Ha a friss ültetésed a földszikla alatt van akkor csináld azt, hogy öntözd meg egy kannával majd másnap könnyedén ki tudod bontani.
A fű nem a termés befolyásolása miatt van, hanem talajvédő hatása miatt. Szél, víz ellen véd(het). Állítólag egyes fűfajok jótékony hatással vannak a szőlőre is de ezt csak hallomásból ismerem erről konkrétat nem tok.
Bár nekem csak néhány csemege tőkém van (a Ti borszőlő állományotoknak a nyomába sem ér, és a "szakértelmemet" se lehet a Tietekéhez hasonlítani), talán nem baj, ha én is elmondom a tapasztalatomat. A régebbi néhány éves állomány (már termett) alatt nyírt fű van, a tavalyi oltványtelepítés alatt csak a csupasz föld. Hát, bizony a föld (bár homoktalajon "vagyok") most leginkább a sziklához hasonlít, nálam is meg kell várni a következő esőt, hogy lazítható legyen (nem tudom, most a friss telepítésnél van-e értelme, de ha más miatt nem is, a gyomok miatt később kell). A füves részről csak annyit, hogy volt rajta termés rendesen, épp úgy mintha nem lett volna fű (szerintem).
Hosszú távon azt tervezem, hogy esetleg a fiatalok beindulása után befüvesítem azt a területet is (már csak azért is, mert ezek a tőkék inkább fajtagyűjteménynek vannak telepítve, ráadásul elég sok is, ezért elég, ha egy-két fürtöt terem mindegyik tőke).
Szereintem sem von el jelentős nedvességet a szőlő gyökerétől a gyep, mert amit elhasznál, annyit meg is ment a szeles időkben, hogy nem engedi kiszárítani a felső réteget.
A problémát én ott látom, hogy a hajnali harmatot elég sokáig megtartja és párás meleg időben ez kiváló tenyésztelep mindenféle ártó gombáknak.
A csapadék-fű összefüggésedet nem értem, mire gondolsz?
Ha a lisztharmatos betegséggel összefüggésben akkor saját tapasztalatom az hogy eddig nem vettem észre a növény eü.-ben változást. Lehet, hogy csak azért mert ez a 4. év a füvesítésben és nem volt igazán csapadékos idő. Bár 2004 év nem a melegről szólt.
Nekem ez a füvesítés a szükséges rossz. De milyen jó hogy átáltam. Mivel oldalas a terület és a felső szomszéd sem tett eleget "kárenyhítési kötelezettségének" így volt olyan év mikor méteres árok (árkok) keletkeztek a szőlőmben. Azt mondtam elegem van aztán lett is.
Manapság kaszálok , tényleg úgy 1-1,5 óra alatt 1500 m2 készen is van. Rambo a fűtöl ne tarts, az nem szedi el a szőlő gyökerétől a vizet.
Én is kb 4-5 évig kapálgattam , de tavaly óta átálltam a damilra ( az új ültetést szintén azért még kapálom ) . Amit több napig kapáltam , most kb 1,5-2 óra alatt lekaszálom ...
Eddig évente 2-3 -szor kapáltam , most inkább 2-3 hetente kaszálok ... sokkal kellemesebb munka ....
Pálinkás Jóestét! Úgy látszik jól bepálinkázott a "banda", mert se híre, se hamva a szőlőnek mostanában. Holnap megyek és megnézem, "mi a tőke válasza a metszésre". Megpróbálok hozni néhány fényképet is. Addig is ... Jó éccakát!
A viszki nálam is B listás, gyakorlatilag soha nem iszok olyat. A repire kapottat is elosztogatom, nem kell. Igaz, csak ritkán kapok olyan repi italt, ami a fogamra való.
Az ágyas és különféle ízesítésű pálinkákkal csak az a baj, hogy aki nem szereti annak mindegy. Kóstoltam már "gyümölcs ágyon" meg "erős paprika ágyon" érleltet is. Hát vannak érdekességek az biztos. Én a whisky-vel vok úgy hogy mindegy egyik sem tetszik.
Hehe, éppen ma csináltam meg az idei ágyaspálinkát!
Én nagyobb szájú üvegben érlelem, mert abból könnyebb kinyerni a mazsolát, én ugyanis aranymazsolát használok, amelyik nagyobb, és sárga színű, és akkorára megdagad, mint egy "kecskecsöcsű" szőlő. Ez nem fér ki a pálinkásüveg nyakán - márpedig azt ott nem hagynám semmi pénzért.
A törkölypálinkáról juttattad eszembe! Szereti vki az ágyas pálinkát? Akkor ha érdekli álljon itt egy recept!
A Rambo üvegébe alulra úgy egy újjnyi mazsolát kell belerakni (vizszintes nem függőleges) majd egy kisújjnyi torma úgy 10-15 cm hosszú darab következik. Jöhet rá a törkölypálinka. Már csak 5 év érlelési idő kell hozzá. Utána isteni! Nálam egy 12 literes hordóban is zajlik a folyamat.
Én nem veszem ki a kénlapot, csak a rákövetkező kénezéskor. Amúgy is 5-7 hordót kezelek egyszerre, a kén kicsit ki is fúj a dugó mellett, míg bele nem ütöm a dugót rendesen, meg amíg beteszem a hordóba, azután a pince levegőjét is fertőtlenítem egy elégetett kénlappal, így ott ember megmaradni nem tud. (Lásd még: Sánta Ferenc: Sokan voltunk c. novelláját.)
Egyben marad a kénlap egy hónapig a hordóban, szerintem ezen nem kell aggódni. A drót valóban reakcióba lép a kénessavval, de ami ebből belepereg a hordóba, az semmi, attól nem lesz baja a hordónak, a szüret előtti öblítéskor lazán kijön. De hangsúlyozom: a semminek egy minimális részéről beszélünk - ennél több vegyszermaradvány kerül a hordóba a nehézfém permetezések miatt.
Havonta - öt hetente kénezek, 1 lap/hl mennyiségben.