Fejeshagymából csináltam nagybanira tételben zőldhagymát de levették az árakat a nyílegyenes magrólvetett hidegfóliás rudak. ezeket magról vetik és primőrként márciusban nyomják .
Örülök neki hogy emlékszel mert ugyan az én akkori hozzászólásom már nem visszaolvasható, de már akkor is lehetett volna egy meghatalmazott a topicnyitó helyett. Hogy jogosult is lehetnél rá és még tudnék nevet mondani, azt nem kétlem de amíg nincs a nevetek a topiccím alatt, addig ezt sokan nem fogadják el. Pláne akik nem olvasnak vissza éveket és nem tudják ki kicsoda. Ebbe a hibába estem akkor én is.
Hogy aktualizáljunk, akkor én nagyjából azon a véleményen voltam mint most janijani. Az persze más kérdés hogy őt akkor még nem zavarta az ami most igen, ő ugyanis akkor nem szólt hozzá a témához. Egyetlen közös volt benne a mostani énjével, hogy már akkor is tudott sértegetni. Közben majdnem, sőtt 3 év telt el ezidő alatt tanultam az akkori esetből és ennek következményképp nem szóltam egy mukkot sem mikor Alfi rámpirított úgy 2 éve. Sőt, előtte már mikor a nem is annyira offnek számító témát megkezdtem, feltettem a kérdést hogy zavar valakit, nyissak új topicot vagy mehet. Nem szólt senki. Mikor szólt megnyitottam ezt itt, és szép csendben idejöttem. És a 3 évvel ezelőtti félelmekhez képest ne lett ebből új offolós veteményes, csak offolós, a veteményes az ott maradt. Szetintem az is jól látszik hogy mióta ez itt megált, azóta ott ujra megszaporodott az off. Ezért lett volna jó ha bekerül a link a veteményes leírásába.
De nem tudom hogy a szkadást közted és a topic között ez okozta-e mert utánna elég jókat beszélgettünk.
A topicnyitóra sokan, többször hivatkoztak. Párszor megemlítettem, hogy 2006-ban ezt a topicot 700 hozzászólás utáni kimúlásból, sok hónapos szünet után a kukából hoztam vissza, néhány még ma is itt lévő. és sajnos szintén eltűnt társammal. Aztán némi zsörtölődésem után, szinte elhajtottak, hogy milyen jogon szólok, így hagytam. Tehát Agcza, ezért sem erősködtem.
Én szerettem, hogy főleg szakmai kérdések voltak. A főzés beleférhet, de nem így. Ez szerintem is csetelés. Korábban megbeszéltük, hogy van helye a kertnek a topicban, hiszen a legtöbbször a megtermelt javak az asztalon végzik. De nem x hsz-ben kibeszélve, hanem pár receptet leírva. Vissza lehet keresni, milyen színvonalas, képes receptek kerültek fel akkor.
(én is emlékszem arra a bizonyos topicszakadásra:)
Lényegében egyetértek mindőtökkel, kár is tovább elemezgetni, vagy épen a kifogásokat előszedegetni. Most ilyen, talán majd változik. Két évente úgyis cserélődik a tagság nagy része. Én ráérek:)
A bloghoz csatoltam fórumot, de nem tulságosan működött. (érdekes, hogy a fórumon az elmult időszak alatt csak 3* ajánlották, mint válsz lelőhelyet:)
Igazából az is ismétlés lenne. Kerti naplóként meg nem akarom használni. Aki keres benn, most is talál használható dolgokat.
Annak természetesen örültem, hogy sokaknak, sok országban nyújtott segítséget, és okozott örömet.
Nem a háborút kértem te! :-)) (de béke az nem lesz, legfeljebb csend, és ez nem rajtam múlik. Kevesebb üszkeéggel lehetett volna egy "legyen"-t mondani a próbálkozásomra)
Amúgy egy hónapja minden reggel eléneklem hogy "add már Uram az esőt" a kertben, a kertszomszédok nagy örömére. Na most adott rendesen. Szerencsére.
Nem, nem te vagy az abnormális. Én értem hogy valaki meg akarja ezeket osztani, és van aki kiváncsi is rá, a számomra kedves fórumozókat szevesen meghallgatom magánéleti gondjaikról örömeikről, csak ne ott tegyék. Ennyi volt a cél.
Hogy miért lett háború? Hát mert kértem. Vannak emberek akik nem tudják elviselni ha kérnek valamit tőlük.
Nehéz a helyzet, ugyanis ha ide teszed akkor azzal fognak vádolni hogy a veteményes topiccak akarunk versengeni ami nem célom, ezért én jobban örülnék ha a paradicsomosba tennéd. Vagy a veteményesbe, csak ott ne várd hogy válaszoljak. De neked akkor is válaszolok ha oda teszed csak épp e-mail-ben.
Nem gondoltam volna mikor a kérést intéztem hogy ilyen vihart kavar majd, de ez lett. Ami nem baj, mert megosztotta, (nyiltan) a már egyébként is osztott (magukban) közösséget. Sokat írják hogy én inkább nelnék egyet stb. Hát, aki akar az szinészkedjen. Én nem fogok. A véleményem azóta sem változott. Ami az érdekes, hogy az elllenvélemény leghangosabjai nem a kérés tartalmán, hanem a kérésen vannak kiakadva. Már bocs, de ez valami tudathasadás féle lehet. Tegnap este azért támadtak mert én vagyok a sok off oka. Ez igen! Ezt kisakkozták. Ha a kérés ellen ami az off mentességet próbálta segíteni nem indult volna hadjárat akkor egyetlen off sem lenne ott. Zsebi bedobta az új főzős topic ötletét, ami tök jó volt, megkérdezte hogy lenne-e rá igény. Többen is jelezték hogy igen, mikor én is mondtam, akkor már megint az én hülye ötletem volt az off. Komolyan mondom hogy kész káosz van a fejekben. Ahogy én Zsebit ismerem nem fog nyitni, mert nem akar senkivel roszban lenni.
Kedves Balage81!
Ha téged ennyire zavar ez a sok off akkor miért nem ide írsz, miért nem küldesz mailt, miért vagy az ellen hogy száműzzük az off-ot a fórumról? Megmondom. Azért mert gyanítom hogy egy lelkes kezdő vagy, szerettél volna valahogy fontos lenni, úgy gondoltad ha a földön fekvőbe belerúgsz abból már nem lehet bajod. Lehet. Lehet lelkiismeret furdalásod, mert te is tudod hogy amit írtál az nem a valóság. Moderátori szerepet vettem fel? Ez jól hangzik, légyszives részletezd mikor, hol, és mi a problémád vele. Janijaninak legalább érvei voltak, igaz hogy szánalmas érvek, de legalább kitalált valamit, Engedd hát te is szabadjára az elméd és gyárts te is valami teóriát ellenem. Ezt egész komolyan mondom, szedd össze hogy mi a bajod velem, és hogy azokat mikor mondtam. Meg fogsz lepődni! Nem tudjátok elfogadni hogy valaki kér tőlletek valamit. Így nehéz lesz közösségben élni, mégha az egy internetes közösség is. Ha fater azt mondja hogy igyunk egy sört akkor rászóltok hogy nem ő mondja meg? Agyrém ami belőletek árad. Egy emberi vita alapja az hogy valaki tesz valami. Jelenleg én kértem. Ez belátom nagy nagy bűn. Ti is tudjátok hogy nincs mit sérelmeznetek, ezért próbáltok rámaggatva dolgokat, konfliktust teremteni. Nem értem hogy nem veszitek észre hogy csak veszíthettek. Kicsit olyanok vagytok mint mikor egy halmozottan hátrányos család elfoglal egy házat, fölszedi a parkettát eltüzelni, meg az ajtókat, a radiátorokat leadja a méhbe, a villanyt nem fizeti és kikötteti. Mikor meg lelakták a kéglit, visítanak hogy kapjanak újat . Ennek szerettem volna gátat szabni, vagyis lehetőséget biztosítani arra hogy gátat szablyatok neki azzal hogy offoláskor gyertek át ide. De ha nem, hát nem
Én meg úgy látom az off volt a kiváltója és a kérésre adott számomra nem elfogadható válasz. Kicsit unom már hogy mindenkinek mindenhez joga van. És azért is nem szóltam hozzá, mert fölöslegesen nem mérgelem magam.
Tényleg van bármi köze annak a kerthez hogy milyen szolgáltatók vannak a területen és kinek van barátnője? Az sem érdekel kinek van heresérve vagy veseköve. Persze lehet én vagyok az abnormális. Oda azért mentem, mert a kertről akartam olvasni, írni. Sírni meg majd az elvált nők klubjába járok.
Ti (azt nem tudom, konkrétan ki) kérdeztetek, én csak válaszoltam. Emlékeim szerint egyszer jött elő hosszabban a dolog, máskor egy-két hsz erejéig, az is valahogy a kertből, sőt ontopik rész mellett. Ami azt illeti, én más topiclakókat is szívesen megismertem volna azon túl is, hogy milyen módszerrel ülteti a paradicsomot. De az már régen volt, ez a mostani felkavarodás épp a nagy igazi kerti hozzászólás-özönben történt, ami ahhoz a régebbi helyzethez képest valóban fura, de úgy látom, ennek most nem is annyira az off volt a kiváltója, hanem személyi ellentétek, az offhoz való hozzáállás különbözősége és az intolerancia.
"És ezen a sok :DDD csak ront." - Azt mondod, túl sok smileyt használok? Érdekes. Valószínűleg eztán sem fogok kevesebbet. A Prohardveren ehhez szoktam, lehet, hogy fiatalabb a korosztály. Természetesen az irodalmi írásaimba nem teszek smileyt. :)
Valóban kevesebb van rajta, de össz-terméssúlyban el szokta érni a normált. (Hiszen néha egy-egy termése olyan súlyú, mint más fajtán egy egész fürt együtt...) A zöldtalpasság is előfordul, de az itt az ízét nem rontja, és nálam nem igazán szokott repedni. De tudod mit, küldök pár magot, és összehasonlítasz pár tövet. :) Lehet, hogy ugyanaz, de az ökörszívnek is több alfajtája van. Szerintem legjobb, ha küldök majd pár magot és egy-két növényt letesztelsz, nem?
Na most akkor hova is tegyem, ha régi jó barátaimnak meg akarom mutatni a kertemet??! Ne tegyétek ezt velem, nekem TI kelletek, akik segítettek a kezdeti csetlés-botlásaimban, akik miatt az első indiántáncot jártam, mikor a legelső feltett képeim alapján megdícsértetek és olyan de olyan boldog voltam, és újságoltam apának, (dagadó mellyel), hogy a "vérprofik is megdícsérték a kertem!:) Sose felejtem, madarat lehetett velem fogatni akkor. IL, Nóra, Flanell biztos ott voltak akkor.
(Azóta persze tudom, hogy könnyű szép képeket csinálni a még apró és rendezett növényekről, a területen se volt még akkor annyi gyommag, mert előtte számoltuk ott fel a 100 almafát, a gyapottok bagolylepke és a krumplibogár se tudta, hogy itt új tertett asztal készül nekik...-és persze nem voltak még állataim és dísznövényeim se, ebből adódóan 10x annyi időm volt a veteményesre) És arra is emlékszem, mikor először csacsogsabbra fogtam és az orromra is koppintott valaki, hogy csak a lényeget, ha lehet, és el is szégyeltem magam, bocsánatot kértem és visszafogtam(amígy bírtam) a szómenést.)
Ha én vendégségbe megyek és ott illik levetni a cipőt, akkor levetem és nem megyekbe sáros cipővel, a szabadságom korlátozására és a személyiségi jogaimra hivatkozva. Ezt az újaknak is meg kellene érteni. Nálunk apa azt vallja, addig lehet vkinek joga, míg a kötelesséeit is teljesíti-és igaza van.
Naszóval. Mutathatom itt a bengás paradicsomjaimat vagy húzzak a paradicsomosba??
Havonta-kéthavonta olvashattuk hogy anyukám, kecskék, önkormányzat, póniló, kordé, gilisztás vagyok stb. Ha nem emlékszel mit írtál az baj. Írd föl, vagy olvass vissza.
Szerintem. Ami nem oda való az más színnel sem lesz oda való.
És ezen a sok :DDD csak ront.
Ennek ellenére nincs veled bajom, mert segítőkész vagy, csak sok nem oda illőt írtál. Ennyi.
Milyen a lombja? Nekem is van hatalmas termésű fajtám, elég ellenálló is. Ha netán ugyanaz, nem kell belőle mag.
Az enyémnek az a baja, hogy a szár közelében még zöld a bogyó, mikor alul már puhul. Darabszámra elég kevés van rajta és könnyen reped. Szóval egyedüli fajtának nem jó. Gyengén szeldelt a levele.
Biztos is, pár év alatt több ezer új, városról kiköltöző, többnyire újgazdag lakos lett itt Őrbottyánban. o.O Tiszta alvófalu, mert 7000 lakosra szinte nem is jut semmi épkézláb közösségi program. Én mondjuk egy régi szőlős helyén lakom, ami tíz éve még emilyen szocreál feelingű fél-üdülő volt. A környék valóban nem rossz, sőt nagyon jó a földje, kivéve nálunk, itt egy kiterjedt buckán homokdűne van, alatta agyagtelérrel.
Az lesz amúgy az, erdélyi ökörszív, fél kilós parik is lehetnek rajta. :) Rendkívül édes, aromás, nagyon lédús, csak hűtőben tárolható, ott sem sokáig. Azért is olyan kuriózum, mert piacon ilyen termést nem nagyon kapni, igazán érettet csak a saját kertünkből szüretelhetünk. Ráadásul azok közül, amiket ismerek, a fitoftórára leginkább toleráns fajta, amiből magot lehet fogni. (Én a topictársaknak küldözgettem csak magot pár hónapja :) )
Nemrég voltam felétek, nem olyan rossz környélk az! Jól el is tévetem, keresztül mentem a településen úgy kellett visszafordulni. De azok az utcák..... valami rettenetes. Sok új épülő ház, út meg semmi.
Passz. Marika biztos tudja. Veszett nagy szemeket terem. Én nem magot hanem palántát terítettem. A pár tízezer az talán túlzás volt, de a sátramat kigazdálkodta.
Na ha más haszna nem is lett ennek az egésznek, akkor az hogy kiderült nem is olyan megtalálhatatlan ez a topic. :-)))
Ja, és nem mellékesen van mégegy haszna: Zsebi most készül nyitni egy főzzük be savanyítsuk témájú tpopicot am szerintem is nagyon jó ötlet. Tehetmentesíti a veteményest, és hát a rcepteknek sem jó ha nem vesznek el, hanem egy helyen gyűjtik őket. (azok akik tudnak olyat mert én nem vagyok nagy főző) Most akkor ő is deportálni akarja az embereket? :-))) Nem, csak józanul gondolkodott. Úgyhogy hajrá befőzők!