Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Én mindig élvezettel olvasom a te Mesterségek Ünnepéről szóló beszámolóidat, ugyanazért, mint a Múzeumok Éjszakájáról szólókat, ugyanis alapvetően lusta vagyok elmenni :) Most is jó volt a leírás! :)
Tegnap ellátogattam a Mesterségek Ünnepére. Igaz, kissé meleg volt, viszont legalább mást is láttam, mint az előttem álló hátát. Úgy gondolom, a többi napon az árusok is többen lesznek, de ezt végignézni sem volt könnyű, nem annyira fizikailag, mint inkább az élmény feldolgozása miatt.
Elsőnek a mongol pavilonnál álltam meg, az árusokat egy másik férfi kínálta valami túrófélével, felém is nyújtotta a tálat, szívesen elfogadtam, csöppet édeskés, enyhén csípős étel volt, ízlett.
Kovácstalálkozó is volt, ezek a mesterek kivívták őszinte nagyrabecsülésemet, mert nagyon szépen dolgoztak. A mester engedélyével megemeltem az egyik kalapácsot, szerinte elég kicsi, csak kétkilós, ami nem nehéz, de egy perc alatt ötven-hatvanszor odacsapni vele, az már valami. Kénytelen voltam egyetérteni vele. Ezek után a nagyobbat némi vonakodással emeltem fel, letenni jóval könnyebb volt.
Bevallom, legjobban a jakutföldi mamutcsont faragókat vártam. Csak nehezen sikerült megtalálnom a sátrukat, de legalább előtte megnéztem azokat is, akik a Szahalin-félszigetről érkeztek. Náluk valami puha kőből kifaragott szobrocskákat láttam, nagyobbrészt fókát ábrázoltak, élethűen. Volt egy kétaraszos csónak is, az persze fából, evezőkkel,
Ami a csontfaragásokat illeti, csodásak voltak, illetve remélem, most is azok. Két kedvencem volt, az mindkettő medvét ábrázolt. Az egyik csak állt, és alighanem fontolgatta, szundikáljon-e tovább. A másik egy vízesés szélén állt, és érdeklődve figyelte a kiugráló halakat, bár érdeklődése alighanem a vacsorára irányult. Abban reménykedtem, hogy talán egy gyapjas orrszarvú tülkéből készült faragványt is látok, az sajnos nem volt.
Remek cipők-csizmák is voltak, úgy vélem, elsősorban néptáncosoknak.
A debreceni kiállítónál láttam egy képet, a húszas-harmincas években készülhetett a hídi vásáron. Olyan nyalka csikósokat-gulyásokat láttam, öröm volt nézni. Sajnos, fekete-fehér kép volt, de a cifraszűreik még így is csodások voltak! Továbbá vagy félméteres szárú pipákból pöfékeltek.
Két és fél óra nézegetés után távoztam, bármennyire érdekelt is, kissé elfáradtam. Viszont nagyon megérte kimenni.
Ez nagyon jó ötlet, mármint a PIM meglátogatása! A Múzeumok Éjszakáján voltam ott, de részint túl sokan voltak, részint meg nagyon kellett köhögnöm, ezért otthagytam. Azt hiszem, mostanában egyik sem lesz, úgyhogy ott a helyem! Aranyt mindig is szerettem, Szabó Magdának meg most van a százéves évfordulója.
Jól emlékszel, SZ. M. nem sok jót írt az írótársairól, sem Hegedűs Gézáról, sem Jókai Annáról. Az egyetlen, akit helyeslően említ, az Temes Ferenc. Úgy látszik, kedveli a lokálpatriotizmust.
Igen, a Drága Kumacs!-ban említi, bár csak pár szóban.
Javára írandó, hogy a már elhunyt írókról érdekes ír, egyéni szempontból elemzi őket.
Tudtam,hogy a hosszú hozzászólás ellenére el fogok felejtkezni valamiről. Még pedig arról,hogy szerintem nagyon jó: Szabó Magda és Arany János kiállítása egymás szomszédságában van, hiszen SzM-tól idézik azt a szöveget,ahol arról ír, hogyan olvasta el először az V. László balladát. ("Csak ültem, zúgó fejjel az élménytől részegen." - Ókút)
Most van letelőben a nyári szabadságom. Hál isten, tudtam egy kicsit kultúrázni.
Egy tegnapi élményemet szeretném megosztani, mégpedig a PIM-beli látogatásomat. Egyrészt a Szabó Magda-kiállítást, néztem meg, ami 2018.03.04-ig van nyitva, tehát akit érdekel, még bőven megnézheti, másrészt ha már ott voltam, az Arany János-tárlatot is végig jártam-élveztem. (Ha még lett volna agyi kapacitásom, a Petőfiről szóló állandó kiállítást is megnéztem volna, de ezt majd egy következő alkalommal.) Egyébként kemény 800 ft-ba került a teljesárú belépőjegy, nagyon-nagyon megéri, olyan különleges szép élmény volt. (Összehasonlításként: Szombathelyen voltam néhány napja, természetesen az Iseum nem maradhatott ki, ott 1600 ft volt a teljesárú jegy. Nem mondhatom, hogy nem érte meg,mert az is meglehetősen kellemes látogatásként maradt meg, a kiállításról kijövet azt éreztem,hogy most rögtön akarok valami jó kis ókori témájú regényt olvasni-újraolvasni - aztán ez most egyéb okokból kicsit tolódik.)
Tehát Szabó Magda: Csodálatos kiállítás volt, úgy érzem, csaknem teljesen, minden oldaláról sikerült bemutatni azt az írót, akinek "annyi titka" maradt még. Azt is éreztem, hogy még sokáig nézegetném a kiállítást, sajnáltam, amikor a végére jutottam. A családon át a kedves-szeretett állataiig minden-minden szerepel a falakon, tárlókban, érintőképernyőkön, filmrészleteken, műveiből vett idézeteken. (pl. Lenke tükre, Szabó Elek táskája, hattyús kanna, fénykép a féltestvéréről stb.) Nekem pl. újdonság volt, hogy Szőke Julianna -Emerenc- együtt nyugszik Bp-en az író házaspárral, ahogy az is, hogy Csizmadia Éva tollából van egy könyv: Volt egyszer egy nyírfa seprű - in memoriam Szőke Julianna. Igyekszem majd elolvasni, hogyan ír valaki más erről a kivételes, bár nem könnyű (sorsú) asszonyról. Elgondolkodtató és megható volt a kiállítás vége,ahol a falakra néhány kortárs író, közéleti ember, stb. Szabó Magdával kapcsolatos gondolatait írták, ezekből kettőt idézek: "Édes, macskaszerű nő volt." - Lator László. "Szabó Magda amikor ír, azt tesz az emberi világgal,amit csak akar." - Jókai Anna. Ez utóbbi azért is volt különös számomra,mert SzM nem mindig nyilatkozott túl baráti hangon Jókai Annáról (valamelyik könyvében - talán a Haldiman Évával történt levelezésében - olvastam, de nem biztos a könyv) Mondjuk ettől még JA elismerhette SzM írói nagyságát.
És Arany János: Itt is azt tudom írni - ismételve önmagam - hogy teljes és csodálatos volt nagy költőnk megidézése. Itt is jól kihasználták a XXI. századi interaktív lehetőségeket, amit én is nagyon élveztem és el tudom képzelni, hogy a nálam fiatalabb érdeklődők még inkább. Rengeteg eredeti kézirat,tárgy (kávéscsésze, fotel szekrény, pipa, Arany János általt aláírt érettségi bizonyítvány, akadémiai főtitkári minőségben aláírt levelek, ajándéktárgyak Petőfinek-Petőfitől, korabeli fényképek Buda-Pestről stb.) segít közelebb hozni az embert és a költőt a ma emberéhez. Vecsei Miklós ifjú színész előadásában rengeteg verset,versrészletet hallgathatunk (Toldi, Buda halála, Ágnes asszony stb.) A kiállítás végén "híres emberek" (Nádasdy Ádám, Scherer Péter, Ónody Eszter, valamint irodalomtörténészek) beszélnek Arannyal kapcsolatos dolgokról, fordításról, humorról, esetleges szerelmi költészetéről, stb.) És Arany által használt szavakat is lehet örökbe fogadni - kitalálni a jelentésüket és utána kinyomtatni - az én szavaim voltak: csába - cocó - cirkalom. Lehet találgatni,mit jelentenek, én az utolsónál alaposan becsapódtam :)
Bocs,ha hosszú voltam, pedig még vissza is fogtam magam és nem tegnap öntöttem elétek az érzéseimet, hagytam kicsit ülepedni.
Azért biztos vagyunk jó néhányan, akiknek felszalad a szemöldökük, ha a gyerek csatateret csinál percek alatt a környezetéből, ilyenkor a szülőt szokásom szemügyre venni, már ha nem tudom simán el/kikerülni.
Hát igen, vasárnap csak az időjárás jó, én sem szeretem a nagy meleget, de erőt veszek magamon. A nagy gyerekzsivajt és fegyelmezetlenséget és sem túlzottan kedvelewm, pedig ez mostanság nem trendi. Annyi baj legyen!
Jó hogy mondod, annak ellenére, hogy imádom a gyerekeket, és viszont, az ismerősök gyerekei piócaként lógnak rajtam, de ha elmegyek valahová, akkor nem a zsivajt szeretném vég nélkül hallgatni. Egyszer sikerült őszi szünetben wellness-elni, folyamatosan azt kellett kerülnöm, hogy ne a fejemen ugráljanak. Úgy hogy értékelem a gyerekmentes helyeket, szoktak is görbén nézni rám.
A vári ünnepségre csak hétvégén tudnék menni, akkor meg szinte lapjával lehet közlekedni, így kihagyom, pedig szeretem a bámészkodást :)
Remélhetőleg nem fogsz ki egy iskolai csoportot...
Készülök a mesterségek Ünnepére, valószínű, hogy csütörtökön megyek, akkor általában kevesen vannak. Legjobban a Jakutföldről érkezett mamutagyar faragói érdeknének, remélem, már ott lesznek. Nem valószínű, hogy venni tudnék belőlük, de gyönyörködni azért lehet.
Szerintem is. A túra végén, a gyerekrajzokból álló kiállítás nagyon megrázó. Sajnos, az idő szűke miatt sietni kellett - már a hátunkba volt a következő csoport, pedig hétköznap volt - , így alig volt lehetőségem a mellékelt szöveget olvasni, nemhogy szinkronba hozni a képekkel. Talán ősszel kevesebb vannak.
Körülbelül hat évvel előtt jártam ott a nyugdíjas klub tagjaival, nagyon érdekes volt. Ezek szerint érdemes lenne (legalább) még egyszer ellátogatni oda.
A könyv pedig nagyon is érdekelne, ha legközelebb könyvtárba megyek, megnézem, megvan-e.
A titkosított objektum 2007-ban nyílt meg a látogatók előtt a Várban, azóta ez már a harmadik látogatásom. Tavalyi év során bővült a kiállítási anyag Japánból érkezett tárgyakkal, leletekkel, illetve az atomtámadást túlélők rajzaival, tulajdonképpen ez adott okot az újbóli barlangtúrára, mert hogy kb egy órás vezetett túra keretén belül tekinthető meg a föld alatti kiállítás. Bent/lent hűs van, kb 10-12 fok az állandó hőmérséklet, ezért ha valakinél nincs a nyári hőségben kiskabát, kardigán, érdemes a bejáratnál felölteni a felkínált posztó kabátokat, jól jön a séta során.
Nagy szerencsénkre, az idegenvezető fiatal lány nagyon felkészült volt, a kórház története és kialakítása mellett rengeteg érdekes, izgalmas (és végtelenül szomorú) történést mesélt el, ami a falak között esett meg. A kiállítás nagyon gazdag tárgyi emlékben, komplett berendezett szobák, műtők, köztük röntgengép, kiszolgáló helységek, a működést biztosító gépészeti monstrumok mind megtekinthetők.
Ezután pár nappal mentem könyvtárba, és hogy - hogy nem, benyúltam az újdonságok polcára és kivettem A sziklakórház végnapjai c. könyvet, Flautner Lajos tollából, aki nem mellesleg sebész. Így nagyon közeli képet kapunk egy egy orvosi beavatkozásról, műtétekről, a sebesültek ellátásáról még a leglehetetlenebb körülmények között is, de a legborzalmasabb, ésszel fel nem fogható, a kitörés leírása. A történelmi események hiteles ábrázolását Ungváry Krisztián segítette.
Egy váci kiállítást szeretnék kiemelni, Memento Mori néven fut.
A Fehérek Templomának felújítása során 1994-ben egy másfél évszázaddal ezelőtt befalazott kriptarendszert fedeztek fel a munkások. Ebben a kriptában több, mint 200 jó állapotú koporsót találtak, bennük mumifikálódott testekkel, akiket az 1700-as évek elejétől temettek ide, kb 100 éven keresztül. A kripta belsejének állandó hőmérséklete, a folyamatos légmozgás, illetve a temetkezés során használt koporsófa anyaga és az abban elszórt faforgácsnak köszönhető a leletek épsége. A megtalált tárgyakból – köztük kézzel festett koporsók, ruházat, cipő, rózsafüzér, feszület – és három különböző mumifikálódott testből áll a földalatti kiállítás (van földfeletti is, természetesen). Egy sor érdekességet lehet olvasni, pl a holtestek java része hordozta a tbc fertőzést, találtak különböző rákot okozó génmutációkat. Bepillantást kapunk az akkori temetkezési szokásokról, a halálhoz való viszonyról. Valahogy jobban része volt az életnek.
A börtönről meg annyi mindenképp érdekes lehet, hogy az ódon szürke falakat az 1770-es években építették, szegényebb sorsú nemes ifjak oktatását, nevelését célozva meg, börtönként csak a szabadságharc bukása után funkcionált.
Csak tévében láttam, elég régen, és nem ezt az előadást, de megrázó volt.És hátborzongató volt azt figyelni, hogy apró mániák, rendellenességek mivé fajulnak.
Ha valaki Esztergomba jár érdemes beiktatni a nagyobb látványosságok mellé. Megéri a hangulata. Az Előhegyen egy igen meredek részen áll a villa/nyár rezidencia, inkább az utóbbi, mivel tavasztól őszig lakta az író feleségével, Török Sophie-val. Rajtuk kívül folyamatosan népes társaság töltette be a teret, állandó vendégeik közé tartoztak a kor írói, költői, színészei és más művészei. A félig fedett előtérben található az autógramm fal, ahol a vendégek hagyták kézjegyüket, volt amit egész tisztán kitudtam olvasni, mint pl Németh László, Kosztolányi, Karinthy, Móricz, már ez önmagában kellemes merengéssel járt. Az emeleten, szűk lépcsőn felfelé Sophie szobája, lent a közös helységek mellett kortárs művészek részére kiállító/alkotó szoba, személyes tárgyak, és rengeteg könyv. Van egy szoba, ahol végtelenített szalagról szólnak Babits művek a 70-80-90 évek legnagyobb színészeinek előadásában. És itt jött az a pillanat, amikor megállt az idő számomra. Beleolvasgattam a Beszélgető füzetbe - ami az 1938 végétől kicsi megszakításokkal haláláig vezetett beszélgetésekből áll. Ez még sosem volt a kezembe és ezért is hatott rám módfelett. Kicsit kukkolónak éreztem magam, aki betekint egy szoros szerelmi szövetség védett birodalmában; végig lehet kísérni a betegség lefolyását, fájdalmait, kínjait, a kezeléseket, a mindennapok nehézségeit, a morfium könnyítő hatását, de a barátokkal folytatott levelezést is, és ha jól emlékszem még politika és kritikai észrevételek is voltak a könyvben. Sok fotóval.
Sokáig hatása alatt voltam, de nagyon nehéz bármit mondani a világirodalom egyik legfajsúlyosabb és közismert monodrámájáról. Ami biztos, bő másfél óráig egy hatalmas utazás részese lehettem, utána még sokáig dilemmáztam, ki az őrült és ki nem, ki normális és ki nem, de nem jött ki sehogyan sem az egyenlet.
A szürreális színpadon semmi sem funkcionális, a bútorok, berendezési tárgyak torzulása szinkronba áll az észlelés, az elme szabálytalanságával. Keresztes Tamás nagyon szépen kidolgozott játéka elvitt a legeldugottabb zugokba, hol tombolt, hol csendesen molyolt, az erőteljes kibillenésekkel visszavonhatatlanul menetelt a teljes becsavarodásba.
Nagyon intenzív, vibráló darab, amit fokozott a színész saját maga kreálta hangeffektusok, zenék, fények együttese.
Két nappal ezelőtt véletlenül kapcsoltam az egyik MTV csatornára, ahol Arany János balladáról beszélt az általam nagyon kedvelt Hegedűs Géza. Vagy harmincöt évvel ezelőtt a szabadegyetemen is sokszor ott voltam az előadásin, most is eszembe jutottak. A balladákat (persze nem az összeset) elszavalták, a Pázmán lovagból aprócska tévéjátékot készítettek, méghozzá jó humorral.
Töprengek, hogy vajon csak rám hat ennyire az élőszó varázsa?
Leírásod alapján a Vőlegény kifejezetten aktuális, ezt sok, húszas-harmincas évekbeli színdarabról, illetve regényről el lehet mondani.
Ami a másik darabot illeti, megrázó lehet, de a leírásod alapján a Deák Ferenc-féle állatorvosi ló jut az eszembe. Persze, miután nem láttam, nem tudom megítélni.
