De persze, ha nem lesz más, kénytelenek lesznek más csapatokhoz igazolni. Vinoval és Kaschechkinnel pedig szerintem semelyik csapat sem járna rosszul. És nem ők az egyetlen jó versenyzők az Astanában. :)
Nem gondolnám, hogy Vino vissza akarna menni. Amúgy meg nem csapatot kezdett keresgélni az eset után, hanem új csapatot kezdett építeni. És én ezt nagyon értékelem. Mondhatta, volna, hogy menjetek a fenébe, fogom a motyómat aztán húzok egy másik csapatba, de nem ezt tette. Nagyon akarnak a srácok, dolgoznak a versenyeken. Nagyon sajnálnám, ha elvennék a PT licenszet, mert az valóban szerintem is a megszűnést kockáztatná.
Személy szerint az ővé nem. A régi munkadójánál jelen pillanatban a fegyelmi eljárás és Klöden hezitálása miatt nincs sportvezető, csapatkapitány és legjobb hegyisegítő. Őmaga, Kasecskin, és Godfroot pont elférnének :-(
Én is így látom, azért írtam, hogy PT nélkül nincs jövője a csapatnak.
Nem hiszem, hogy ebben az esetben ilyen érvekkel, hogy érintett/nemérintett lehetne bármire is menni. Itt már a kulisszák mögötti érdekalkuk játszanak sajnos. :-( Nagyon sajnálom Vinot, de elég rosszul áll a szénája.
Igazad lehet. Viszont ha a valamelyik szőke oroszból még se lesz tour, vagy vuelta győztes, ez csökkenteni fogja a nemzet hőse jelleget, aki áldozatot hozott a népért, és akiért a népnek is érdemes is áldozatot hoznia. Úgyhogy pénz csak akkor várható, ha benne maradnak az elit osztályban. Amit meg is érdemelnének, mert ennek a csapatnak nem sok köze van a liberty-hez. Ha ezen múlik a jövő, Sura már ma délután ki fogja rúgni az összes rossz hírbe keveredett corridore-t, meg a régi sportigazgatókat is az utolsó szálig.
Ööö... Szerintem az Astana szponzori hátterének kábé 0 köze van a reklámhoz. Ezeknek a cégeknek gyakorlatilag semmi üzleti érdekük nem származik abból, hogy Nyugat-Európában reklámozzák magukat. Talán az olajtársaság kivétel ebből a szempontból, de neki sem a mezei kerékpárszurkoló a célpartner, sokkal kifizetődőbb (és olcsóbb) lenne egy üzleti/olajipari szaklap(ok)ban megindított hírdetési kampány.
Itten arról van szó, hogy a Miniszterelnök Úr "szépen megkérte" az állami cégek vezetőit, hogy támogasság a csapatot. Ők meg végiggolnolván az Kormányfő érveit, belátták, hogy mennyire jó is az a cégeiknek, ha a kerékpársportot támogatják. :-)
És még lehet, hogy így is van, mert ha Európában nincs is reklámértéke ennek a szponzorációnak, Kazahsztánban bizony van, és mennyire kellemetes dolog egy nemzeti hős, egy esetleges Tour-győztes fényében sütkérezni. Mindjárt kevésbé fogja érdelkelni az Utazóközönséget az a pár perces késés, az olajjal elszennyezett környezet, vagy más hasonló semmiségek.
Megszüntetni nem akarják, "csak" a PT licenszüket fúrják. Anélkül még létezhetnének, mint kontinentális csapat... Más kéréd, hogy szerintem sem élné túl at Astana, ha kikerülne a PT-ből... :-(
Hát az lenne! Jó csapat ez, és Vino megtett mindent, hogy megmentse. Szemétség volt, hogy nem indulhattak a Tour-on, most meg már egyenesen szűnjenek is meg? Én nagyon remélem, hogy ez nem fog összejönni az UCI-nak, vagy mit tudom én ki az illetékes.
SZámításba kell venni, hogy ők nagyon az utánpótlás csapat. Mindegy is csak megmaradjanak. Nagyon el leszek szontylodva, ha a csapatok szövetsége eléri, hogy megvonják az lisezncüket. Ez olyan rettenetesen igazságtalan volna, minadzok után, amit Sura a csapatért tett, illetve azért, hogy legyen csapata.
1 Stefan Schumacher (Ger) Gerolsteiner 7.00.78 (49.622 km/h) 2 George Hincapie (USA) Discovery Channel 0.00.45 3 Joost Posthuma (Ned) Rabobank 0.01.05 4 José Ivan Gutierrez Palacios (Spa) Caisse d'Epargne-Illes Balears 0.01.35 5 Tom Boonen (Bel) Quick Step-Innergetic 0.03.68 ...
63 Koen De Kort (Ned) Astana Team 0.20.51 67 Daniel Navarro (Spa) Astana Team 0.20.86 80 Dariusz Baranowski (Pol) Astana Team 0.23.37 81 Eladio Sanchez Prado (Spa) Astana Team 0.23.49 87 José Joaquin Rojas Gil (Spa) Astana Team 0.24.72 142 Carlos Abellan Ossenbach (Spa) Astana Team 0.33.51 148 José Antonio Redondo (Spa) Astana Team 0.35.70 173 Ivàn Santos Martinez (Spa) Astana Team 0.48.97
1000%, hogy indítják. A CN közzétette a következő pro tour csapatokon tervezett indulást, amiből kiderül, hogy Baranovszki megy mindenhova az ifjúsági tagozattal:
Astana for upcoming ProTour races
Astana will be sending the same eight riders to the upcoming Eneco Tour (August 16-23), GP Ouest France - Plouay (August 27) and Tour de Pologne (September 4-10).
Riders: Carlos Abellán, Dariusz Baranowski, Koen de Kort, José Joaquín Rojas, Dani Navarro, José Antonio Redondo, Eladio Sánchez, Iván Santos
A csapatban élő versenyjoggal rendelkező, az opration puerto által nem érintett összes többi kerékpárosból pont egy 9 fős csapat lelik ki, tartalék nincs.
Azt nem tudom, hogy ha tényleg megindulnak a fegyelmi eljárások, és ezzel hivatalosan is megkezdődik a versenyzők felfüggesztése, a kiesettek helyére szerződtethetnek-e új embert szezon közben.
A csapat legjobbja ismét Kaschechkin lett, aki pár kilométerrel a vége előtt támadott is, de befogták és végül a mezőnyhajrában a 3. helyet szerezte meg. Érik a kazah fiúnak már egy győzelem.