Egy MK IV-es 1.4i Escortom van és olyan gondja van mire már a gatyám is ráment és 3 szerelő sem bírja megcsinálni, remélem itt tudni fogja valaki mi lehet a baja!
A gond a következő:
Kezdődött az egész vagy egy fél éve akkor olyat játszott hogy nem indult be szimplán, csak forgatta az indító mocit. Ezt a gondot elvileg először tisztítás (nem) hozta helyre, aztán újra tömítés (nem) hozta helyre, végül komplett injektorcsere "segített" a dolgon. Ezidáig jó is volt, csakhogy most megint baja van. Jöttünk haza vele hosszabb távról, és már indulás után döcögött, fel kellett fujni a kereket és a kútról már nem akart elindulni. Ugyanúgy csak forgatta, pedig benya volt benne bőven. Laza fél óra pihi után végre sikerült beröffenteni, irány haza. Végig gyengébb volt a szokásosnál, időnként pedig kigyulladt a töltésjelző, felpörgetve viszont eloltódott (menet közbe mindez). Egy idő után már állandóan égett haloványan a töltésjelző, minél kisebb fordulat volt annál erősebben. Ez odáig fajult, hogy mielőtt hazaértünk volna egyfojtába elkezdett égni, ment a motor de sem a ford.számmérő sem a kilóméteróra nem működött, majd egy kilóméter után leállt teljesen. Ezután már be sem indult, és az akksi is teljesen lemerült.
Szerelőhöz vittük aki állítása szerint kitisztította a katalizátort mert teljesen bevolt koszolódva, ezután az autó egy darabig működött (meg csináltatta vele a zöldkártyát) Mikor mentünk érte hogy kész van, második indításra pöccre indult, de gyanús volt hogy halványan ég a müszerfalvilágítás, de nem törödtem vele. Feltünt az is hogy egyenetlenül járt egy kicsit motor. Elindultunk, és kb 2-3 kilóméter múlva ismét elkezdett először halványan majd egyre erősebben világítani a töltésjelző (FULLRA töltöttem legutóbb az akksit), fordszám mérő ki, km/óra ki, nem vártam meg a végét, félreálltam. Kiszálltam "anyázni" egy sort miközbe kocsi járt. Olyan büdös égettszag szerű és feketés füst jött a kipufogóból, ráadásul egyre egyenetlenebbül járt a motor, ingadozott is erősen. néhány perc múlva teljesen leállt.
Namost ha valaki megtudná mondani hogy mi a kínja az escortnak annak örülnék! Várom tanácsaitokat mert már nagyon kész vagyok és a szerelők se tudják megcsinálni, ráadásul gatyám rámegy.
Sziasztok! Őseim most vannak egy Focus vásárlásának a közepén. Egy 2004-es (még régi típusú) Focus kombi, 1,8 TDCI (100 LE) motorral (asszem Duratorq). A gépet germániából hozták be, szervizkönyvvel, és 33000 km-el... (Kicsit hihetetlen, de az egyéb állapotjelzői (kopások, kosz a motortérben, stb.)is ennyit mutat kb.) Mik vele a tapasztalatok? Fogyasztása milyen? Meghibásodások? Mire kell figyelni? Köszönet. O.
Aztat szeretném megtudakolni, hogy hogy vannak ezek az MK-x besorolások? Hol tudom én megnézni, hogy az én Escortom MK-hanyas? Én csak tippelném, hogy MK-3 lehet... vagy nemtom! Valaki le tudja írni, vagy egy linket tudtok adni nekem? köszi!
Engem érdekelnének az alufelnik, ha meg vannak még és nem laksz messze Budapesttől. A www.sierracorner.net címen találsz meg Zafír néven, vagy légyszi írj egy e-mailt a scorpios@freemail.hu címre.
PéZsé! Azt hiszem sikerült találni valakit a Sierracorneren. Mivel nem adtál itt semmi elérhetőséget, és neki sincs, ezért szerintem jelentkezz be a www.sierracorner.net en és ott keresd Zafírt!
Van egy kis gondom. A '91-es Ford Escort C-nk már bemelegedett állaptoban szivató nélkül is képtelen menni, ha visszatolom lefullad azonnal és még szivatóval is csak full gáz mellett húz teljesen erőtlenül.
Mikor az Árpád híd feléről visszafodultunk és hazamantünk belenéztem a motortérbe és megdöbbenve éreztem az égett szagot ami a termosztát felől tört elő füst kíséretében, szeritnem nem gőz! Emellett a hűtővíz a szerintem túlfolyó csőn keresztül erősen lövellt vissza a víztartályba. Valszleg túlyomás volt a rendszerben... Nem az éxíj a gond.
Lécci ha tudtok segítsetek! Így még a szerelőig se tudok elmenni. :-(
reklámozd a Skorpiósoknak, mert - bár nem drága - de asszem itt egyik másik Fordra sem jó... Legalábbis szerintem itt mindenki másnak 4 csavaros felniei vannak, úgy meg nehéz felkalapálni egy kocsira:)
értékesteném egykoron Ford scorpion volt 4db könnyüfém felnit gumival,a gumik feledhetők bár fel vannak fújva és tartják a nyomást de a mintázat csekély...
15" 5X112 osztás foundmetal asszem és 10E HUF a 4darab.
Egy ismerősöm szeretne megválni az alábbi felnigarnitúrától! A garnitúra Mondeón volt az osztókörét sajnos nem tudom! Adatai: Stilautó Alufelni 15" Dunlop SP Sport 01 Gumikkal.A gumik kb 3000 km-tert futottak! Iá:130 000 Ft Érdeklődni az alábbi számon lehet: 06305652236 (Fejér Megye) Kép a garnitúráról:http://www.carstyling.hu/pic/usercar/3979/4.jpg?1141378831
Üdv! A Mondeot eleve bontásra hoztam. Németországból jött, szervízkönyvvel. Nagyon egyben volt a jószág, annyi baja volt, hogy a bal oldala meg volt húzva. Egyébként semmi. Nemtom mennyit futhatott mert az óra szerinti kilóméter soha nem valós. Használtuk egy ideig az autót és semmi gondom nem volt vele. Ami biztos, hogy a váltó a mai napig szépen fut és egy taxis vitte el.