Polgármester volt több is meg "fityesz" dögivel - az is igaz, hogy kezd hasonlítani a régi időkhöz, de ahhoz még a védekezés és a lepattanó kell, hogy jobban menjen - viszont nézőből szerintem kevesebb volt mint multkor, igaz akkor igen csak sok oroszlán volt, mára maradt a birka többség ...
Azért a bajnokot majd úgy hívd, hogy Falco, köszi.:)
Gratulálok nektek a felsőházba jutáshoz, és azt gondolom komoly esélyetek lehet megszerezni a harmadik helyet (persze nyilván ehhez azért a Sopronnak és a Körmendnek is lesz egy-két szava). Az Alba az egyetlen csapat, amelyik az idei szezonban a bajnokság során győzni tudott Szombathelyen (a BL-ben ez nem sikerült az AEK Athénnak, a Trevisonak, a Rigának, és a Rytasnak sem), így én kimondottan várom annak a meccsnek a felsőházi "visszavágóját" Szombathelyen.
Nagyon kicentiztük,de csak meglett a top 5. Ma hosszabb szakaszokban jól tudtunk játszani,és ez elég volt. Ha tudunk még javulni-főleg védekezésben-,akkor talán a Sopront meg a Körmendet meg tudnánk még előzni,és lekerülnénk a Filkó ágáról.
A szezon elejéhez képest ez így teljesen rendben van,ha tudnánk még kicsit fejlődni,akkor még mindig odaérhetünk a Filkó mögé a legvégére.
Volt polgármester, táncoslányok, kenguru, cukordobálás, nyeremények és volt lelkesedés és sokszor jő játék is és persze győzelem! Kezd hasonlítani egy vérbeli kosármeccshez. jó az irány, csak így tovább és meglehet a döntő is.
Ha nem lett volna az első hat perc,akkor ez egy sima hazai. Így viszont volt katarzis a végén. Smith ilyen amikor nem hisztizik, Davis már Egerszegen is jó volt. Jó jel hogy három húzóemberünk gyenge játékát is elbírtuk, bár Voja jól játszott a pontjain kívül, viszont folyton csapdázták, amiből rendszeresen jól passzolt ki, szóval tőle csak pontok hiányoztak. Stark és Fakuade szerintem nem volt 100%-os, de Stark 5 pontja is nagyon jókor jött, szóval ahhoz képest hogy fél lábbal játszott ő is megtett mindent. Szerintem a Szeged is meglehet, mi adjon erőt ha nem egy ilyen meccs.
Amúgy régen tapasztalt remek hangulat volt tegnap a csarnokban, jórészt persze a vendégszurkolók miatt. Egészen nosztalgikus érzéseim voltak. :) Tényleg jó lenne a felsőház, a playoffban meg valami klasszikus csata.
Változatlanul nem értem, hogy mi volt a koncepció: ha már elengedtük Steelet (aki azért bőven használható játékos volt, hibáival együtt), miért nem hoztunk center légióst? Simán elmehetett volna a mai meccs az átengedett támadó lepattanókon, miközben az első félidőben támadásban kb 20 másodpercig folyamatosan a triplán kívül pumpáltuk vagy passzolgattuk a labdát. Szerencsére az Oroszlánynak sincs komolyabban vehető centere, de majdnem behúzták a meccset azzal, hogy az első negyedben szinte mindent bedobtak kintről.
Legalább emlékezetes végjáték lett, az igaz. A feljavuló védekezés kellett, azt meg, hogy most épp Smith lett nyerőember és Davissel dobták a legtöbb pontot, tekintsük a csapat, ellenfelekre nézve veszélyes kiszámíthatatlanságának. Bár szerintem inkább a kivétel volt. :))
Nem lesz könnyű a Szeged meccs sem, ha így védekezünk 100 körül kapunk tőlük :) de innen már be kell csúszni az ötbe, és 8 komoly meccsel készülhetnék a play offra. Ma a pad nyerte meg a meccset, 19 pont jött a kezdőtől, 66 a padról. Smith mellett Davis is eddig nem látott játékot hozott. Szöszi küzdeni tudása meg , ami a fiatalok számára példa kellene, hogy legyen.
Nehéz meccs volt. Az első negyed hátrányát nagyon nehezen tudtuk ledolgozni. Elég sok hibával játszottunk,végig ott volt hogy kikaphatunk. Pl nem értettem,hogy miért Szöszi maradt sokszor Iringre védekezésben.Végül többek között Smith ponterős játékának köszönhetően sikerült nyerni. A félpályás találat persze szerencse,ennek hiányában hosszabbítás lett volna,és az megint csak kétesélyes lett volna. Most már meglehet a top 5,aztán hátha még tudunk kapaszkodni.
Én a bajnokság eleje óta ezen rúgózom :) tegnap megint jól használta ki a pár percét. Nálam lassan Lukács előtt van, de a fix kezdő Takácsnál már most 3x jobb játékos. Úgy fogunk vele járni mint Wittmann Krisztiánnal, valaki elviszi , és ott fog befutni.
Voltam Körmend - Alba U20-on múlt héten, Balsay-ra nagyon készültünk, váltva védte Takács, Kiss, Kenéz sokszor volt kettőzve, hogy szabaduljon a labdától (jó sok eladott labdába sikerült is amúgy belekényszeríteni) mindhárman jó védők, a fiatalok között extrák, de még így is eljutott 20 pontig, 30 VAL-ig, nagyon ügyes az a srác, nem értem miért nem kap lehetőséget felnőttben rendesen is miért van bújtatva U20-ban.
Nem láttam azt a meccset, de ilyet még egy olyan játékos sem engedhet meg magának, aki amúgy jól teljesít. Arról nem is beszélve, hogy ha négy nap után még mindig emiatt volt sértett, akkor a továbbiakban mit lehet várni tőle?
Akkor Nektek nem tűnt fel a körmendi meccsen. Matyi le akarta cserélni, Lenzelle pedig nem volt hajlandó. Mondta neki jöjjön le, Smith pedig, hogy ő nem. kb 15 másodperces műsor volt köztük és a végén smith engedett. Rendes feszkó volt köztük
De mindig talált is kiemelkedőt, lelkeset, hajtóst. Idényenként 1-3 szuper volt. Ja és eredmény is volt, tehát megérte. Most is megéri, csak nem a csapatnak , nem nekünk, nem a városnak! Lehet továbbfűzni, hogy kinek!
Az volt a szerencsénk, hogy centerben a Kaposvár is hozzánk hasonló, vannak harcos és megbízható négyeseik, de Csori vicc. Nekünk konkrétan darabra sincs ötös centerünk, ja de, Omenaka, aki sajnos nem tudja megfogni a labdát. Már nem hiszek benne, hogy lesz még igazolás, de palánk alatt bérmelyik, értelmezhető centerrel rendelkező csapat meg fog enni minket.
Az a mentalitás amivel Smith hozzá állt a mai meccshez , vérlázító. Süt róla mennyire utàl itt lenni. Ötös poszton bajban vagyunk. Ha jönne egy extra magas légiós , talán reménykedhetnénk , de ezzel a kerettel sehol nem leszünk .
Remélem Balsay Ádám ma bebizonyította, hogy messze Takács előtt jár minden téren. Voja és Pongo is extra volt ma. Kaskötő Brigitta vállalhatatlanul szar bíró. Nem gondolom, hogy egy egy meccs közben , éles helyzetben kellene őt tanítgatnia Győrfinek.