Köszi a tanácsot, elolvastam, és így teszek! Én is gondoltam rá, hogy külön-külön vágok róla mind a két színű ágáról. Most szigorúan jelölöm, és figyelem majd.
Bozsik gazda Szabad Fölben megjelent cikkéből idézek, ott Surányi professzor magyarázza a jelenséget. Meg kellene próbálnod jelölten hajtásokat gyökereztetni az eltérő virágú ágakról. Bár ha mama is ilyen volt, és az egyféle ágról ismét sokszinű növény nőtt, akkor valószínű, hogy a gaméta rendellenes hasadásáról volt szó. Érdekes lenne, megérné, hogy jelölten kövesd, mert ez "genetikai különlegesség".
"Kincses Sándornak Szeghalmon olyan őszibarackfája született magvetésből, amelyik az egyik ágán fehér húsú barackot terem, míg a másik ágán sárga húsút. Megkérdeztem dr. Surányi Dezső címzetes egyetemi tanárt, nemesítőt, hogy mi lehet ennek a magyarázata. Ugyanis az őszibarack hússzínét egyetlen génpár határozza meg, hasonlóan, mint az embernél a szem színét. Az őszibaracknál a fehér színt örökítő gén az uralkodó, míg a sárga a lappangó. Ha egy fehér és egy sárga húsú fajtát keresztezünk, akkor az első nemzedékben minden utód fehér húsú lesz. Ha azonban az utódokat tovább nemesítjük, és valamennyit sárga húsú virágporával termékenyítjük meg, akkor a következő generációban már sárga húsúak is születnek. Azokból a magoncokból, amelyek már lappangó módon magukban hordozták a sárga hússzínt az első generációban is, jóllehet gyümölcsük fehér volt. De hogyan lehet az, hogy olyan fa születik, amelyiknek az egyik ágán fehér húsú a barack, a másikon meg sárga? Tanár úr elmondta, hogy egy tesztet kell elvégezni. Mindkét ágról oltóvesszőt vagy szemzőhajtást kell venni, és külön-külön le kell szaporítani. Ha a hússzín külön-külön megmarad, tehát az egyik sorozat sárga húsú lesz, míg a másik fehér húsú, akkor mutációról van szó. Ha azonban az oltás révén elveszik ez a tulajdonság, akkor kiméráról van szó. Ugyanis a kiméra oltással születik, de oltással nem tartható fenn. Magoncok esetén azonban feltehetően nem kiméráról lehet szó, hanem inkább a gaméta, vagyis az ivarsejt rendellenes hasadásáról, amikor a hússzínt szabályozó gének nem különültek el teljesen. Ezért jelentkezett egyszerre ugyanazon a fán a fehér és a sárga hússzín. Ez a fa mindenképpen genetikai különlegességnek számít."
Igazad van. Sajnos nagy a sötétség a leanderek terén is. A magról vetés szépsége nem mindenkinek jut el a tudatáig. A facén olvasom sokszor, és nem győzök annyiszor hozzászólni . Az hogy milyen leanderről származik a mag, csak egy esély a szép gyermekre. Bizonyíték erre a 21 Barcelona gyermekem, amiből csak 1 lett lila. 15 elfogadható külsejű pink, 5 db pedig kuka.
Nem tudom a hölgy egyáltalán tudta-e ezt . Tájékozatlan, vagy tudatosan vezeti félre a vevőit.
Megtaláltam anyukát! Már tavaly is ezt produkálta, csak elfelejtettem. Most megint ilyet virágzik. Mai kép. Egyik ágán rózsaszínes, a másikon magentás, és más formájú a szirom. Ezek szerint mégis vágtam róla. És hogy hívják?! ,,Altini"! Legalább is annak vettem.
De Lora kedves, ha a hölgy magról ültette a leandereket, azt sem tudhatta, mi lesz belőlük. Gondolom a reklamáló képek alapján rendelt fajtákat, nem csak úgy meglepetésszerűen. Szóval az ilyen eladó nem mondható megbízhatónak, hanem inkább tudatlannak. Az ágból meg ugye mindig az nő ki, amiről levágtuk.
Egyszerűen jelölhetetlen, követhetetlen, mikor, milyen ágból, magból, mi nő ki. Az eladó sem tud két három évre rá, mint sajnálkozni. Nemrég reklamált a facén, nyíltan, egy vásárlóm, hogy a két éve neki eladott ilyen növény, igazából olyan lett. Gyanús volt a dolog, mert sosem volt olyan leanderem. Nem kis munkával visszakerestem a rendelését, nem is kért olyat, amit most nekem tulajdonít.
Persze mindenkinek maximálisan igyekezni kell, hogy rend legyen a portáján, de tévedés bárhol előfordulhat.
Ez szerintem nem a külföldről szól, hanem az ő hozzáállásáról, hiszen én nem külföldről, hanem tőle vásároltam, ilyen alapon ha eladok egy aranygyűrűt, ami réz én is mondhatom, hogy bocs engem is átvertek?