"Egy nemzet nincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt - késsel a torkán - egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás…"
(Théophile Delcassé, egykori francia külügyminiszter)
"Mindenesetre jobb, ha tőlem tudod, hogy az OMM nem egy világháborúban akart résztvenni, hanem Szerbia ellen üzent hadat. De még úgy is, hogy az események világháborúvá szélesedtek, inkább arról voltak meggyőződve a Központi Hatalmak vezetői, hogy képesek megnyerni a háborút,"
Ezzel teljesen egyetértek. A németeknek nem kellett volna Angliát bután belerángatni a küzdelembe, akkor a Központi Hatalmak simán nyerték volna a háborút.
Illetve, amikor már látszott, hogy a konfliktus nem marad osztrák-szerb keretek között, el lehetett volna fogadni az angolok "Halt in Belgrad" javaslatát, Belgrád megszállása épp elég büntetés és megtorlás lett volna a szerb terrorista állam ellen, világháborúvá viszont nem fajult volna a küzdelem. A világháború mindenképpen a Monarchia és a dualizmus végét jelentette volna, ez nem utólagos okoskodás, 1914-ben is tök egyértelmű volt.
Romániának komoly politikai és gazdasági érdeke volt és morális is , hiszen nagyszámú román közösség élt a határain kivül akiknek nagyon fontos volt a román nemzet egysége.
Magyarország egyszerüen sodrodott az eseményekkel és nem irányitotta azokat nem próbálta kihozni a legjobbat inkább a majd lesz valahogy volt az irány elv és ebből ez lett.
"a Monarchia osztrák része nem bomlott elemeire, vesztesége gyakorlatilag nem volt."
Na jó, azért ez sem igaz. A mai Szlovénia, Isztria, Trieszt, Görz (Gorizia), Trentino kb. ugyanolyan szinten Ausztria (az örökös tartományok) részét képezték, mint nekünk a Felvidék vagy a Délvidék.
"Magyarországnak semmilyen politikai gazdasági morális érdeke nem volt a világháborúban való részvételre csak veszithettünk és ezt tudtuk tudták az akkori vezetők is."
Romániának milyen morális érdeke volt a világháborúban való részvételre, megmondanád?
A politikai és gazdasági okok világosak (területrablási szándék), amivel természtesen semmilyen szín alatt nem lehet egyetértni.
Az meg kimondottan aranyos, hogy mennyire "okosak" vagytok így utólag.
Mindenesetre jobb, ha tőlem tudod, hogy az OMM nem egy világháborúban akart résztvenni, hanem Szerbia ellen üzent hadat. De még úgy is, hogy az események világháborúvá szélesedtek, inkább arról voltak meggyőződve a Központi Hatalmak vezetői, hogy képesek megnyerni a háborút, mivel a kezdetek éppenhogy ezt igazolták. A háború kimenetelét az USA döntötte el, amikor 1917. februárjában az Antant oldalán belépett a háborúba..
"Szerintem ezért nem lehet Bécsre lőcsölni a felelősséget. A Monarchia osztrák része ugyanúgy elemei bomlott mint Magyarország. Azért meg Budapest lenne a felelős?"
Az OMM egy olyan szövetségi államforma volt, ahol a vezető szerep egyértelműen Bécs kezében összpontosult. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a külgy és a hadügy Bécsből történő irányítása.
Ellentétben az állításoddal, a Monarchia osztrák része nem bomlott elemeire, vesztesége gyakorlatilag nem volt. Déltirol elvesztéséért ugyanis, a most Burgerlandnak nevezett egykori nyugatmagyarországi területsávval kárpótolták a győztesek.
"A fő ok a vesztes háború volt, amit még súlyosbított a magyar állam korábbi erőszakos nacionalizmusa. A nemzetiségek el akartak szakadni Magyarországtól, s kihasználták az elvesztett világháború utáni lehetőséget."
Ez is egy sunyi hazugság a részedről.
Ha ugyanis összhasonlítjuk a szerinted "erőszakos" magyar nacionalizmust a mai román, szlovák vagy szerb nacionalizmussal (amelyek inkább sovinizmusok), akkor az egykori magyar nacionlizmust ezekhez képest, max. a "gyenge kezdő" jelzősszerkezettel lehet jellemezni.
Az sem igaz, hogy a nemzetiségek el akartak volna szakadni Magyarországtól. Ezzel a propagandahazugsággal szemben az az igazság, hogy az elszakadás hivei néhány száz, legföljebb ezer elvakult, és az anyaországaik bujtatásai, uszító propagandái által feltüzelt, különböző nemzetiségi nacinalista csoportosulások tagjai voltak. A nagy tömegnek fogalma sem volt a politikai boszorkánykonyhákon kifőzött tervekről, és annyit vett észre ezekből a mérhetetlen aljasságokból, hogy hirtelen más állam polgára lett, ami az életminősége és életszínvonala rohamos csökkenésével járt. Különösen igaz ez a két balkáni államra, Romániára, és a Szerb-Horvát-Szlovén királyságnak hazudott délszláv katyvaszra…
"Érdekes, ahogy gyűlölet ilyen értelmetlen kirohanásokat eredményez."
Ezt éppen te mondod és nem szakad rád az ég? Van bőr a képeden rendesen!
Mióta itt a fórumon megismertem a "munkásságod", nem csinálsz mást, mint hazudozol a magyarságról, rágalamazod, ahol éred, írásaidból szinte süt a gyűlület e nép iránt...
Akié a hatalom azé a felelősségg is én úgy gondolom hogy Magyarország dolgai jórészt Bécsben döltek el.
A magyar állam erőszakos nacionalizmusa inkább legenda ha más nezetek nemzetiség politikájával hasonlitjuk őssze, hanem a magyar nacionalizmus természete ami nagyon hajaz a zsidó kiválasztott nép elmélethez és inkább elszigetel és kirekeszt, elfogadó de nem befogadó, és kicsit mindig elrugaszkodik a valóságtól, okozta a gondot.
Magyarországnak semmilyen politikai gazdasági morális érdeke nem volt a világháborúban való részvételre csak veszithettünk és ezt tudtuk tudták az akkori vezetők is.
Szerintem ezért nem lehet Bécsre lőcsölni a felelősséget. A Monarchia osztrák része ugyanúgy elemei bomlott mint Magyarország. Azért meg Budapest lenne a felelős?
A fő ok a vesztes háború volt, amit még súlyosbított a magyar állam korábbi erőszakos nacionalizmusa. A nemzetiségek el akartak szakadni Magyarországtól, s kihasználták az elvesztett világháború utáni lehetőséget.
Magyarország feldarabolásának viszont több oka volt , egyik a magyar politikai osztály gyengesége és az a tény , hogy Magyarországot Bécs oszd meg és uralkodj elve vezette elsősorban, és Tisza vagy Károlyi csak egy bábu volt az Osztrák saktáblán.
Egy nemzet sikereit és kudarcait is együtt éri el nincs jobb és baloldal van egy közös nemzeti érdek ami minden mást felülir , ha nincs közös cél ha nincs egység , ha nem tiszteljük és becsüljük meg azt ami van akkor törvényszerű , hogy elveszitjük ennek iskolapéldája Trianon.
Trianoni probléma nincs ma már , Trianon semmiféle traumát nem jelent a ma élő magyar embereknek, de be lehet beszélni ezt hisz mohács is képes volt ,, örök,, trauma lenni, pedig csak veszteni kéne megtanulni.
Trianonért megdolgozott a magyarság és az europai unió léte elég jó megoldásnak tünik Trianon igasságtalanságára .
A megcsonkitott Magyarország és ennek emlegetése nagy siránkozás közepette 100 év után kicsit nevetséges kivülről , belülről pedig konzerválja a tehetetlenséget.
Egy ország azé a népé vagy népeké akik lakják, Magyarországon nem csak magyarok éltek sőt országyni területek voltak ahol a magyar etnikum aránya a 10 százalékot sem érte el, ezért kellet példéul a vörös térképnek az anyanyelv és nem a nemzetiség miat vörösödnie.
Talán az igazságtalanság a probléma, követhették volna pontosabban is az akkori etnikai határokat, tarthattak volna népszavazásokat mint Sopronban. De ez majd most meg is ismétlődhet, az erőviszonyok a Kárpát medencében most is éppen olyanok mint voltak 100 évvel ezelőtt. (-:
A nyertesek aztán a békét is elveszítették és amit akartak, a politikai határokat átalakítani etnikai határokká az addigra sikerült, mostanra amikor viszont ez elveszítette jelentőségét.
karolyi volt degeneralt , tisza egesz jo volt , mondjuk azon nem tudott o se valtoztatni hogy...olvasd a 3 nemzedeket a szekfu irta azt rakosiek se uldoztek marcsak a felesege szarmazasa miatt se , koser volt
Az I. világháborúba a magyar úri osztály, a jobboldali politikusok vitték be az országot. Az ő eredendő bűnük az ország feldarabolása. Az sem véletlen, hogy Horthy Nemzeti Hadserege a francia megszálló csapatok gyámkodása alatt szerveződött meg.