Bravó! Redondo szépen tudott menni Moreauval, lespirntelni nem tudta/nem akarta. Így összetettben fellépett a második helyre. Ifjú tehetség, pár év múlva nagyon jó lehet a Vueltán!
MOndjuk ahhoz képest, hogy Ventoso tavaly olyanban hajtott a vueltán, aminek lyukas volt. Most már legalább tudjuk mire megy el 12 millió dezső évente:-)
Szerintem egy kicsit kilógnánk a mezőnyből, te az életkorod én meg a magasságom miatt, de más probléma nem hiszem hogy lenne. Annyiban pontosítanám a hírt, hogy az összetettben a Top Clean 10-ben szeretnék végezni és felhívom a szurkolók figyelmét, hogy a csapat Touron elért eredményei miatt ne bizonytalankodjanak el, kb 50-60 versenyzőt utólag ki fognak záni.
"Az Astana csapatát a Touron JanFan és Kuryuta fogja vezetni. Segítőnek kapnak olyan embereket, mint a Vuelta győztes Vinokourov, a Touron pódiumos Klöden, a kétszeres Giro győztes Savoldelli, és a tavalyi Vueltán harmadik Kashechkin. JanFan célja, egyértelműen az összetett megnyerése lesz, míg Kuryuta a fehér trikóért száll harcba. A csapat:
Kashnak mindegy, hogy hosszú ITT, vagy prológ. :) Jól ment ma, és Vinot sem kell félteni, az tuti. Anyukám neki drukkol, nem tudom mért pont a kazahot szúrta ki. :)
Szépen ment bizony.:) Vino ma nem nagyon tette oda magát, remélem a hegyekben jobb lesz. No meg ő azért inkább a hosszú TT-t szereti. Kasht pedig nem vágták fejbe semmivel=jól ment a prológon.:)
41 Aaron Kemps (Aus) Astana 4.37 48 Benoît Joachim (Lux) Astana 9.33 51 Igor Abakoumov (Bel) Astana 11.40 63 Koen De Kort (Ned) Astana 17.12
100 Alexey Kolessov (Kaz) Astana 30.09
Csak 1 másodperc! Holnap valahogy úgy kéne sprintelni, hogy az első háromban benne legyen Greg és Brochard csak utána. Joachim ma ráment a hegyi pontokra, és így a hegyi összetettben második. Holnap ezt is meglehet nyerni! Utolsó nap, hajrá fiúk!
57 Koen De Kort (Ned) Astana 6.03 59 Benoît Joachim (Lux) Astana 6.17 98 Alexey Kolessov (Kaz) Astana 18.50
Ma a svájci bajnok ismét fantasztikusat ment, így csak azon múlik, hogy nem ő vezet az összetettben, hogy ma lesprintelte Brochard. Nem baj, messze még a vége! Hajrá Greg!
The Critérium du Dauphiné Libéré, which will take place from June 10 to June 17, will serve as the ideal preparation for the Tour de France. On a run of approximately 1140 kilometres with hilly stages through mountains, even high mountains, and famous arrivals at Mont Ventoux and Valloire, the cyclists are looking forward to this competition.
The Astana Cycling Team will be present with a strong delegation lead by the Kazakh duo Alexander Vinokourov, who has won the race in 1999 as well as a stage in 2005, and Andrej Kashechkin, who also made a strong impression in 2005. They will be assisted by such experienced cyclists as Antonio Colom (ESP), Sergueï Ivanov (RUS) and Gennady Mikhailov (RUS).
Rider line-up for the "Criterium du Dauphiné Libéré":
Antonio Colom (ESP), Maxim Iglinskiy (KAZ), Sergueï Ivanov (RUS), Andrej Kashechkin (KAZ), Gennady Mikhailov (RUS), Steve Morabito (SUI), José Antonio Redondo (ESP) and Alexander Vinokourov (KAZ). Sport Manager: Adriano Baffi.
Jó kis csapattal indulunk neki ennek a versenynek. Ugye ez az utolsó felkészülése Vinonak és Kashnek a Tourra. Jó kis verseny lesz!