"Ha az ügyészt az állam fizeti, semmire nem mész a nyereménnyel, csak morzsákat kapsz (bár vannak érdekes működések ezen belül, de az nem ide tartozik."
A 'nem európai módon' való gondolkodás egyik fajtája az is, hogy perelek egy ilyen dologért. Számomra (itt. K/K-Eu-ban, de akár Franciao.-ban is) "nyilvánvaló", hogy amit az állam nem ad ki sem önszántából, sem a közvélemény (morgolódása) nyomására, azt nem adja ki egy per esetén se. Ha az ügyészt az állam fizeti, semmire nem mész a nyereménnyel, csak morzsákat kapsz (bár vannak érdekes működések ezen belül, de az nem ide tartozik. Az USA másképp működik, de talán mégsem mindenben. Csak a polgárok nem vonnak vállat azzal, hogy "igen, nyilvánvaló: leszámolt az egyik politikuscsoport a másikkal", hanem 'keresik az igazságot'
Ami meg a Kennedy klánt illeti: gyors felemelkedés - gyors bukás (1-2 generáció). Némiképp,mint egy középkori nemesi viszály...
Az 51-es körzet létét is tagadták a kormányok évtizedeken át, aztán valaki beperelte az államot, azt követelve, tájékoztassák az állampolgárokat a bázis ügyében. És nyert, pedig egy katonai támaszpont titkainak megőrzése igazán érdeke a hatalmon lévőknek.
Az itt elo emberek nem europai modon es plane nem europai erzekenyseggel gondolkodnak. Ez nem a mi dolgunk - mondjak. A penzert dolgozo infovadaszok pedig valamiert ebben az ugyben nem erdekeltek. Mert a hallgatasban van a tobb penz, mint a nyilvanossagra hozasban. A Kennedy csaladot pedig azota is "balszerencse" kiseri.
Amerikában annyiszor nyertek már pert magánszemélyek az állam ellen mindenféle ügyben. Elképzelhetetlen lenne valamilyen civil kezdeményezés a Kennedy-gyilkosságok felülvizsgálatáért?
Itt amerikaban kulonosen igaz, hogy a hatalom birtoklasa csak azonos modon kepzelheto el. Igy szinte semmi kulonbseg a kulonbozo partokbol erkezo elnokok kozott. A Kennedy fiuk valami alapveto szabalyt lephettek at, hogy a gyilkossagok megtortenhettek. A politikai elit pedig sajat erdekeben jol zarja el az informaciokat. Sose fog kiderulni az igazsag. A titkos aktak pedig valoszinuleg banalis nyomozati korulmenyeket tartalmaznak...
Erre nem volt bizonyíték, de valaki közelről csak fejbe lőtte Kennedyt, mégpedig nem Sirhan. Vagyis az ügy máig nem tisztázott.
Meggyőződésem, hogy ha a nagypolitika valóban ki akarná deríteni, kik és miért ölték meg a két Kennedyt, akkor megoldódnának a rejtélyek. Ma csak néhány magánember foglalkozik ezekkel az ügyekkel, sok esélyük nincs a sikerre. De egy hivatalos, széleskörű jogokkal felruházott, köztiszteletben álló személyek vezette apparátus a modern eszközök igénybe vételével sokmindent feltárhatna. Ez persze sok pénzbe kerülne, de szerintem az amerikai adófizetők is tisztán akarnak látni, és nem sajnálnák a dollárjaikat.
Fontos még: Kennedy fülén lőpornyomok voltak, amik csak akkor rakódnak le, ha a lőfegyvert néhány centiméter távolságból sütik el. Márpedig Sirhan legalább fél méterre állt Kennedytől.
Azt megállapították a szakértők, hogy Sirhan többször is eltalálhatta áldozatát.
Megpróbálták rekonstruálni, hogy milyen úton jutottak el a golyók az ifjabb kennedy testébe, ezért lézeres eszközökkel, és színészekkel megpróbálták felidézni a jelenetet. (Nem tudom mik voltak, képzelj el egy testre erősített pontot, a bemeneti, és a kimeneti nyílások helyén, amiből állandó lézersugár áll ki, plusz a fegyverekből szintén). Az egyik végkövetkeztetésük az volt, hogy miután a szemből érkező merénylő bizonyos lövéseket egyszerűen nem tudott volna úgy leadni, hogy azok Kennedyt, ezért a biztonsági őr, aki Kennedy mögött volt, elesés közben leadhatott néhány lövést. (Bár megnyugtatóan nem sikerült tisztázniuk, ui. a golyók azonos kaliberű fegyverekből származtak, míg a biztonsági őr a két fegyvere közül azt vallotta be, amelyik nem volt azonos kaliberű a gyilkos fegyverrel). A lövések számát is nézték, ugyanis az újságokban, és máshol elterjedt, hogy egyéb lövésnyomok is voltak a szobában, amelyeket nem rögzítettek, ez pedig arra lett volna bizonyíték, hogy nem csak egy fegyver sült el, de aaszem csak feltételezésekig jutottak el. (Azt bebizonyították, hogy a szemtanúk nem tudják megszámolni a lövések számát).
Ha két ember lőtt, már összeesküvésről van szó. És biztos, hogy legalébb két lövész volt, a golyók becsapódásai egyértelműen bizonyítják ezt, nem beszélve a szemtanúkról, akiknek nem fűződött érdekük a hazugsághoz.
És a szakértői "tévedések" mindegyike sem írható szerintem a véletlen számlájára.
Nagyon nem hasonlít és nagyon könnyű. Remegésmentes kéz, visszarúgás nulla, puskának súlya nincs, töltéshez semmit nem kell csinálnod, töltés közben sem mozdul el a fegyvered, simán bámulhatsz közben a távcsövön keresztül, stb.
A Warren bizottság jelentésének egyik leglényegesepp pontja az, hogy nem látja bizonyítottnak (de nem is zárja ki kategorikusan) az összeesküvést. No most, az az egyik dolog ugye (ahogy mondani szokás), hogy lehet-e bizonyítani az összeesküvést. Az meg a másik, hogy a körülmények ismeretében valószínű-e.
Az ügy olyan kusza, és zavaros, mintha valakik szándékosan kavarták volna össze a szálakat. Kezdve azon, hogy nincsenek meg a Parkland(? asszem ez volt a neve- most csak emlékezetből) kórház azon leletei, amik Kennedy első vizsgálatakor keletkeztek (állítólag az orvos megsemmisítette őket!!!), folytatva ott, hogy igazából még azt sem derítették ki, hogy hány lövés is volt, egészen addig, hogy pl. Oswald első rendőrségi (egy dallasi rendőrszázados által) kihallgatásáról sem készült semmiféle írásos, vagy hanganyag! Szóval olyan elképesztő dolgok vannak itt, amiket nehezen lehetne a hanyagság számlájára írni. Ezek szerintem közvetve mind-mind az összeseküvés teóriát erősítik. Persze ez nem valami nagy újdonság, ha akár ma is megkérdeznénk az utca emberét, hogy szerinte Oswald magányos (és egy kissé kótyagosnak beállított) gyilkos volt-e, vagy valami jól megszervezett, és kivitelezett ügy van itt a háttérben, akkor a 99% szinte biztos, hogy ez utóbbit mondaná.
Amógy engem leginkább a lövedékek ügye izgat. Connally (a texasi kormányzó) azt mondta, hogy valóságos golyózápor volt (nem volt egyedül ezzel az állítással), legalább 3-4 lövés volt. Ő hallotta az első lövést (az találhatta Kennedit elölről nyakon), és félig hátra is fordult, akkor kapta ő a lövést (amit nem hallott- a puskalövedék kezdősebessége kb. 800m/s, tehát bőven hangsebesség feletti), majd megint csak hallotta a 3 lövést, ami valszeg az volt amelyik leszakította Kennedy koponyája egy részét. Ráadásul úgy tűnik, hogy még célt tévesztett lövedékek is voltak, bár ez a része még kevésbé tisztázott (lehet hogy kimeneti lövedék volt), mert egy járókelő arca megsebesült az egyik lövedéktől (vagy általa lepattintott kődarabtól), aminek a nyomát meg is találták ott ahol állt, az út szélén.
Szóval érdekes az ügy. Nekem úgy tűnik, hogy a füves domb szinte biztos befutó, de valahonnan hátulról is lőhettek. Még az is lehet, hogy Oswald is lőtt (bár az első lövéseket szinte biztosan a füves dombról adták le), de utána hátulról is beszállt valaki. Az se biztos, hogy a tankönyvraktárból. Csak az biztos, hogy biztosra akartak menni. Amúgy nagy mákjuk volt a merénylőknek. Ezzel a szerencsétlen bizottsággal is...
Hát igen a Warren bizottság vagy
1. Jóhiszeműen tévedett (höhö)
2.Szándékosan dezinformált.(ez valószínűbb)
Ezér nem volt azóta sem kormányzati vizsgálat az ügyben,sem pedig összes akták nyilvánosságra hozása.Néha néha csöpögtettek persze belőle,főleg a 80-as években de a lényeg még mindig zárolt.