicsit kihűlni, majd megint fél óra következett alapjáraton, kevés gázzal. A következő hűtés után már elindultam vele haza, nagyon óvatosan, 2000 fölé nem pörgetve és inkább a kuplunggal játszva, nem pedig a gázpedállal. 500 km-ig nagyon óvatosan jártam vele, utána már kicsit bátrabban, max 3000 fordulattal és végül 1500 km után kezeltem mondhatni "normálisan".
Persze folyamatosan néztem közben a kompressziót és kb 2000 km után be is állt, ahogy kell.
Szóval lehet, hogy mi túl óvatosak voltunk, de nem engedhettem meg, hogy kockáztassunk. Viszont jó lett! :))
Hát bizony elég gáz az a 10 bar. Annak idején mi is gyűrűztük a GC kupét, hangsúlyozom, hogy csak gyűrűztük és semmi fúrás, hónolás, síkolás, stb..., és mégis gyönyörűen beállt minden henger halál pontosan 11,5 bar-ra. (12 gyárilag a könyv szerint.) Persze megfelelő, nagyon óvatos bejáratás után.
Szóval ha tényleg csak 10, akkor valaki valamit nagyon elszúrt!
Hát természetesen jól nézett ki a kupén, legalábbis nem volt nem odaillő. :)
A szpoiler viszont probléma lehet, mert a gyári lökhárítóhoz van beállítva úgy, hogy kb 1-2 cm-rel alatta jön ki, szóval próbálni mindenképpen kell, aztán rajtad áll a döntés: ha nagy szükséged van rá, akkor szakemberrel szépen ki kell alakíttatni a helyét a szpoileren.
Hát a coupe annak idején még volt gyűrűzve haveromnál, tudta is a 14 bar kompressziót. Mindenesetre ha 10 a kopáshatár, nem hiszem, hogy egy generálozott motornak a közelében kéne lennie.
Kiderítem a szerveknél a vonóhorog témát. Tavaly novemberben volt a vizsga. Én se akarok magamnak meg másnak se zűrt, úgyhogy csakis rendesen használnám! Pl letesztelem a környéken, hogy egy új autóknál tényleg 4 km/h-s ütközésnél visszaáll-e az első lökhárító :))
Injektoroséknál jól megnézték az autómat, bekábelezték, számítógép és a kábelkorbács közé bedugták a PC-t, leolvastak mindent jól a tesztprogrammal, az összes érzékelőt, meg mindent, amiben áram van. Működik minden. Korrekt hely, a főnök végig beszélt, nem unatkoztam :) Érdemes ellátogatni oda, ha valami gyanús a motorral kapcsolatban, szerintem. 16ezer volt a teljes diagnosztika, majdnem 3 órát játszottak vele ketten + a főnök felügyelt. Motorral foglalkoznak csak, se futómű, se semmilyen egyéb, szerelést is vállalnak asszem, legalábbis kisebbeket biztos. Régebben még csináltak motorgenerálokat is. Egy családiházban van amúgy a műhely, két beállóval, szépen átalakítva.
Ja, amúgy tényleg, szívesen kötnének megállapodást a Mazda-klubbal, és akkor 10% kedvezmény a tagoknak. SzaboZE?:)
Viszont ami a nem jó hír, hogy megnézték a kompressziót is, meg a veszteséget a hengerekben, és a kompresszió 11-11-11-11-10.5-10 volt (10 a kopáshatár, 14-nek kellene lennie), a veszteség is elég gáz (a legrosszabb 20%, ami épp szintén a kopáshatár). Ami nem lenne rossz egy öreg motornál, mondjuk úgy 300ezer km-nél, csak ez éppen egy generálozott motor, négyezer-párszáz km-rel. Szóval hétfőn szeretné látni Mester is, megmérni saját műszerekkel, de aztán nemtom mi lesz... A jelenlegi állapot az, hogy ráköltöttem egy autó árát egy generálra, ami után kicsit rosszabb értékeket mutatnak a hengerek, mint előtte. Legalábbis ha jó volt a mérés.
Vészesen közeleg a hazautazásod napja, és úgy gondoltam, hogy ebből az alkalomból kifolyólag még néhány dolgot kérnék tőled, ami nekem jól
jönne. A listában van a magyar név, a német név, és a max. ár, amiért érdekelne:
1. Coin box a bal térdnél (nekem kicsit lötyög) --- Geldmünzebehälter beim den linken Knie des Führers --- 4 Euros 2. Kalaptartón levő kisrekesz zárja (hiányzik) --- Hutablagefachverschlussmechanik --- 4 Euros 3. Vezetőülés ülőlapja, ha van külön (bőr berepedezett rajta) --- Führersitzplatte (nur die Platte) als sie ist separatiert möglich --- 20 Euros 4. Ülésfűtés két nyomógombja (totálisan lekopott a felirat róluk) --- Sitzheizungstastern --- 4 Euros für die 2 Stücke 5. Hátsó féktuskók (berohadtak, nem fog a kézifék) --- Hintersattel (2 Stücke) für die manuelle Bremse --- 32 Euros für die 2 Stücke 6. Kézikönyv (az enyém megégett) --- englisches Nachslagewerk --- 4 Euros
Sajnos bontót nem igazán tudok, mivel abszolút nincsen kapcsolatom Labanclanddal (még jó, hogy németül brekegnek, legalább lehet velük
kommunikálni), de remélem ,azért találsz majd egy-kettőt.
Hivatalos GReddy kit, minden benne van ami kell. Az utolsó csavarig. Leömlőcsonk, turbó, légszűrő, stb stb.
Ebben nem volt még e-Manage (a komolyabbakhoz azt adnak felprogramozva), csak egy mini elektronika, ami elvileg dúsabbá tenné, de nem volt szükség rá (padon mértük az AFR-t is)
Egy biztos, akár kompresszor, akár turbó, vastüdős lélegeztetéshez mindenképp írható elektronikát ajánlanék! Feltöltésnél még a gyújtásba is bele kell szólni azért...
Én is úgy gondolom, hogy a rendszer le fogja tudni kezelni a kis nyomású kompresszort, esetleg a nagyobb injektorokkal megtámogatva. Őszintén meg kell mondjam, hogy a 2.2 veztengely miatt aggódom kicsit.
Vagy türelem kéne, és felújítani a 2.2 blokkot is? Csak a motorszám csere aggaszt kicsit...
OK, nem ismerem az adott elektronika és benzinrendszer adottságait! Azért írtam hogy szerintem ;)
Miről van tapasztalatom, az pl. 1.6 MX-5-re egy GReddy Turbokit került, és még vígan lekezelte a gyári vezérlés!! 110 lóról 160 lett a gép pici turbóval pici nyomáson.
Ahoz előbb látnom kell a fuel distributor-odat :)) (benya elosztó).
Ha ugyanolyan, mint az enyém, meg ugyanolyan nyomásszabályozó való hozzá és az állíthatót külön kell fixen felszerelni a motortérben, akkor végülis annyi a lényege, hogy a szabályozó csatlakozását kell elképzelni a vákumgomba nélkül, tömlőcsonkkal.
Tegyük fel, hogy ugyanolyan, hirtelen ennyit tudtam rajzolni a méretarányokat nélkülözve. :)