Az viszont teny hogy idos s fiatal feher mocskok, trump szavazok gepfegyverekkel grasszaltak s grasszalnak az utcan hogy megfelemlitsek a nepet. Olyan orban kopaszfélék, csak nem fekete bohocruhaban, karikasostorral, turullal a seggukben.
Igen, nem PC-n fogalmaz. Mocsoknak nevezi a mocskot, minő borzalom.
Lehet, hogy az elevenedbe talált?
Érdekes, hogy magára a cselekményre semmit nem mondasz, nem ítéled el, hogy egy idős fehér embert egy afroamerikai csoport pépesre vert a nyílt utcán, csak azért, mert az (szerintük) Trumpra szavazott.
Az ilyenek miatt záratta be az OPNI-t a böszme. Így nagyobb erővel dőlhet a bornírt hülyeség ránk, nehogy már egy kis nyugtunk lehessen a TGM-féle barmoktól.
Az eseményt a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége nevű szervezet a Moszkva térre hirdette meg, 2005. május 17-ére.[12] Az eseményen 3-400 ember vett részt. Beszédet mondott Horváth Aladár, majd Tamás Gáspár Miklós és György Péter is. Tamás Gáspár Miklós mondanivalójának lényege az volt, hogy ez egy rasszista ország, majd kijelentette, hogy ő nem akar egy ilyen országban élni.
Fölfeslett a varrás... avagy kibújt a szög a zsákból. Ezek a "demokraták", ezek a "balliberálisok". Mindig is tudta mindenki, de most végre fehéren(megverve)-feketén(verve őket) is látszik.
Kína az 1500-as években vesztette el szuperhatalmi státuszát és mostanában kezdi visszanyerni. Brazília viszont soha nem volt világhatalom és nem is lesz.
Az USA-ban már vagy kisebbségbe kerültek a fehérek vagy ez hamarosan meg fog történni. Amikor az USA szuperhatalmi státusza (a "világbirodalma") megszűnik pár évtized múlva, akkor ez egy etnikai polgárháborúszerű konfliktus kíséretében zajlik majd le.
Az a hallatlan ujjongás, amely Donald Trump győzelmét fogadta a kelet-európai sajtóban és internetforgalomban (mindenekelőtt a „közösségi médiákban”, kommentekben stb.) pontosan beleillik ebbe a sémába.
A domináns kelet-európai ideológia elnyomásnak fogja föl a „politikai korrektséget” (erről lásd korábbi írásomat) tekintet nélkül arra, hogy a „politikai korrektség” önkéntes fölajánlás: ezentúl nem használunk népellenes, rasszista, szexista, etnicista, homofób, kényszerű hátrányokat elszenvedőket megalázó nyelvezetet. Az uralkodó kelet-európai ideológia nem képes elhinni, hogy az elnyomás rutinja elleni nyelvi-kulturális lázadást legitimáló stratégia más is lehet, mint KÉNYSZER, hiszen ezt az elnyomást – a gyöngébbek szimbolikus csonkítását az erősebbek által – természetesnek, olykor jótékonynak és rokonszenvesnek találja.
Fölszabadulásként éli meg, hogy ezentúl nyugodtan lehet szexuális tárgyként kezelni a nőket, gyalázni a „buzikat”, vadállatként jellemezni a feketéket és az arabokat, magasztalni a fizikai bántalmazást, megvetni a magaskultúrát, és általában: a legdurvábban elutasítani az egyenlőséget, a kíméletet, a szelídséget, a tapintatot, az együttérzést – és lehet idióta illúzióként kezelni a szabadságot. Mindezt eszerint eddig a „liberális” és a „baloldali” diktatúra tette lehetetlenné. Most már lehet nyíltan fasisztoid tahóként viselkedni (vö. erdélyi írótársunk kiáltványával), és értekezni arról az erekcióról, amelyet Mrs. Trump (azaz a fényképe) okoz a nemzeti-keresztyén magyar férfilakosság körében.
A legföltűnőbb mindebben a végtelenül gyarmati szemlélet: most, hogy Amerikában sikerült nőgyűlölő, soviniszta, műveletlen bunkót elnökké választani (szemben az establishment zombi-apparatcsikjával), most tehát, hogy a főnökség is úgy viselkedik, mint az óriáskivetítő előtt üvöltöző részeg focidrukker, most már „nekünk” is szabad. Eddig nem lehetett. Most már meg van engedve. Szép kis fölszabadulás. Engedélyezett lázadás, amelyre a helyi komprádor górék is rábólintanak.
Most már a legbeijedtebb, az alosztályvezető előtt is kushadó bétahímek is tudják, hogy szabad illetlenül viselkedni, szellenteni a hangversenyteremben, levizelni a világirodalmat, lekurvázni a szomszéd elérhetetlen feleségét, letolvajozni a villanyszerelőt, fenéken rúgni a csúfolódó gyereket, alamizsna helyett undorodni a hajléktalan koldustól, niggerezni és cigányozni – nyugodtan lehet sorozatfüggőnek lenni és mindenféle kommersz, gagyi vacakságért lelkesedni.
Szóval szabad elnyomottnak lenni, lelkiismeret-furdalás és lázadás nélkül, szabad fölképelt szolgának lenni, olcsónak, butának: a nép teljes fölszabadulása viszont „elitizmus” – ami a legkeservesebb rossz vicc a világ teremtése óta.
Elegendő indok-e minderre, hogy pár baloldali és főként liberális közszereplő valóban nagyképű volt meg fölényes meg lenéző meg fölfuvalkodott? Elég ez ahhoz, hogy a legszerényebb és legkorlátozottabb szabadságképzet is gyűlöletessé váljék? Elég ez a hatóságilag engedélyezett (mi több: bátorított) huliganizmus megdicsőüléséhöz?
Elég ehhez, hogy a finom és jó stílusú, ráadásul afrikai eredetű Obama elnök hivatali ideje lejárjon? (Amúgy ő is megéri a pénzét a háborúival meg belföldön a halogató óvatoskodásaival és az érzelmes semmitmondásaival.) Attól függ a magatartásunk, hogy a szuperhatalom csúcsán épp mi a divat?
Engedelmesség mint lázadás, önmegalázás mint fölszabadulás. Valóságshow Arany János vagy Mikszáth vagy Krúdy vagy Ottlik vagy Mándy vagy Weöres vagy Tandori helyett? Miért ne? Nagy művészet, nagy filozófia, tiszta tudomány, emancipáló politika: ez mind „elitizmus”, mintha nem az lenne a baj, hogy a nép mindmáig el van zárva mindettől, pedig ez a nép jussa.
A népet megint becsapják, mintha ez lenne a végzet.
"Huma Abedin, akinek az egész családja a szaúdi dzsihadisták és az al-Kaida terrorszervezet vezérkarában van, siratja az elveszett amerikai kalifátust. Maga Abedin pedig korábban a Nyugatot elpusztítani szándékozó Muzulmán Testvériség egyik amerikai fedőszervezetének dolgozott. És ez a személy 2000 óta Clintonné legbizalmasabb embere, személyi titkára volt, aki minden amerikai államtitokhoz hozzájutott."
