Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Yasmina Reza: Egy élet háromszor - Rózsavölgyi Szalon
Egy házaspár életének alap szituációja jelenik meg, nevezetesen az esti gyerek lefektetése kapcsán jönnek a kis házastársi játszmák a szülők között, ki mit enged meg, meddig tart a felelősség, kinek mennyire fontos a munkája, szabadideje, ebbe az ádáz civakodásba csöppen bele a férj felettese a feleségével, akik újabb feszültségeket generálnak. Piti dolgokon megy a huzakodás, de ahogy reagálnak a felek, az borzalmas, indulatok, agresszió, egymás víz alá nyomása, cinizmus, egy egy jól irányzott flegma vállrándítás.
Ugyanaz a helyzet három különböző nézőpontból - változatlan tényekkel, mégis különböző viszonyulásokkal önmagukhoz, a problémákhoz és egymáshoz - ismerősen csengők. Az előadás elrendezése, a közelség elég intim betekintést ad az afférokba, ahogyan egymásnak feszülnek és helyenként kivetkőznek emberi mivoltukból. Scherer Péter nagyon nagyon jó volt.
Hát csak rajta, ezen a héten - legalábbis péntekig - nagyon kellemes, meleg időt jósolnak ! Mi is kb. fél órát ültünk a múzeum előtt egy padon és süttettük magunkat a nappal beszélgetés közben, mielőtt bementünk volna kiállítást nézni.
Egyébként a babás programod nagyon érdekes volt, olvastam, amit írtál!
Hasonlóak voltak a benyomásaim, a WP kiállítás nem a harmóniát, kiegyensúlyozottságot, békét, nyugalmat sugározta.
A cipő kiállításban még a korábban írtakon túl az a volt az érdekesség, hogy azok viselésén át mutatott be nemzeteket, kultúrákat, szakmákat, éghajlati viszonyokat, gazdagságot stb.
Szentendre - Otthon otthontalanság köré épült kiállítás sorozat tizennyolc helyen, ezek közül láttam néhányat, számomra az érdekesebbjei:
Barcsay Múzeum Bakos Tamás Az utca hangjai c. kiállítás
Mindenképp érdekesség a képein túl, hogy 13 évig élt hajléktalanként a fővárosban és közben festett többféle anyagra, fára, papírra, kartonra, egy bécsi kurátornak köszönhetően kerültek köztudatba a képei. Azt hiszem, az általa festett tekintetekben, mozdulatokban benne van az a perspektíva, ahonnan hosszú időn át szemlélte a világot. Vibrálóak, sötétek, pesszimisták, nyugtalanok. Művészet Malom - MIG 21 című nemzetközi kiállítás - nem, nem a vadászrepülőkről szól, sokkal inkább az elmúlt 45 év vándorlásáról, migrációjáról, mozgásáról szól.
Néhány fotó montázs:
Aztán a főtéri Képtárban Szentendre felső nézetből, bűbájos apró háztetők sokasága, titokzatos belsővel. Volt még több modern kiállítás, őszintén szólva bennem sem maradt, el sem jutott el hozzám, amikor megkérdeztem az ott posztoló múzeumi dolgozóktól, hogy egy egy képnek milyen címet lehet elképzelni, azt mondták, a modern művészet többek közt attól is modern, hogy azt látok bele, amit akarok, - már ha tudok, gondoltam magamban, soknak nem tudtam, némi mankó elkelt volna.
Az utcák tömve voltak turistákkal, ment az evészet, ivászat, a múzeumok szinte kongtak az ürességtől.
Ezt nevezem programnak! Kedvet csináltál hozzá. Mind a múzeumhoz, mind a cukrászdához. Még ahhoz is, hogy elmenjek egy ipőboltba, és szigorúan csak esztétikai szempontok szerint nézelődjek.
Magdolnna után én is beszámolnék röviden a World Press fotókiállításról. Tömeg most is volt, pedig valahogy úgy képzeltem,hogy a kiállítás végefelé már talán nem lesznek sokan, na meg azt is képzeltem,hogy a ragyogó napsütéses idő inkább a szabadtéri programokra csábítja az embereket. Valahogy úgy érzem,hogy a kiállításon túlteng az erőszak, szenvedés, embertelenség ábrázolása s csak kis rész jut az érdekes emberi pillanatoknak. Ilyen lenne a világ? Rám idén legjobban az a fotó hatott, amelyen egy tülkéért lemészárolt halott rinocérosz volt látható... Hogy ne ez a nyomasztó emlék maradjon meg bennünk (hárman néztük a kiállítást), mi is megnéztük Máté Bence bámulatos természetfotóit, csodásan elkapott pillanatok, színek, mozdulatok, néhány felvételt úgy elfogadnék a szobám falára is... És bár úgy tettük fel a kérdést magunknak,hogy a World Press után a természetfotókat nézzük-e meg vagy a lábbeli-kiállítást, végül ez utóbbiba is "belekóstoltunk" a szemünkkel. Olyan gazdag anyag, olyan sok információ volt közzé téve, hogy akár egy egész napot is el lehetett volna tölteni csak ezzel is. Az volt a benyomásom, hogy ezen a téren sincs új a nap alatt, megszámlálhatatlan forma, minta, anyag alkotja a cipőket, pacskerokat, sarukat, szandálokat, csizmákat. Nekem legjobban a lappföldi prémcsizmák tetszettek, ezeket szívesen fel is próbáltam volna: erősnek, mégis puhának, kényelmesnek és nagyon melegnek látszottak. Legmeglepőbb dolog számomra a szánhúzó kutyáknak készített kicsi csizmácskák voltak. Legjobban viszont a magyar piros női bőrcsizma tetszett, hímzett tulipánnal és madarakkal, bár nem tudom,hogy vajon mennyire lehetett kényelmes.
Ezután a szellemi táplálék után következhetett a testi: a Jászai Mari téri Maródi cukrászdában nyírfacukorral készült sütik és cappuccino - nagyon jó kis délután volt a fantasztikus októberi napsütésben! :-)
Igen, de mennyire felismerem! Két évvel ezelőtt én is találkoztam Lackfi Jánossal, kész showműsor volt, amit előadott. Akkor is a saját írásból olvasott fel, éspedig a Milyenek a magyarok? címűből.
Én meg az előbb értem haza, a Tudásközpontban a könyvtári napok "zárótételeként" Lackfi Jánossal volt író-olvasó találkozó. Nagyon bírom Őt, most is jókat beszélt, verselt :-)
Hamarosan megjelenik egy újabb kötete, ahol - az Apám kakasa mintájára - közismert magyar verseket dolgozott át, "ősidőktől" napjainkig.
Ebből az egyiket el is mondta.
Így kezdődik az átirat: "Szilágyi Örzsébet email-jét megírta, Emoti-konokkal azt is telesírta"
Igen, nagyon kedves hiedelmek. Bár a leírtak alapján elképzelhető, hogy ilyen módon jó egynéhány pogány rítus őrződött meg. Gyanítom, hogy az esőbaba eltemetése helyettesíthette az emberáldozatot.
Az előadó pedig a szakértelem mellett sok szeretettel beszélt a tárgyról, és ez átjön a hallgatóságnak is. Mindenki szép békésen dolgozgatott, és segített a másiknak, ez alighanem a jó gondolatok körébe tartozott.
Szombaton részt vettem egy rendezvényen, ahol több egyéb mellett a babakészítésről is szó esett. Egy olyan nő beszélt róla, aki hat évet töltött az - akkor még - Szovjetunióban, az orosz részen. Ott ismerkedett meg a babákkal. Persze, nem gyárban késíztett játékszerekről van szó, hanem házilag készített holmikról. Ezek a babák nem valami élethűek, mert nincs arcuk, csak fejük. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, időnként nagyon kifejezőek. Az arcnélküliségre két indokolás van. Az első, hogy ha arcot festenek nekik, akkor lelkük is lesz. A másik, számomra szimpatikusabb, hogy ha szemük lesz, meglátják, mi történik a házban, ha szájuk, ki is beszélik. Nem a gyerekeknek szánták, bár volt olyan is., afféle házi istenkéknek szánták, a szentképek és a gyertyák közé rakták, bár nem hinném, hogy imádkoztak is hozzá. Az egyik fajtát helyben elkészítettük, még nekem is sikerült, bár kissé csámpás lett. Ezeket a babákat rongyokból kötözték össze. A ruháját, illetve a testét nem volt szabad tűvel illetni, előre elkészítették, és zsinórral kötötték össze, amit csak tépni volt szabad. A belsejébe a tömőanyagon kívül néhány szem mag, és egy pénzecske is került, hogy jólétet hozzon a készítőre és a családjára. Ajándékozni is lehetett, ebben az esetbe is csak szépeket lehetett gondolni közben, különben nem hatékony.
Csak nők készíthették, a férfiak még jelen sem lehettek, amikor a nők ezen dolgoztak Mi már kivételt tettünk, a fiúk is ott maradhattak, ha akarták, de nem nagyon akarták...
Három kedvencem volt a bemutatottak közül. Az egyiket akkor készítették, amikor már több napig zuhogott. Ennek a babának a ruhája csíkos volt, hogy az esőre hasonlítson, a köténye is felhőt mintázott. Az egész falu kivitte a határba, és ünnepélyesen eltemette. Ha nem segített, készítettek újat és nagyobbat, előbb-utóbb csak kisütött a nap.
A másikat akkor csinálta az anya, ha a lánya már eladó sorba lépet. A csinosan felöltöztetett babát kitették a ház elé, a lócára. Ha valamelyik legény kézbevette, annyit jelentett, hogy érdeklődik a lány iránt. Viszont ha sokat késlekedett a nyilatkozattal, gyöngéd célzással egy másik babát dobtak az udvarába. Ha még mindig nem lépett, a falu összes vénasszonya nekilátott, hogy lehetetlenné tegye az életét. Vagy lánykérés, vagy költözés lett a vége.
A harmadikat az új menyecske kapta, ő is szép ruhákat viselt, és tyz kaja volt, hogy az új feleségnek minden ház körüli teendőt el tudjon végezni
Nálam most olyan zsákok is vannak teli gyerekruhákkal, amit el kéne vinnem valahova, szerintem a vöröskeresztet célzom meg, csak legyen időm, meg persze cím, ahol fogadják.
Nekem már több ilyen dobozom is van :-) És egyszer elkezdtem az oldalukra ragasztgatni kis átlátszó "füleket", amibe be lehet csúsztatni olyasmit, amiből ránézésre látszik, hogy mi van a dobozban. De idő hiányában még a feléig sem jutottam el :-(
Örömmel ajánlom, jegyet szerezni mondjuk nem könnyű.
Azt olvastam, hogy maga G.B.Shaw sem örült annak a színpadi befejezésnek, miszerint Eliza Higgins mellett marad, ő Freddyhez adta, de az kevéssé szép befejezés. Érdekes lenne mai környezetben helyezni a történetet - bár ha jól belegondolok, nem egy két ehhez hasonlatos van, ahol fiatal hölgyek kikupálódnak idősebb urak mellett, aztán maguk lábára állva teremtenek önálló életet.
Annak ellenére, hogy csíptem Higginset könyvben, filmen, színpadon, meglátásom szerint igen nagy megalkuvást igényelne a vele való közös élet, én lelépnék mellőle :)
És az általad is említett idézet, mely nekem is kedvenc:
...valójában mi is a különbség egy úrinő meg egy virágoslány között? Tulajdonképpen nem abban van a különbség, hogy az ember hogy viselkedik, hanem hogy az emberrel hogy viselkednek. Én Higgins professzor úr számára mindig csak virágoslány maradok, mert ő mindig úgy fog viselkedni velem, mint egy virágoslánnyal. De maga előtt úrinő lehetek, mert maga mindig úgy fog viselkedni velem, mint egy úrinővel.
Ilyesféle dobozom nekem is van, de ha fel akarom használni, kész a katasztrófa. Soha sem sikerül úgy, ahogy elterveztem. Illetve sehogy nem sikerül. Miután ez nem fog már megváltozni, jobb, ha belenyugszom.
Kedvet csináltál ehhez az előadáshoz! Színpadon még sosem láttam ezt a darabot, a zenés változatát is csak filmen ismerem. Néha elgondolkodtam, mi lenne a megoldás Elizát illetően. Talán tényleg az lenne a legjobb, ha vennének neki egy virágboltot. A Higginssel való házasság nem túl jó ötlet, szerintem ő született agglegény. Egyébként is szinte képtelen az alkalmazkodásra. Még az anyjához sem tud, pedig ő igazán jól viseli a drága fiacskáját.
Ha most játszódna a történet, akkor a virágbolt mellé még azt is javasolnám, hogy Eliza időnként vendégül láthatja a professzort, akár éjszakára is.
Ami Pickeringet illeti, róla is van Elizának egy figyelemre méltó megállapítása: Azért lett úrinő, mert Pickering mindig úgy bánt vele, mint úrinővel szokás.
Van egy kincses dobozom, amiben mindenféle mity-muty apróságokat dobálok, mint pl kis tüll darabkák, masnik, szalagok, kreppek, papírkák, vannak merített papírok is, amiket száz éve vásároltam a vári mesterségek ünnepén és ezekből szoktam díszítéseket összeállítani.
Először is azzal kezdem, hogy most voltam először a felújított Centrál Színházban, nagyon tetszett a fekete piros kiegészítők kontrasztja, illetve szerintem több lett a női toalett.
Óriási várakozás előzte meg a darabot, ezt láttam a közönség soraiban és nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy ott lehettem. A Pygmaliont többször olvastam, lerágott csont a történet, ennek ellenére maximálisan elvarázsolt. Hatalmas és részletekben menően, aprólékosan kidolgozott díszletek, pazar jelmezek kavalkádja, táncosok, énekkar, minden területen profizmus.
Elizát alakító Tompos Kátya játéka, énekhangja, átváltozásainak állomásai lenyűgöztek, de nem kevéssé Cserna Antal által megformált visszafogott, megfontolt, minden körülmények között úri modorú és megjelenésű Pickering ezredes, aki tökéletes ellenpárja volt Higgins professzornak, aki ugyan tökéletesen hozta a gentleman külsőt (istenien állt Alföldin az öltöny, frakk és minden egyéb viselet), ami egy rendkívül faragatlan, durva, lenéző, másokon átgázoló öntelt tudóst takart, aki bizony az édesanyja társaságában (Borbás Gabi), nem átall belebújni a későre csúszott, sértett kamasz bőrébe, illetve amikor veszni látja az általa megteremtett remekművet, egy halvány pillanat erejéig kétségbe esik. Gyönyörűséges és szívet melengető, néhol dühítő az átváltozások folyamata, Higgins többször súrolja a verbális szadizmus határát, de a rendezés nem hagy abban a pozícióban, hogy ezt valóban véresen komolyan kéne vennünk (márpedig akár lehetne is), jön egy tánc, egy ének vagy egy melegséggel átitatott gondolat Pickeringtől vagy Higginsnétől, ami kiránt a részvétből és már folytatódik is a könnyed szórakozás. Ezt a szórakozást maximálisan emelte Magyar Attila - Eliza részeges apja szerepében-, aki oly szegény, hogy tisztességre és erkölcsre a maga szintjén már nem futja. Aki szereti Magyart, itt is fogja, aki nem, az itt sem fogja, ugyanis egy az egyben hozza a saját maga karakterét. Kicsit is több szerepet kap, elviszi a showt. Egy szó mint száz, remek előadás volt, minden szempontból, a nézők tetszésnyilvánítása elképesztő volt!
Semmit nem szoktam kidobni, mindennek van gazdája, az újságok is körbejárnak, ruhák cipők szintén találnak gazdát. Jó érzés adni és látni, hogy amire már nincs szükség, máshol szívesen használják.
Nem kell semmi komoly dologra gondolni, ilyenek voltak, mint téli narancslekvár feldíszített üvegben, vagy karácsonyi sütik édes kis dobozokban, asztali-ajtó dekorációk stb. Biztosítékot tuti nem tudnék cserélni.
Igen, teljesen igazad van.... Engem érdekelne a BBC History is, néhány számot meg is vettem, de úgy ahogy te írod, az anyagi és a terjedelmi korlátok határt szabnak...
Egyáltalán: rengeteg érdekes folyóirat van, néha címlap alapján szoktam megvenni, ha pl. számomra érdekes személlyel közöl interjút. Mióta magyarul megjelent a National Geographic, mindig járattam, tavaly mondtam le, mert már nem fértem el a régi számoktól, időm se mindig volt rendesen átnézni. Kidobni sajnáltam, így egy részüket egy adományboltba vittem, más részükre viszont lecsaptak a munkahelyem biztonsági őrei, így meg lehetett az a jó érzésem,hogy így is, úgy is jó helyre kerültek.
Sajna, nem valami jó a kézügyességem, a biztosíték cseréjéig és a gombok felvarrásáig terjed. Ezt viszont még én sem hibázom el, legalábbis idáig nem tettem.
Annyi történelmi folyóírat van, hogy képtelenség mindegyiket megvenni. Részint nem tudnám megfizetni, részint kiszorulnék tőlük a szobából. Az újságosnál belelapozok, és ha kettőnél több cikk érdekel benne, akkor megveszem. Ha kevés, de legalább rövid cikk, akkor ott helyben kiolvasom.
