Legitim célpont volt és figyelmeztetést kaptak amit figyelmen kívül hagytak.
King Davidben működött a múlt és jövőbeli Erec Iszraelt megszállva tartó brit haderő főparancsnoksága ls itt helyezték el a bűnügyi rendőrség egyik osztályát is. A robbantás előtt telefonon figyelmeztették a szállodának a telefonközpontját, valamint a Palestine Post (ma: Jerusalem Post) címu lap szerkesztőségét, továbbá felhívták a francia konzulátust is, mivel ennek az épülete a King David mellett volt akkoriban. Ennek ellenére az evakuációt nem hajtották végre. 1946. július 22-én a robbanás bekövetkezett, az épület egy része összeomlott, és a merényletben kilencvenegy ember veszítette életét: huszonnyolc brit, negyvenegy arab, tizenhét zsidó és öt más nemzetiségű. Negyvenöten kerültek különböző sérülésekkel kórházba. Az 1978-ban kutathatóvá vált iratok egyértelműen bizonyítják, hogy a britek megkapták a figyelmeztetést. A zsidó politikai vezetés nyilvánosan elítélte az Irgunt, mégpedig kemény szavakkal, a szabadságharcosok szervezetét pedig bűnbandának titulálta (íme egy reakció, amit palesztinoktól soha nem láttunk, és vélhetően soha nem is fogunk látni).
sok ilyen volt... a cnn-n is nyilatkozott egy izraeli nő, aki azt mondta, eddig a békében hitt, hitte, h a palesztinok is békét akaró emberek... na ez elmúlt
a teherautó-platóra felhányt német tetováló lány (Shani Louk) , akit mindenki halottnak hitt, állítólag még él, bár válságos állapotban van a gázai kórházban.
az ominózus videó alapján azt lehetett hinni, hogy tarkón lőtték. nem is értettem mit akarnak a holtesttel, ami egy a sok 100 közül. de lehet hogy "csak" alaposan fejbe verték, de tudták hogy él és vitték őt is túsznak. valószínű a combja is eltört. :(
Még jobb lesz, ha elfogy a pénz nyugaton segélyekre. Gyarmatokról egyre kevesebb erőforrás jön, Afrikának elege lett a franciákból, a példa pedig terjed. Vége lesz a jólétnek és zavargások kezdődnek.