A libaimádatot nem lehet csak úgy egy felnőtt épkézláb ember ölébe önteni. Kicsi gyermekkortól kezdve kell az állatok (leginkább a libák) szeretetére nevelni a gyerekeket. Ez nagyon fontos dolog.
Másfelől komoly zeneszerzők gyűjtöttek népdalokat, gyermekdalocskákat, amikből később zenei remekművekhez merítettek. Pl. Kodály Zoltán, Bartók Béla.
Ne becsüld le a gyermekdalokat. :)
Pláne, h régebben ugye, mielőtt elterjedt volna a nagyüzemi állattartás, többnyire parasztgyerekekre bízták a libapásztorságot, így leginkább az ő szívükhöz kerülhetett a legközelebb ez a nagyszerű madár! :)
Sérelmezem, h az általam hozott irodalmi, történelmi libákat nem véleményezed. Pedig azzal a szándékkal hozom, h mégszebb legyen a topicod. Igazán idebüföghetnél nekem ezekre vmit! Lehetnél barátságosabb is az egyetlen személyhez, aki veled is barátságos.
De Juno istennő szent ludai éberebbnek bizonyultak a fölállított őröknél, s hangos gágogással figyelmeztették Marcus Manliust, az erőd parancsnokát a veszedelemre, aki aztán riadóztatta embereit. S a rómaiak ezúttal is elbántak a támadókkal.
Haragos a liba pék, A kenyere odaég. Liba pék, te liba pék, gyere, liba pék! Ha kisasszony volnál, Nem morognál, Lágy meleg cipóért Kicsi fehér fejkendőben Kényesen hajolnál! Ma dühös a liba pék: Csuda-sok a potyadék, A perece nem elég, Kenyere meg odaég. Liba pék! Szegény liba pék! Ha menyecske volnál, Nem busulnál, Három derék péklegényed Fűtené a kemencédet, Királyasszony volnál! Liba pék! A te bajod is elég! Liba pék! A kenyered odaég!
