Az iszlám világa és az agymosott terroristák ideológiájának világa az két dolog. Tehát érdekelhet engem az iszlám, az ellenségről ettől még nem kapok reális képet.
A muszlim közösséget jelenti. Nem szégyen nem ismerni! Azonban, ha előrelátok akarunk lenni, nem árt az ellenség ideológiáját, társadalmi felépítést, családmodelljét stb. megismerni. Köztük olyan kifejezéseket is, mely önazonosságukat fogalmazza meg.
Komolyan gondolkodom mostanában, hogy alaposabban bele kellene mászni akár a Koránba, a Sharia és egyéb könyveikbe. Persze, vannak iszlámkritikus könyvek is, melyek segíthetnek ebben. Elvégre, a szoci világban a papok legalább olyan jól ismerték Marx tanait, mint a Bibliát. Ismerd meg az ellenfelet. Tanulj meg gondolkodni az ő elméjével, tarts megfelelős távolságot, és reális képet alkotni. Ez a háború 1.400 éve tart. Csak ugye, elkényelmesedett Európa.
Harari arról ír, hogy Benjamin Netanjahu kormánya is vastagon felelős azért, hogy a terrorszervezet lecsapott Izraelre. Szerinte a mostani koalíció mélypont az ország történetében, mert kizárólag a hatalom megtartásáért dolgozik, nem alkalmas hozzáértők, hanem gátlástalan megalkuvók szövetsége, mely aláásta Izrael biztonságát.
Biztos akad néhány, de elég egy is, aki elborul, mert helyzet van. De még erre sincs szükség, bőven elég a napi szintű, hétköznapi "terror". Iskolákban, boltokban, munkahelyeken.
"Minden rendőri és hírszerzői eszközzel fellép a német kormány a Hamász németországi támogatói és szimpatizánsai ellen"
A probléma csak az, hogy ki tudja hány muzulmán van a rendőrök és a hírszerzők között....Értem én, hogy Abdullah a német államnak tett esküt, csak most helyzet van...
Egyiptomnak valami miatt nem kellenek palesztin menekültek...
CAIRO, Oct 11 (Reuters) - Egypt has discussed plans with the United States and others to provide humanitarian aid through its border with Gaza Strip but rejects any move to set up safe corridors for refugees fleeing the enclave, Egyptian security sources said on Wednesday.