Szerencsétek volt, ezek szerint ott este ki magát ide nem sok jutott belőle. Inkább párás, fülledt lett csak a levegő. A fáim majd jeleznek gombára!
Megvárom ezt a pár napot aztán összesítek, de előre tartok tőle, hogy a pótlásnak igencsak kevés lesz ez az eső.
Én eső előtt permeteztem 2 nappal. Általában így szoktam, elébe megyek az esőnek így nyugodtabb vagyok. Mivel elkeztem permetezni így attól tartok elindult a szezon. Nyomhatom egyfolytában augusztusig.
Mi itt kaptunk egy kiadós öntözésre való csapadékot. Nagyon kellett már. Annyi esett, hogy az elültetett magok meg tudnak indulni. Én meg az esőcsatornákból végre tudtam gyűjteni ~1,5 m3-nyi öntözővizet.
Most nem esik, süt a nap, felhőátvonulások vannak, de ezek nem igazán esőfelhők.
Azt írod, hogy a 60-70%-a fagyott el. Ezen több dolgot is lehet érteni. 1. A tőkéken lévő hajtások 60-70 %-a? 2. A területen lévő tőkék 60-70 %-a, de azokon teljesen? Szóval hogyan is néz ki akkor a szőlőd? (Nincs véletlenül 1-2 fotód?)
Teendő csak annyi, hogy vársz. Ha előjön valahonnan akkor fogsz dönteni, hogy hol fogod majd vissszavágni. Elképzelhető, hogy vissza kell menned egy vastagabb részre mert csak onnan lesz hajlandó előtörni.
Jó reggelt!Rendszres olvasója vagyok ennek az oldalnak.Van egy problémám.A szőlőm 60-70%-ka elfagyott.Még az öregek sem tapasztaltak ilyesmit,és nem tudjuk mi a teendo.Lassan permetezni is kellene.Kihajthat még az elfagyott szőlő?
Meglehet, hogy az öreg barackfád, mint köztes hordozó, a fertőzés góca?! (lásd. alul)
Eutypa Dieback fertőzési ciklusa:
Control (kezelés):
(i) Removal of other hosts species such as old apricot trees from the vicinity; (ii) Drastic surgery of the diseased areas of a vine; (iii) Fungicide or biological paint wound protection of large pruning cuts to mature wood.
i. Távolítsd el a más hordozó fajokat, mint például öreg kajszibarack fák, a szomszédságból.
ii. Drasztikus sebészeti beavatkozás a fertőzött területen.
iii. A nagy metszési sebek kezelése gombaölőszerrel, vagy biológiai sebkezelővel.
Van egy jó hírem is. A zalai megyeszékhelyen szépen, csendesen, úgy ahogy kell, esik az eső. Csak remélni tudom, hogy a ~30 km-re lévő szőlőmben is esik.
Visszavágtad, egészséges, akkor most már nyomja a levet rendesen. Ha szerencséd lesz akkor a vágás alatt ki fog szépen hajtani, majd abból nevelsz magadnak új termőkart.
A legcsúnyább ez az árnyékos sarokban lévő muskotályos, de a napos helyen lévő két zalagyöngyén is jelentkezett. A fa egy kajszi, rendben van, bár az előző tulaj csúnyán megcsonkázta, azóta évente 10 szemet terem, de egészséges.
Köszönöm, hogy foglalkoztok velem! A kerítés kb. 15 éve készült el, azóta a közelben ilyen jellegű munka nem volt. Makrózva lett fényképezve, ezért a háttér nem éles! Csak kora tavasszal volt egy lemosópermetezés még, egyébként csak bordóilé+kénnel szoktam permetezni, mert zalagyöngye, és egy muskotályos fajta van a kertben, még az elődöm ültette. Gyomirtónak a csirkéket szoktam kiengedni, 2 nap alatt gyommentes az udvar (Bio gyomírtó)! Ha ezt az izét letörlöm, lejön, de halványan ott marad a nyoma, mintha "kiszívta volna". Elkezdem fűrészelgetni, ahogy tanácsoltátok, ennek a tőkének már amúgy is befellegzett (a szomszéd a 3m magas garázst délről ide építette, már tavaly sem igazán ért be ez a tőke -lehet ez a baj?-, de akkor a tőle 20m-re lévő tőkén miért jelent meg). Mindjárt jövök a fűrészes képekkel!
Említetted, hogy már volt ilyen tüneted (nem hajtott ki a félkar). Elképzelhető, hogy arról vitted át a másik tőkékre, a metszésnél?! Esetleg egy beteg fáról?
Ha visszametszed az ép részig, előtte mindenképpen fertőtelenítsd le a metszőollódat és miután visszavágtad azután is. Ez fontos, mert továbbcipelheted a kórt!!! Egyik után fertőzöd a másikat.
Vágd vissza a tőkédet az egészségesnek godolt részig és a bélrészről adj be egy néhány képet. Ha az első vágási felületen látsz fekete v. sötét elszineződést akkor vágd lejjebb is el. Addig ismételd míg egészséges részhez nem érsz (amikor a bél szép világos teljesen körben) ha leértél volna az oltási helyhely és ott is foltos lenne a metszlap akkor kénytelen leszel cserélni a tőkét nincs más megoldás.
Szakik ehhez mit szóltok. A most ismert elv szerint a leromrást egyszerre több kórokozó is kiváltja ezért nem lehet pontosan meghatározni. Egyszer hallottam egy előadást erről és valami sommás véleményt ott is így fogalmazódott meg. A lényeg az , hogy amennyiben fertőzőtt a növény a leromlással akkor a tökében megjelenik és elszineződést okoz. Addig kell visszamenni míg a tőke egészséges része elő nem kerül, ha előjön akkor a tőke még megmenekül, ha nem akkor úgyis annyi neki.
Ugy nézem nem igen van aki ebbe a témába belenyúlna. Én találtam egy könyvemben ehez hasonló tünetet az Sárga mozaik virusnak irja a betegséget . Ha tömegssen jelentkezik a leveleken mindenképpen vidd be egy növényvédő állomásra ott a szőlőhöz elég jól értenek.
A csomagolást arra értettem, hogy netán fagytól akartad védeni a szőlőt és pl fóliával becsomagoltad volna. Ha befülled alatta akor is ilyen lehet. Nekem olyan érzésem van mintha a levegőtlenség, tulzott pára lenne az oka.
Ha egy vesszőt a pincébe raksz le ott is mutatkozik egy idő után hasonló dolog.
Én 1.) visszavágnám egészséges részig a tőkét. A tőkén ezt úgy nézném, hogy addig mennék viszza a karon amig a vágási felület tiszta nem lesz belül.
2.) ortocidot és rezet tartalmazó permetszerrel egyszerre kezelném a tőkét.
Sztem a gombát (én annak nézem) ezzel meg lehetne fogni.
Mikor és milyen szerkkel permeteztél? Gyomirtóztál e a közelben ? Az a fehér valami a veszőről letörölhető? Ezek a foltok a vesszőn mintha szürkepenész lenne. A metszéskor is már ilyen beteg volt a vessző?
Március elején metszettem, és ezt a csomagolás kérdést nem értem. Régi ültetésű a szőlő, a tőkék jórészt 20 év körüliek. Azokon ilyen csúnya a "fertőzés?", amelyik közelébe fa van, illetve árnyékosabb a helye! Tavaly is volt az egyik tőke fél karán, az a kar az idén ki sem rügyezett.