Ha kapálod akkor is komoly veszély az erózió a domboldalakon.
Észnél kell lenni, mikor kapál az ember. A zivatarveszélyes időkben vízfogó árkokat szoktam a sorokra merőlegesen ásni, hogy a víz ne tudjon meglódulni, igy meghordja az oldalt. A trágyázással kapcsolatban az is rizikó, hogy a vakond előszertettel járja a trágyázott részeket. Az emberek többsége a sorok mellett nyitott árokba temeti a szerves trágyát, és ezen a vakond járatokat vágva szintén előidézheti a talaj erőzióját a zivatarok idején.
Az ilyen enyhe tél esetén, mint az idei sajnos nem megkerülhető a tavaszi lemosó permetezés, hiszen komoly fagy nem volt, a kártevők könnyedén átteleltek a kéreg alatt. Apám amíg élt, még a felületi kérget is letakarította, és utánna permetezett csak.
Évi 3-4 permetezés a szőlőnek (nem direkt termőnek, vagy egyéb rezisztens fajtának) annyi mint a szentelt víz. Ha egy komolyabb perenoszpóra, vagy lisztharmat fertőzés felüti a fejét, akkor ennyi erővel hamarabb is befejezheted.
A mechanikus permetezési szisztéma nyilván nem célra vezető. Ellenberger mindenhol már elérhetők a növényvédelmi állomások előrejelzései, minden valamire való hegyközségnek saját mérőműszerei vannak, ahonnan lehet a fertőzésveszélyekról korrekt információkat szerezni. Erre már lehet megelőző védekezést alapozni.
Egy érdekes tapasztalatot megosztanék veletek. Az északi szomszédom afféle "külterjes gazdálkodást folytat" a birtokán, sok boszúságot okozva ezzel. A szomszédos sorból nem győztem a gazt írtani. A szuláktól kezdve mindenféle gyom csak terjeszkedett onnét. Aztán gondolt egyet, hogy kevesebb gondja legyen a területtel, beültette csicsókával. Abban megegyeztünk hogy a szőlömhöz 1,5 méternél közelebb ne hozza. Ha egy kicsit túlburjánzik simán lekaszálom, vagy kikapálom (ebből nincs harag), de azóta megszünt az egyéb gyomok burjánzása. Úgy kiirtott minden egyéb gazt, hogy a legtisztább sor a szomszédos sor lett, ráadásul az északi széltól is jól védi a sorokat. Eddig nem tapasztaltam, hogy a szőlőt bántotta volna.
Ameddig tehetem, a gyomirtót én is kerülöm, de soxor rákényszerülök. A sorok közét nem gond kikultivátozozni, de a sorok közét csak kézi erővel lehet művelni. Az mindenesetre zsinórmérték, hogy azt is évente legalább egyszer fel kell kapálni, és ha többre nincs energia, segít a Medallon.
Rovarölőt kezdetben én sem használtam, nem is volt gond a szőlővel, míg nem egyik éven a szőlőmolyok tömegesen megjelentek és akkor aztán szó szerint fele-fele arányban osztoztunk a termésen.
Ekkor tapasztaltam meg, hogy bizony komoly konkurensek, kieszik a bogyók lágy részét, és csak a kiszáradt héj marad.
Újabban feromon légtértelítéses technika alkalmazhatóságán gondolkodom, bár kissé tartok attól, hogy ezzel, a környékről az összes hímet ide fogom csalogatni, növelve a párosodás esélyét.
Kiváncsi lennék van-e valakinek a topikon tapasztalata a feromon technikában.
Gondolom a fenyő-mulch idegen a szőlőben. Vagy nem?
Én gyomirtót nem használok, csak kapálás, meg gépi talajmunka van. Rovarölőt sem teszek a permetbe, illetve tavalyelőtt majdnem tettem a gyapjaslepke ellen biológiai szert (Bac. Thurengiensis). Egyébként már a mechanikai gyomortás is meghaladott, a különféle talajtakaró növények, mulchok használatát javasolják a minimumtillage és non tillage művelésben. A trágyával gondba estem, Szepsy azt mondta, hogy egyáltalán nem trágyáz, hogy lekényszerítse a gyökérzetet, ezen filózok még egy sort. (Szervestrágya, ha trágya.)
Családi okok miatt sűrgősen eladó a Tokaji hegyen egy 1100 nöles szőlőterület. Van rajta egy kétszintes, 12 nm-es ház, alatta 25 hektós betonmedencével. A területből kb. 400 nöl a szőlő (furmint, hárs, csemege), a többi szántó és fás rész. A panorámája egyszerűen csodálatos. Vadászoknak is ideális. Árban megegyezünk.
Ezezk tényleg valós problémák és engem is nagyon foglalkoztat ez a dolog. Épp ezért mostanában elkezdtem a bio meg a biodinamikus termesztésről olvasgatni. Persze azt is tudom, hogy sokan ezeket (vagy inkább a másodikat) nagyon lekezelik, mondván az csak egy hókuszpókusz. Persze nyílván ennek is vannak határai, de azt is tudomásul kell venni, hogy nem tudunk mindent tudományos magyarázattal alátámasztani. És a régi védekezési módszereket már elfelejtettük, mert kiesett egy generáció, vagy több. Így ez a tudás is majdnem elveszett. Persze jogosan vethető fel, hogy régebben nem kellett ilyen durva mérgeket használni, mert nem volt rá szükség.
Ezt ajánlom a figyelmetekbe: http://derekhegy.blogspot.com/2007/02/felhvs-kzssgi-jsgrs.html Azért is írom ide, mert tudom, hogy többen is vannak köztetek, akik tudnának ebben segíteni. Már régóta gondolkodtam valami hasonlón, aminek sok ember lehetne részese és egy helyen meg lehetne találni ezeket a dolgokat.
Össze tudnánk-e címszavakban, tőmondatokban, rövid okfejtésekben foglalni, hogy melyek azok a szempontok, amelyekre jóval több figyelmet kellene fordítanunk, melyek azok a gyakorlatok, amelyeket át kellene venünk és amelyektől a jövőben lehetőleg szabadulnunk kellene?
Azon a szőlőterületen, ahol én szőlészkedem (tételesen ez egy faluhely) él még a régi szokás, hogy a szerint ítélnek meg, milyen ember vagy, ahogyan a szőlőd kinéz. Ezért aztán (no meg kényelemből és talán időhiányból is) sokan azt a gyakorlatot követik, hogy tavasszal gyomirtó szerekkel lepermetezik talajt, egy időre megszabadulva a gyomoktól, meg hát az élő szervezetek jó részétől is, de miután ez nem látványos dolog (s nem hevernek sorokban a döglött rovarok), ezért tudomást sem szereznek róla. Miután a szőlő ettől még nem pusztult ki, jöhet a tápanyagellátás, vagyis valamilyen műtrágya, majd ezt követően a szomszédtól hallott jó tanács következetes betartása "Ha májustól-augusztusig 8-10 naponta lepermetezed valamilyen lisztharmat, peronoszpóra elleni szerekkel és rovarirtót is teszel bele, akkor nagy baj nem lehet". Ezek után, ha kellően jó az idő, valamennyi szőlő biztosan marad. Végül pedig jöhet a család gyöngyszeme a gyerek, vagy az unoka, aki vidáman majszolja az apa, vagy a nagyapa éves "harcának" eredményét a szőlőt.
No! Megint itt vagyok. Hoztam egy újabb témát remélve, hogy társak lesztek benne.
A lányom környezet gazdaságtan jegyzetében találtam az alábbi mondást:
„Ha már minden fát kivágtatok, ha már minden folyót megmérgeztetek, akkor rádöbbentek majd, hogy pénzt nem lehet megenni.”
Ma az ember gyakran elfeledkezik róla, hogy Maga is a természet része, uralja a természetet, kívülállónak tekinti magát, rövid távon gondolkodik, önös érdekei diktálta visszavonhatatlan döntéseket hoz, és legtöbbször nem gondol a következményekre.
Mostanság egyre többet foglalkoztat a gondolat, hogy valahogy meg kellene alkudnunk a természettel, de legalábbis elgondolkodnunk azon, hogy jó-e a gyakorlat, amit követünk és mit kellene változtatnunk rajta.
Szóval, hogyan tudnánk a szőlő ökoszisztémájának egyes elemeivel (talaj, növénytakaró, állatvilág, stb) „lehetőleg nyer-nyer” alapon harmonikus egységben együtt élni?
-Talán természetes akar az lenni?(hihihi) Azokat a borokat hívják termelőinek, amelyeket a szőlő megtermelője készít. Az olyan cég amelynek szőlőterülete van és bort is vásárol fel egyszerre van termelői és felvásárolt bora.
Nagyapámék mindig dróton függő gyertyát engedtek a hodóba, ha éget jöhet a kénezés. Ráadásul a hordót is jobban szeműgyre veheted belülről megvilágitva.
-Bizony azt jelenti. A penész mint oxigénkedvelő gomba ellélegzi azt. Természetesen ha hagyjuk. Lánc, kavics mindkettő jó. Itt is előjött az üres hordók havonkénti kénezése. Az egy szál kén/hl ezért jó, mert könnyű megjegyezni. De az biztos, ha egy száz hl-es hordóban száz szál ként akar az ember elégetni az pocsékolás. A hordók töltögetése nagyon fontos. A kukorica csuhét, rongyot miegymást viszont el kell felejteni. Inkább az akonanyílást kell kiigazítani és kell egy nagyobb dugót keresni. off: van boros topik is, félek, hogy a szőlész kollegákat kiszorítjuk on (hehe)
Minden jó bor alfája és ómegája a tisztaság. Márton-nap után már jórészt minden idei borunk teljesen kierjedt. Egy hónappal az erjedés befejeződése után a hordó aljára kiülepedett seprőről (boraljáról) le kell fejtenünk az újbort.
A termelői boroknál általában 6-8 százalék seprő képződik. Fejtés közben ajánlatos a borhoz ismét 10 gramm borként keverni 100 literenként. Ilyenkor a fogadóhordó mindig legyen frissen kiöblítve és lekénezve. Ha a fogadóhordó belsejében a meggyújtott kénlap elalszik, az azt jelzi, hogy a hordó penészes. Ezért kell különös gonddal átmosni kívül-belül tiszta vízzel, többször megforgatva, hogy minden hézagából kimosódjon a tisztátalanság.
Vizsgáljuk meg mosás közben elemlámpával, hogy a dongákon látunk-e penészfoltokat. Elárulja a penész jelenlétét a szaga is. Ekkor forró vízből 2 százalékos trisós oldatot kell készíteni és ezzel átmosni, majd újra kétszer meleg vízzel, és még háromszor hideg vízzel kiöblíteni a hordót. Erősebb penész esetén vékony láncot engedjünk a hordóba és azzal forgassuk, rázogassuk a trisós oldatot. Amennyiben ecetszagú a hordó, házilag nem érdemes vele foglalkozni, hanem rá kell bízni a dolgot a kádárra, aki kifenekli és a dongákat kigyalulja. Csak kicsorgatott, szikkadt hordót állítsunk vissza a pincébe, ebbe fejtsük át a finom nedűt.
Amint a fogadó hordó a helyére került, égessünk el benne 100 liter űrtartalomra egy-egy szál kénlapot. Mindig a lap felső csúcsát gyújtsuk meg, különben a kén lecsepeg és a bornak záptojáshoz hasonlító íze lesz. A kénezett hordót fadugóval, légmentesen zárjuk le (kukoricacsuhéval tekerjük be a dugót). Ha valamelyik hordó üresen marad, azt egy hónap elteltével megint kénezzük ki és írjuk rá krétával a kénezés időpontját. Fejtéskor mindig töltsük csordultig a hordót, soha ne maradjon „darabban”! Forrás:http://www.ujneplap.hu/index.php?apps=cikk&c=162320&d=2002-12-04
"Ha a fogadóhordó belsejében a meggyújtott kénlap elalszik, az azt jelzi, hogy a hordó penészes." Ehhez mit szóltok?
Drága öregapám - az Isten nyugtassa - mondogatta, hogy:-A suszter is tud csizmát készíteni, meg a cipész is. A csizmadia meg nem akar cipőt fabrikálni. Gondolhatod, hogy az öregnek csizmadia volt a szakmája.
Az ajnltt knzsi szblyt nm egszn értm. Errefelé 1hektoliter=100 liter. 1000 literes hordóba a másfél kénlapot kevesellem (a mezőgazdasági boltokban kapható nornál, most éppen nemtudom ? g-os kénlapokból.)
A ,hordó’ megnevezést ma az egész magyar nyelvterületen egységesen használják, a 17–18. században azonban még gyakori volt a fa (például szerémi fa, gönci fa), borosfa vagy karikafa megjelölés is. A bortárolásra szánt hordókat a 18. század végéig tölgyfából készítették, mert azt tartották, hogy ebben érlelődik legzamatosabbra a bor. Később, az erdők fogyatkozásával gesztenyefából, eperfából, utóbb pedig már akácfából is hasították a dongákat. Az abroncs hasított mogyorófavessző volt, melyet több sorban feltekerve kötötték meg a hordót. A hordókészítés külön mesterség volt, művelőit a régiségben hordógyártónak, a Dunántúlon pintérnek, Északkelet-Magyar-országon bodnárnak, az újkori magyar nyelvben pedig általában kádárnak nevezték.
Én borászati kénlapot használok (OBI-ban is kapható), abból 1 lap kell hektoliterenként. Havonta újra kell kénezni.
Szerintem a kénessav problémát kicsit túllihegitek: nagyon gyenge kénessav keletkezik, minimális vízbe oldódik be egy nem túl tömény gáz, mire az szétroncsolja a fát, addigra a hordó szétesik magától. Ugyanakkor a hordót elég tömény trisóval mossuk, az sztem sokkal komolyabb roncsolást okoz - de attól se kell parázni.
A hordót 1-2 napig kell kicsöpögtetni, akkor rendesen kiszárad. Én a fejtés után rögtön kiöblítem tiszta vízzel, csöpögőre állítom, és amikor elmegyek, akkor kénezem le. Utolsó percben meggyújtok egy fél kénlapot a pince légterében is - aztán futás!
A hordón nincs akkora akonanyílás, hogy azon egy botra kötött rongy beférne, így ez a kitörlés dolog megoldhatatlan. 200 literes (és kisebb) hordókat használok, akkora nyílása van, hogy egy pinponglabda se férne be rajta.
Ez a hordóméret azért jó, mert egyedül is ki tudom vinni a pincéből - segítségem még nemigen van. Ugyanakor jó nagy felülete van, és így a bor rendesen oxidálódik benne. Egyelőre még kicsit sok faízt ad le, de ezt csak az idő fogja megoldani.
Csak érdekesség, most jutott eszembe, a szülőfalumban (Észak-Alföldön) azt az embert hívják pintérnek az öregek, aki a disznót vágja. (Vagyis, a böllért.)
Nos! Az én hordóimat még a pintér készítette, de már a kádár javítja. Erre felé a hordóknak, legalábbis a kisebbeknek, tényleg ablaka van. Azon bemenni nem lehet, így kinézni sem, de benézni igen, ha ki mered nyitni. Mellesleg az ajtó az az ablak, amelyiknek földig ér a lába. Egyébként értékelem a humorodat.
