Keresés

Részletes keresés

medve talp Creative Commons License 2016.11.22 -1 0 1629

Ja, azon lovasra gondolsz aki éljenezte Busht, "örülünk győzelmének" utána meg verte magát, hogy nem az lett amit benyalva elképzelt a zsidók/izrael ellen? következő választáson mar szidta Busht ;-)

 

Most dettó ezt Trumppal. Alább mar bemásoltam a cikkeit.

Előzmény: kukurIQ! (1624)
az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2016.11.22 0 0 1628

Múlt pénteken a texasi San Antonio városában az Amerikában letelepedők ünnepi aktuson vehették át állampolgárságukat. A Texasi Kultúrák Intézetének terme egyfajta élő olvasztótégely jegyeit mutatta. Nagyon multikulti benyomást keltett.

A ceremóniát levezénylő John Primomo bíró hirtelen eltért az ilyen alkalmakkor szokásos mondatoktól. A most lezajlott elnökválasztásról kezdett beszélni, és bírálta a „Nem az én elnököm” feliratú táblákkal tüntetőket. Majd ezt mondta:  „Biztosíthatom önöket, hogy akár Trumpra szavaztak, akár nem, amerikai állampolgárokként ő az elnökük. És ha ez nem tetszik önöknek, távozhatnak egy másik országba.”

Ha egy politikai fogadóiroda ügynöke szemtanúja lett volna a jelenetnek, talán 10:1-hez arányban fogad arra, hogy az Amerikának hűséget esküdők éppen úgy maradnak az országban, mint azok az amerikai celebek, akik most zavarodottan hallgatnak vagy magyarázkodnak, amiért nem tesznek eleget korábbi ígéreteiknek, melyek szerint a republikánus Donald Trump győzelme esetén elhagyják az Egyesült Államokat.

Lovas

turulkakas Creative Commons License 2016.11.22 0 0 1627

A fehér nők okozták Clinton vesztét

Új időszámítás kezdődik: sokkban a liberálisok.

Jó Nás Creative Commons License 2016.11.22 0 0 1626

Primitív balliberálisok, akik egy demokratikus választás (ami szerintük vérfagyasztó éjszaka, ha nem ők nyernek) után úgy viselkednek, mint egy hatéves gyerek: "Ha nem kapom meg a játékom, akkor világgá megyek!"

Előzmény: az isteni Higgs bozon (1620)
az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2016.11.22 0 0 1625

Lehet, hogy úgy értette: földi maradványaik számára lesz hely mindig, ha belehalnának a feldolgozhatatlan borzalomba még a világvége előtt.

Előzmény: Hun az apám? (1623)
kukurIQ! Creative Commons License 2016.11.22 0 1 1624

 Maureen barátnőm kislánya fetreng a padlószőnyegen, körülötte mindenki székeken, fotelekben és a kanapén hallgat.

 

Tegnap írtam, amikor ezt még nem olvashattam:

kukurIQ!  22 órája    0 1 1551

Viselkedésük a szupermarketben magukat földhöz verve hisztériázó kisk5sögökre emlékeztet, akik azért csinálják a cirkuszt, mert az anyjuk nem vett meg nekik valami elképesztően egészségtelen, ragacsos édességet.

 

És a hisztis hülyegyerekek anyja legtöbbször csak hallgat, mint ezek a kanapén. Ahogy Arany a Walesi bárdokban írta: "Orcáikon, mint félelem, Sápadt el a harag. Szó bennszakadhang fennakadLehellet megszegik.+

Előzmény: az isteni Higgs bozon (1620)
Hun az apám? Creative Commons License 2016.11.22 0 1 1623

Budapesten mindig lesz számukra hely

 

A Zorbán-diktatúrájába akarná hozni ezeket az nagyon demokrata izéket??  Nem, nem, itt barna eső hull!  Menjenek csak Kanadába a tundrára!

Előzmény: az isteni Higgs bozon (1620)
medve talp Creative Commons License 2016.11.22 -1 0 1622

bocs 2004. szeptember 30. a bayer cikk hogy GYF nem lehet soha ME ;-))

Előzmény: medve talp (1621)
medve talp Creative Commons License 2016.11.22 -2 0 1621

Cikkének összefoglalója: „Menni kell. Innen is. Végleg elszakadtunk egymástól. Itt is győzött az árokásás és egymás utálata. Nem képzelt riport Donald Trump győzelmének éjszakájáról, az amerikai demokraták másnapjáról, s arról, hogy mit gondolnak a vesztesek, mi vár a világra holnapután.”

 

Ezt pont az izraelbe kitelepedni akaro Lovas irja ? ;-) Pont azon Bayer Zsolt sajtoklubbos tarsa aki :

 

 

Bayer Zsolt (2005 ;-))

„Teszek a milliárdjaidra, Gyurcsány. Mert tudom, magad erejéből, magad tehetségéből neked nem lennének milliárdjaid. Ehhez neked át kellett öltöznöd – ehhez az anyósodnak azt kellett mondania, „nesze Ferike, itt van az első millió (milliárd)”, vágjál bele. Megkaptad az útravalót a lopott pénzből – mi adtuk oda nektek, az éjszakánként csipkét varró nagyanyám, a mindenétől megfosztott nagyapám, az Andrássy út 60. pincéjébe hurcolt másik nagyapám. Amid csak van, mind a miénk, Gyurcsány. Kend a hajadra! De miniszterelnök nem lehetsz ebben az országban, Gyurcsány. Vagy Gyurcsányi? Egyikünknek el kell takarodnia.

 

Bayer Zs.: A megosztast tartani kell....

 

A penteki Sajtoklubban (LOVASSAL EGYÜTT!) Bayer Zsolt azt hangoztatta, hogy az orszag igenis meg van osztva es kivanatos lenne, hogy ez a megosztas fenn is maradjon

Előzmény: az isteni Higgs bozon (1620)
az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2016.11.22 0 1 1620

A 168 Óra című hetilap, amelynek újságírója, Bíró Marianna meséli el, miként élte át egy amerikai család körében az ég beszakadását. Cikkének összefoglalója: „Menni kell. Innen is. Végleg elszakadtunk egymástól. Itt is győzött az árokásás és egymás utálata. Nem képzelt riport Donald Trump győzelmének éjszakájáról, az amerikai demokraták másnapjáról, s arról, hogy mit gondolnak a vesztesek, mi vár a világra holnapután.”

Az elnökválasztás eredményeinek vérfagyasztó éjszakájáról készült riport így kezdődik: „Maureen barátnőm kislánya fetreng a padlószőnyegen, körülötte mindenki székeken, fotelekben és a kanapén hallgat. A társaság révülten bámulja a tévét és olyan mélyen hallgat, hogy nem merek megenni egy kekszet, mert félek, a ropogtatásba körülöttem mindenki azonnal belepusztulna.” Fetrengés, keksz, belepusztulás egy demokratikus elnökválasztást követően.

Ahogyan illik Primomo bíró jól nevelt, liberális, toleráns, demokratikus honfitársaihoz.

A magyar Pulitzer-díjra esélyes tudósításnak van egy mondata, amely önmagában képes arra, hogy megrengesse az eddig ismert liberális világrendet. Idézni muszáj: „Demokrata vendéglátóim már letettek ugyan a Kanadába költözésről, de csak azért, mert épp más, leginkább lakatlan szigetekről álmodoznak. Lynn a megszokott jókedvével reagál felajánlásomra, hogy Budapesten mindig lesz számukra hely, ne aggódjon, de Butch fejfájása nem múlik, mindenképp fel akarja olvasni a tragikus jövőt jósló, éjszaka összeírt listáját.” Ne terelje el a figyelmünket az a hangos kacaj, amely akkor tör ki belőlünk, amikor arra gondolunk, hogy a néhány órával korábban még Kanadába iszkolni akaró, most már Robinson Crusoe-i életre vágyó vendéglátó család akkor fogja elhagyni ingatlanját és jövedelemforrását, amikor Miamiban fagy.

Mert itt arra kell koncentrálnunk, ami a hazai balliberális tábor történetében most először mondatott ki: Magyarország menekülési célpontként merülhetett fel Amerikában, mégpedig az antirasszista, anti-antibb és leganti-legantibbak táborában, akik már csak abban bízhatnak, hogy Soros és az általa a háromnapos titkos tanácskozásra összehívott demokrata párti nacsalnyikok megbeszélésén kiötlenek valamit egy nagyon szivárványszínű forradalom megindítására, Trump megbuktatása céljából.

Egek ura! Budapest! Hová jutottunk!? Emlékszünk még ugye? Mindazokra, akik nálunk csomagoltak, tartották, sőt tartják készenlétben bőröndjeiket, míg bal kezükkel nyújtózkodnak a nekik juttatott állami támogatásokért?

Emlékszünk még ugyanerre a 168 Órára, amelynek 1993. április 20-i számában Rádai Eszter háromoldalas portrét készített Kornis Mihállyal, akinek feledhetetlen, mélyből fakadó azon liberális szentenciája még máig is visszacseng, miszerint „Mikor mondjuk ki már, hogy mi sokkal jobban gyűlöljük őket, mint amennyire ők gyűlölnek bennünket”? - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/72221/Ki_a_liberalisabb#sthash.vKdpCI9V.dpuf

medve talp Creative Commons License 2016.11.22 -1 0 1619
Előzmény: Eklatáns Béla (1618)
Eklatáns Béla Creative Commons License 2016.11.22 -1 0 1618

"az iskolázatlanok szavazták be trumpot!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!"

 

meg a bibliai fundamentalisták!!

Előzmény: kviszacs haderak (727)
medve talp Creative Commons License 2016.11.22 0 0 1617

Nyilvánvaló, hogy ez egy velejéig korrupt, diktatórikus választási rendszer, Ugyanolyan, mint amit a patás kényszerített Magyarországra.

 

Biozny az! Mit gondolsz miert kedvelik annyira?

 

 

Trump saját cégének követelt építési engedélyt az argentin elnöktől

  • november 21., hétfő 18:51
  •  

Nem hordott még akkora összeférhetetlenséget a hátán a Föld, mint amit Donald Trump elnöksége és cégbirodalma magával hozott: a Trump Organization például az egész bolygóra kiterjedő üzleti tevékenységet végez, ami mostantól megkerülhetetlen kérdés lesz az amerikai külpolitikában. A CBS-nek adott interjújában ugyan arról beszélt, hogy őt már nem érdekli, mi lesz a cégeivel, de vannak arra utaló jelek, hogy ennek a fordítottja igaz.

(Trump nem él azzal a gyakorlattal, amivel az eddigi elnökök, tehát hogy egy olyan alapba rakná az összes vagyoneszközét, aminek a vezetésére nem lát rá. Erre nem is kötelezi törvény, legfeljebb a szokások. Ehelyett gyerekeire bízná cégcsoportját, nekik a kormányzatban is szán szerepet.)

Most például az szivárgott ki, hogy nem akármiről beszélgetett az argentin elnökkel, Mauricio Macrival, amikor utóbbi felhívta őt november 14-én. Az egyik legismertebb argentin újságíró, Jorge Lanata mondta ezt egy argentin tévéműsorban:

  • „Macri felhívta őt [mármint Trumpot]. Eddig még nem írta meg senki, de Trump arra kérte Macrit, hogy intézze el az ő Buenos Aires-i építkezésének engedélyeit, szóval nem csak a geopolitikáról csevegtek.”

Azaz a megválasztott amerikai elnök arra használta bemutatkozó beszélgetését az argentin elnökkel, hogy magáncége projektjének érjen el kedvezményeket.

(Trump argentin üzleti partnere, Felipe Yaryura egyébként ott volt a jelölt eredményváró buliján is.)

  • Pár napja indiai üzletemberekkel tárgyalt, szintén az elnöki megválasztását követően, szintén a cégcsoportjának projektjeiről.

Like Trump, Macri was born into a wealthy immigrant family, and the two leaders have had a long personal and business acquaintance. They first met in the 1980s when Macri’s father, Francisco Macri, sold his stake in the Lincoln West housing and office development in New York to Trump.

Előzmény: epres túróhab (833)
medve talp Creative Commons License 2016.11.22 0 0 1616

Olyan csodás!

 

De legalább tudjuk nem csak a fideszesek lógják el a nemzeti kötelezettségeket (es csak pofáznak róla)... érthető miért szeretik annyira Donaldot! ;-)

 

 

  • Trump nagyapját kiutasították Németországból
  • MTI, 2016. november 21., hétfő 

  • A sorkatonaság elől menekülve vette fel az amerikai állampolgárságot Friedrich Trump, de visszaköltözött Németországba. 1905-ben emiatt kitiltották az országból egy levéltári forrás szerint – szemlézi az MTI a Bild német lap.
  • A Rajna-vidék-Pflaz tartományi Speyer levéltárában találták meg azt az 1905. február 27-i keltezésű dokumentumot, mely szerint a dürkheimi járási közigazgatási hivatal kezdeményezte a megválasztott amerikai elnök nagyapjának, Friedrich Trump kiutasítását. -A levél címzettje Kallstadt település polgármesteri hivatala volt, eszerint 1905. május 1-ig kellett elhagynia aBajor Királyság területét. Az öreg Trumpot azért tiltották ki, mert a sorkatonai szolgálat letöltése előtt vándorolt ki 1885-ben Amerikába, és nem jelentkezett ki szabályosan lakóhelyéről – mondta a Bildnek Roland Paul, a pfalzi történeti és néprajzi intézet nyugalmazott igazgatója.
  • Az 1869-ben Kallstadtban született Friedrich Trump igazi regényes figura volt: aranyásónak ment ki Amerikába, majd felépített egy vendéglőket üzemeltető vállalkozást (a rossz nyelvek szerint egy bordélyháza is volt). Gazdag emberként tért vissza szülőföldjére, és 1901-ben beleszeretett a 11 évvel fiatalabb Elisabeth-be, akit egy évvel később feleségül vett és elvitt magával az USA-ba. Azonban az ifjú feleség hazavágyott, vissza is költözött Kallstadtba, Friedrich Trump pedig követte és újra fel akarta venni a német állampolgárságot. Ez volt a hiba: a hatóságok súlyos vétségként kezelték, hogy ellógta a hároméves katonai szolgálatot. Nemcsak elutasították az állampolgári kérvényét, de ki is tiltották az országból. Friedrich Trump minden követ megmozgatott, hogy tartózkodási engedélyre tegyen szert, ügyéről még Lipót bajor királyi hercegnek is írt alázatos levelet, „szeretett, nagyra becsült, bölcs és igazságos" uralkodónak nevezve a címzettet, de ő is elutasította kérését.
  • Friedrich Trump végül 1905. július 1-jén hagyta el az országot – két hónappal a végső határidő után. A Hapag hajózási társaság Pennsylvania nevű óceánjáró gőzhajójának fedélzetén a hamburgi kikötőből indult el New York felé. Vele volt terhes felesége.
  • Három hónap múlva New York Queens nevű városrészében megszületett Fred Trump, a megválasztott amerikai elnök édesapja – áll a Bild cikkében.
medve talp Creative Commons License 2016.11.22 0 0 1615

What follows is my 100-day action plan to Make America Great Again. It is a contract between myself and the American voter

 

 

 

Trump már az első nap borítja az asztalt

Kilép egy szövetségből, beizzítja a szénbányákat, átnézi a vízumokat - mondta a Youtube-on. Tovább »

forrás: Index.hu

Előzmény: medve talp (374)
medve talp Creative Commons License 2016.11.22 0 0 1614

off

 

persze nincs ideje, mert azóta is tanulja a topikjaban ;-)))

 

  • cipo 2003.03.07

    0 0 30 Ugye, nem kell hangsulyoznom, hogy nem a teljes Himnuszra gondoltam.
    Sehol nem eneklik vegig.
  • "Hol sirjaink domborulnak
    Unokaink leborulnak
    S aldott imadsag mellett
    Mondjak el szent neveinket"
  • Eddig valoszinuleg igen sokan nem jutnak el segitseg nelkul, ami nem vetheto senki szemere.
    Azt az elso szakaszt, ameddig a Himnusz felidezese, eneklese soran jutunk, arrol beszelek csupan, csakis arrol.

 

on

Előzmény: Glavius (1588)
medve talp Creative Commons License 2016.11.22 0 0 1613

Himnuszt megtanultad mar cipo mint a topikodban bemutattad az Index fórum valaha volt legnagyobb leégését?

 

 

Előzmény: harmadfű cipó (1584)
medve talp Creative Commons License 2016.11.22 0 0 1612

És ezt honnan tudhatta volna?

 

Onann ahonnan Ader János tudta hogyan szavaztak a börtönben!

 

 

Mellesleg Bayer Zsolt is azt mondta Erdélyben panaszkodva a nemzeti oldal ellen hogy miattuk nem lett elfogadva...

Előzmény: fák, juh, madár2 (1609)
Latcho Drom Creative Commons License 2016.11.21 -1 0 1611

Csita? :)

 

muhahahaaaaa

Előzmény: toloba (1608)
Isaac Naylon Creative Commons License 2016.11.21 0 0 1610

Orosz Józsi Pulitzer díjas :-))))

Előzmény: toloba (1608)
fák, juh, madár2 Creative Commons License 2016.11.21 0 0 1609

"[Orbán Viktor] .... tudomása szerint a jómódú, hagyományosan MSZP-SZDSZ szavazók nagy fölénnyel szavaztak igennel a kettős állampolgárság ügyében, míg a fideszes, ám szegényebb körzetek nemmel voksoltak."

 

 

És ezt honnan tudhatta volna?

Előzmény: toloba (1608)
toloba Creative Commons License 2016.11.21 -1 0 1608

KÁP?

nekem mond, figyusz!

 

És végül egy idézet az ikonként tisztelt, állítólag a Pulitzer-díj megítélésénél méltatlanul mellőzött () Bayer Zsótitól, azaz Bayer Csitától:

 

"Értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy hol is van az a szavazóréteg, aki jobboldali, ám nem ment el a december 5-i népszavazásra. Hiába veregetik a hátát, szeretik és kívánnak neki kitartást, buzdítják további munkára mégis keserű a szájíze. Nem hátbaveregetni kell, hanem 2004 decemberében el kellett volna menni szavazni és akkor ma minden erdélyi magyarnak kettős állampolgársága lenne."

 

Forrás: www.fidesz.sopron.hu 

 

Egy kis adalék a KÁP népszavazáshoz, ha már annyira emlegetik egyesek (a helyükben inkább nem tenném).

 

"[Orbán Viktor] .... tudomása szerint a jómódú, hagyományosan MSZP-SZDSZ szavazók nagy fölénnyel szavaztak igennel a kettős állampolgárság ügyében, míg a fideszes, ám szegényebb körzetek nemmel voksoltak."

 

Forrás: Polgári Kör Archívum

 

http://www.nlcafe.hu/forum/?id=1057&fid=441&topicid=233564&step=1&page=150

Előzmény: tárkonyos cipó (1606)
[fidelio] Pirandus Creative Commons License 2016.11.21 -1 0 1607

g.0rbány, a Pávatáncos?

Előzmény: harmadfű cipó (1598)
tárkonyos cipó Creative Commons License 2016.11.21 0 0 1606

KÁP. Mond ez neked valamit?

Ja, hogy vízen még nem tud járni?

Előzmény: egy hazafi (1605)
egy hazafi Creative Commons License 2016.11.21 0 0 1605

"Azért Trianon előtt is volt Franciaország, és azt a felét igencsak bánom."

 

Az a fele engedte be sunyin a törököket Európába, többek között ránk, de persze magukat fenenagy kereszténynek tartották. Sőt, a "legkeresztényibbnek"!

No mindegy, persze a kulturális emlékeket, infrastruktúrát, stb. én is sajnálom, ha veszendőbe fognak ott menni.

 

"ma is van egy nagy formátumú, a magyar hazát védő államférfink."

 

De Orbán úr "őpótolhatatlansága" sem meri a trianoni határokat birizgálni, ha magyar hazáról van szó, pedig a valódi, ezeréves határaink igencsak kijebb húzódnak!

Előzmény: harmadfű cipó (1586)
Törölt nick Creative Commons License 2016.11.21 -1 0 1604

 Rákosinak meg 9 millió fasisztája :-)"

 

Rákosinak könnyű dolga lehetett. Fasisztából lettek a legjobb komcsik, azokból meg, a pereputtyukból a mutyisták...

Előzmény: egy hazafi (1602)
Derintz Creative Commons License 2016.11.21 0 0 1603

Mert àlitolag a halàlod elotti napokban biznyos értelemben megpuhulnak a szovetek a szemedben és ezért a szemizmoknak konnyebb dolga van...

Előzmény: Törölt nick (1599)
egy hazafi Creative Commons License 2016.11.21 0 0 1602

"Kádárnak csak 800 ezer komcsija volt."

 

Menjünk tovább: Rákosinak meg 9 millió fasisztája :-)

Előzmény: Törölt nick (1591)
Törölt nick Creative Commons License 2016.11.21 -1 0 1601

nagyformátumú, Magyarországot megmentő államférfi"

 

István király

Mátyás király

Káder János

 

:)

Előzmény: harmadfű cipó (1598)
toloba Creative Commons License 2016.11.21 -1 0 1600

Ja, arról aki itt alább csókolgatja a Klintonnét?

Mit is mongyak?

Minimum tévedsz...

Előzmény: harmadfű cipó (1598)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!