Voltál már Egyiptomban? Mert ha nem, nem igazán jön le, hogy hogy is vannak a tengerpartok, azaz én sem tudtam elképzelni, hogy hogyan is néz ez ki.
Klasszikus homokos partot ne keress, mert a lassan mélyülő, ahol esetleg be lehet menni (pl Nuweiba) az úgy néz ki valójában, hogy a zátony tetejét a sok turista barbár módon letaposta, de oda is kell szandál vagy valami lábbeli, amikor bemész, mert ettől függetlenül maradtak ott korallmaradványok (igaz a víz max 50 centi), és azokon meg süntenyészet van, vagy ha nincs, akkor meg simán szúrnaka korrallmaradékok. Szóval homokos part, mint olyan, az nincs.
A sziklafaltól meg ne félj. Az úgy néz ki (ha lesz scannerünk bescennelek képeket a szemléltetés végett, hisz rentgeteg vízalattit és egyebet csináltunk), hogy ott is az említett korallpad van a part mellett, majd kb 30-50 méter múlva annak hirtelen vége, és jön a szakadék (huh, ez ilysztően hangzik, de nem az, csak párhuzamosan fut a korallpad afölddel...:)), ami tényleg 30-50 m mély. A korallpadon a víz max 50 centis, de ott egyfelől megint csak tökre szúr a korall, másfelől meg tilos rámenni, hisz a Sinai azon része a világ második legszebb vízalatti nemzeti parkja. Szóval maradnak azok a lebegő stégek, amik kb úgy néznek ki, mint összekapcsolt (kocka-alakú) hordók, a végén meg egy nagyobb felület, amire ki lehet punnyadni, illetve be lehet menni kényelmesen lépcsőről a vízbe. Nem is érdemes a korallpad felet lebegni (már ha lehet egy kád víz magasságú tengerben lebegni), oda csak pár hal téved, mert az igazi élet az a korallfal mellett van. Ott aztán nagy a buli! Kb 10 méterre lelátsz, és azoknak a változatos halrajok, meg ezek valami lélegzetelállítóak! (remélem minél előbb jön a scanner) A mélységtől nem kell iszonyodni, (nem észt osztok, tényleg nem veszed észre), talán elsőre kb 2 percig furcsa lesz, de aztán észre sem veszed, csak a halakat bámulod. Tudsz úszni? Az a baj, hogy így neten keresztül nem lehet valakit meggyőzni, hogy ne félje, ezt személyesen kell megtapasztalni, és tényleg rájösz, hogy ott nem kell. Más tengereknél nálam is előfordult, hogy marha messze a parttól az a kényszerképzetem támadt, mintha húzna le a mélység, de itt egyszerűen te mennél lejebb, mert annyira szép ott lenn is (már ameddig ellátsz..), csak azt meg ne feledd, hogy majdnem a Holt-tenger, szóval marha sós a víz, és annyira nem tudtam lemenni, hogy a páromról képet készítsek a vízben alulról, mert annyira lökött fel a víz. Igaz, volt rajtunk rövid búvárruha, de aki fürdőruciban próbált rólunk közös képet csinálni, annak sem sikerült lenn maradnia egy 5 másodpercre sem.
Szóval a partról írtak nagyjából egész Egyiptomra (Sinai, Hurghada) vonatkoznak.
Ha eszembe jut még valami leírom, meg ha kérdés van, szívesen válaszolok.
Ne csináld! A Dreamsben volt hűtőtök, vagy minibár, mindegy. Komolyan?
csessze meg! Most erre mondjatok valamit!
Jatt vagy mi a manó?
Szerencse kérdése?
Jó, kibírtuk, nem ez volt a lényeg, az 1. este megkérdeztük a magyar idvez.-t, mondta, utánanéz, a többieknek sem volt;
de mi emiatt nem lázadoztunk, kajánk, piánk volt,
úgyértem, a szállodában,
nem volt érdekes a hűtő.
De senkinek nem volt akkor.
Volt, akinek hajszárítója sem,
mi felajánlottuk, hogy hozzánk átjöhet hajszárítani...
No jó, ezentúl élelmesebbek és követelőzőbbek leszünk....
pont erre voltam kiváncsi, amit írtál: félek a mélyvíztól és szívseben megyek bele lassacskán a vízbe, főleg ha nem 27-28 fokos, úgyhogy lassan be kell látnom, hogy így a Dreams valóban nem nekem való emiatt...
sajnos több szállodáról meg nincs nagyon infóm, kivéve Ercsibe beszámolóját, maradnak a német élménybeszámolók...
ezek szerint ti nem is nagyon mentetek kirándulni (fakultatíve)?
Jaja ... :-) Túl sokat nem tudok, max. ha kérdezel. Már mindent leírtak. Mindenesetre szerintem ha félsz a mélyvíztől akkor a Dreams nem neked való ... Az a lényeg amit korábban már ideírtak: mit akarsz? Nekem egy sérülés miatt csak a pihenésről szólt az 1 7, ennélfogva a Dreamsnél jobb helyet (ennyiért) nem találhattam volna.
aha, szóval a hűtőről van szó, ha jól értem...nem lehet, hogy nem minden szobához tartozik hűtő??? McAlone, más jellegű hozzászólást is szívesen fogadnék tőled!:-)
Ez érdekes. Nekünk januárban volt. Nem nagy, de ami kellett belefért.
S miután távozáskor mindent kifizettünk, még disznó módon kiittuk ami gyárilag benne volt ... :-)))
A Dreams hatalmas területen fekszik, sziklás magaslatra épült. A lakóépületek kétszintes betonépületek, vannak kisebbek, 10-12 szobásak, vannak hosszabbak. Az étterme az egy nagy hodály, belül is két része van, kint is lehet kajázni.
Még építettek ezt-azt, lehet, hogy mire ti mentek töb étterme is lesz.
Mindenhol oroszok vannak, napi 7 gép száll le, sejtheted... A helyiek is először oroszul szólítanak meg.
A 4-5*-os szállodák mind ilyen nagy turistakomplexumok, szerintem, amit láttunk, ahol megállt a busz.
Azért klassz lesz, majd meglátod!
Satine, elbizonytalanítottál!:-)
Azt gondoltam, hogy a Dreams beach nem egy kis szálloda hangulatos étteremmel, de az ilyen nagy hodályszerű közétkeztetést nem igazán szeretem én sem...és te pontosan azt írtad le, amire én nem igazán vágyom... főleg nem oroszokkal, akik köztudomásúlag eléggé agresszív népek, nyomulósak, stb.
Azzal tisztában vagyok, hogy a legtöbb szálloda egy nagy komplexum, vagyis vajmi kevés esély van arra, hogy el lehessen kerülni az ilyen tömegjeleneteket... Taklán a Mexicana kivétel lenne? Ha viszont jól emlékszem, ercsibe is írt negatív dolgokat a szállodával kapcsolatban, idézni nem tudom, de hogy a környéke szemeets volt, vagy építkeztek, tehát nem ildomos nagyon körbenézelődni...azt hiszem erre jól emlékszem...
+ 30 m mély víz?????? jézus, nekem 3 méterben is félszem van, ha snorkizok, nemhogy 30???!!!!! lehet, hogy dream beach valóban csak álom marad??? akkor inkább a homokos tengerpart és eljutunk majd valahogy snorkizós helyre is...
Esetleg egyéb tipp, amit ott hallottatok más magyaroktól, akik más szállodákban voltak? Ki mivel volt megelégedve?
Ercsibe!
Köszi az infókat a programokkal kapcsolatban, most már legalább tudom, hogy mire kell odafigyelni a kiválasztásnál (hajózás vagy sem, stb.).
Ti hol jártatok snorkizni, milyen partokon és hogyan jutottak el oda? Gondolom nem mindegyik part alkalmas snorkizásra, vannak olyan öblök, partok, ahol szebb, jobb, stb.
Azt hiszem, ez a lényeg.
ha megérte.
és ha másoknak is ajánljuk,
anélkül, hogy érdekeltségünk lenne...
csak szólunk,
hogy mire figyeljenek.
De ez a természetes, nem?
Ercsibe!
Mindent elhittem neked eddig is, de tényleg ezt mesélték azok, akik velünk voltak, mármint hogy óriási terük volt, tér/terület/hely, amit irigykedve hallgattunk. Mármint a Mexicanáról.
Remélem, nincs félreértés, én egy percig sem becsülöm le ezt a hotelt, meg a többit sem,
csak mi nem ide fizettünk be, mert nekünk fontos volt a part, de nagyon klassz emberekkel ismerkedtünk meg, akik elégedettek voltak a M-val, szóval ha valaki oda utazik, azt is tudom ajánlani, a Dreamset is, én szívesen visszamennék, bár engem ez a hodály-étkezés zavart, de senkinek ne vegye el a kedvét, ez egyéni hülyeség kérdése, tul.képpen nem is zavart annyira...
Lehet, hogy nem úgy csengett ki a régebbi írásaimból, de tényleg jó volt, utólag pláne olyanom van, hogy máris mennék....
Csak az ember a negatívumokra hívja föl az embertársai figyelmét, nem? Ez valahogy így adódik.
Szóval mi kibírtuk hűtő nélkül, most is, máskor is, mert a kaja olcsó volt, reggel és este dugig ettünk egyébként is magunkat, de mi nem azok avygunk, akik már a küszöböt rágjuk a vacsoránál, mert éhen haltunk egész nap, szóval ettünk máshol, máskor ezt-azt, megvoltunk hűtő nélkül.
Volt, akinek nem volt hajszárítója, kölcsön adtuk, megoldottuk, ezeken az apróságokon mi túlléptünk...
Jó volt,szép volt. Ugye?
Jaja, tényleg szörnyű, vagyis inkább elképzelhetetlen. Bocsi, nem akartam ezzel lehurrogni a Dreams-t, csak nekem egy hűtő annyira triviális. (Mellesleg szép beépített hűtő volt. Ami még nagyon korekt volt, az a zsobaszéf, hallottam már, hogy náhol azért külön kell fizetni, itt nem, és nagyon praktikus)
Az erkély tényleg nagyon tágas volt. Ledöbbentően. (Megjegyzem, nagyobb, mint az itthoni konyhánk, bár ez nem csak egyértelműen a Mexicana erénye... :( ) A szobák, meg maga a szálloda is elég tágas, a márványból készült fürdőben meg keringőzni lehet. Ja, meg az egész kert szépen parkosított. Egyedül a pálmákra futtatott neoncsöveketre lehetne ráküldeni az ízlésrendőrséget, de azt szinte mindenhol láttunk, úgy látszik a neogagyi mindenhol bejön Egyiptomban. Medence kettő volt, és akkor csak az egyik volt fűtött (Szerintem szeptember-október (megkockáztatom november) táján nem kell egyiket sem fűteni), nekem pisimelegre, tele is volt gyerekkel, a másik a nagyobb elég nagy volt, relative mély, ahhoz tatrozott a pool-bár, de senki nem ivott ott, mert hideg volt a vize.
Mondjuk a M. is egy nagy hodály, de szép kis családias a kajáldája, és mindenféle borravaló nélkül rohantak elénk a pincérek, tolták alánk a széket, az egyik meg hozta automatice a kólákat. :)
Ha csak napimádni akartok, akkor két lehetőség van. Az egyik a Diamond beach, a másikat meg elfelejtetem. A Diamond beachre félóránként ment anno febr-ban a busz, kb 5 perc (se), de azért tart addig, mert tudod, a rentgeteg U-kanyart kellett megtennie ahhoz, hogy nyílegyenes uton leérjen a partra. Szóval vagy busz, vagy gyalogolsz negyed órát. Szerintem nem gáz. És marha szép a part. Az a stéges megoldás, amit írtál jó hosszan. Szállodákra van lebontva, hogy melyik hotelnek hol van a partszakasza, a mienk elég jó volt. Pont felette volt egy kajálda, ahol fellendítettük a koftaforgalmat -már azon a napon, amikor éppen otthon voltunk. Most jut eszembe: Sharm al Maya a másik strand, de ott mi nem voltunk.
Ja, és a hűtőről annyit, hogy Marokkói 4*-osban sem volt sem hűtőnk, sem minibár, sem a helye, lásd Marokkó topic...
Pedig tényleg nem volt a Dreamsben.......
Túléltük, de nyáron azért érdekes lehet, nem?????
Ercsibe, szia, mi sem haltunk bele novemberben, de tényleg nem volt semmi hűtési lehetőség egy 4*-os szállodában. Ugyanakkor voltak velünk mexicánások, és ők mesélték, hogy milyen nagy tér, mármint a szobában, van, sőt nagy erkély, meg hűtő.
Mi kibírtuk, nyáron nem tudom mi van,
de az én párom mindent hidegen szeret,
és ha hajnali 1-kor vizet szeretne inni, hideget, akkor urambocsá', hadd tegye azt egy 4*-os szállodában, nem?
Mellesleg engem a Dreamsnek a hodály jellege zavart, az a fajta tömegétkeztetés, ami ott volt.
Mi is jobban szeretjük a kicsi szállodákat, ahol a 2. napon már név szerint szólítanak, és esetleg tudják, hogy a hideg sört szeretjük, ez nem elvárás, csak jólesik, amikor ilyen helyen van az ember. Sőt, ez század rangú dolog.
Ercsibe!
Volt nektek medencétek? és az milyen volt? Úszásra alkalmas?
Hogy tudtatok lemenni a tengerhez, úgy értem, hogy ha nem búvárkodtatok, ha nem szervezett úton voltatok.
Mondjuk mi ma nem megyünk sehova, csak napozni és tengerimádni és kajázni és beszélgetni és halakat nézni szeretnénk.
Akkor hogy jutottatok el a M-ból? és hova?
Jujj, ez eszembe sem jutna, hogy nincs hűtő valahol. Még a legprolibb apartmanokban is van... (tudom, ott meg más okból kifolyólag) Ja, felvágottra nem nagyon emlékszem, volt vmi húsféleség, folyós is, meg szilárd is (no nem ennyire gusztustalan, mint amilyennek ez hangzik), de én leblokkoltam a péksütiknél (saját pékség! nyamm-nyamm) meg a narancs/datolya stb lekvároknál, meg a gyümölcs/zöldségtálnál. Ami elszomorít, hogy nem bírtam végigenni 7 nap alatt minden finomságot... Pedig a végére már a neoprén ruha sem bírt fenntartani a vizen... ;)
Sziasztok!
Mi voltunk a Dreamsben, bár nekünk is voltak azért pici kifogásaink, de a Mexicánáról is sok jót hallottunk, akik velünk voltak, jókat (is) mondtak. valaki mondta, hogy egy hétig nem láttak reggelire felvágottat; ki lehet bírni, de van akinek igénye. relatív.
A szobák méretéről áradoztak, és állítólag volt hűtőjük, ami pl. a Dreamsben nem volt, csak a helye, és még bérelni sem lehetett.
Viszont tényleg ott volt a tenger, ga hajnali 6-kor akartál úszni akkor is, ha este "jön rád" az úszhatnék, akkor is... kinek mi az igénye, nem kell buszra várni, taxira. Szerintem aki min dennap elmegy kirándulni, tényleg felesleges erre befizetnie, mert semmit nem élvez belőle, de aki pijenni, sznorkelezni is akar, érdemes átgondolni.
Mi amolyan 1 nap túra, 1 nap pihenés hívei vagyunk, nekünk bejött.
Szerintem nem annyira csillogó, az étterme lehet, az egy nagy hodály, mint valami régi orosz színházterem, de ez egy dolog.
Egyébként kis kétszintes épületek, ott nem éreztem a csillogást. Lehet egyszerűen öltözni, nem kell kisestélyi meg ilyenek, van, ahol ugye a hosszú nadrágot is előírják. Itt, aki akart, ki tudott öltözni, aki akart, lejött rövidnadrágban kajázni.
A sziklás part igaz, de több helyen be tudsz menni a vízbe, erről írtam régen, valamikor november végén; most annyit, hogy két stégen lehet besétálni a halak között a vízbe, a stég végén már mélyvíz van, és van néhány lépcsőn rész, ahol csak úgy besétálsz, azt nem tudom, én nem mentem be ott, mert nem tudok úszni.
Én a stégen sétálgattam, hiába nevettek ki, mindent imádok, nem halálfélelmem van, ha a fejem benne van, ennyi...
Mások is voltak velünk, akiket szintén félretájékoztattak, mert itt egyáltalán nincs homokos part, és kisgyerekeseknek egyáltalán nem való, mert a stégről lelépni tilos, utána pedig 30 m mélyvíz van.
De gyönyörű volt, az tény.
Nos, mi nem voltunk a Mózes hegyen, mert aznap mentünk a Tiran szk-hez búvárkodni, szóval az prioritást élvezett, de sajnálom, hogy kimaradt, next time bepótoljuk.
Mi mentünk Abu Galumba (ez arabul így annyit tesz, hogy bazinagy seggű pasas -mint az utóbb kiderült, mikor már meg tudott szólalni az idegenvezető a röhögés után), nekünk iszonyat gáz volt (hála OTP-nek), de maga a hely csodálatos, ha van kétszer is alkalmad fürcsizni, akkor maga a paradicsom, mert a Blue Hole is csodás (lehet, pláne nappal), meg Abu Galumnál is, mert az meg valami hihetetlen színű hely, a tevegelés is nagyon jó volt, egyeseknek igaz nagyon hosszú, és háttörő.
Ha Ras Mohamed nemzeti park ha tényleg busszal lett volna, azaz megnézhettük volna a mangrove csatornát, a vízből kiálló léggyökerekkel, a földrengésnek köszönhető rést, nos az izgi lett volna, de punnyadni egy hajón 35$-ért nem a mi műfajunk. Barátnőmék hoztak haza anno prospektust,és az alapján szerettünk bele, valami csodás.
Kairora mi azért fizettünk be, mert hamár egyszer ott vagyunk Egyiptomban, nem bírtam volna ki piramisok nélkül. Nem bántam meg, nekem tetszett, de ha van lehetőséged oda visszameni pl Nílusi hajóút keretében, akkor azt akkor nézd meg.
Színes Kanyon Kötelező! Persze jó erőben legyél, meg ne legyén túlzottan túlsúlyba, mert biza voltak kénytelenek kihagyni ezt az utat a helyszínen nagyobb darab emberek, akiktől Timi beszedte a pénzt, csak elfelejtette közölni, hogy nem férnek át a hasadékon... A színek miatt megéri, élmény ott mászkálni, nagyon tetszett.
"City tour" szerintem (is) nevetséges csoportosan. Szerintem most okosabb nem lettél, mert nagyjából minden progit felsoroltam. Bocsi, de nekem minde bejött... :)
A szállodát még meggondolom, én sem ragaszkodom a csillogáshoz, csak a tisztasághoz először is, a normális berendezéshez, nem lepukkant vackokhoz és a jó kajához, ami ráadásul gusztusosan van legalább kirakva, ha nem is tudom vagy látom, hogy előtte a konyhán hogy készítették. Szerintem ez nem nagy igény...
A fakultatv kirándulásoknál én is arra gondoltam, hogy más, külföldi utazási irodák ajánlatait is megnézném, beszélek németül és angolul, tehát a nyelv nem gond, de szeretnénk minél több helyre ljutni és a befizetett pénzért normális ellenszolgáltatást kapni. Amit írtam árat, azt a Best Reisen-nél láttam, vagyis szinte minden fakulttav 20.000 Ft-nál kezdődött, te visznt csak 50 USD-t írsz, ami ugye azért csak kevesebb.
Az arabbal való taxizástól én is tartok, habár most például Sri Lankán voltunk és ott kétszer is nagyon bejöttek az ilyen helyi idegenveztők. Na majd meglátjuk....
Mire érdemes szerinted elmenni? Ahogy én kivettem a szavaidból, a Mózes-hegy és a Szt. Katali kolostor, a szines kanyon és a Blue Hole mindenféleképpen megnézendő. Az a nemzeti park milyen, amiről lehet olvasni, hogy több szálloda is annak a területén van?
A city-tourt elintézem egyéniben is, arra nem kell idegenvezető.
Köszi a további infókat!
Ha a tengertől való távolsága nem zavar, akkor bátran ajánlom a Mexicana-t. Én le voltam nyűgözve tőle. Igaz nem csilli-villi márvány, mint a Dreams, de az nekem nem is az igényem. A kiszolgálás, a felépítés, meg ezek nagyon jók. Bátran ajánlom. A kaja amúgy király. Végigettem mindent annak tudatában, hogy na bumm, legfeljebb iszok rá valamit, de hozzá sem kellett nyúlni a laposüveghez... :) (Pedig itthon kezelnek is a gyomorpanaszaim miatt)
Fakultatív. A Mózes hegyes kirándulásokat általában éjjel szokták megrendezni, ebben a téli turnusban volt ez csak fordítva, érthetően, hisza nyáron az a meleg nem fehérembernek való, télen az a hideg éjszaka-detto. Minket óva intettek más iroda szervezett útjaitól, ám nagyon megszívtuk, hogy nem mást választottunk. Minden irodának, aki szállásol az adott hotelbe emberkéket, kinn lóg a afalon a fakultatív progilistája. Az egy dolog, hogy fejenként átlag 5-10 dolcsival olcsóbbak, de ott valóban azt kapsz, amit ígérnek. Ezt csak onnan tudom, hogy más mesélte, aki utsó napon velünk jött Színes Kanyonba. Ha tudtok angolul akkor meg pláne ne OTP szervezés, mert az egyrészt csapnivaló (mint azt olvashattad) de ráadásul a hat dzsipből csak egyikbe ül a magyar idegenvezető (logikus), és a többiben aki ért angolul (néha németül) akkor OK, aki meg nem, annak szivacs. A Színes kanyonban mivel Timi fenn maradt inkább a többiek engem kértek meg, hogy tolmácsoljak mit is gagyarászik az arab srác. Szóval annyival kéne többet nyújtania legalább, hogy magyarul kapod az infót, de az sincs. A kihagyott progikról olvashattál, nos ilyen a másik irádánál szóba sem jöhet. Az árban nem csak csenevész kaja van, hanem hatalmas gyümölcstál, és az üdítők is. Ja, és az út végén fizetsz -állítólag, bár én ezt egy kissé kétlem, annak fényében, hogy ha elégedett voltál, akkor teljes összeg, ha nem, akor levonnak. Ez már nyugati kultúra nekem idegen, de ez lenne a helyes. Viszont ez igazolhatja azt, hogy ott tényleg törődnek Veletek, mert érdekük, hogy a teljes összeget megkapják.
Barátnőmék augusztusban úgy mentek végig ezeken a helyeken, ahol mi is voltunk, hogy többen voltak, és akkor kibéreltek egy napra egy taxist, és akkor egyrészt többet is láttak, meg oda jutottak el, ahova akartak. Én első alkalommal nem mertem bevállalni, annyi mindent mondanak az arab kultúráról, de köv. alkalommal így megyünk. Nekik így 100 LE-re jött ki fejenként, ami szintén kicsit olcsóbb, mint a szervezett utak, és egész napos, kaja inclusive.
Ha találtál fejenként huszasért kirándulást, boldog ember lehetsz, íme a mi fakultatív progilapunk (árak dollárban), ja és ne higgy az OTPs leírásnak, a fele sem igaz
Vasárnap -city tour - 10 $
Hétfő - Abu Galum - 60$
Kedd - Mózes hegy és Szt katalin kolostor - 50$
vagy Mózes hegy és Dahab - 45$
Szerda - Ras Mohamed nemzeti park itthon még busszal, de ottanra már csak hajókázás >:( 35$
Csütörtök - Kairo 90$ (repcsi 225$)
Péntek - Színes kanyon 50$
Satine!
Most katalógusáron szeptembei, októberi időpont a Dreams Beach csak 94.900 Ft (Best Reisen), nem tudom, hogy ebből engednek-e még vagy sem last minute ajánlatban. De azt hiszem, hogy ki fogjuk várni az akciós ajánlatokat, habár most se túl drágák az ajánlatok, kiváncsi vagyok, hogy meddig tart ez a lanyha érdeklődés a háború miatt és mikor lesz megint drágább...abban bízunk, hogy még ebből is engednek, csak hogy feltöltsék a helyeket...
Köszönöm a válaszodat, már én is nézegettem interneten + katalógusban is a szállodákat, de azt már pár évvel ezelőt elhatároztam, hogy arab országba soha többet nem megyek háromcsillagos szállodába, csak négy- vagy ötcsillagosba, mert Tunéziában akkorát szívtunk vele, hogy ezen nem akarok spórolni. Ha jól láttam, a Mexicana háromcsillagos, vagy nem? Már nem igazán merek ezen spórolni...A Dreams Beachet néztem, az egyetlenegy fenntartásom, hogy a sziklás part ott nagyon mély, igaz, snorkizáshoz viszont a legmegfelelőbb hely (mi snorkizni is szeretnénk), csak épp én félős vagyok és nagyob biztonságban érzem magam először sekélyebb vízben, majd utána a mélyvízbe menni.
A többi négy- vagy ötcsillagos szállodáról olvastam jókat és rosszat is vegyesen, főleg német élménybeszámolókat, azok alapján nehéz lenne eldönteni,a Dreams Beachet viszont mindenki dicsérte. No persze a homokos tengerpart (nekem legalábbis) kedvezőbb, de ott ugye a snorkizás nem jön össze vagy legalábbis nem állsz egyből a korallzátony közepén.
Olvastam a fakultatví kirándulásokról írt élménybeszámolóidat, nem győzött meg nagyon, hogy a magyar idegenvezetővel menjünk (egyébként is általában ki szoktam ahygni őket és máshogy próbálkozom). Van esetleg infód, hogy be lehet-e fizetni másnál, helyinél hasonló fakultatv kirándulásra (szines kanyon, Blue Hole, stb.).
A Best Reisen-nél azt olvastam, hogy a Mózes-hegyre este indulnak, megmásszák és reggel jönnek vissza. Ugyanez a Szt. Katalin-kolostornál is. Tényleg így van ez??? És ráadásul horribilis összegekért, fejenként egy huszas mindegyik kirándulás...
Mennyire fontos neked az, hogy közvetlen a parton legyél? Mert mi a Mexicana-ban voltunk, és marha jó az a hotel! Nekünk nagyon bejött. Igaz, Shuttle busszal lehet lejutni a partra (gyalog 10-15 perces menet), de szép, és jó a hotel. Ha a parttól mért távolság nem számít, én bátran ajánlom. Az, hogy Sharmtól milyen messze van, az relatív. Szerintem Dahab is van olyan jó, mint Sharm, más kéréds Naama bay. Meg az, hogy este mennyire kell a neonparádé. Nekem nagyon nem jött be, olyan Las Vegas, Dahab sokkal tradkóbb, ott csak kávézók vannak, nincs Meki, meg neonár, de szép. Igaz, a reptértől kb 50 perc. Meg ne úgy képzeld el, hogy van egy város tele házakkal, hanem több kilométerre kiterjedő településféle, ahol nem is szállodák, inkább resortok vannak, szóval egy szálló akár egy km széles is lehet. No: Shram ilyen, szóval resortvége, resort eleje. Aztán köztük "supermarketek" szóval nem egy klasszikus településszerkezet. Dahab még nem annyira túristafellegvár, meg márványpalotás csilli-villi, mint Sharm. Nekem bejött.
Sajnos mi ott nem voltunk, az egyik kirándulásnak a végén el lehetett volna kanyarodni Dahabba egy röpke városnézésre, de nem lelkesedett a társaság, úgyhogy nincs infóm, bocsi.
Lesz az OTP-nek szeptemberben is charterjárata? Merész dolog, elégg akciósak voltak a végén már az utak, más irodáé meg pláne... Hm... Most pl. a Dreams-t is leakciózták, hiába 4*-os volt, ki lehet olyat si fogni, a mi teljes árunkhoz képest (129e/fő) valami 80 körülre is leírták néha.
Felhoznám egy kicsit a topicot: szeptember végén vagy októberre tervezünk egy egyhetes nyaralást Sharm-ban, rendszeres olvasótok vagyok, voltam, hátha tudtok segíteni, a maldívos és sri lankás topicban sok segítséget kaptam. A szálloda kiválasztásánál kérném a segítséget, 4 vagy 5*-ról lenne szó, jó fekvéssel, közel a parthoz.
Eddig nézegettem az OTP Travel ajánlatait, nem rosszak, de leht, hogy kivárjuk a last minute utakat szeptemberben. A rizikó csak az ebben, hogy ha a last minute ajánlatban már csak rosszabb szállodák lesznek, nem az, amit esetleg kinéztünk.
Olvastam, hogy többen dicsértétek a Dreams Beach-et. Ezen kívül más hotel?
Esetleg Dahabbal kapcsolatban van valakinek infója? Én csak annyit tudok róla, hogy oda elsősorbna merülők, búvárok mennek és távolabb esik Sharm-tól illetve a reptértől.
Én ezt azért merem elhinni,
mert ha belegondolok, hogy nálunk hogyan zajlik a munkerő-felvétel, az alkalmazás, a próbaidő, a felvétel, és mindez hogy van a hivatal felé tálalva, nos ezért tartom elképzelhetőnek... Bár a hideg ráz tőle.
De - úgy vélem, oknyomozó riporternek kell lenni ehhez, turistaként ebbe nem lehet belelátni...