Ebbe a topikba többségében betegek és hozzátartozóik írnak. Sajnos előfordul, hogy a betegeket gátlástalanul kihasználni akaró fórumtagok (csalók) privát levélben különböző hatástalan csodaszereket ajánlanak a topikban megjelenő új betegeknek.
Nyilván olyanra gondoltam, h esetleg forduljunk erre, vagy arra, kérjünk ilyen vagy olyan vizsgálatot, ha netán az orvos nem mondja. Mivel ti sajnos tapasztaltabbak vagytok ebben a témában..
Anyám párjánál pl azt mondta az egyik doki h miért olyan későn került ct-re. Mi meg csak lestúnk, h miért mondja ezt, mert amikor mondták h kell, akkor 1 hónapra rá kapott időpontot. Sógornőm (ápolónő) tudta elintézni, h nem kellett 1 hót várni, csak 3 napot.
Szóval ismétlem magam: nem diagnózist vártam, hanem ötletet, tanácsot, h merre menjünk még esetleg. De azóta ugye tudom, h nem volt köztetek olyan fórumozó, akinek hasonló, vagy ilyen volt a betegsége.
Igen, ez megvan. Minden hétvégén itthon vagyok. Csak elég nehéz mindenhol helyt állni.
Van egy 7 éves kislányom, akivel csak hétvégente találkozom (munkám miatt kellett egy időre Bp-re költöznöm, szerencsére már csak 1 hónapig tart). Van egy anyám, aki a párját 1 hónapja vesztette el, ő is a dög áldozata lett. Úgyhogy anyám is taccson van. És van az apám, aki számára minden fontosabb a családnál. Ettől persze én nem tojom le, mert mégiscsak az apám, és aggódom érte, és nem azért, mert saját magammal foglalkozom, de akkor is nehéz mindenhol helyt állnom, úgy, h már én is fizikai tüneteket produkálok a stresszforrásaim miatt. Na de ennyit erről, és elnézést h ez így kijött belőlem, csak válaszoltam a helyzetet felvázolva.
Majd akkor ha tudok pontosat, akkor leírom. Köszönöm mégegyszer.
De tőletek is csak annyit kerdeztem, h ez az állapot mennyire lehet vészes.
Ha szoktad a topikot olvasni akkor tudhatnád, hogy itt minden leírt szónak súlya van. Senkitől nem fogod azt a választ kapni amit te szeretnél olvasni. Senki itt ezt meg nem tudja neked mondani és felelőtlenség is lenne még akkor is ha birtokában lennénk minden információnak.
De, - Te tudod tudod, hogy mennyire érsz rá édesapádra közvetlenül segíteni -, ha teheted, talán leszaladhatnál Sarkadra, neki is jól esne, pláne egyedül él. Na, azt tudom, - én is egyedül êlek, betegségkor nagyon sz@r dolog, Neki is. Te is többet tudnál, megnyugodgatnál. Nem távolság magyarországi viszonylatban bármilyen közlekedési eszközzel. Én ezt tenném, valószínű senki sem tudna megállítani.
Szoktalak benneteket olvasni, és mindenkire felnézek h mennyire erősek vagytok. Ez irigylésreméltó, a szó jó értelmében írom.
Szegeden műtötték, apu sarkadi, én pedig Bp-n élek. Így még a papírjait sem látom. Szövettan után döntik el az utókezelést. Szájpadlásán is volt. Amit tudok, h egyik sem volt aktív, ami ha jól tudom azt jelenti h bár rosszindulatú, de nem volt/nincs áttét. Műtét utáni napon haza is engedték. A beszédképességét írtam. Azt mondta jobban érzi magát. Ezért gondolom, h talán ennyivel megúszta? Vagy ez naiv ábrándozás?
Egyedül él, 20 éve elváltak anyutól, stb...ebbe nem mennék bele. Orvosától majd természetesen fogok érdeklődni szövettan után. De tőletek is csak annyit kerdeztem, h ez az állapot mennyire lehet vészes. Nem diagnózist, vagy terápiát. Mindesetre köszönöm az infókat, és azt is, h megosztottad velem a te történeted, le a kalappal előtted is.
Ez is egy válasz volt, h nem volt gégerákos itt, máris nem úgy "várnék" akkor tanacsot, véleményt.
Mint írtam, nem tudok szövettaneredményt, mert még nincs. De műtét utáni tünetet írtam. És igen, tisztában vagyok azzal h minden eset más. Egyszerűen csak ötletet vártam volna, mert számomra még minden új.
Sértődés nem az én asztalom, de a tények, azok tények.
Félre érted ezt a topikot. Szerintem sokan olvastunk, de ha éppen nincs olyan, aki édesapádnak hasonló gondja van, vagy volt, akkor nem lehet konkrét kérdésedre válaszolni. Hidd el, nagyon megértem a helyzetet, de felelőtlenség lenne bármit is mondani. Nekem szâmban randalírozott a dög, megműtöttek 3 éve, eddig élek, de maradandó károsodásom lett. Nincs âllkapcsom, így persze fogam nincs, így elêg macerás ennem. Nyelvem is kés alá került, durván fele kidobásra került, e miatt ízérzetem megszünt, most már tudom, ez is maradandó károsodás. Ehhez hozzá kapcsolódik, hogy nehezen artikulálom a szavakat, hisz teljes nyelv és fog nélkül lehetetlen normálisan kommunikâlni.
És akkor térek vissza édesapâd műtésére. Amit írtâl, roppant kevés. Nem lehet tudni, hogy maga a torok mennyire változott, a hegesedés okkozza a nehéz artikulációt, vagy a hangszálak is degenerálódtak.
Szerintem a sebész biztosan még műtét előtt elmondta a műtêt utáni szituációt, a műtéti hozzájáruláskor.
Végül is nem várhatod el senkitól, hogy aki nem ismeri a szitut, adjon remênyt. Ne tudsz az orvossal beszélni? Nincs édesapát nelkett senki, aki téged tudna mêkységben tájékoztatni?
Látens elmondta Neked történetét, de egyáltalán édesapáddal nem azonos, Ő sem tud mit mondani.
Szóval így értékelj, mert kicsit mint ha vádaskodnál. Mi a döggkel küszkôdök vagyunk, nem orvosok
Már évek óta olvasom, és írogatok néha a fórumban, de itt még gégerákossal nem találkoztam. Valószínű azért nem kaptál több hsz-t mert nincs itt olyan aki ebben a kérdésben jó információkkal tudna szolgálni. Meg aztán - nem mintha ez kizáró ok lenne - semmilyen támpontot nem tudtál adni pl: szövettan eredmény, besorolás stb. ilyenre nehéz bármit is írni. Ezért felesleges megsértődni.
Hát köszönöm a válaszokat, nem győzöm olvasni. Úgy tűnik itt tényleg csak az összeszokott társaság kap segítő szót. :) Nem tudom mit vártam, hisz a múltkor is csak 1 ember méltatott válaszra. :) és ezt újra köszönöm neked, Látens!
Kérdezed, mi van itt? Beteg emberek, akik megpróbálnak egymáson segiteni. Meg családtagok vagy barátok, akik segitségre szorulnak. Jó helyen vagy itt a férjed miatt.
Egyet ne felejts el. ahhoz, hogy ápolhass, egészségesnek kell maradnod, tehát nézesd meg a cukrodat. Ahogy irod, rajtad kivül senki nem áll a férjed mellett, ami gyakran van igy. Azért van az embernek társa, hogy segitsen. A férjed is megtenné hasonló helyzetben.
GeriSoft, hogy van a feleséged? sokszor gondolok rátok is. Már rég írtál róla vagy csak elkerülte a figyelmem, remélem ugyanolyan, stabilan jó állapotban éli a mindennapjait :)
Volt azóta CT kontroll, hogy egyszer írtad, csökkent a daganatok mérete?
Nem mintha itt aktív lennék, de egyszer már beírtam, hogy édesapámnál gégerákot diagnosztizáltak, illetve azóta meg is műtötték Szegeden, 1 hete. Nem tudok részleteket magáról a rákról, pontos típusáról, stádiumról, stb... A műtét kb fél óra volt, lézeresen. 10-én lesz meg a szövettan eredménye.
Tud beszélni, bár kb úgy, mint egy foghúzás után, amikor még le van zsibbadva az arc.
Ez azért úgy jót jelent szerintetek, hogy nem kell újra tanulnia beszélni, stb...?
Azért kérdeztem, mert én is időpontra mentem, de a doki nem írta be a rendszerbe, ezért külön kérnem kellett a betegirányítóban, hogy iktassanak. A barátom ezt nem tette meg, ezért de. 9-re érkezett és du. 3 környékén ment haza.
Te jó ég mi van itt, mert meg mertem kérdezni van e büfé!! Én nem azért hogy bár ki is sajnáljon, NEM NEM AZ MIATT ÍRTAM LE A DOLGOKAT! DE HA ITT MEGAKADTAK EGYESEK EZEN A DOLGON.........!
Ma 1 hete vettük fel az első adag kemot! Szóval ma csak vérvétel volt! Ami állítólag nagyon jó lett! Majd jövö hónap 15.én megint vérvétel +RTG. MÁSNAP KEMO!
NEM ÚRI MÓDOMBAN INFORMÁLODOM!!! DE EZEK ITÁN BIZTOS NEM FOGOK.
Bár nem szeretném, hogy ez a topic elmenjen a politikába, egyet értek fő vonalakban. Azért sajnos az istenadta nép szavazási aktivitása nem igazolja véleményed, sokunk véleményét. :-(
Azért nem értelek. Hát ki segítsen, ha nem a házastárs? Tudod, én egyedül élek. Szomszédom, ha tetszik barátnőm volt segítségemre, mellettem.,volt erőt adott. Ma is az érzem, hogy Ő több volt, mint egy feleség! Önzetlenül! Később derült ki, neki is rengeteg nyavajávak kűzd, kűzdött, mégis engem sorolt előre. Nagybetűs EMBER. Most én segítek, ahogy erőm engedi.
Ne érts félre, néha azért szeretném, ha férjed aktuális állapotárol is szólj.
Kásler fősámán mondjon le, és vigye a főnökét is, aki odarakta, Turkesztánba kurultájozni. Tiszta Türkmenisztán ami itt megy, ott számolta fel annó a hírhedt Türkménbasi egy elborult pillanatában a vidéki kórházakat, lassan itt tartunk, csak itt Budapest is megy a levesbe. Nyilvánvaló, hogy a NER lesz_ja az eü-t, kivéve, ha soron kívül kell beslisszolni, ahogy ezt a Vezér is eljátszotta nemrég - hogy, nincs 24/7 készenléti orvosi team a Karmelitában!? Sehonnai Fociakadémiákra számolatlanul van pénz, a nép meg dögöljön meg a 40 fokban órákat ülve 100-admagával a váróban - rohadjanak ezek meg mind, a Fővezérrel az élükön, Cecilkéstül, Tiborczostul, ABCÚG! Magyarország jobbat érdemel, mint ez a sisere rablóbanda!
Én csak egyszer álltam sorba OOI-ban a beteg irányítónál. Ott, kaptam egy karton, ha mentem Dr. Bellák Barbara radiológusomhoz, bedobtam az ajtón kialakított levéllyukba. Mindig érkezési sorrendbe jutottam be. A sugárnál meg megkaptam az időpontot, soha nem fordult elő, hogy 10 percnél több csúszás lett volna. Amikor az ágyú bekrepált, telefonon értesítettek, hogy indul ismét a löket. A kontrollnál sokszor sokat kell várnom, mert az időpont csak napra szól, lehet akkor pont műt, vizsgáztat vagy beesett egy sürgős eset, várni kell.
Nem szoktam háborogni, azt a napot arra tettem.
Persze mindenkinek saját esete a fontos, de ilyen alapon meg kell érteni a többi betegtársat is. Nincs jogom azt hiszem eldönteni orvos helyett, hogy kinek fontosabb.
Talán mentségemre szóljon, annak idején megkérdezte a doki, hogy részt akarok venni az onkoteam buliba. Persze éltem a lehetőséggel. Sokat kérdeztem, és érdekes, türelmesen válaszoltak. Volt egy csomó orvos, a szájsebésztől kezdve, az altató orvoson át, egy kedves "sugaras" doki hölgy. Oldalt a sok medica, szóval alig fértünk fértünk el a vizsgálóban.
Piszkos szerencsém volt ezek szerint, hogy "utcáról" jó kezekbe kerűltem. Nekem etalon lett a Mária utca-i SOTE Arc-, és szájsebészeti klinika. A sugarat az OOI. adta két hónapon át, ott sem volt semmi kivetni valóm.
A betegnek/képviselőjének joga van részt venni az onko-team ülésén, DE ezt kifejezetten kérni kell, ugyanis a vonatkozó jogszabály (60/2003. (X. 20.) ESZCSM rendelet) csak a részvételi jogot írja le, kötelező értesítésról nem rendelkezik.
Tudod az hogy magamat vesszen előre, annak oka van! Pl: Én hozom, viszem a párom minden vizsgálatra! Ha én nem vagyok talpon akkor SENKI DE SENKInem tudja vinni, még a saját fia se! CSAK ÉN! MINDIG MINDET CSAK ÉN MAJD MEGOLDOK! És az a páromnak se lenne jó ha ott lennék rosszul! Mert nagyon úgy tűnik hogy idegi alapon magas a cukrom! Amire ma frontint kaptam! De vezetek így napközben nem tudom szedni! Ennyi! Még jó hogy nem az lesz ebből hogy engem kell sajnálni, mert meg kérdeztem hogy van e büfé? Ha már annyit kell várni!
de tényleg a cukor lehet felelős azért, amit az evésről írsz, ahogy kicsit feljebb pillantva látom, más is említ. egy kis hipózás nagyon veszélyes lehet.