Keresés

Részletes keresés

Szabó G. Zoltán Creative Commons License 2006.02.20 0 0 128
A hétvégi kongresszus azt a Gyurcsányt választotta csaknem egyhangúlag miniszterelnök-jelöltté, akit másfél éve KÉT jelölt közül választott, mégpedig annak biztos tudatában, hogy 2006-ban is annak kell a miniszterelnök-jelöltnek lennie, akit 2004 őszén kiválaszt. Ezért nem is volt (ezúttal) ellenjelölt.

És elárulok valamit, de csak neked. Gyurcsány nagytőkés, de nem a nagytőkét képviseli. Azt a hipervulgármarxista tételt ugyanis, miszerint az osztály-hovatartozás szükségképpen determinálja a politikai és világnézeti meggyőződést, ma már csak egészen kivételesen ultrakonzervatív szélsőbaloldali szektások vallják.

Ebből pedig logikailag következik, hogy az MSZP Gyurcsány megválasztásával nem tette le a voksát a nagytőke mellett. Hanem szociáldemokrata pártként amellett tette le a voksát, hogy a nagytőkével együttélve (hol együttműködve, hol konfrontálódva) érvényesíti a munkavállalók, az alul lévők érdekeit.
Előzmény: Cifra Panna (-)
Varga Vilmos Creative Commons License 2006.02.20 0 0 126

Az MSZP már régóta nem baloldali párt! Bolsevik párt, újabban neoliberális beütéssel, de a baloldaliságtól messze áll. Csak a szocdem jelszavakat nyúlta le, ahogy mindent lenyúlt, amit ért.

 

Előzmény: Cifra Panna (-)
Cifra Panna Creative Commons License 2006.02.20 0 0 125
Drága magánkórházat most is lehet építeni, de ne a közvagyont privatizálja, aki ilyesmiben gondolkodik! Elég volt már az ilyen privatizációkból!
Előzmény: Törölt nick (119)
gunyoros Creative Commons License 2006.02.20 0 0 123

Baloldaliság és nagytőke: tűz és víz

 

Engels szegény forog a sírjában....

bammargera Creative Commons License 2006.02.20 0 0 122
De hálistennek itt vagy te, a mekegés nagy tudora, akinek minden szava arany.
És a szmájlit is képes vagy mértékkel használni. Több fajtáját is ismered.
Azonkívűl tudod, hogy:
-az MSZP bábpárt
-két koccintás között rejtőzködik a diktatúra
-Eperjes Károly véleményformáló személyiség
-itt most balliberális médiaterror van
-nincs szabadság
-szegénység és megfélemlítés van
-a köztársaság nem működik.
És a röhejes meg én vagyok.
Előzmény: simlisballib vakcina (117)
Törölt nick Creative Commons License 2006.02.20 0 0 121
akkor sokaknak nincs biztosításuk és szegénykórházakra szorulnak

Megjegyzem a szegenykorhaz nem is akkora hulyeseg, mint amilyennek hangzik: akik tenylegesen minimalberen vagy az alatt tengodnek, azoknak sajnos ma sem jut jo ellatas (sem ketagyas korterem, sem eletmento szivmutet :-( ), mert nem tudjak a megfelelo foorvosnal azt "elintezni", aki meg csak papiron minimalberes, az vagy menjen szepen a huszagyas korterembe vagy fizessen tisztesseges biztositast.

Reszletek Bokros Lajos vonatkozo tanulmanyaiban.

ZOH
Előzmény: sajtoskenyér (97)
Törölt nick Creative Commons License 2006.02.20 0 0 120
Nem vagyok én semmilyen vakcina se, és csak annyit mondok, hogy a gazdag kaviárzabáló miliárdos sose fogja megérteni, milyen az, amikor bujkál az ember a villanyszámlás elől, hogy pár nap haladékja legyen!

Egyreszt az empatia egyaltalan nem penzkerdes. (Peldaul jellemzoen a papok sem eheznek, a puspokok meg plane, megis at tudjak erezni a szegenyek helyzetet. Bojte Csaba atyanak sem kell eheznie vagy a hid alatt aludnia ahhoz, hogy segithessen azokon, aik eheznek. II. Janos Pal sem ehezett es menekulttaborban sem lakott, stb.)

Masreszt lehet szolidaris az ember puszta "racionalitasbol" is, mert nem tetszik neki, hogy a hazajaban emberek eheznek, aluljaroban koldulnak (ha erre azt mondod, hogy ugysem jar az aluljaroban, akkor legyenek a Fedelnelkul-arusok a keresztezodesekbol), gyatra a kozbiztonsag stb. es ezert ezt mondja, hogy igen, aldoznunk kell a legelesettebbek megsegitesere.

Amit Te irtal, az szamomra inkabb irigysegnek tunik, aminek vajmi keves koze van a jobb- es baloldalhoz. Nekem sosem jutna eszembe egy egyebkent ertelmes, am nalam gazdagabb embert gazdag kaviarzabalonak titulalni.

ZOH



Előzmény: megélhetési lakosság (112)
sajtoskenyér Creative Commons License 2006.02.20 0 0 118
 Hazudsz, hazudsz és hazudsz. Jó taktika. Volt kitől tanulnod.
Előzmény: megélhetési lakosság (109)
simlisballib vakcina Creative Commons License 2006.02.20 0 0 117
Röhejes vagy rejszolókám :DDD
Előzmény: bammargera (116)
bammargera Creative Commons License 2006.02.20 0 0 116
Még mind 6 perc.
Az sok.
Húzzál.
Bele.
Előzmény: simlisballib vakcina (113)
véralkoholszint Creative Commons License 2006.02.20 0 0 115
Ja és ő is puccsal vette át a hatalmat 2004-ben!:-)))
Előzmény: véralkoholszint (114)
véralkoholszint Creative Commons License 2006.02.20 0 0 114
Egy GYF. nevű ember meg 1988-ban arról értekezett,hogy az mszmp vezető szerepét meg kell őrizni és nem szabad engedni,hogy kapitalizmus legyen!:-)))
Előzmény: horst_fuchs (111)
simlisballib vakcina Creative Commons License 2006.02.20 0 0 113

Hogy te mekkora nikkszerencsétlenség vagy :DDDDDDDDDDD

 

LOL

 

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Előzmény: bammargera (110)
megélhetési lakosság Creative Commons License 2006.02.20 0 0 112
Nem vagyok én semmilyen vakcina se, és csak annyit mondok, hogy a gazdag kaviárzabáló miliárdos sose fogja megérteni, milyen az, amikor bujkál az ember a villanyszámlás elől, hogy pár nap haladékja legyen! 
Előzmény: bammargera (110)
horst_fuchs Creative Commons License 2006.02.20 0 0 111

ugyanilyen dolgokat mondott egy kedvesnek aligha mondható úriember 100 éve, és hopp 1917 októberében puccsal átvette a hatalmat ORoszországban... (azaz Lenin)

látom, sokat tanult tőle, mert a véleményén ez tükröződik

Előzmény: megélhetési lakosság (109)
bammargera Creative Commons License 2006.02.20 0 0 110
Jaj, te 'kedves' vakcina!
Ilyen sokáig tartott átjelentkezned egyik nikkről a másikra???
LOL
Előzmény: megélhetési lakosság (109)
megélhetési lakosság Creative Commons License 2006.02.20 0 0 109

Dehogyisnem igaz! Minden igaz! A kórházakat lenyúlják a nagybefektetők, lesápolják a hasznot, a gazdagok fizetnek a fényes magánkórházakban, a szegényeknek marad a zsúfolt közkórház!

A megszorításokat megint a szegény dolgozók fogják a legjobban megszívni! Mindigcsak minket szívatnak! A miliárdosok megse érzik! A fene a zsírjukat!

Előzmény: bammargera (103)
bammargera Creative Commons License 2006.02.20 0 0 108
"Minden Cifra igaz (mivel te is tudod, hogy igaz)."
Hát persze, ketteske.
"Egyéb mekegés?"
Ja, hogy te csak azt a 'nyelvet' érted?! Akkor sajna nem tudunk társalogni...
Előzmény: simlisballib vakcina (104)
horst_fuchs Creative Commons License 2006.02.20 0 0 107

azért nem kéne elfelejteni, hogy OV-t is egy tartózkodással jelölték... ami ő volt.

Mondjuk a "polgári" eszmékkel is ellentétes az államosítás, meg az etatizmus...

Előzmény: Cifra Panna (-)
simlisballib vakcina Creative Commons License 2006.02.20 0 0 104

Minden Cifra igaz (mivel te is tudod, hogy igaz).

Egyéb mekegés?

Előzmény: bammargera (103)
bammargera Creative Commons License 2006.02.20 0 0 103
"Privatizálni akarja az egészségügyet,"
Nem igaz aka hazugság (mivel te is tudod, hogy nem igaz).
"gazdag kórházakat éls szegénykórházakat akar,"
Nem igaz aka hazugság (mivel te is tudod, hogy nem igaz).
"megszorító intézkedéseket akar,"
Nem igaz aka hazugság (mivel te is tudod, hogy nem igaz).
"és a milliárdosokat támogatja a kisemberek problémáinak felvállalása helyett!"
Nem igaz aka hazugság (mivel te is tudod, hogy nem igaz).
Ennyit erről.
Egyéb marhaságok?
Előzmény: Cifra Panna (78)
Libertine Creative Commons License 2006.02.20 0 0 101
Hagyd, a topiknyitónak nem az a célja, hogy ezt meg lehessen neki értelmesen magyarázni...:-(
Előzmény: Törölt nick (100)
sajtoskenyér Creative Commons License 2006.02.20 0 0 98
 Egyébként a magánbiztosítók pontosan azért gazdálkodnak jobban, mert a haszonra hajtanak. Ezért nem hagynák pl. szétrohadni a kórházak műszerparkját.
Előzmény: Cifra Panna (95)
sajtoskenyér Creative Commons License 2006.02.20 0 0 97
 Egyébként a tisztán magánbiztosítós rendszernek én sem vagyok a híve, bár mivel minden dolgozónak kötelező a tb-járulék fizetése, így nem állhatna elő olyan helyzet, mint Amerikában, akkor sokaknak nincs biztosításuk és szegénykórházakra szorulnak. Ezért lett volna jó a kórházprivatizáció, mert így korlátozottan, de mégis be lehetett volna engedni a magántőkét az egészségügybe. Egyébként azt, hogy a kórház (vagy biztosító) tulajdonosa mennyit kért volna a szolgáltatásokért a TB-kasszától (tehát nem a betegeknek kellett volna fizetniük), azt törvényileg szabályozták volna. Ez volt a terv. Csak aztán a Fütyesz-demagógia lesöpörte az asztalról a népszavazással.
Előzmény: Cifra Panna (95)
simlisballib vakcina Creative Commons License 2006.02.20 0 0 96

Te is fontos vagy b+. :))) A magyarországi magyar azonban a legfontosabb kell legyen Magyarországon, mert "a nagy világon kívül nincsen számodra hely".

 

Előtted viszont ott a nagyvilág, ha nem rajzolsz prófétagyalázó karikatúrát b+. :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Előzmény: originalqszi (93)
Cifra Panna Creative Commons License 2006.02.20 0 0 95

Az a problémám, hogy a magánbiztosítók is a haszonra hajtanak! A szegényebbek pedig megnézhetik magukat, miből fogják fizetni! Nincs mögötte semmi garancia!

Másik problémám, hogy ne keverd ide a fideszt, mert a nagytőke és a baloldali eszmék ellentmondásáról, a kibékíthetetlen érdekellentéteiről szól a topik!

Előzmény: Törölt nick (89)
sajtoskenyér Creative Commons License 2006.02.20 0 0 94
 Ha egy vállalkozó szarember, tolvaj és adócsaló, akkor sem fogom szeretni, ha magyar.
Előzmény: originalqszi (93)
originalqszi Creative Commons License 2006.02.20 0 0 93
Igen, és ebben a magyar a hangsúlyos!!!!! Tessék, hogy itt csak magyarok élnek????? Szó sincs róla!!!!!!!:(((((((((((
Előzmény: simlisballib vakcina (87)
sajtoskenyér Creative Commons License 2006.02.20 0 0 92
 Tipikus, semmitmondó, demagóg Orbán-duma. Ember, persze hogy fontosabbak a magyar emberek, de a hazai multiknál is magyar emberek százezrei dolgoznak, a multik által fizetett iparűzési, társasági, környezetvédelmi adó jó része magyar emberek önkormányzataihoz áramlik, a multik által megtermelt GDP-rész Magyarországot is gazdagítja, fejleszti. A hazai kis és középvállalkozásokat elsősorban versenyképessé kell tenni, nem rászoktatni az állami húsosfazékra. A magyar átlagvállalkozó adómoráljának, a közösség és a munkásai iránti szolidaritásának is nőnie kéne (pl. fizesse ki a munkásait rendesen), amibe az állam sajnos csak közvetett módon szólhat bele.
Előzmény: simlisballib vakcina (87)
Powersystem Creative Commons License 2006.02.20 0 0 90
Gondolkodni az ember az eszével szokott és nem a szívével! mellesleg teszek rá hogy orbán most mit kampányol amikor az ő kormányzásuk alatt nagy ívben szartaka  nyugdíjasokra lecsökkentették az óraszámokat a tanároknak!
Előzmény: simlisballib vakcina (87)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!