"Akkor talán a következő kritizált mondatomat, egy más példádban látom majd viszont, amikor te is helyénvalónak érzed némi fáziskéséssel."
Bocs', de ez a mondat nem kritikaként szerepel a szövegben, hanem egy elképzelés egyik gondolata, amit nem lehetett kihagyni, az érthetőség vesztése nélkül. Az egy más kérdés, hogy ebben már korábban is egyetértettünk.
Azt elismerjük, hogy a dobás és a domb íve hasonló, így a "szó-kép" is hasonló, de ezzel semmivel sem jutunk közelebb a gyökök kialakulásának kérdéséhez, hiszen arról semmit nem mond... Sőt, mint @Igazság80 válaszából is kitűnik (ezt fejtegeti) még erősen félrevezető is ez a közös "kép".
--
Nem félrevezető, hanem összefüggő.
A gyökök úgy viszonyulnak egymáshoz, hogy minegyiknek vannak közeli összefüggései, jelentésben és alakban is. Vegyünk pl. egy r-es gyököt, mert az ilyenek nagyon speciálisak reszketeg hangjukról. És ha azt mondjuk, hogy valami rideg, mégis rögtön beugrik, hogy hideg! Ridegtartás - hidegtartás. Mert a hidegtől reszketün, remegünk. Úgy gondolom, hogy túl egysíkú lett volna a nyelvünk ha úgy mondanánk ezt a mondatot, hogy: Olyan rideg van, hogy reszketek. A nyelv természetes önszabályzó rendszere, hogy ilyen esetkben egy kicsi játékkal változatosabbá, kellemesebbé tegye a nyelvi hangsort. A szóképzés, tehát a rokonértelmű szavak létrehozásának egyik formája tehát, ha egy alapgyök kezdőhangja megváltozik. Aki pedig sír, az azért rí, mert olyan erővel si(vít) ü(völt), hogy belereszket ezért a rí, teljesen ki tudja váltani ezt a gyököt. A reszketeg hang a szó végéről előre került, miközben az (í) továbbra is a fejhangú sivitást imitálja és tovább tudunk haladni a spektrumon a kapcsolódó szavak skáláján: rí, rimánkodik, remény, rikolt, rikít, ritkít, rideg, remeg,
Egyébiránt a sír szavunk a sérül-sértődik szavainkkal is kapcsolatba hozható, sőt a sirítással is, ha a - nagy megrázkódtatás - jellegét vesszük alapul.
Látnunk kell, hogy a gyökrendszer tapasztalati összefüggések szerint rokonértelmű szavak tutcatjait fűzik össze - ennek a háló szerű jellegének köszönhetően - majdnem minden szónak az eredeti értelme kikövetkeztethető a szinonímáiból.
Vannak hangok, melyek kiejtésének módja nagyon hasonló, B-P, D-T, stb. ennek megfelelően a hangzásuk is hasonló. Ez azt jelenti, hogy kivételes esetben akár fel is cserélhetők egymással. (Nem tudok rá hirtelenjében példát hozni, de elképzelhető) Viszont a kiejtés és a hangzás hasonlósága okán feltételezhető, hogy már a hang utánzása is két különböző (de nagyon hasonló) hanggal történt.
Ilyesmi nem fordulhat elő a a T, R, K, CS, M, Z... hangokkal. Mert ugye, egy berregő hangot nem lehet más hanggal utánozni mint R-rel, ahogy a zümmögő hangot sem lehet mással csak a Z-vel...
Amennyiben az első szavaink (szókezdemények) csupán egy kiejtett hangból álltak (több nem lehetett, mivel az agyunk még nem volt "felkészülve" erre), akkor azok a gyökök (három hangúak), melyekben azonos hangok vannak, tekinthetők egymással rokonnak, mert van közös jelentés bennük, amit az illető hang vitt a gyökbe.
Épp ezért a háromhangú gyökök valójában nem is fakadhattak közös tőről, mert teljesen önálló módon egyedileg alakultak ki, egymással kvázi párhuzamosan.
Ami közös bennük az az ősgyök, az a hang, ami több más gyökben is előfordul. Ebben az értelemben fakadhatnak egy tőről, (ami mindjárt legalább kettő) de semmi esetre sem tekinthető elődjének az egyik háromhangú gyök a másiknak. Kivéve, ha valamilyen tulajdonság okán egy másik dolog megnevezésére is felhasználtuk. (átvitt értelmű megnevezés)
Mondok egy példát: Indigó. Mi jut az eszedbe róla? Kétség kívül egy sötétkék lap, ami megkönnyítette a sokszorosítást. Tehát egy irodai eszköz. Azonban utóbb egy speciális szín jelölésére is használjuk, olyan szín megnevezésére, mely azonos az indigóéval. Így az indigó (kék) színmegnevezés eredete az irodai eszközök, az indigó (papír) közt keresendő.
Számtalan valamilyen tulajdonságon, hasonlóságon alapuló megnevezés történhetett már a hangok esetében is, ezért fordul elő sok esetben, hogy egy háromhangú gyök valamely hangja nem illeszkedik a "sztenderd" jelentései sorába. Sőt komplett háromhangú gyökök jelentése is jelentősen eltérő lehet annak ellenére, hogy a hangjaik megegyeznek, vagy csak kis mértékben különböznek. Pl. kér-kérész. Ugye, a kérész nem kéreget, és a kapor sem kapkod...
Mondok egy másik példát: A T hangot a földre eső tárgy hangjának tartom, mert számtalan földdel kapcsolatos gyök hangja: talaj, tér, táj, tanya, tapos, talp, terem, takar, túr, tarló, terep, terpeszt, telep, terül, térül, tám, tol, talál, tart, taszít, temet, tesz, tekint, telek, tányér, tenyér, tunya, terít, termál, természet, terra (latin föld) tó, táv, torlasz...
De a TŰ, TOLL szavakban sehogyan sem találok földre utaló jelentést.
"A gyökhálón egy képzett verzió mindig másféle kapcsolatban áll a szomszédos képzett verzióval. "
Ezt nem értem. Nem tudom mit nevezel szomszédos verziónak. Az sem világos, miért csak a képzett verzió áll másféle kapcsolatban. Mondj rá példát.
"A kulcsszó az, hogy hálószerűen kapcsolódnak egymáshoz a a különfélekképpen létrehozott szavak - többirányú szinonímáik is vannak." Azt gondolom, ebben semmi meglepő nincs, a hangokból felépített gyökök szükségszerűen különböző hangokat (is) tartalmazhatnak attól függően, mely hangokat építették be a gyökbe. Lásd tűz és pir. Ugyan az a jelentés merőben eltérő hangsorral... A hangok jelentésének elemzéséből viszont kiderül, ugyan azt a dolgot így is, úgy is (tehát más hangsorral) meg lehet nevezni. Sőt, ha más nyelveket is megnézel, akár többféle verzió is előfordul.
Én ennek a hálónak nem tulajdonítok különösebb jelentőséget, mert vajmi keveset árul el a gyökök kialakulásáról. A jelentésbeli összefüggések törvényszerű következményei a gyökökben lévő azonos hangoknak, így nem az így kialakult háló mond valamit a gyökök eredetéről, hanem a benne lévő hangok, hiszen azok jelentése alapján készültek a gyökök.
"Mert ha mutogatás, testbeszéd elégséges a kommunikációhoz, akkor nem lett volna szükség a nyelvre,"
Sosem mondam olyat, hogy nem adtak ki hangot. Nem süketnémákról beszélünk, nem pantomimról és nem Mr. Bean az őserdőben c. filmről.
Én annyit állítok, hogy a hangok magyarázásaként, a mozdulatok utánzása, segített felidézni mindenkiben azt a képzetet, amit az előadó közölni kívánt. Ezen mozdulatok a képi jeleket jobban köthetővé tették a hangokhoz, sőt irányokat, pozíciókat, viszonyrendszereket tudtak általuk hangsorokkal beazonosítani. Ez most csak egy eltúzott példa, ne a valósághűségét kérd számon rajtam, csak az érthetőség kedvéért szemléltető jelleggel mutatom így be (mint a múltkor is): Sosem tudnád csak természeti hangok alapján közvetíteni mások felé pl. hogy: kap. Ez így bonyolult lenne. De kézjellelel egy könnyed mozdulat csupán a kapáló mozgás.
Én is erről beszélek, csak fordított sorrendben: a kiadott hangot testbeszéddel, mozdulatokkal egészítették ki. Más megközelítésben, a fő szerepet a hangoknak tulajdonítom, és a mozdulat csak kiegészítője a kiadott hangnak.
--
A mozdulat nem csak kiegészítője volt a hangnak, hanem magyarázója, hiszen amikor még csak alaphangokat adtak ki, ugyanaz a hang 100 féle dolgot jelenthetett volna, ha nem mutogatják el közben. Konkrétan, a hangokhoz jeleket kellett társítaniuk, hogy ezekből a hangiasított jelekből aztán szavak, majd később beszéd legyen. Ahogy bővült és elterjedt a képi jelek hangi jelekké formálása, úgy veszítette el a jelentősségét a gesztusokkal kísért kommunikáció.
"Ez alapvetés. A fogalmi gondolkodás pedig együtt jár az állatoktól megkülönböztetett fejlettebb cselekvőképességgel és eszközhasználattal."
A fogalmi gondolkodás már az állatvilágra is jellemző. Sőt az alacsonyabb rendűekre is érvényes. Az ellenség, a táplálék stb. fogalma szükségszerűen kialakul bennük, hiszen a környezet hatásaira, biológiai igényeikre reagálniuk kell.
Halkan jegyzem meg, az állatok is feltűnően sokszor használnak eszközöket, a majmok fiatal korban - a tudósok legnagyobb meglepetésére - még babáznak is. És ezt értsd szó szerint!
"Tehát ha valaki el akart hívni másokat vadászni, pl. fegyverhasználat mozdulatát utánozta a lehető legjellemzőbb módon,"
Ja, ha a társa nem nézett oda, hadonászhatott napestig... Azaz valahogy fel kellett hívni magára a figyelmet, oda kellett kiáltania valamit. pl HÉ! Ezután lehetett mutogatni...
Az állatok sem némák, hanem igencsak hangosak és a hangok megfelelő jelentést kommunikálnak társaik felé akaratukról, érzelmi állapotukról, veszélyről stb...
Az igaz, hogy a hangot rendszerint gesztusokkal, mimikával egészítik ki, de soha nem láttam "éles" helyzetben néma, mutogató főemlősöket. (no, jó, kivételesen teljesen békés esetekben előfordul)
" pl. fegyverhasználat mozdulatát utánozta a lehető legjellemzőbb módon, miközben nyilván hanggal is kisérte a mozdulatsort."
Én is erről beszélek, csak fordított sorrendben: a kiadott hangot testbeszéddel, mozdulatokkal egészítették ki. Más megközelítésben, a fő szerepet a hangoknak tulajdonítom, és a mozdulat csak kiegészítője a kiadott hangnak.
Miért gondolom így? Mert ha mutogatás, testbeszéd elégséges a kommunikációhoz, akkor nem lett volna szükség a nyelvre, nem lett volna evolúciós kényszer a kommunikáció ezirányú alakulása, s akkor a mutogatás fejlődött volna nyelvi szintre. De úgy látszik, a hangok sokkal változatosabb, sokkal jobb megértést tettek lehetővé, ezért az emberi fejlődés ebbe az irányba indult meg. Így a mutogatás, testbeszéd ha nem is tűnt el teljesen, idővel jelentősen veszített értékéből.
"Ha valamire rámutattál és azt mondtad, hogy ne! utána pedig kiadtál egy másik hangot, akkor tudomására hoztad a delikvensnek, hogyan fogod azt a másik dolgot hívni majd a jövőben."
Ez nagyon szép, de sajnos ez a módszer nem működhet, hiszen bárki, bármilyen hanggal nevezhetett volna dolgokat, s akkor senki nem értette volna meg a másikat. Ráadásul a NE(ve) már egy elvont fogalom, s elvont fogalmakkal nehéz beszédfejlődést indítani, hiszen az agy még nem volt képes feldolgozni.
Valószínűbb, hogy a megnevezés mikéntje ennél természetesebb, mindenki számára érthetőbb megoldásban keresendő. Ez pedig a megnevezni kívánt dolog (tárgy, élőlény, jelenség) által kiadott hang utánzása volt. Ez mindenki számára világos, egyértelmű közlési forma. Természetesen a rámutatást, vagy mozgást utánzó testbeszédet nem lehetett elkerülni, hiszen ugyan azt a hangot sok más dolog is kiadhatja, tehát a testbeszéd fontos kiegészítője kellet, hogy legyen az utánzott hangoknak. Igaz ez olyan hangokra is, melyek nem utánoztak semmit, hanem érzelmi állapotokat tükröztek.
Velük kapcsolatban mindig elmondod, hogy a nyelv egy "képes beszéd", de azt soha nem írtad le, hogyan alakultak ki ezek a gyökök.
--
Mi a kapcsolataa vágy-nak, a vágtatnak, az üget-nek az űz-enk, igyeksziknek, az ügyes-nek, az ügyelnek, a vigyáz-nak, vitel-nek, vigyél-nek, ital-nak, az igyál-nak, a vedelnek, a visznek, a víznek, az inninek, az iszol-ank és a szomjasnak?
Elképzelhető, hogy egy tőről fakadnak?
Szegről-végről igen. A gyökhálón egy képzett verzió mindig másféle kapcsolatban áll a szomszédos képzett verzióval. Lassan el is tud távolodni az egykori alapgyökétől egy gyök a képzéseken keresztül ahogy elkopik az eleje egy szinonímában, felvehet egy másik kezdőhangot. Mégis tudjuk, hogy egy tőről fakadnak.
A kulcsszó az, hogy hálószerűen kapcsolódnak egymáshoz a a különfélekképpen létrehozott szavak - többirányú szinonímáik is vannak.
"A hanghoz képzet is társul, jelen esetben, hogy milyen mozdulat adja azt a hangot."
Egy emberi mozdulat soha nem ad semmilyen hangot. Én még nem hallottam a kezem suhogását, bármilyen gyorsan hadonásztam...
Ha eldobunk valamit, akkor annak, és az ütköző másik tárgynak a hangját halljuk, tehát nem a mozdulatét, hanem az egymással ütköző tárgyakét.
Ezt a hangot (és nem a mozdulatot!) utánozza D hang.
"A dob, már egy képezett gyök"
Így is mondhatjuk, bár ebben az esetben nem beszélhetünk képzőkről. El is mondtam, hogy miért. Megismétlem:
A gyök "vezérhangja" a harmadik hang, ez a hang mondja meg, hogy miről szól a gyök. (tehát semmi szín alatt nem lehet képző) Az első hang pedig a megnevezett dolog valamilyen megkülönböztető sajátosságát jeleníti meg.
Egy összetett szó példájával élve:
TELPFA. Az utolsó szó azt fejezi ki, hogy miről beszélünk, jelen esetben valamilyen fából való tárgyról. Az első szó különbözteti meg más, hasonló tárgyaktól, pl a fejfától, sámfától, fűzfától.
"( a d és t kezdőhangok pedig egymás mellett vannak a gyökhálóban)"
???
Nem értem, ennek mi a jelentősége? És milyen gyökhálóban?
Az R is mellette van: DÚL-RÓL, az L is: DÚL-LEL, az F is: DÚL-FÚL
Ha minden hang ott van mellette, akkor miért emeled ki a T hangot? Miben különbözik ez a hang a többiektől?
"A fogalmi gondolkodás megelőzte a nyelvet, csak a fogalmak nem nyelvi képzetként voltak még jelen."
Ez alapvetés. A fogalmi gondolkodás pedig együtt jár az állatoktól megkülönböztetett fejlettebb cselekvőképességgel és eszközhasználattal. Ha pedig meg akarod értetni magad, de még nincs rá közös nyelvezet, akkor el kell játszanod a szitut a legjellemzőbben. Tehát ha valaki el akart hívni másokat vadászni, pl. fegyverhasználat mozdulatát utánozta a lehető legjellemzőbb módon, miközben nyilván hanggal is kisérte a mozdulatsort. Miközben ez leegyszerűsödött kézjellé úgy forrt egybe a hangi elnevezésével. Később a hang helyettesítette az eljátszást. Az első nyelvek arcetipikus ősképek mellé rendelt rövid hangsorokból állhattak, illetve viszonyítási pontokat, mozási irányokat jelölhettek a fent említett módon kialult egyezményes jelek alapján. Teljesen mindegy hogy miről van szó, először mindet el kellett nevezni.
CzF.:pl.: A név gyöke a hivást, idézést jelentő indulatszó ne! melyből ü képzővel lett ne-ü,nev, smegnyújtva név
(német Name, dán navn, angol name, (olvasd: ném), görög ονομα, szanszkrit náman, latin nomen, persa-török nam, finn nimi, mongol nere stb.)
Ha valamire rámutattál és azt mondtad, hogy ne! utána pedig kiadtál egy másik hangot, akkor tudomására hoztad a delikvensnek, hogyan fogod azt a másik dolgot hívni majd a jövőben.
"Ránézésre, ezek nagyrészével, vagy egészével egyetértek."
Ezt örömmel olvasom...
"Végképp nem értem, hogy te mit nem értesz az én példáimban."
Amit sem ért pl a 2878-ban.
Egyikünk sem érti, miért sorakoztatod egymás mellé a dob, ont, ront, bont, töm, stb gyököket?
Velük kapcsolatban mindig elmondod, hogy a nyelv egy "képes beszéd", de azt soha nem írtad le, hogyan alakultak ki ezek a gyökök. Egymásból, vagy egymás mellett egymástól függetlenül... A szóbokor kialakulásának a menetét soha nem írtad le.
Ezek nélkül mit is kellene megértenünk a felhozott példákból?
Azt elismerjük, hogy a dobás és a domb íve hasonló, így a "szó-kép" is hasonló, de ezzel semmivel sem jutunk közelebb a gyökök kialakulásának kérdéséhez, hiszen arról semmit nem mond... Sőt, mint @Igazság80 válaszából is kitűnik (ezt fejtegeti) még erősen félrevezető is ez a közös "kép".
Téves elképzelés azt hinni, hogy az ember beszéd nélkül (előtt) képes volt folyamatos jelbeszédre. Ha így lett volna, nem lett volna szükség a beszédre...
Nagyon is szükség volt rá, hiszen a kezekre nagy szükség volt beszéd közben mindenféle egyéb tevékenységek végzésére.
Én azt állítom, hogy a hangok jelek. Képjele. Kezdetben több volt az elmutogatott képjel, hiszen akkor nem kellett volna megtanulni beszélni.
Igen, a mozdulatokkal együtt hangokat is kiadtak, lassan pedig már nem volt szükség mutaogatásra, mert a hangjelek kiváltották őket.
"Nem. Egyértelműen, kézjelekkel kommunikáltak. Ha elmeséltek valamit, eljátszották kézjelekkel."
A kézjelekből soha nem lett volna beszéd.
"Ha pl. éhesek voltak, a szájuk felé integeő mozdulatokat tettek, más szituációban dárda dobást imitltak stb. stb.
Pont azt tették, amit minden épelméjű ember tenne ma is, ha valamiért nem lenne képes beszélni."
Aki nem tud beszélni, az is kiad hangokat, hacsak nem néma.De ez egy más szituáció, az ember soha nem volt néma, midig hangokkal kommunikált elsődlegesen. Ezt tapasztaljuk az emberszabású főemlősöknél.
"A logika azt diktálja, hogy helyettesítették a nonverbális kommunikációjukat, tehát már kellett lenniük egy fejlett, elmutogatott jelnyelvüknek."
Téves elképzelés azt hinni, hogy az ember beszéd nélkül (előtt) képes volt folyamatos jelbeszédre. Ha így lett volna, nem lett volna szükség a beszédre...
Ha van egy gondolatközlésre alkalmas jelrendszer, kinek és miért jutott volna eszébe teljesen más alapokra (hangokra) épülő kommunikációra áttérni? A fejlődés irányát mindig a szükség szabja meg. Fölösleges dologgal az evolúció nem foglalkozik.
Egy kép megjelenítéséhez elegendő egy kiejtett hang, ami még távol állt a beszédtől, de arra alkalmas volt, hogy valamire felhívja a figyelmet, s azt a valamit meg is jelölje.
Ezek a kiejtett, jelentéssel bíró hangok voltak az ősgyökök.
Jelbeszéddel nem lehet felhívni senki figyelmét, csak abban az esetben, ha véletlenül éppen oda is néz az illető. Egyébként meddő igyekezet...
Ha valóban logikus választ keresünk a beszéd kialakulására, akkor már az állatvilágban is nyomokban jelen lévő önálló jelentést hordozó hangok jöhetnek számításba, semmi más. a testbeszéd CSAK kiegészítő, funkciót tölthetett be.
"Csakis így tudták a hangokat szóképekké formálni."
Sokadszor kérdezem, de mindig kikerülöd a választ: Hogyan kell ezt a gyakorlatban elképzelni?
Mondj példát arra, hogyan alakult ki egy mozdulat(sor)ból bármilyen hangsor, és miért pont azok a hangok alkották, amelyek belekerültek?
Arra is érdemes válaszolnod, hogy a hangsorok sorba rakása (a gondolat kódolása) a hangsorok kiejtésének motorikus vezérlése (maga a kiejtés), majd a hallott hangsor agyi feldolgozása (dekódolása, megértése) miként mehetett végbe egy sokkal fejletlenebb (beszédközponttal nem rendelkező) ősünk esetében.
"Ketni megválaszolta: "A fogalmi gondolkodás megelőzte a nyelvet, csak a fogalmak nem nyelvi képzetként voltak még jelen.""
Ezzel egyetértek, de ez nem válasz a kérdésemre.
Azt kérdeztem, hogyan kell elképzelni azt a technikai megoldást, mikor a gyök jelentésének megváltoztatása céljából egy hangot kicserélnek?
"Nem retardáltak voltak, hanem kézjelekhez társított hangokkal kommunikáltak."
Senki nem állította, hogy retardáltak lettek volna, arról van szó, hogy az akkori emberi agy nem volt képes sem hangsorok megfogalmazására, sem azok kiejtésének motorikus vezérlésére, sem pedig egy hangsor jelentésének felfogására. Ez a beszédközpont feladata, amely a beszéd fejlődésével párhuzamosan alakult ki talán évmilliók alatt.
Amúgy ezzel is egyetértek, magam is így vélem...
"Leírtam a folyamat lényegét kérésedre, többször is, mégis élcelődsz."
Nem volt szándékomban élcelődni, a leírás jellege magából a szituációból fakad, a leírt esemény képtelensége tette ironikussá.
"Miszerint ezek a hangok, a kézjeleket helyettesítő hangsorokká álltak össze és ebből alakult ki a beszéd."
Most sem adsz kielégítő választ a feltett kérdésre. Nem tudom, hogyan értelmezed "a kézjeleket helyettesítő hangsorokat"?
Melyik kézjelhez milyen hangsor tartozott, és miért éppen az a hangsor? Legalább egy-két példát mondj, hogy ne beszéljünk el egymás mellett.
"Amit te ironikusan leírtál, inkább a konzervatív gyökfejtéshez áll közel."
Ellenkezőleg! A gyöknyelvészek zöme úgy gondolja, hogy egy gyök/szó bokor egyetlen gyökből fejlődött, ágazott ki. Ennek technikai megvalósítása érdekelne, ennek gyakorlati menetét írtam le pár mondatban, ami a képtelenség okán tényleg szatirikusra sikeredett...
Igen, jó hogy ez így kint van. Természeti hangokra hivatkozik Cz-F is, mint induló elem. De viszont ezek közt is komoly különbség van, mert egy durranás hang más mint a dobogó hang vagy a dőlésé. És szóbokor szintjén is meglátszik a kapcsolat hogy a D-RR egy elkülönült önálló egység mert :
DÖRREN, DÖRÖG, DURROG, DORGÁL, DORONG, DARÁL, DERÜL, DURMOL, DOROMBOL, DÖRÖMBÖL stb. szavak még véletlenül sem cserélhetőek fel a DOB vagy valamelyik másik társával sem. Azaz a durrogós szavaknál én a D-R hangvázat tartom az igazi gyöknek és nem a "DO" formát, a fenti szavakból jól látszik hogy a D_R közt tetszőleges magánhangzóval is erős kapcsolat van a szavak közt.
DŐL esetén is : DŐL, DŰL, DÉL (ekkor dől a nap), DÚL, DŰLŐ, DŐLŐ, DÉLI nap kezd dőlni, DÚLÓ , és hasonlók.
A DOB--TOVA szavak teljesen más képzésűek. A TOVA a TÁV(!) szava és a távolsággal kapcsolatos, ami TOVAszáll az TÁVOlra megy...
dúr, túr, fúr, szúr, kúr - előre ható mozgást fejeznek ki
Azt kellene felfedezni a gyökökben, hogy sokféleképpen lehet csoportosítani őket, mert hálószerű spektrumot képeznek és többszálon, ágon-bogon összefüggenek egymással
Pontosan erről van szó ! Többször megfigyeltem nyelvésztől hogy az értelmezés és a származtatás (valódi konkrét hangalaki kapcsolatok) fogalma némelyeknél teljesen összemosódik egymással.
Pedig ha szógyökökről beszélünk akkor minket valódi kézzelfogható és konkrét hangalaki kapcsolódások érdekelnek, és nem feltétlenül az hogy X fogalom mögé vajon miféle Y dolog képzelhető oda. Mert utóbbi esetén egyáltalán nem biztos hogy a hangalaki kapcsolódás is fennáll.
Több szó kimondása is előidézhet nagyjából egyetlen képet, mégis teljesen másképp épült hangalakokkal állunk szemben, mint az iménti példák is mutatják ezt...
De ez az ősgyök nem dobást jelent, hanem egy hangot, ami a természetben előfordul és többségében semmi köze a dobás ívéhez. Nem feltétlenül dobástól származik ilyen hang. Dö-rög, dü-höng, di-dereg, dú-l, dó-dol, du-mál, do-ng, da-rál, de-rül...
Tehát a dobás-kép hamis, félrevezető
----------
Nem kell, hogy minden estben minden jelentéstartomány, amely egy gyökben kódolva van, felszínre kerüljön. Lehet a gyökihletője egy természeti hang is, jelen esetben a DO - DU. Dúdolni, ugye te is szoktál...
Ez egy nagy erejű tompa hang. Ebből lett a dob. De a dobbanásnak nem a "dob" a gyöke, hanem a DO. Aki dobol, az már elvégez egy mozdulatsort és az is, aki dob.
DO
"gyökeleme számos szóknak, melyek 1-ször valamely tompa természeti hangra vonatkoznak, mint dob (ige s talán név is), dobog, dobban, dong, dongat, dorbézol, dorgál, doroszol, doromb stb. 2-szor valamely domború alakot jelölnek, mint domb, dombor, domó stb."
---
Dö-rög, durrog: Tompa, reszketeg erős hang. Pont, mikor valami előre TÖR, vagy DÖNG az ég, vagy mikor egy doronggal odacsapunk.
DÖ, (2), elvont gyök, melyből: dől, (dö-ül), döjt (dö-ít), dönt (dö-int), dög, döher, stb. erednek. Jelentése: alacson, alá, tova eső, ellentéte a di gyöknek, (l. DI). Ezen gyökökből megtetszik, hogy a két ellenkező értelem egyedűl az önhangzókban rejlik t. i. az i éles, magas, sőt legmagasb önhangzó, az ö pedig mélyebb, zártabb, tompább. A különböző hangzókban rejlő értelem, mint tudjuk, a magyarban különban is sokszor eléfordul, pl. itt ott, ide oda, ez az, tipeg topog, libeg lobog, stb.
"Az egyértelmű és nyilvánvalóan létező hangutánzó eredetű gyökszavainkat azért ne tagadjuk már el, a beszédünk legalapvetőbb elemei ezek.)) Az épphogy beszélni tanuló kisgyerek is természetes ösztönösségből utánozza a környezete hangjait mondjuk játék közben (is)."
--
Senki nem tagadja, hiszen ezt is jelenti. A hanghoz képzet is társul, jelen esetben, hogy milyen mozdulat adja azt a hangot.
Ugye, hogy a hanghatás megtörténjen, ahoz kell egy kölcsönhatás, azt megelőzően pedig egy mozdulat sor. Nos, ezek mind szinkronban vannak, pontosan lefestik a folyamat minegyik részét.
A dob, már egy képezett gyök ( a d és t kezdőhangok pedig egymás mellett vannak a gyökhálóban)
dúl - taszít - túl
dob - tova ( a dob,
a d kezdőhang egy kezdeti nagyerejű kilökő jelentést hordoz
CzF.:
DU
"DU vagy DÚ, elvont gyök, mely különnemű származékaiban más-más eredeti értelmű. 1) Tompa hangutánzó a dúl (fúl), duhog, duda, dudog, dúdol igékben. 2) Jelent valamely kinyomulás által támadt csúcsot, domborodást ezekben: ducz vagy dúcz, dúz, duvad, dudva, dudor, dudorodik stb. 3) Am. erőszak, rablás, ragadozás által szerzett vagyon, zsákmány, honnan: dú-méh = tolvajméh, dúl, más vagyonát erőszakkal elragadja, dús, aki (az első vagyonszerzés módjára) sok ragadmánynyal, zsákmánynyal) bír, átv. ért. gazdag, dúka, kis zsákmány, vagy az együtt szerzett zsákmánynak egy része, honnan: dukál. Ez értelemben rokon vele a szanszkrit dú, melynek jelentése: dob, lök, hajít, mint a dúló ember szokott tenni."
DO
"gyökeleme számos szóknak, melyek 1-ször valamely tompa természeti hangra vonatkoznak, mint dob (ige s talán név is), dobog, dobban, dong, dongat, dorbézol, dorgál, doroszol, doromb stb. 2-szor valamely domború alakot jelölnek, mint domb, dombor, domó stb."
DÖ, (2), elvont gyök, melyből: dől, (dö-ül), döjt (dö-ít), dönt (dö-int), dög, döher, stb. erednek. Jelentése: alacson, alá, tova eső, ellentéte a di gyöknek,
DÖ, (1), gyökelem számos szókban, melyek 1) tompább természeti hangot 2) dudorú alakot fejeznek ki, vastag hangon do; az első osztályba tartoznak: döbög, döczög, dömmög, dörgöl, dörög, dörzsöl stb. az utóbbiba: döböny, döböz, dömösz, dömse stb
DÚVAD, (dú-vad) ösz. fn. Ragadozó húsevő vad, mely más vadak, általában más állatokból táplálkozik, mint a farkas, róka, orozlán stb.
DUVAD, (duv-ad v. du-ad, am. dudorodik) önh. m. duvad-t vagy ~ott. Szoros üregen, vagy hézagon kidudorodik, kinyomódik, kitolódik. Kiduvad a füst a kéményen. Kiduvad a bodzafa béle, ha valamivel tologatják.
