Én Sintrában 3 palotát néztem meg egy nap alatt, gyönyörűek voltak. Azt is megnézném amit ti. Én is rengeteget láttam a mostani hetem alatt, mentem folyton, van mit nézni Lisszabonban. Ha legközelebb mész menjetek múzeumokba, leesik az állad olyanokat látsz majd.
Igyekeztünk a lehetőségeinkhez képest minél több mindent megnézni, de még így is van bőven ami miatt vissza kell (fogunk) menni. Sintra egy igazi gyöngyszem, és Obidosba is szívesen elmentünk volna.
Nem a pihenésről szólt ez a hétvége. minden nap éjfél vagy utána kerültünk az ágyba, és reggel 8 körül indultunk. De minden percét élveztük.
Mossák az utcákat nagynyomású vízsugárral rendszeresen. Nem is lenne baj, ha nem éjjel 1-2 közt tennék. Meg a szemetet is akkor vitték el. Ott ha lemegy a nap nem becsukják maguk mögött az ajtót az emberek, hanem ellenkezőleg, akkor élénkednek fel és mozgolódik, él a város.
Azt hittem szegényebb város, olyan dél-olaszos látkép lesz, de annál tisztább tisztább, rendezettebb
Nekünk ugyanilyen érzésünk volt anno. Inkább tűnt a metróban vagy néhol a nevezetességeknél is egy dél-olasz városba oltott Svájcnak a hely, meglepően rendezett és tiszta.
Ahhoz képest, hogy csak egy hétvége volt elég sokat láttatok. Nekem is csak a bevándorlókkal van a bajom mert a portugálok nagyon kedvesek. De a bevándorlókkal se lenne, ha nem vágnák át az embert.
Hála a fapados légitársaságoknak, ide is sikerült eljutni számunkra is megfizethető áron. Azért a 3,5 órás út nem túl rövid...
Lisszabon városa nagyon szép, csak ajánlani tudom mindenkinek! Köszönöm a sok hasznos infót amit itt találtam.
Mi péntek - hétfő hosszú hétvégére utaztunk el, és így az idő rövidsége miatt 2 nap jutott a városra, és 1 nap Sintrára.
Sajnos a Benfica - Porto focimeccsre nem sikerült bejutni, de a stadion mellől jó pár kint maradt szurkolóval együtt néztük tv-n keresztül a meccset. A rendőrök simán söröztek munkaidőben. :)
Reggelente érdemes korán elindulni mert akkor még nincs tömeg. Ez a korán 8 órát jelentett. A tömegközlekedés rendben van, használtuk is sokat. Megnéztünk minden nevezetességet, amiket itt vagy a neten ajánlottak. Múzeumokat mi kihagytuk, inkább sétálgattunk a kilátóknál. Nekem mindenképpen pozitív csalódás volt. Azt hittem szegényebb város, olyan dél-olaszos látkép lesz, de annál tisztább tisztább, rendezettebb. Persze bevándorlókkal tele van ez a város is, de hát mi nem manapság...
Sintra!
A délelőtti program Cabo da Roca volt, mivel 10 óra körül voltunk ott tömeg itt sem volt. A széllel is szerencsénk volt "csak" szimplán fújt, nem volt olyan vészes mint amire számítottunk. Amerikába mi nem láttunk át. :) A magas sziklafal, az óceán hangja önmagáért beszél úgy érzem.
Délután értünk vissza Sintrába. Egy kastélyba tudtunk bemenni mert az annyira magával ragadott minket, hogy másra már nem jutott idő, meg persze éhes is volt a csapat. Előzőleg a Quinta da Regaleria kastélyt néztük ki. Nem is csalódtunk benne. Ez egy csoda! Olyan mint a fényképeken. Kert a tavakkal, a kis tornyokkal, és barlangokkal valami szenzációs volt. Vittünk magunkkal zseblámpát amit az alagutakban kellett is használni. Nem is értem ,hogy ezt a helyet miért nem reklámozzák annyira mint a Penna palotát, vagy a Mórok várát, stb.
Megkóstoltuk a nemzeti ételüket a Bacalhau a Bras-t, ittunk ginjinha-t, egyszóval próbáltuk kiélvezni ennek a rövid kirándulásnak minden pillanatát.
őszintén..semmit sem lehet ott csinálni.élvezhetnéd a csendet,hegyeket másznál..és a környező falvakba,városokba eljuthatsz ha van autód..busszal is megy a dolog de nem praktikus
Köszi a képeket. Igen, ő is ezt mondta, hogy ez a legportugálabb falu. Ha te voltál már ott akkor biztos meg tudod mondani, hogy ha élnék a lehetőséggel mit tudnék ott csinálni napokig? Mert én nem tudom, hogy mihez lehetne ott kezdeni? Se tenger, se múzeum, se kertek? Mi van ott egyáltalán?
Semmi más. Én odaadtam a kinyomtatott beszállókártyát ami nem érvényes, azt ő összetépte és adott egy uj beszállókártyát. T2-ről indul Lisszabonban haza, át kell menni a T1-ről shuttle busszal ami ingyen van.
Nem ártana a wizzairnek feltüntetni honnan indul a gép.
Sziasztok! Szeretnék feltenni egy buta kérdést. Eddig mindig online csekkoltam be,most Lisszabonban csak reptéri van. Hogy kell azt? Odamegyek a pulthoz,odaadom az útlevelemet, és még mit? Csak kézipoggyászom lesz.
Amikor a Belém épült, még nem volt folyószabályozás. De pontosan a víz közepében állt egykoron, egészen addig feltöltötték. Való igaz, vannak homokos partszakaszok, de inkább Lisszabon alatt, ahogy a forduló és leszállásra besoroló gépből is láthattad, de Cascais felett már több a szikla. Maga a város pedig dombon áll, azon eleve nem lehet már homok, mert belecsúszna minden a Tejo-ba.
Madeira-is por pedig nem szennyeződés, hanem a szél által felkapott vulkáni homok/por/részecske, ami a széllel együtt tova is száll, feltéve ha nem vacekolja be magát holmi nénikbe...:))
Lehet, hogy homokot tesznek alá direkt, de a repülőgépről láttam, hogy az óceán partja se sziklás, hanem szép ívben látszódik, homokosnak tűnő part, hát ki tudja. A folyó meg hordalékot rak re rendesen, az is nyilván homokos, apró, a Belém torony körül is víz volt mikor építették, jóval beljebb volt a víz mesélte egy idegenvezető miközben álltunk a templomra várva, hogy kinyíljon az ajtaja.
Madeirán meg lehet figyelni a Trópusi kertben van egy caccarai márványszobor, fekvő nő, no az üvegkalitkáján van nyitott rés, ahova be tud fújni a szél, megnéztem mit fújt be, hát a válla körül kevéske vulkanikus kőzethomokot fújt be. Pest belvárosában már azt hinnék néger a nő olyan fekete lenne a rárakódott szennyeződéstől.
Jaj volt egy cuki 3 éves gyerek a mellettem levő szobában, szőke volt és gyapjas hajú, ilyet még nem láttam. Anyuka kubai, apuka belga.
Azért van homok, mert azt tesznek alá, hogy abba belesüpped a kockakő/mozaik, és így tartja meg. Így felszedni is könnyebb, de visszarakni már bonyolultabb.
A por inkább a légszennyezettség miatt van jelen, ami ugye Madeirán szinte 0.
Valahogy majd csak lessz. Még szerencse, hogy össze akart dőlni az az épület, ami mellé előszőr akartam menni lakni Liszabonban. Érdekes egyébként, hogy a sok mozaik, macskakő alatt milyen homok van mindenütt Lisszabonban. Megfigyeltem. Míg Madeira vulkanikus kőzet, alig van por.
Hát mit mondjak, palotáik vannak Portugáliában. Még ki kell pihennem magam, hogy reagálni tudjak erre a meghívásra. Madeirán szintén egy remek családba akadtam, ugyanúgy hívták az asszonyt meg a lányát is mint engem. A fiú szomszédja meg egy magyar zenész, aki kint él Madeirán.
Mikor leszállt a gépünk Lisszabonban minden büdös volt nekem, a madeirai virágillat után, ami mindenütt ott van, itt Budapesten meg katasztrófa amilyen szmog van azokhoz képest.
Nagyon eltűnt ez a topik, pedig egy időben elég sokan szóltak hozzá. Nekem lenne egy kérdésem olyanokhoz, akik a portugálok lelkivilágát valamelyest értik, mert én nem igazán. Most jöttem meg Lisszabonból és máris meghívtak ingyen egy házba nyaralni egy remek, legigazibb portugál faluba. Nos ezt mennyire lehet komolyan venni, ez lenne a kérdésem? Ha hollandok lennének egyből tudnám a választ, de nem azok, hanem egy portugál nemesi család több birtokkal. A lisszaboni házukban voltam egy hétig és ezután ajánlották fel ingyen a monsatoi birtokukat. Nos, valamit válaszolnom kellene, de egy hete még nem is válaszoltam, mert nem tudom hova tenni a helyzetet.
Ha esetleg van aki jobban ismeri őket akkor szeretném kérni a véleményét, úgy gondolom pénzért igen, de ingyen nem.