Buson (1716 - 1784) poszthumusz haikui között találtam:
mizudori mo mienu e wataru samusa kana
"Vizimadár se látható, átkelés az öblön (vagy folyótorkolaton) - hideg van."
Ebben az egyszerű haikuban is Zen utalások fedezhetők fel. A folyón átkelés a megvilágosodás metafórája.
Például, hogy folytassam Hui Neng menekülésének történetét, az 5-ik pátriárka elkíséri egy darabon, mivel Hui Neng nem ismeri a vidéket. Egy Kiukiang nevű helyen csónakba szállnak, hogy átkeljenek a folyón. A mester így szól: "Csak úgy lenne helyes, hogy én vigyelek át",
(minthogy ő juttattja el tanítványát a megvilágosodáshoz), és ő akar evezni.
Hui Neng némi udvariaskodás után lebeszéli erről.
A vizimadár is egy szokásos Zen példázat szereplője. Yagyu Munenori, a Shinkageryú kardvívóiskola leghíresebb mestere így ír könyvében, a Heiho Kadensho -ban:
"Ha mind kívül, mind belül mozgás van, összezavarodunk. A támadást és tartózkodást, a mozgást és nyugalmat, a belsőt és a külsőt kölcsönössé kell tenni. Mint a vízimadár a vízen lebegve, mely kívül teljesen nyugodt, de a vízben lábával evez, belül a szívünkben legyünk hanyagságnélküliek..."
Bizonyára igazad lehet, de akkor viszont nem világos, hogy ez konfuciánus kolostor, vagy buddhista? hiszen a konfuciánus hitelvek és erkölcsök aligha érvényesek egy buddhista közösségen belül. Továbbá: a Vatikán nem jó példa, ott egy szigorú engedelmességre épülő hierarchia van, a buddhisták pedig elvileg teljesen egyenrangúak, ergo a konyhásfiú is elfoglalhatja az apát helyét, ha méltó rá. egyébként igen rokonszenves gondolkodásmódjukat én is elfogadom mértékként.
Szerintem ez egy kitalált történet, úgy érzem, Shen Hsiu verse túlságosan is föladja a labdát Hui Neng számára, aki nem hagyja ki a ziccert.
Azért érdekes belegondolni, milyen botrány lenne, ha pl. a Vatikánban a pápa még életében kijelölné utódját egy tanulatlan konyhásfiú személyében, aki ráadásul nincs is pappá szentelve!
A két versben különben a konfuciánus és buddhista morál szembesül. Konfuciusz szerint az embernek álladó összpontosítással kell fenntartania a helyes gondolkodást és cselekvést, - erre utal Shen Hsui azzal, hogy a lélek tükrét tisztán kell tartani. A Chan buddhizmus szerint azonban a megvilágosodott ember erőfeszítés nélkül cselekszik, mert a "jó", amit tesz spontán a lelkéből fakad, nem normákat igyekszik követni, nem kívülről erölteti magára.
Bódhi-fa, tükör, test, lélek -- nincs. Vágyképek mind tiszta falon.
(Sajátot nem hiszem, hogy fogok, rendkívül rideg így ez a bölcs üresség, valahogy elveszti nekem az emberi dimenzióját. Nagyon távoli. Nem hiszem, hogy indulnék a pátriárkaválasztáson.)
Ha már a hatodik pátriárkát emlegettem, bepöntyögöm a történetet, amely a Chan irodalom egyik gyöngyszeme (rövidítve, saját szavaimmal, vagyis ez nem műfordítás):
Hung Yen, az 5-ik pátriárka kihirdeti, hogy minden szerzetes írjon egy verset, amely mutatja, hogy mennyit ért el a Chan útján. Akinek a verse igaz megvilágosodást mutat, az lesz az utód, a 6-ik pátriárka.
Bár a Tung Ch'an kolostorban mintegy ezer szerzetes él, egyikük sem mer versenybe szállni. Azt gondolják, úgyis tanáruk, a rangidős Shen Hsiu szerzetes lesz automatikusan a győztes.
Shen Hsiu valóban megírja a verset, azonban valahányszor elindul a mesterhez, hogy átadja neki, mindig félelem lesz úrrá rajta, keze-lába remegni kezd, és visszafordul.
Végül éjjel kilopódzik a folyosóra, és a falra írja fel a versét, amikor senki sem látja. "Ha a mesternek tetszik, akkor majd beismerem, hogy én írtam", gondolja. A vers így hangzik:
Testünk a Bódhi fa (amely alatt ülve Buddha elérte a megvilágosodást), Lelkünk egy tiszta tükör. Napról napra törölgesd, hogy a por ne szálljon rá.
Másnap a Mester meglátja a verset, rögtön rájön, hogy Shen Hsiu írta, ezért fennhangon megdícséri, és utasítja a többi szerzetest, hogy tanulják meg kívülről. De négyszemközt jól összeszidja Shen Hsui-t, mondván, hogy verse nem mutat mély megvilágosodást.
Na de hol van Hui Neng, a leendő 6-ik pátriárka? Ő akkoriban még írástudatlan, és a kolostor konyháján dolgozik. Meglátja Shen Hsiu versét a falon, és megkéri a társait, hogy olvassák fel neki.
Meghallgatván a verset, Hui Neng azt mondja: én is költöttem egy verset.
A szerzetesek megbotránkoznak, de Hui Neng addíg kérleli őket, míg egy laikus hívő fölírja a versét a folyosó falára (Hui Neng nem tudott írni-olvasni.) A vers így szólt:
Nincsen Bódhi fa, sem tiszta tükör. Ha minden üresség, hová tudna a por leszállni?
A laikus hívő és a szerzetesek megdöbbenve hallgatják a verset. "Lehet, hogy egy Bódhiszattva dolgozik a konyhában?" -kérdezgetik.
A Mester arra jár, elolvassa a verset, és a lábával letörli a falról, mondván, hogy aki ezt írta, az sem ismeri még eléggé a saját szívének a lényegét.
De éjjel titokban szobájába hívja Hui Neng-et és átadja neki az utódlást jelképező köpenyt és Boddhidarma koldulócsészéjét. "Mostantól te vagy a pátriárka. Óvjad magad, és igyekezz minél több élőlényt megszabadítani. Terjeszd és őrizd meg a Tanítást."
Ezután arra utasítja Hui Neng-et, hogy még azon az éjen meneküljön el a kolostorból, és rejtőzzön el Huai tartományban. (Attól tart, hogy a feldühödött szerzetesek megölik.)
Nos, nem éppen haiku, de ha van kedvetek, próbáljátok meg Hui Neng versét haiku formában újraírni vagy variálni... Esetleg megírni a saját Chan verseteket,
