A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
„Egy ilyen világ csak az esetben lenne véges, ha valahol valamiféle fizikai határba ütköznénk, de ilyenről nem tudunk.”
Nem lehetne a véges mennyiségű anyagnak egy olyan határa, amelyen túl a végtelen anyagmentes téridő található. Mivel a végest valaminek el kell választania a végtelentől, még ha azt gyakorlatilag nem is lehet kimutatni. Az anyag tudtommal véges, nem keletkezik folytonosan. Ha minden irányban fénysebességgel terjed szét az anyag, attól még a részecskék közötti távolság nem feltétlenül fénysebességgel növekedik. Főleg akkor nem, ha a végtelen tér már a priori adott az anyag számára. Egy végtelen téridőben 13,8 milliárd év óta fénysebességgel szétterjedő anyagi sugárzásnak is van frontvonala, amit az univerzumbuborék falának tekinthetünk.
Nem ezt mondod, mert te azt hiszed, hogy ez csakis térben zárt, véges de határtalan világot jelenthet.
Pedig nem.
Ez lehet térben nyílt végtelen térbeli kiterjedésű világ is. Márpedig a mérések épp ez utóbbit mutatják, vagyis azt, hogy a térbeli görbület nagy léptékekben nulla, a világ nyílt, azaz nem záródik önmagába. Más szóval állandó irányt tartva sohasem térünk vissza a kiindulási pontra. Egy ilyen világ csak az esetben lenne véges, ha valahol valamiféle fizikai határba ütköznénk, de ilyenről nem tudunk.
'Ha a Dél Keresztje felé nézünk, akkor a mögött egyre távolabbról, egyre inkább a múltból látjuk az arra lévő ősi galaxisokat, ha pedig az Északi Sarkcsillag felé nézünk, akkor a mögött látjuk egyre távolabbról, egyre inkább a múltból az arra lévő ősi galaxisokat. Sőt ezek mögött mindenfelé a még sokkal ősibb plazma állapotú világegyetem különböző részeit is látjuk.'
De neked ezt még mindig nem sikerül értelmezned. Mert egyre csak görbületlen téridőben próbálod elképzelni.
Pedig mutattam neked egy ábrát, aminek segítségével megérthetnéd, hogy bármilyen kicsi helyre sűrűsödtek is korábban azok az objektumok, amelyek ma körbe-körbe mindenfelé betöltik az eget egészen a kozmológiai horizontunkig, ezt a múltbeli sűrűbb világot is mindig belülről látjuk. Ha a Dél Keresztje felé nézünk, akkor a mögött egyre távolabbról, egyre inkább a múltból látjuk az arra lévő ősi galaxisokat, ha pedig az Északi Sarkcsillag felé nézünk, akkor a mögött látjuk egyre távolabbról, egyre inkább a múltból az arra lévő ősi galaxisokat. Sőt ezek mögött mindenfelé a még sokkal ősibb plazma állapotú világegyetem különböző részeit is látjuk. Amiről a kozmikus háttérsugárzás ad hírt.
Mindezt belülről látjuk, annak ellenére, hogy akkoriban ez az egész térrész csak négyszázezer fényév sugarú volt. Sőt, ha átláthatnánk az ősplazmán a még korábbi, még sűrűbb múltba, akkor ugyanígy mindenfelé magunk körül és belülről láthatnánk a mai horizontunkig terjedő világunk múltját. Noha az akkor pár kilométer, vagy még korábban pár centiméter sugarúra sűrűsödött össze.
Ezt a görbületlen téridőn nevelkedett agyunkkal nem vagyunk képesek 3+1 dimenzióban szemléletesen elképzelni, ezért kell 1+1 dimenzióban szemléltetni. De ha te nem vagy hajlandó lemenni az alapokig, és rászánni magad a szigorúan következetes gondolkodásra, a megadott segítség elfogadására, akkor mindhalálig megmaradsz a pár mondatos bölcsességeidnél. Ám ez a zsigerileg beidegzett síkvilági térérzet reménytelenül alkalmatlan a görbült világban való tájékozódásra. Amit te láthatóan csak a tér görbeségeként tudsz elképzelni, holott a 3+1 dimenziós téridő 3 dimenziós térmetszetei éppen görbületlenek, az időszerű és a fényszerű metszetek görbülnek. Ebből származik a fenti paradoxonnak látszó helyzet.
Az nem lehetséges, hogy egy fénysebességnél gyorsabb hullám,(az éter közegben) hossz kontrakciót szenved, amitől c sebességű stacionárius állapotba kerül?
Fénysebességnél gyorsabban haladó hullámokra bukkantam. Nem is akárhol, hivatalos egyetemi tananyagban.
Azzal már régebben is találkoztam, hogy egy hullámfüggvény Fourier-felbontásban nézve a fénynél gyorsabban terjedő komponensekre bontható matematikailag. És ugyanez előbukkan a húrelméletben is. Na de ilyesmit még senki sem látott a valóságban, és nem is gondolják, hogy a fázissebességnek fizikai jelentése lenne.
De most véletlenül egy olyan makroszkopikus jelenséggel találkoztam, amely alapvetően csak egyetlen frekvenciájú haladó komponenst tartalmaz. Egyetlen hullámhossz. És ez mégis a fénysebességnél gyorsabb. Hát itt már nehéz azt mondani, hogy a fázissebességnek nincs fizikai tartalma, mert egyetlen frekvenciájú hullámról van szó.
Valaki kitalálja, hogy mi ez? ;)
És mégis azt állítják sokan, hogy ezekkel a fénysebességnél gyorsabban mozgó hullámokkal nem lehet információt átvinni egyik helyről a másikra. Talán azért, mert ez a fénysebességnél gyorsabban tejedő hullám csak a stacionárius megoldása a Maxwell-egyenleteknek. Márpedig ha információt akarunk átvinni egyik helyről a másikra, akkor az elektromágneses hullám állapotát az adott minta szerint módisítani kell az idő függvényében. Például a hullámhosszat modulálni.
(Sajnos a tananyagnan a tranziens állapot számítása már nem szerepel.)
Szerintem a tapasztalat, a relativitás miatt folyamatos megerősítésre, igazolásra szorul. Egy axióma felállítása egy elméletre a logika szabályai szerint történik. Ha az elmélet logikus, akkor nem igényel fizikai tapasztalást. Már csak azért sem, mivel bőven vannak nem tapasztalható, de logikus feltevéseink.:)
Az anyagmentes téridő, a vákuum akkora potenciával rendelkezik, hogy elemi részecske párok keltésére alkalmas. A semmi erre nem alkalmas. A párkeltést már tapasztalták a fizikusok. Az Őspuki sem a semmiből jött, hiszen valaminek előtte már csikarta a „hasát”. ;-)
Az anyag mentes téridő, már nem a semmi, mert a hol és mikor kérdéseket generálja. Ha már a téridő, vagy a tökéletes vákuum sincs, akkor „lenne” a semmi (sic). De a potenciát rejtő vákuum már az ősrobbanás előtt is volt. Így a semmi, csak a valami hiányára utaló kifejezés.
Az egyik ilyen szabad paraméter az, hogy miért van valami,(a világegyetem) miért nem inkább semmi. Abból, hogy van világegyetem, nem következik törvényszerűen az, hogy nem volt és hogy nem lesz. Mert a semmiből nem lehet végtelen univerzum, amely aztán semmivé válik. Az is egy lehetőség, miszerint a világegyetem Isten álma, de csak addig, amíg fel nem ébred. :)
„az ősrobbanásban részt vevő anyag olyan 10kg lehetett.”
Ez éppen olyan találgatás, mint a többi nem elfogadott elmélet. Az ősrobbanás elméletére nem lehet olyan axiómát felállítani, mint egy matematikai tételre. Nincs tapasztalati alapja. Mint ahogy a hívők szerinti teremtésre sincs axióma, csak egy vallási dogma. A rekurzív regresszión alapuló tudományos elméletek sem tudnak axiómára épülni, mert rengeteg szabad paraméter marad, amivel nem tudnak mit kezdeni.
