Régóta fontolgattuk többen, hogy szükség lenne olyan topicra, amelyik a nagyobbacska (kb. 6-10 éves) gyerekekről szól, mert sok "régi" fórumozó gyerekeivel együtt "kiöregedett" a várandós-szoptatós-babázós-kisgyermekes topicokról. Pedig ahogy nőnek a gyerkőcök, egyre tágul a világ, egyre több megbeszélnivaló merül fel az emberben. Úgy gondoltam, hogy itt mindenről essék szó, ami ezt a korosztályt és szüleit érinti, vagyis lehet az iskola, szabadidő, különóra, evés, játék és minden, ami belefér...
A páromnak most kezdtem magyarázni a "bálna" és a "barack" szón keresztül a változást, mire ő értetlenül rám néz: "Miért, már nem úgy van az ábc, hogy A, Á... ?"
Hát, szégyenlem magam, hogy ennyire rosszul emlékszem, pedig azt hittem, nem is vagyok rossz magyaros..... De Safinak elhiszem, hogy így van, így tanultuk.:-))
Én 84-ben voltam elsős, és másodikban értettem meg, hogy a Kállai miért van előbb a névsorban, mint a Karasszon. (én vagyok a Kállai :)) Úgyhogy akkor már tuti volt ez a szabály.
El kell keserítselek, de így volt. és ha mást nem, ezt elég biztosan elhiheted nekem. :-)))) Ha megnyugtat, ezen különben sokan el szoktak csodálkozni. Csak könyörgöm, ne hivatkozzunk arra, hogy ez nem így volt, amikor de, csak vagy nem tanultad, vagy rosszul tanították.
Ja és ez ügyben kérdezz nyuogdtan, mondatm már :)))
Egyébként mindezekhez (pontosítva a 8-al osztható maradék dolgot meg a betürendet) még csak annyit, hogy ezek alapján SZIGORÚAN TILTANI KÉNE azt, hogy a gyerek egyáltalán otthon a szülei jelenlétében gyakoroljon, mert csak mindenféle elavult félretájékoztatást tud kapni.
Én is így csináltam volna, ahogy Te. Mi még így tanultuk. Valami rémlik, hogy tavaly (mi tavaly voltunk harmadikosok), nekünk is volt valami hasonló házi feladatunk, ami úgy jött csak ki, ha az a és á betűt egyenrangúnak tekintettük.
En megnyugtatlak, ha ez szamit valamit azok utan, hogy szerintem a 0 az nem maradek, akkor sem ha igen :DDD Total biztos, hogy az e-t elorebb vennem mint az é-t. De ezek szerint en mar ven vagyok mint az orszagut es raadasul rugalmatlan is :)
Nem. A jelenlegi szabály szerint az a, á - e,é stb esetében nem számít melyik van előrébb. Tehát a barack és a bálna szónál a bálna kerül előre és a barack jön utána.
Na, akkor én is kérdeznék valamit házi feladat ügyben: ha neveket kell betűrendben sorba állítani, és történetesen az első betű azonos és a második az egyiknél "é", a másiknál "e", akkor ugye azt veszem előre, amelyikbe az "e" szerepel, mert az abc-ben úgy következnek, hogy a,á,b,c ...e,é... Na, ez rossz... Az e és az é egy betűnek tekintendő az új felfogás szerint és a harmadik betű szerint kell sorolni a szavakat. Jól megszégyenültem, mert amikor kijavította a tanító, még meg is üzentem a gyerekkel, hogy elnézte.... Csak én vagyok ilyen hüle, vagy ti is így csináltátok volna? Nyugtassatok meg légyszi, mindig kismelkedő voltam nyelvi dolgokból :-(((
Hat ezert nem jartam en soha matekszakra :DD Tuti soha meg nem gyoztek volna rola engem, de semmifele ervvel, hogy ha maradt a nulla akkor az maradekos :))
Szerintem a bakker meg a basszus pont azért jó, mert gyönyörűen eufemizál... Én speciel a tanítványaim előtt a basztikulimacskanadrág kifejezést használom, ha dühös vagyok :-))
Tudtam, hogy sehol sem vagyok matematikából, de akkor is "rosszul esett", hogy a következő mondat HAMIS: "Ha 8-cal osztunk, legfeljebb 7-féle maradék lehet." ... Össze kell kapnom gyorsan magam, így harmadik év elején :)
Azért a lényeg ilyenkor az, hogy ezek "csúnya szavak", és ezt a gyerekek pontosan érzik, attól teljesen függetlenül, hogy tudják-e, mit is jelentenek. Azért használják őket, mert jófejségnek látják a csúnya szavak használatát. A jelentésük elmagyarázása nemigen változtat ezen. (Mint ahogy a felnőttek esetében sincs visszatartó ereje annak, hogy -általában- tudják, mi a szótári jelentése annak, amit mondanak.)
És a köcsögre mit mondanátok??? Tejtermék tárolására alkalmas füles edény? Azt hiszem, én azt válaszoltam első körben, hogy most nem tudom elmagyarázni mert bonyolult, de majd gondolkodom rajta.
(Kicsilányommal vittünk be még az oviba egy valszeg török gyártmányú váltóruhát, aminek - mint kiderült- a belső nyakcetlijén vmi "olmisegül" vagy ilyesmi felirat volt olvasható. Gyerek zavartan és pirulva mondotta, hogy ő ezt nem veszi föl.. És különben is, mi az az olmi?.. : ) )
Nálunk sok érdekes történet van a csúnya beszédről
A legnagyobb középsős volt az oviban, mikor a dadusnéni úgy fogadott, hogy: Anyuka, a gyerek azt mondta nekem, hogy "picsafej"... nagyon elcsodálkoztam, mert szoktam én néha káromkodni, bevallom, de ezt a szót sosem használom... kétszer is rákérdeztem, hogy tényleg ezt mondta-e, de csak megerősítést kaptam. Aztán beszéltem a gyerekkel is, hogy mit mondott. Ő: Piccccsafej. Én: Mit???? Ő: Hát nem érted, anya, Pidddccsa fej. Nem picsa volt, hanem pizza... csakhát ugye a dz-t nem olyan egyszerű kimondani... a dadusnéninek meg kérdezni kellett volna, nem ítélkezni.
A parasztot és a basszust nagyon hamar megoldottuk. Elmesétem, hogy a paraszt a földműves, a basszus meg egy zenei fogalom... így már nem is volt olyan érdekes mondogatni.
Most a bakker volt soron. Megkértem, hogy ne használja. Tegnap ő szólt rá egy társára, hogy ne mondja, mert MI, ezt már nem használjuk.
És ettől függetlenül az iskolában lehet, hogy úgy káromkodik, mint egy kocsis... bár remélem, hogy nem, de ezt nem tudhatom - még nem szóltak miatta.
Én - igaz más kor - azt hiszem 10 éves lehettem, amikor a nyári napköziben az egyik fiú szóba hozta a témát, miközben a tiltott bunker aljában csücsültünk, és valami oylasmire emlékszem, hogy először naturálisan leírta, hogy ki mit csinál baszás közben a másikkal (nem látom értelmét a sok csillagnak, elnézést, ha egyszer úgyis tudjuk mit takar a szó), aztán erre az következett, hogy többen tiltakoztunk, hogy a mi szüleink aztán ilyet biztosan nem! Mire a fiú - amúgy nem elvadult, mindenki által tisztelt szép kölyökről volt szó, sokra is vitte - nekem szegezte a kérdést, hogy van e testvérem? Mondtam, igen van egy öcsém. Nahát akkor a te szüleid kétszer basztak, mert a baszásból van a gyerek!!!
Nekem ez akkor pl. nagy sokkot jelentett, hogy az ÉÉÉÉÉn SZÜLEIM ilyet.... :-)))
A lányaim viszont már 4 évesen tudták, hogy melyik testnyílásuk mire való, ezen pisilünk, ezen kakilunk, ezen meg majd ha nagy leszel a kisbaba jön ki. Én rögtön azonnal mindig minden kérdésükre válaszoltam, ennek ellenére soha nem használtak a testi kapcsolatokra durva szavakat. Pedig lakótelepen laktunk, és ott is volt már akkor is néhány igencsak koraérett gyerek...
Az unokám 4éves, és már ő is régem tisztában van vele, hogy a gyerek az anya hasában növekszik, és egy kis magból kel ki, amit az apa ültet el oda. És nagyon élvezi, amikor az emberi test atlaszát lapozgatjuk, és én magyarázom, hogy itt még kicsike mag, itt már egy magzatocska, itt már kiőtt a keze-lába, és itt meg már teljesen ki van fejlődve a kisbaba, és hamarosan ki is bújik, mert szűk már neki odabenn. (Ő is akar kisbabát a hasába... - ezt valahogy még nem fogja fel igazán... :-))) )
Nem tudom hogy lesz később, de én még egyetlen csúnya szót nem hallottam tőle azon kívül, hogy "ez hülyeséég" - és ezt is mindig akkor mondja, amikor a minimaxon a miss malard vagy milyen rajzfilm következik, amitől az egész családnak idegrángása van... (pedig nálunk is ki-kiszalad a szánkon a kurvaanyád vagy hüylepicsa és hasonlók.)
Noaa, tényleg van abban valami, amit Vekerdy mondott. 8 éves voltam, amikor a fél évvel fiatalabb szomszéd kislány elmagyarázta a b*ni szó jelentését. Arra emlékszem, hogy az egészet valami zavaros hülyeségnek tartottam, egyszerűen nem érdekelt. Talán egy napig foglalkoztam a témával, aztán olvastam tovább a meséskönyveimet. Az sem rázott meg különösebben, hogy ugyanez a kislány, (egyébként főorvos szülők gyereke) válogatott hullaképeket mutogatott az otthoni igazságügyi orvostan könyvből. Egyszerűen tudomásul vettem, hogy ilyen van, de az én világomnak nem része.
Rázós kérdések nálunk még nem voltak, de egy ismerősom ovis kislánya egyszer odaállt anyuka elé, és megkérdezte, hogy "Anya, te mit szeretsz jobban, a szexet vagy a kekszet?" Amikor anyuka megkérdezte a gyerektől, hogy tudja-e, mit az a szex, hát tudta. Sokkal előrébb járnak a mai gyerekek, mint azt mi naivan gondoljuk.
huuu, néhány hsz alapján úgy gondolom, mintha a gyerekeket egyfajta burokban, óvva, védve szeretnétek nevelni? miért? meddig? biztos, hogy jó ez?
Őszintén, mi baja egy táborban? nehogy már 2 rossz példa tántorítsa el a szülőket attól, hogy a gyerek jól érezze magát.
Idén nyáron mentek a gyerekeim táborba ( 5 és 7 évesek ), napközis jellegűbe, kutya bajuk nem lett tőle, maradt a 2 szemük, egy orruk .És mennek jövőre is, meg azután is. Sőőt, voltam olyan gaz anya, hogy a 7 évest 5 és 6 évesen már ovis táborba is elkültdtem, 5 napos, ott alvósba.
Egészséges szemléletű világnézet, ez szükségeltetne, s nem lenne ennyi felnőtt/ksikamasz, aki depresszióval, szexuális problémákkal rohangál a cicomókushoz. Bár igaz, nekik is valamiből meg kell élni.
Az ovi, amit ismerek 10 éve, egy "burok" jellegű, mégis bekerül időnként 1-2 "nem kívánatos "gyerek. Bajom velük nincsen, annak ellenére, hogy a "köcsöp" ( így mondva ) szót tőle tanulta a fiam. Bárhol és bármikot hallhat ilyet.
S meglepőt mondok, vannak gyerekek, ismerek minyima hármat, akik otthon nem hallanak káromkodást, de egyszerűen kényszerük van a csúnya beszédre. Vannak szülők, akik ezt jól kezelik, s vannak, akik kevésbé jól.
És az én lányom is bír hp lenni, amiről nem tehetek, felvett viselkedés, s bizony rosszul esne, ha bárki egy-egy ilyen alkalom ítélné meg.