"Attól, hogy az élsport mellett elvégez egy szakmát vagy diplomát szerez nem tudhatja előre, hogy abban a munkában mennyire fog szívesen dolgozni vagy mennyire fog ahhoz úgy érteni, mint most a kosárlabdához."
Ezt egy 18 éves, frissen érettségizett is pontosan annyira tudja. A hozzászólásom nem az ellen szólt, hogy a játékosok a magasabb fizetést választják. Én csak arra válaszoltam, hogy aki akar, az már tud az élsport utáni életére készülni az aktív évei alatt is.
Persze, mindent lehet ha valaki nagyon elszánt. De szerinted hány volt élvonalbeli sportoló dolgozik a diplomájuknak és életkoruknak megfelelő helyen? Nem hinném hogy túl sok, bár a tévedés jogát fenntartom.
Azért a riportokból kiderült, hogy vannak üresjáratok bőven a napjukban.
9-kor kelés, ebéd után egy kis alvás, este PS meg sorozat.
Azért lehet tanulni, ha valaki akar. Még 36 évesen is. Aki jól keres, annak érdemes pénzügyi, üzleti dolgokat tanulni, hogy jól fektesse be a pénzét, vállalkozásokat indítson. Akik kevésbé okos, abból meg lehet edző például :) Vagy mondjuk ha az érdekli.
Nyilván tanulhat, de egy élsportoló tudja, hogy a karrierje 10-15 évében megkeresett összeget a későbbiekben nem biztos, hogy lesz esélye megkeresni. Diploma ide vagy oda. Szóval készülhet valaki a későbbi életére (és ezt jól is teszi), de számára az a biztos, ami most van, amihez most ért. Attól, hogy az élsport mellett elvégez egy szakmát vagy diplomát szerez nem tudhatja előre, hogy abban a munkában mennyire fog szívesen dolgozni vagy mennyire fog ahhoz úgy érteni, mint most a kosárlabdához. Ezzel csak azt akarom kifejezni, hogy én megértem Benkét, Takácsot, Filipovityot stb. Én nem tudnék megsértődni egy játékosra amiatt, ha a pénzért hagyná el kedvenc csapatomat.
Szilágyi Áron, aki 3-szoros olimpiai bajnok 2 diplomával rendelkezik (egy pszichológia és egy nemzetközi tanulmányok), valamint angolul és franciául beszél. De ott van Steinmetz Ádám vízilabdázó, aki úgy végezte el a jogot, hogy közben begyűjtött egy olimpiai aranyat Athénban és végig élcsapatokban játszott. Az már csak hab a tortán, hogy még 3 plusz diplomát is szerzett... Cseh László a BME-n tanult, azt hiszem mérnök-infó szakon. Baji Balázs állatorvos és még sorolhatnám bőven... és a fent felsoroltak nem "szakmák", hanem kőkemény egyetemek és/vagy főiskolák. Aki akar, az tud tanulni. Létezik levelező és távoktatás is, sőt élsportolóknak az egyéni tanrend elbírálása sem ütközik akadályokba.
Persze én is azt vallom, hogy álljon több lábon egy játékos is, de ettől függetlenül a korábban, és a fent leírtak miatt sem sajnálom tőlük a számunkra még akár magasnak is tűnő béreket.
Ez egy hatalmas nagy közhely, hogy az élsport mellett nincs idő egyetemre járni. Nézd meg a pl. pólósokat, hogy hány diplomás van köztük. Az a különbség, hogy nem a PS mellé ül le az ember két edzés között, hanem a tankönyvekhez.
Én sem értem a sztorit, hogy kerül(ne) képbe a faszi. Lake kapcsán az volt a mondás, hogy "nehogy már alsóházas csapatból igazoljunk", ez akkor rá nem vonatozik?
Úgy gondolom, hogy aki a 16-36 közötti életszakaszát a profi sportnak szenteli, az igenis profitáljon belőle. Az élsport mellett nincs idő szakmát tanulni vagy egyetemre járni, így a 30-as éveik közepén, a profi karrier végén, szaktudás nélkül elég nehéz elhelyezkedni.
Persze vannak mindig kivételek és igazán érdekel, hogy tudtok-e visszavonult játékosokról, akik a pályafutásukat befejezve, valamilyen szakmában helyezkedtek el. (Pl.: asztalos, szobafestő, orvos, mérnök, ügyvéd, könyvelő, informatikus stb.)
Ezt a Woolridge sztorit is abba kéne hagyni már…Nem tudom ti hogy láttok benne fantáziát,de én jelenleg nem sokat….Egy Szegedben brutàl jó statjai voltak,Locke-val vitték az egész csapatot,de nálunk ez nem a statgyartasta meg a rohangalasokra fog menni…Ebbol kiindulva sztem ő kevés lenne ide,plusz a csapatba sem illene bele.
Kétszer került Európába korábban,mindkétszer kivágták a csapatából (Bayreuth, Iraklis). 1,5 faultot átlagolt mindhárom szezonban,ennyivel a védekezés kb nem létező fogalom. Utóbbit amúgy hogy láttad az előző szezonban? A büntetője stabilan 50-60%,a triplája 25%. Tavaly 37 percet volt átlagban a pályán,ezalatt volt 5 asszisztja,és 15 mezőnykísérlete. Tényleg fasza irányító,dobunk be neki még egy labdát.
Továbbra se az a baj, hogy nem lesz más aki triplát dobjon, hanem az, hogy a kis ember akitől azt várod, hogy a gyűrűt támadja, ha nem tud dobni kintről, akkor nem fogják fent kísérni hanem behuzodnak, ezt néha láttuk már Perl esetében is. Ha bemegy a triplája akkor majd kilépnek rá, ha nem akkor hagyják erőlködni. Sokkal nehezebb a gyűrűt úgy támadni, ha nem lendületből tudod megverni a védőt, hanem bent várnak rád. Láttuk azt is, hogy a BL-ben nagy magas centerek ellen Zolika is bajban volt párszor a gyűrű közelében.
Így én továbbra is azt gondolom, hogy egy irányító álljon több lábon is, mert akkor tud igazán teret nyitni a többieknek. Üres külső dobás stb.
Valo igaz nem volt triplaja, de harmasba lehet hozni egy Elit 3&D játékost, valamint ott lenne Tiby és Pongo is valamint Keller is tud veszélyes lenni kinntrol. Szerintem ez így elég lenne, két ilyen szinten jól bontó játékost pedig nagyon nehéz lenne levedenie bármilyen csapatnak.
Jó volt nézni Woolridge játékát, de ennyire triplát dobni nem tudó játékost öngyilkosság leigazolni ha nemzetközi meccseket is nyerni akarsz. Pot esetében is látszott hogy nem ideális ha valaki ennyire fakezű. Ő abban a two-man showban jó volt, de amikor nincs annyi labdája, nem biztos, hogy igazán hasznos tudna lenni.
Nyugodtan írd le a véleményed, akar mínusz lesz, akar nem, ha normálisan beszélgetünk minden verziónak van helye.
Benit szakmailag nem éri meg hazahozni szerintem sem, de ha ő haza szeretne jönni és időben elkötelezi magát a Falcohoz, akkor neki mindig kell legyen hely. Nagy ertek a saját nevelés, mégha ez sportszakmailag nem biztos, hogy a legjobb döntés. Egyébként sem látok rá okot, hogy ő haza jöjjön, kivéve ha ez személyes tenyezok miatt lenne.
Szerintem továbbra is Woolridge lenne a legjobb megoldás, mint elsőszámú irányító.
Biztos megeri Benit hazahozni -1 legios arakent? Lengyel bajnoksag nem sokkal erosebb, és azert a 7 es 11 VAL nem acelos ha megnezzuk Pot milyen teljesitmenyt nyomott le a magyar dontoben, es vele is voltak fenntartasaim (hozzaallas)
auroranak igaza van, van egy magas iranyitonk (Marci) lehet alacsonyabb de jol.bonto,gyors jatekos kellene blre
Egy érdekes játékos. Sosem futott extra szezont első osztályban sem játszott, pedig egészen jónak mutatkozik. Én biztosan ilyen játékossal is próbálkoznék akár.
Én örülök, hogy más csapatoknál is alakulnak az erősebb magyar magok. Alba ebben sokkal jobb lesz, mint volt tavaly, bár tény, hogy nem tudni Filipovity milyen irányba viszi el a csapatot. A Paks is jóval erősebb lehet. A Szolnoknak még be kellene húznia egy jobb magyart és akkor lehetne talán három-négy kiemelkedőbb csapat a mezőnyben. Egy jobb bajnoksághoz nem kiegyenlített pontvádaszat kell, hanem az, hogy pár csapat legyen kellően minőségi, olyanok, akik nemzetköziben is helyt tudnak állni. Így nyilván lenne egy szakadék a bajnokságban, de ez van itthon női kosárban, női -és férfi kéziben és ugye fociban is. Persze olyan szintre mint ezen csapatok vannak a férfi kosár soha nem fog eljutni, de mégis ez a járható út.
Az európai kosárlabda top bajnokságait is majdnem mindig ugyanaz a két (három) csapat nyeri hazájában, mégis a legerősebb bajnokságokról beszélünk.