Nincs új a nap alatt! Szokták mondani. A Biblia (és minden más szentírás) nekünk embereknek íródott akár Isten "diktálta", akár nem! A mi emberi felfogóképességünknek, logikánknak érzéseinknek. Hisz annak semmi értelme nem lenne, ha a leírt szavakat, fogalmakat, v akár történetet csak Isten érthetné meg. Nem így van? A mindenható mint szó (akármilyen nyelven is nézzük), akár hogyan is próbálod vagy próbálják másként értelmezni, de nem jelent mást mint, hogy mindenre hatni tudó azaz bármit meg tud tenni! Ehez az kell, h mindent tudjon, ismerjen (hisz a Biblia szerint is minden belőle fakad, mindent ő teremtett)! Ezt a szót nem lehet másként érteni!
Egyébként miért van az (mint amit te is teszel néha), h bizonyos dolgokat csak átvitt értelemben kell érteni a Bibliából, másokat pedig szó szerint? Hisz sehol sem kapunk erre útmutatást a szentírásban!
Az pedig, h saját képére teremtette az embert, ezzel én se többet, se kevesebbet nem mondtam, mint a Biblia. Egyébként ez is egy paradoxon, főleg, ha szószerint veszem. Gondold végig józan paraszti ésszel: Mi volt a világmindenség megteremtése előtt? Semmi! Legalább is fizikailag. Csak Ő volt alaktalanul, hisz nem volt fizikai értelembe vett tér. Nem? Nos ezek szerint minket nem saját képére teremtett, mert én pl fizikai voltomban csak fizikai térben létezek!
Nem azt írja a Biblia, mikor a vizet megteremtette, repkedett a vizek felet fizikai valójában, hanem azt, h a lelke lebegett a vizek felett.
A szabad akarat pedig egyszerűen azt jelinti, hogy mikor valamilyen válaszút előtt állok, akkor én választhatok, nem pedig egy előre "megírt" dolgot választok. Mert az, h én előre nemhogy azt nem tudom, h mit választok, de még azt sem, h válaszút elé leszek állítva vmivel kapcsolatban, az még nem azt jelenti, h szabad akaratom van! Nem tudom érthető-e?
Nos ezek az érvrendszerek a vallási tézisekre támaszkodnak, mivel egy vallásos emberrel, csak vallási "ténnyekkel" alátámasztott érvekkel lehet vitatkozni.
De hogy a kérdésedre is válaszoljak néha én is elgondolkozom, h tényleg van-e szabad akarat.
Miért mondom ezt? Nos azon kívül, hogy észember vagyok, nagyon jók a megérzéseim is pl néha a jövővel kapcsolatban is. Szégyen, nem szégyen ezt néha ki is használom, mivel kereskedő vagyok, és sokszor érzem ki mit is akar, vagy tud megvenni...
Nos voltak a jövőmmel kapcsolatos megérzéseim, amik nem tetszettek, és egy párszor elhatároztam, h csak azért sem úgy fog megtörténni.
Mit gondolsz mi lett a vége? Úgy történt, ahogy megéreztem. Aztán már csak azon filóztam, h vajon azért történt-e minden úgy ahogy, mert én meg akartam akadályozni? Milet volna, ha nem próbálom.
Nos ezért néha magam sem hiszem, h van szabad akarat, de nagyobb arányban hiszem, h van.
Jogos a párbeszéd, amit idéztél. Én nem vagyok sem hívő, sem észember. Kiszorultam mind a két kategóriából. De inkább afelé hajlok én is, hogy azt hiszem el, amit látok.
Jó, hogy elkezdtél ezen gondolkodni. És mire jutottál a saját életedet vizsgálva? Van-e szabad akarat? Úgy vettem ki a szavadból, hogy nincsen.
Nos mint már említettem én nem vagyok hívő! Én ha úgy tetszik megrögzött észember vagyok. Én csak azért vetettem fel az egész témát, mivel elég sok hívőt ismerek, és mind többek között Isten midenhatóságával jön és a szabad akarattal. Ezért keztem ezen gondolkozni.
Nos Isten, hogy csak annak létezik aki hisz benne? Mentálisan igazad van, de h fizikailag azt nem tudom eldönteni.
Erről az az eset jut eszembe, hogy az egyik krisnás barátom magyarázta, hogy az ember még nem járt a Holdon, mert ez lehetetlen (ebbe most ne menjünk bele, h miért). Egyszer csak azt mondta, hogy csak akkor hinné el hogy lehetséges, ha őt magát vinnék el a Holdra, bár még lehet, h akkor is kételkedne.
Körülbelül a köv beszélgetés zajlott le ezek után:
- Szerinted létezik India? - kérdeztem.
- Hát persze!-felelte.
- Miért már voltál ott?
- Nem!
- Akkor, miért hiszed el, h van? Mert szerintem meg nincs.- feleltem.
Ezen elmosolyodott, és csak bólogatott, ugyanis saját csapdájába esett.
Azt hogy nem értem a logikáját azt nem a történetre mondtam, hanem
takarito által tett "Ha a szeretet játszotta volna a főszerepet, akkor az anya érzései döntötték volna el a szituációt, tehát a gyermek az elrablója kezében maradt volna." kijelentésére, mert az egész egyszerűen egy logikai nonszensz. És ezt
nyugodtan elfogadhatod nekem, mert a "logika" nekem az egyik hivatásom alapját
jelenti amiről nekem nemzetközi jogosítványom is van, és nem gépkocsi vezetői jogosítvány. :)))
Most olvastam csak el a topicnyitódat. Mindent értek. A kérdéseidet, a kétkedésedet. Csak az jutott eszembe, hogy miért megy a szabad akarat kontra Isten akarata? Megközelíthetnénk úgy is, hogy függetlenítjük az Istentől. Van-e valami kódolt életút általában, vagy csak mi vagyunk a döntésinkkel.
Már ami jutott. Kérdezd meg a Mókamestert. Ő tudna erről mesélni szerintem. A lényeg az, oda lyukadtunk ki, hogy ami jutott, abból mi választunk.
Ha engem kérdeznél, szerintem minden esetleges. Nem látok szabályokat a világban. Logikátlan, és még csak rendszernek se tekintem. Szabad akarata az Istennek sincsen, ő is esetleges. Mert csak annak létezik, aki hisz benne.
Így van! Tehát a szabad akarat csak illúzió (persze csak ha van Isten. Csak azér hangoztatják, v hitetik el a hívőkkel a szabad akaratot, mert egyébként nem fogadnák el az Isten létezését. Te el tudnád fogadni, hogy csak egy előre megírt program vagy, és igazából nincs választásod?
„Sem háborús helyzet nem állt fenn, és a két nő fejében is megszűnt az
ellenségeskedés.”
Ne haragudj de ez egész egyszerűen elképesztő amit írsz. Lassan kezd olyan
érzésem lenni mintha egy pénzváltó automatával beszélgetnék. Hihetetlen
hogy az emberi empátia legkisebb szikrája is ennyire hiányzik belőled.
Szerintem egy matekpélda megoldásához is több átélő képesség kell mint
amit Te a saját történeted iránt tanúsítasz. Azt el tudod képzelni hogy ha
egy anya egy másik anya gyermekét elrabolja majd azt a bíróság elé
hurcolva azt mondja hogy inkább karddal vágják ketté a gyereket mintsem
hogy az igazi anyának ítéljék hogy ilyenkor milyen hihetetlen emberi érzések
és indulatok szabadulnak el? És erre azt mondod hogy ha a bölcs megmondja
a frankót akkor az anyák hirtelen a homlokukra csapva bevillan az számukra
hogy milyen hülyék voltak, egyszerre csak mosolyogva egymásra néznek és
kart karba öltve mint barátok távoznak a bíróság épületéből és élnek tovább
a közös házban mintha mi sem történt volna? Az hogy ez igaz legyen csak
egyféleképen valósulhat meg, hogyha a két anyát egyszerre hatja át egyfajta
földöntúli megbocsátó szeretet, és érvénybe lép a szeresd ellenségeidet elv.
Akkor viszont igazam lesz abban hogy ebben a történetben nem a bölcsességé
hanem a földöntúli ésszerűtlen megbocsátó szereteté lesz a főszerep. Hisz
gondolj bele, a bölcs teljesítményére minden „bölcs” képes, de ugyan ki képes
megtenni azt amit a két anya megtett a bölcs ítélete után? Azonban Te
eleve kizártad a szeresd ellenségeidet tézis létjogosultságát, mivel még az
én szeretet kísérletemet is elutasítottad azzal hogy annak elvégzése eleve
kudarcba viszi az azzal próbálkozót. Pedig ez a kísérlet kispályás lelki
tréningnek számít ahhoz képest mint amit ez a két anya véghezvitt, feltéve
hogy nem kamu az egész példázat. Ha viszont igen akkor légy szíves hozzál
nekem valami jobbat. :)
Na erre mondták a nagy bőlcsek, hogy ismerd meg magad, mert ennélkül barátom sok sok téves következtetéseket vonsz le, valamiféle objektívitással!
Valami van benne, de nem az igazi. Amikor megismered önmagad, feltérképezed a SAJÁT jódat és rosszadat. Ha enélkül hozol döntéseket valóban hozhatsz tévesen objektív következtetéseket. A baj azonban az, hogy az önismeret mellett még ugyanúgy hozhatsz tévesen objektív következtetéseket. Ugyanis a tőled függetlenül létező MÁSOKRA, azok ISMERETE NÉLKÜL ugyanúgy hozhatsz téves következtetéseket, akármilyen önismerő vagy.
"Ha a szeretet játszotta volna a főszerepet, akkor az anya érzései döntötték volna el a szituációt, tehát a gyermek az elrablója kezében maradt volna."
Mondjuk ezt a logikai összefüggést sem értem hisz pont az anyai érzés miatt
kapta vissza az anya a gyermekét. De hát úgy látszik hogy nagyon másra jár
Nem mert a bölcsesség. Ha a szeretet játszotta volna a főszerepet, akkor az anya érzései döntötték volna el a szituációt, tehát a gyermek az elrablója kezében maradt volna.
Tulajdonképpen nem a példázat hülye, hanem mi magunk vagyunk ennyire balgatagok. Az hogy mennyire elveszítjük a fejünket, amikor hazugságaink miatt konfliktushelyzetbe keveredünk, az erősen életszerű.
Valójában a legtöbb konfliktus a tudatlanságunk és értetlenségünk miatt születik meg. Ha az ellenségeskedés mögött a tisztázatlan feltételekre figyelünk, észrevesszük, hogy az ellenségeskedés fenntartója valamilyen hazugság. A nyílt konfrontációban azonban ez ritkán derül ki, de akkor meg is oldja a konfliktust.
Amit tehát mondani akartam kezdettől. Ha ellenségeskedés van, akkor a Jézusi példázat csak egy lemondás a nyílt konfrontációba fordulásról, az erőszakos megoldásról azért, hogy a következő időben felderítse, megkeresse az ember az igazságot., és eredményeit felhasználva az ellenséges viszony valóban megszűnjön. A javasolt tanítás, hogy szeresd az ellenségedet, enélkül az igazság keresése és megértése nélkül, csak kihasználásra és elnyomásra fog vezetni. Nem arról szól a Jézus tanítása, hogy az anya hagyja a gyermekét az elrablója kezében, mert ezzel fogja szeretni az ellenségét. A bölcsesség nélkül az evangéliumi tanítás is romlásba tud taszítani a Jézus nevében, a szeretet nevében.
Történt egy nap, hogy két nő jelent meg a bölcs előtt azt kérve, hogy tegyen igazságot. Egy házban laktak, és mindkettőjüknek született kisbabája. Egyik éjjel azonban álmában egyikük véletlenül ráfeküdt a saját gyermekére, és a csecsemő meghalt. Reggelre ez az asszony kicserélte a két gyereket, de ezt letagadta. Az élő kisbaba anyukája viszont szerette volna visszakapni gyermekét, és ellenséges harc alakult ki a két nő között.
Ekkor a bölcs ezt az ítéletet hozta: hozzanak egy kardot, és vágják ketté a gyermeket, így mind a két anyának jut belőle. Akkor az igazi édesanya könyörögni kezdett: „Kérlek, uram, adjátok inkább neki a gyermeket, csak ne öljétek meg!” A másik viszont azt mondta, hogy vágják ketté, ne legyen inkább egyiküké sem. A bölcs tudta, hogy csak az igazi édesanya védi meg mindenáron a gyermeke életét; megparancsolta, hogy a kisbabát adják oda az anyukájának. Így bölcsen megoldotta az ügyet
"A próbára buzdításod csak kudarcba viteti a kísérletezőt."
Nem igaz mert én is alkalmazom és működik :))) persze azért azt nem mondanám
hogy könnyű, de hát minden sikerért meg kell küzdeni, és elsősorban önmagaddal. Téged sem fenyeget ez a veszély mert meg sem próbálod, bár gondolom azért, mert már rég elvesztetted azt a képességedet amivel ötletet adhatnál magadnak hogy hogy is kezdjél bele egy ilyen kísérletbe :(((
"Ha azonban az ellenséges konfliktus gyökereinek feltárásával, a kialakulásának feltételeinek megértésével, tehát bölcsességgel, a megoldás kulcsával közeledve próbálod a szereteted bizonyítani az ellenségednek, akkor az ellenséges viszony megszüntetését is elérheted."
Akkor most Te jössz! :) Volt épp elég ilyen konfliktus a világban. Mondj egyet
amit a módszereddel szüntettek meg. De ne valamilyen 100 éves békét mondjál
hanem olyat ami a "boldog békeidőkben" is a fejekben is megszüntette az
Hogy egy gonosz cselekedet is vezethet valaki felé jó tettre, hol vontam volna ezt kérdőre?
Sőt arról beszéltem, ha megértenéd, hogy mivel a cselekedetek eredményei mindenkinek a SAJÁT jója és rossza alapján sorolódna jobbra vagy balra, a cselekedetek több személyt érintő hatását tekintve nyílván érintett személyenként a tett különböző megítélése igen jogos lehet, sőt kellene lennie. Amit az elvileg elfogadott szabályai a 'jónak" igyekszik kizárni, de ezzel csak az események félreértésére vezethetnek.
Azt azonban szükséges figyelembe venni. Hogy ha a környezet, a körülmények megértése nélkül hat vissza a környezetre az ember, az ártalmas hatások sokkal több személyt érintenek, mivel csupán az összeütközéseket növeljük.
