Hogy hogyan tudja a szemébe mondani mikor OV az első sorban ül, Feri meg a hetedikben(?) ez izgalmas...Valószínűleg OV nemcsak patás, de hátul is van szeme...
Akiben semmit tisztelni való sincs azzal így kell viselkedni
Rúgózhattok ezen, hogy "Önök" és "Maguk" volt, de nem is tehet mást. Gyurcsány kiírta magát a politikai életből, egyszerűen át kell lépni és nézni rajta.
Akivel lehet normális párbeszédet folytatni mint például Hiller azzal meg is történt.
Gyurcsány politikai hulla. Szaga van és bűzölög. El kell kerülni minden szinten
"Az igazi politikus erről is megismerszik ám, hogy konfliktushelyzetekben miként reagál. Orbán ma leszerepelt. Bunkó volt és neveletlen, maradt azon a szinten, ahol mindig is: egy alcsúti lókupecén.
Mindig ilyen volt és ilyen is lesz. Erre formálták.
Képtelen elfelejteni, hogy FLETÓ minimális demagógiával a 2006-os párbeszédben felmosta vele a stúdió padlót.
Én úgy látom azzal fogalakozik és még a nem túl szimpi közvéleménykutatások alapján is toronymagasan vezet a Fidesz és OV. Az emberek nem az utcán vannak, tüntetnek, nincs gáz és villanyáremelés, jövőre is csak sávosan, emelkednek a nyugdíjak, szóval béke nyugalom nincs kordon...stb.
És ez így van jól...
Lassan mondom hogy te is értsd: ezzel a maszopvezetéssel nem lehet nyerni 2014-ban...
Annak a 3000 milliárdnak a sorsáról kérdeztük a Fideszes képviselőket, ami a nyugdíjrendszer átalakítása miatt folyik be az államkasszába, választ nem kaptunk.
"Feltűnő volt, hogy ezúttal Orbán Viktor betartotta a szokásos udvariassági formákat, megszólította Hillert és felé beszélt, amikor kérdésére válaszolt. (Gyurcsány Ferenc esetében ezeket nem tette meg.)" Ezt az Index írja. forrás: http://index.hu/belfold/2010/11/29/parlament/
a te értékelésed pedig "Orbán ma leszerepelt. Bunkó volt és neveletlen, maradt azon a szinten, ahol mindig is: egy alcsúti lókupecén."
Nem drága barátom, az roppant mulatságos, ahogyan véditek ezt a kis görcsöt és próbáljátok a mai kis közjátékot is úgy előadni, mintha Gyurcsány meg a maszop égne. Főleg anakin haverod szakad szét mindjárt a nagy erőlködéstől....
Ha örökös ökörkörös miniszterelnök uradba lenne egy csepp becsület meg mersz, akkor most nem azzal lett volna elfoglalva, hogy ki tette fel a kérdéseket, hanem azzal, hogy mit kérdezett és milyen korrekt, egyenes válasz adható rájuk. Az igazi politikus erről is megismerszik ám, hogy konfliktushelyzetekben miként reagál. Orbán ma leszerepelt. Bunkó volt és neveletlen, maradt azon a szinten, ahol mindig is: egy alcsúti lókupecén. Tudod azzal a felhatalmazással ami neki van, roppant elegánsan és nagyvonalúan lehetne a szocikat lesöpörni, csak hát a lókupecből nem lesz miniszterelnök. Ami nem megy, azt ne erőltessük..... Ez a viselkedés nektek bejön, mert a gyűlölettől és a bosszúvágytól nem láttok, nem hallotok ha feltűnik fletó a porondon. Majd azon sem ártana elgondolkodnod, hogy az a nagy elszámoltatás, amiről szanaszét szoktátok álmodozni a fejecskéteket, vajon hol marad..... Hja hogy először kiheréljük az akotmányt és vele a jogállamot? Úgy egyszerűbb, az tény, pláne, ha bizonyítékok híjján is kész van már az ítélet..... Fideszes, pógári tempó.....
Az alábbi linkeken végighallgathatja az MSZP május 26-i, balatonöszödi frakcióülésének teljes hangfelvételét. Gyurcsány Ferenc a negyedik rész második felében kezdi beszédét, ami a teljes ötödik részben folytatódik. A kormányfő leghevesebb mondatai külön kiemelve itt és itt hallhatók. Az első részben hallható Gál J. Zoltán államtitkár a párt kommunikációs stratégiájáról szóló előadása. Tovább »
Az elegáns kifejezést nem feltétlenül az öltözetére értettem. Mondjuk akkor azt hogy vituóz. De a Feri, ha elragadja a hév sem lát és hall. Egy bukott miniszterelnök végsivalkodása....
Operabálba nem tudom jár e... a Csili meg gőzöm nincs micsoda de te bizti segítesz...
Ha én lennék a miniszterelnök, szóba sem állnék Gyurcsánnyal. Ahány megszólalás, ahány hír, az mind Gyurcsány malmára hajtja a vizet. A bűntetőjogi felelősségre vonását sem firtatnám, mert fordítva sülhet el.
Viszont gyakran leadnám az ÖSZÖDI BESZÉDET, egészben és részben.
A Jobbik szerint az elszámoltatás "totális csődje, hogy Gyurcsány Ferenc szabadlábon lehet". A szóvivő ezzel kapcsolatban tudatta: pártja továbbra is fenntartja vállalását, hogy ingyen elvégzi a pártatlan és tételes elszámoltatást az elmúlt húsz évre visszamenőleg
Jo, de akkor a szolobanyak, a felcsuti fociakademia is fennakadna a rostan, ami meg nem igazan szukseges, meg mi lenne a magyar hirlappal-echo tv-vel
Azt nem mondhatjuk, hogy ez a gyáva, aljas, bosszúálló, tolvaj miniszterelnök nem fogja a bérencügyésez segítségével Bíróság elé citálni Gyurcsányt.
Amit nyugodtan mondhatunk: ha ez így lesz, akkor a nemzetközi média előtt fogja a most kormányon lévő tolvaj bandát leleplezni, és a sunyi miniszterelnök azt is megbánja, hogy megszületett.
A Jobbik szerint Gyurcsány Ferenc azért tehetett fel hétfőn azonnali kérdést a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnöknek, mert a kormány elszámoltatási politikája csak kommunikációs szinten létezik.
Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője közleményében úgy vélekedett: ha a tételes elszámoltatás továbbra is csak hangzatos ígéret marad, a volt kormányfő és társai még évek múlva is Orbán Viktort kérdezgethetik aktuálpolitikai problémáikról, "nem pedig cellatársaikat a napi menüről".
A Jobbik szerint az elszámoltatás "totális csődje, hogy Gyurcsány Ferenc szabadlábon lehet". A szóvivő ezzel kapcsolatban tudatta: pártja továbbra is fenntartja vállalását, hogy ingyen elvégzi a pártatlan és tételes elszámoltatást az elmúlt húsz évre visszamenőleg