Miután 5 napot Coronban töltöttünk, úgy döntöttümk, hogy az utolsó 2 napot egy fehér homokos tengerparton szeretnénk semmittevéssel tölteni.
3 lehetőségünk volt:
1. Paradise Island (a szigetcsoport északi részén 12.000 peso / fő / 2 éjszaka)
2. Divelink resort (szemben Coronnal, de nem fehérhomokos, hanem vöröses a tengerpart, ára ha búvárkodsz 1250 peso / fő / éj
3. Sangat Island (1 órás hajóútra Corontól nyugatra, 65 USD / fő / éj
Miután a 2. a partja miatt kiesett végülis Sangat mellett döntöttünk.
A sziget maga nagyon szép, 10 igényes, melegvíz nélküli bungi van rajta kiszolgálóegységgel.
És most először konkrétan rájöttem, hogy mi a fenéért nem vonzanak engem ezek az AI upper-class resortok a világ különböző tájain.
Egyszerűen nem tudtam megbarátkozni azzal a gondolattal és érzéssel, hogy 25-30 elsősorban unalmas német és amerikai pausaltúrista vesz körül éjjel-nappal. A kajálást gonggal jelezték, amikor minden bungiból megindultak az unott pofák reggelizni, ebédelni vagy vacsorázni. Egy ilyen utazás után, ahol 10 különböző helyen szálltunk meg 16 olyan nap alatt, ami tele volt kalanddal, látvánnyal, izgalommal, ráadásul csak elvétve találkoztunk ezzel a pausal-túrista fajjal, így tehát egyszerűen kiábrándító volt az itt megtalálható "hétköznapiság" (Jobb szó nem jutott eszembe), amit utoljára Balatonon éreztem a "vállalati üdülőben" tömegzabáláskor. Valahogyan igénytelenségnek tartom azt, hogy valaki azért megy el a világ végére egy kis szigetre, hogy ott 2 hétig a Bibiónéban is fellelhető szolgáltatásokkal verje el az idejét drága pénzért. Oké, a környezet nem bibionés, de a Fülöp-szigetek többet érdemel mint egy short visit egy szigeten.
...hát most egy kicsit kifakadtam.
No de visszatérve a szigetre azt tudom mondani, hogy nagyon szép és nyugis. Lehet itt azért mit csinálni, mi mentünk merülni meg kajakozni. itt jutottam el először oda, hogy kezembe vegyem a végighurcolt könyvemet és olvassak is pár oldalt. Meg neteztem, juhéé.
Reggel éppen az amúgy "körpanorámás" budin ültem, amikor észre vettem egy varánuszt meg pár Makako majmot ugrálni fáról fára. Kimentem és fotóztam. Na ez szép élmény volt.
Végül utolsó napunkon reggel 9-kor indultunk haza. Háztól házig 32 órát utaztunk (hajó, jeepney, repülő, taxi, repülő, repülő, autó). Az úton volt pár érdekes látvány: Taal Volcano fentről, Palawan és a Bacuit archipelago 8 km magasból.
Szerintem kerekesszékkel egyedül a bancára mászás jelenthet nem megoldhatatlan problémát.
Azt azért nyílván vágod, hogy itt abszolút nem vették figyelembe a kerekesszékeseket amikor az infrastruktúrát kiépítették, ráadásul én most csak visszaemlékezve tudom állítani, hogy amennyiben egy "rugalmas" kerekesszékes vagy akkor nem lesznek nagyobb problémáid.
Viszont nem állíthatom, hogy egyedül leányálom lesz így az utazás, bár a Fülöpök igencsak segítőkészek.
Egyre szimpatikusabb ez a Busuanga...milyen ott az infrastruktúra (na ez szép volt)?
Utak, boltok,stb...azért kérdezek néha faszságnak tűnő dolgokat, mert kerekesszékes vagyok, s bár nagyon szeretném, de a nomádságnak csak bizonyos szintjét tudom vállalni
Akkor azért vakartam a fejem egy fotó láttán, amin tökig búvárcuccban, palackkal a hátukon elvetemült alakok sziklát másznak :)))
Azért. Az a szikla tényleg para volt. A barátném és divemasterünk nem is bírták cuccokkal megmászni. Az ő segítségükre jött egy Fülöp aki mindkét palackot egyszerre fogva mászott fel és le az amúgy hegyes sziklákon.
Roncsok mélyen?
Max 40 méter mélyen van a legmélyebb roncs amiről én tudok (itt). A 150 méter hosszukkal elég impozáns látványt nyújtanak.
Hát mit ne mondjak itt néha füllesztően meleg is volt amikor állt a levegő. Rövidnadrágos, papucsos abszolút.
Aznap roncsot még nem merültünk, ehelyett megnéztük a Coron Laket és a Seven Islands-et.
A Coron Lake alias Barracuda Lake egy 44 méter mély félig sós, félig édesvizű (brakk) tó, amelyben van egy hőforrás. Ez annyit jelent, hogy kb 10 méter mélyen hírtelen 40 fokos lesz a víz, ami 20 méteren újra lehül az átlagos 28-29 fokra.
A táj viszont gyönyörű. A víz feletti sziklaformációk víz alatt fehérek és olyan mintha a holdon lennél. A tó megközelítése kizárólag sziklamászással lehetséges, amit a komplett búvárfelszereléssel kell elvégezni (baromi fársztó és veszélyes), de megéri.
Későbbi napokon összesen 3 roncsot látogattunk meg.
Hihetetlen élmény ezekben úszkálni. Mélységük kellemes 12 és 36 méter között van és hát az élővilág hihetetlen. Mindenféle nagy halak, csigák, korallok, lionfish, stonefish stb).
A legelkápráztató élmény az Okikawa Marun volt, ahol a fedélzeti árkádok alatt úszkáltunk, ahol óriási batfishek töltötték napjaikat. Annyira nem féltek tőlünk, hogy amikor elúsztunk mellettük kb fél méterre úsztak csak arréb. Ez egy hihetetlen és lenyűgöző látványt eredményezett. Tehát aki búvárszerelmes és eljut ide, az ki ne hagyja ezt az élményt.
De ne a divecallal merüljön. Felszerelésük elavult és az egyébként abszolút aranyos divemaster csaj sem volt mindig a helyzet magaslatán. Az egyik merülésünk során akkora volt az áramlat, hogy 2 búvárt elveszítettünk a mélyben. Ők végül 300 méterrel arrébb jöttek fel, safetystop nélkül (szerencsére semmi bajuk nem lett). Itt ráadásul pont rosszul kezdtük a merülést, mert az áramlattal úsztunk végig a roncson és ezzel szemben úsztunk vissza a kötélhez és valami 10-20 bárral kezdtünk el feljönni. Ez egy kicsit fárasztó és parás volt.
A felszerelésem meg kritikán aluli volt. Szivárgott belőle mindenhol az oxygén.
A merülések mindenhol ugyanannyiba kerülnek: 25 USD felszereléssel.
Coron önmagában nem egy tiszta falu, tele van triciklivel, szmoggal és mivel a vízre épültek a házak, a víz sem tiszta. Mindent beleresztenek. A helyzet állítólag javult az utóbbi 2 évben, mert elkezdték a szelektív hulladékgyűjtést (!!!), ami számomra csak abban nyílvánult meg, hogy a vízben nem úsztak műanyag zacskók, flakonok és egyéb hasonló tájképromboló dolgok.
Coront ugyebár elsősorban a sziget környékén fekvő japán roncsok miatt keresik fel a túristák. Miután itt pár napot terveztünk eltölteni, még korábban szállásjavaslatot kértem John Hancocktól, a DiveCal tulajdonosától, aki melegen ajánlotta a Crystal Lodgeot, miután írtam neki egyetlen kritériumunkról miszerint idillikus helyen szeretnénk lakni. Nos a Crystal Lodge (www.crystallodge.ch) egy ilyen hely volt, hiszen az építmények bambuszból készültek és cölöpökön álltak a vízben. John megírta, hogy itt 300 pesoért kapunk 2-en szobát, ami így is lett volna, hogy ha a felajánlott, a mangróve erdő mellett lévő kis szoba helyett nem a legpuccosabb "honeymoon suit"-et választottuk volna, ami a legutolsó bungi volt a vizen, ráadásul 4 személyes. Korábban említettem, hogy összehaverkodtunk egy belga párral is, akikkel végül közösen kibéreltük a fent említett "superior" lakosztályt 1400 peso/napért.
Maga a szállás tényleg idillikus és számunkra különleges is volt. Az, hogy a parttól legkintebb fekvő bungit választottuk csak annyi hátránnyal járt, hogy rendszeresen nem volt elég víznyomás a zuhanyzáshoz, így vödörből fürödtünk. Előnye viszont sok volt: nem éreztük az egyébként bűzölgő, partközeli építményekből áradó szennyvíz szagát, a már megszokott hangos kakasok is távolinak tűntek és hát szép naplementéket láthattunk a nappalinkon keresztül.
A helyet egyébként a svájci Roger üzemelteti, aki minden telét itt töltötte eddig és nyaranta jött vissza Európába kőművesként dolgozni. Ezalatt az idő alatt manilai felesége vitte a helyet, akinek mostanra tele lett a töke az egésszel és nem hajlandó ezt tovább csinálni, így márciusban Roger véglegesen visszaadja a helyet az eredeti tulajdonosának (már voltak érdeklődők a hely továbbüzemeltetésére, így biztosan működni is fog a jövőben is).
Mindenesetre egy nap alatt megszoktuk a hely adottságait, aklimatizálódtunk (mert Coronban erre szükség volt), és másnap már indulhattunk is merülni.
"Zöld volt minden, kivéve a föld, ami bordó színben tűnt elő néha a lelegelt helyeken." - a trópusi kilúgozott vörösföld. Puerto Princesa körül láttam először. Lenyűgöző. Guimarasra jellemző állítólag nagyon. A belinkelt Balázs Dénes nagy professzora ennek. Amiből idéztél, az talán a "Tájfun Manila felett"-ből van.
Folytasd!
Apropó, állampolgárság. Nejem szerint 10 évi tartózkodás és nyelvvizsga a feltétele.
El Nidonak egy igencsak kicsinek mondható reptere van. Torony itt nem létezik ezért kizárólag a látására hagyatkozhat a pilóta leszálláskor. Ez rossz időben érdekes, merthogy többször előfordul, hogy nem tudnak leszállni pl köd vagy vihar miatt és visszafordulnak manilába.
Mindenesetre a Seair repül egyedül El Nido és Busuanga között. 10kg a megengedett poggyász, és minden kg túlsúlyért 40 + 10% pesot kell fizetni. Mi valamivel több mint 1000 pesot fizettünk (ebben van tax is).
A repülő egy 18 üléses cseh gyártmányú gép, amit egy kicsit dobálnak az áramlatok. Valaki bírja, valaki nem. A sigetek látványa fentről lenyűgöző volt.
Kb 45 percet repültünk és leszálltunk Busuangán. Onnan egy 50 perces út következett Coronba. Én ezt a busz tetején tettem meg, ami nagy élmény volt. Betonút persze csak Coronnál volt, így egy kicsit dobált amikor patakokon mentünk keresztül vagy 50-el száguldottunk a majdnemegyenes poros úton. A környezet olyan volt mintha Afrikában valami szafarin lennék. Zöld volt minden, kivéve a föld, ami bordó színben tűnt elő néha a lelegelt helyeken.
Nem tudtam, hogy ő írta az LP-t. Könyve nincs meg, de több helyen volt alkalmam beleolvasni, mert az utitársak által használt utikönyvek 70%-ban Jens Peterstől származtak, nomeg sangat islandon is megvolt ez a kiadvány, így ott mélyrehatóbban is tudtam tanulmányozni nagy unalmamban. Mindenesetre sokkal jobb az Lp-nél (aktuálisabb, részletesebb). Jens Peters egyébként maga keresi fel minden évben az általa javasolt szállásokat és helyeket annak érdekében, hogy mindig a valósághoz hű legyen amit ír (Lpben ez pár esetben nem így van).
Ha csak 7 napotok van akkor azt inkább Észak Luzonra szenteljétek szerintem. Ott is van jó beach (hundred wassser).
Hát lehet, hogy most ki fog maradni. De legaláb lesz miért visszamenni. Neked megvan a Jens Peters könyv, vagy hol láttad? Én mindenesetre megvettem, már útban van. Tudtad, hogy az LP-t a 6. kiadásig ő írta?
Be kellett csekkolni az Art Cafe & Boutiqueban, ami úgy amblokk mindent intéz El Nidoban (tourist office, reptársaságképviseletek, hajó s miegymás bérlés, szállásközvetítés, étterem, szuvenirbolt stb) és mivel itt voltunk reggeliztünk is. A tulajnő egy svájci származású, szőröslábú egyébként kedves nőci, aki helyben kenyeret is süt. Így sikerült francia kenyeret ennünk először a szigeteken.
Ekkorra már összeismerkedtünk a kalandos útnak köszönhetően mind a 6an, akik a hajóút élményein osztozhattunk, így megbeszéltük, hogy délben újra találkozunk és szerválunk másnapra egy csónakot, hogy felfedezzük a Bacuit archipelagot.
Tehát aznap pihi volt, ami jól is jött az addig igencsak mozgalmas utunk után.
A következő 2 napban island-hoppingoltunk, ami ettől kezdve önéletrajzomban már hobbiként szerepel. A lényeg, hogy gyönyörű karszthegyek tövében kis fehérhomokos tengerparttal ellátot kisebb nagyobb szigetek vannak az archipelagoban. Szigettől függően változik a korallok állapota, de 50-70% még élő. Itt találkoztunk először egy nagy tengeri kigyóval, delfinekkel, teknőssel, mindenféle halakkal, oroszlánhal, kőhal stb. Itt órákat lhet snorclizni bármely szigeten, mer mindenhol egy kicsit más a látvány és a környezet.
A Miniloc és Lagen szigeteken van 1-1 upper class resort, 1 kínai tulajuk van, de a hajóról nem tűntek valami nagy számnak. Persze a maguk nemében faszák volták, de mint később kiderült én halálra unom magamat az ilyen helyeken.
Az island hoppingok közül 3 féle túra közül választhatsz, amelyek a szigetcsoport 3 különböző részén lévő strandokat, szigeteket keresi fel. Sztem a Matinloc sziget körüli túra volt a legérdekesebb a secret beach-vel (át kellett úszni egy lyukon, hogy bejussál), matinloc shrine-val, és öblével, ahol igen gazdag élővilágot lehet látni az amúgy 30-40 méter mélyre zuhanó sziklafalon.
El Nidoban pár étterem van ahol tudtunk kajálni. Mi egy francia helyre jártunk végig, ahol kellemes zene mellett megkóstoltunk 2-en 1 kg langusztát (800 peso). Szembe vele volt egy karaoke bar, ahol egyszer mi is bemutattuk, hogy miért nem választottuk az énekes karriert.
Szállásunk nevére már nem emlékszem, de nagyon jó volt, a szomszédos kakasok kivételével. Ára 500 peso per night volt.
Ezt az érdekességet találtam a neten:
GEOMORFOLÓGIAI TANULMÁNYOK A FÜLÖP-SZIGETEKEN
A Japánban folytatott földrajzi tanulmányok befejezése után, 1972. június 18-án Tokyoból repülőgépen a Fülöp-szigetek fővárosába, Manilába utaztam. Odaérkezve kapcsolatba léptem a Bányászati Hivatallal, amely a hazai Állami Földtani Intézetnek felel meg. A hivatal vezetőivel több megbeszélésen megvitattuk a tervezett karsztmorfológiai munkaprogramokat. A hivatal ellátott geológiai és topográfiai térképekkel, valamint, a rendelkezésükre álló nagyon szerény szakirodalommal.
A Nemzeti Múzeumban tett látogatásom igen hasznos volt, mert: a megérkezésem utáni napokban kezdődött az első délkelet-ázsiai őstörténeti és archeológiai szeminárium, amelynek egyetlen európai résztvevője lehettem. A szemináriumon való részvétel során nemcsak a Fülöp-szigetek, hanem Indonézia. Malaysia, Thaiföld, Dél-Vietnam és Tajvan karsztterületein (barlangokban) folyó ásatások legfrissebb eredményeivel is megismerkedhettem, Az előadások befejezése után csatlakoztam a Palawan-szigetre szervezett tanulmányi kiránduláshoz, amelynek tárgya a Tation Cave megtekintése volt.
Karsztmorfológiai tanulmányok
A 39 millió lakosságú Fülöp-szigetek területe több, mint háromszorosa hazánkénak és a hétezer sziget tíz Magyarország nagyságú tengeren szóródik szét. A szigetek felszínének tekintélyes részét (legalább tíz százalékát) mészkő alkotja. A karbonátos kőzetek zöme a harmadkorból származik, de nagy területeket foglalnak el a negyedkori korallképződmények is. A harmadkori mészkő sok helyen átkristályosodott; a Fülöp-szigetek márványkincse szinte kimeríthetetlen.
A karsztterületekkel való ismerkedést a Luzon-szigeten kezdtem meg. Kísérőmmel, Jagolino geológussal először a Rizal tartományban lévő Montalban mészkővonulatát: kerestem fel és megtekintettem a karsztos szurdokvölgyben épített völgyzárógátat. Délebbre Teresa helység mellett karsztos szigethegyeket másztunk meg és meglátogattunk több kőfejtőt, márványbányát és cementművet. Bulacan tartományban Dibul vidékén trópusi toronykarsztvidékeket kerestünk fel, barlangokba ereszkedtünk le. Biak-na-Bato egyik barlangja történelmi nevezetességű, I898-ban a spanyol gyarmatosítók ellen küzdő filipino hazafiaknak itt volt a főhadiszállásuk.
A luzoni túrák után a Visayasba utaztam. Visayas néven foglalják össze a két. nagy sziget, az északi Luzon és a déli Mindanao között elterülő, több ezernyi kisebb-nagyobb szigetből álló archipelágust. Főhadiszállásomat a szigetvilág központjában, Cebu városban szerveztem meg, az ottani bányahivatal segítségével három nagyobb vállalkozás keretében látogattam meg a legjelentősebb karsztvidékeket.
A nemzetközi szakirodalomban eddig csak Bohol-sziget un. "haycock"-jai. (kúphegyei) szerepeltek, amelyeket a nép "'csokoládédombnak" nevez. Valóban a Carmen közelében található mészkőkúpok szabályos kúpformáikkal a trópusi karsztosodás legszebb, leglátványosabb jelenségei, így érthető, hogy az első visayasi utam Bohol-szigetre vezetett. Az itt gyűjtött vízminták szokatlanul magas karbonát-ion tartalma igen tekintélyes mértékű korróziós lepusztulásra utal.
A Bohol-expediciót követően ugyancsak három napot töltöttem Negros szigeten, amelynek szintén főrésze mészkő, Negros-szigetről egy un, pumboattal (motorral felszerelt vendéghajós csónak) tértünk vissza a DNy-i monszunszéltől viharos tengeren, (Másnap ugyanez a csónak átkelés közben elsüllyedt, utasai közül sokan a vízbe fulladtak.)
A szerencsés negrosi kirándulást követően Cebuból egy fiatal filipíno geológussal Leyte-szigetre, majd onnan Samar-szigetre utaztam. Az utóbbi a szigetvilág harmadik legnagyobb szigete, belsejét járhatatlan trópusi kúp- és toronykarszt alkotja. Sikerült átszelnünk a hegyeket és elértük a Csendes-óceán partját.
A visayasi túrák befejeztével Mindenao szigetén tettem körutat. Főbb állomásai: Surígao - Butuan - Davao - Cotabato -Zamboanga. A Macoban működő ADECOR márvány- és faipari vállalat segítségével eljutottam a sziget belsejében lévő Ampaoid-márványhegységbe.
A Fülöp-szigeteki karszttanulmányok leggazdagabb, és egyben legizgalmasabb szakasza Palawan-szigethez kapcsolódik. A kristályos mészkővonulatok uralkodó formája itt: több száz, sőt ezer méternyi. magasságba emelkedő toronykarszt. Első bázisom a hosszú sziget közepe táján az Ulugan-öböl volt, ahol márványt fejtenek. A tenger felől csónakon hatoltunk be egy barlangnyíláson és hosszú kilométereken át követtük a hatalmas föld alatti folyosót.
Az Ulugan-öbölből később a bányavállalat kutatóhajójával jutottam el a Palawan sziget északnyugati partvidékén; El Nido közelében elterülő márványszigetekhez. A meredek sziklafalakban száz és száz barlangnyílás található, a bátor parti halászok ezekből gyűjtik össze a "balinsasayan" madár fészkeit, amely az ínyenc kínaiak "el Nido" (fecskefészek) levesének az alapanyaga, Nem olcsó étel :egy kiló fecskefészek több mint kétszáz dollárba kerül,
Rendkívül kedvezőtlen időben (négy napon át szakadatlanul ömlő monszunesőben, erős szélben) értük el kis hajónkkal a közigazgatásilag ugyancsak Palawanhoz tartozó Coron-szigetet, Ez a márványból felépített, 18 km hosszú és 8 km széles sziget a földkerekség egyik legvadabb, járhatatlan toronykarsztvidéke. A függőleges márványfalak között elrejtve a sziget belsejében több - valószínűleg brakkos vizű - tó helyezkedik el, Több helyen partra szálltunk„ átkutattunk néhány barlangot, és bennük emberi csontokra, régészeti leletek re bukkantunk, Az egyhetes kutatóexpedíció számomra tragikus véget ért: a síkos pari szikláról a tengerbe zuhantam. A nyakamban hordott két fényképezőgép tönkrement, megsemmisültek filmjeim és jegyzeteim, csupán az életemet sikerült megmenteni.
Egyéb tanulmányok, események
Mivel előre elhatározott szándékom, hogy erről az odahaza alig ismert trópusi szigetvilágról könyvet írok, vizsgálódásaim nemcsak a karsztjelenségek tanulmányozására korlátozódtak, A szigeteken számos aktív vulkán található, ezek egyikét -- a 2438 m magas Canlaon vulkánt - Negros-szigeten harmadmagammal igen kedvezőtlen időjárási körülmények között sikeresen megmásztam,
Szpeleológiai (barlangkutató) szervezetekkel nem sikerült felvenni a kapcsolatot, mivel ott ilyenek nem is léteznek. Igaz, a múzeumok munkatársain kívül mások is kutatják a barlangokat: az üzletemberek "magánexpedíciókat" szerveznek a még feltáratlan barlangokban, barlangi temetkezési helyekre, hogy onnan összegyűjtsék és jó pénzen (múzeumoknak, magángyűjtőknek) áruba bocsássák az ott összeszedett régészeti leleteket, főleg a hatalmas temetkezési urnákat, kínai porcelánokat stb. A barlangkutatás másik. gazdasági ága, a cseppkövek iparszerű kitermelése: ezekből dísztárgyakat készítenek. A barlangok állat- és növényvilága még teljesen ismeretlen.
Etnográfiai tanulmányokat is folytattam, például Mindanao-szigeten Surigao del Norte tartományban felkerestem a hegyek között, sűrű dzsungelben élő mamanua törzset. Más helyeken a parti halászok, az erdőmunkások, a "kainginerok" (erdőt égető telepesek) stb. életkörülményeit tanulmányoztam.
A Fülöp-szigeteken a korrupció oly mértékben elharapódzott, hogy a vállalatok, intézmények erre a célra "hivatalosan” hatalmas összegeket kénytelenek már előre betervezni. A társadalmi feszültségek - a multimilliomosok pazarló élete és az éhező milliók nyomora - talán sehol a világon nem annyira szembeötlő, mint a Fülöp-szigeteken.
A társadalmi bajok. a növekvő elégedetlenség erősíti a kormányellenes fegyveres megmozdulásokat. Luzon és Mindanao sziget hegyvidékein csatározások folynak az Új Népi Hadsereg (NPA) nevű kommunista gerilla egységek és kormánycsapatok között. Mindanaon megélénkültek az összecsapások a fegyveres moszlim osztagok, a "barracudas",-ok és a keresztények "ilagas" szervezetei között. Ez távolról sem vallási háború, hanem a mohamedán vallású őslakók harca a tömegesen betelepülő, észak felől beáramló (keresztény vallású) filippínók ellen.
Utazásom arra az időszakra esett, amikor a Fülöp-szigetek népe az utóbbi negyedszázad legnagyobb természeti csapását vészelte át. Magam is tanúja voltam a Manila közelében elvonuló Konsing nevű tájfun pusztításainak. A kővetkező, középpontjában 280 km/óra sebességű trópusi ciklon, az Endeng elkerülte ugyan a szárazföldet, de hatalmas esőzést zúdított Luzonra, A vízáradat közel egymillió ember otthonát és rizsföldjeit öntötte el. Víz borította el a főváros nagy részét is. A déli szigeteken ugyanakkor szokatlan szárazság sújtotta a vetéseket.
A Fülöp-szigeteken a közbiztonság - az árvizet megelőzően is - igen gyenge lábakon állt. A rendőrség képtelen biztosítani a személyek és vagyontárgyak védelmét, ezért az üzemek, bankok, kereskedők, stb. saját fegyveres egységeket szerveznek ("safety guards"). A rablások, a gyilkosságok annyira elharapóztak, hogy az állami hivatalnokok, politikusok, kereskedők, stb. mindig töltött fegyverrel az oldalukon közlekednek, a gazdagabbak életét a géppisztolyokkal felszerelt "bodygardok" egész sora védi. Különösen veszélyeztetett helyzetben vannak az országban érkező turisták, A legnagyobb óvatosság és elővigyázat ellenére egy ízben Manilában magam is egy agyafúrt rablóbanda kelepcéjébe estem, s kifosztva bár, de sikerült megmenekülnöm karmaik közül. Az árvíz megnövelte a bűnözések számát. Az éhező nincstelenek egymás után fosztották ki a kis vegyeskereskedéseket, hogy valami élelemhez jussanak. Az ellenálló kereskedőket megölték. Ezekben a tragikus órákban érkeztem vissza Mindanao-szigetről a fővárosba. Bár még szerettem volna Luzon-szigeten néhány helyet felkeresni, ilyen adottságok mellett a tanulmányutam folytatása lehetetlenné vált.
Közel kéthónapi szakadatlan túrázás után, igen gazdag gyűjtött anyagtömeggel 1972 augusztus 9-én repülőgépen folytattam utamat a következő állomása Új-Guinea és Pápuaföld felé.
Dr. Balázs Dénes
Sajnos nem. Bár ha tudtam volna, hogy van ilyen biztosan maradtunk volna még egy napot :-) Viccet félretéve, tényleg érdekelt volna, de nem fért volna bele abba az egy napba.
szabadon hagyott lábfejhajlatom úgy leégett
Lábfejhajlat? Lehet, hogy tudatlan vagyok, de ezzel a szóval még nem találkoztam :)
Nekünk a hátunk és homlokunk sínylette meg a hedonista, mindent csak az élvezetért vágyainkat. Lusták voltunk egyszerűen foglalkozni ezzel a témával.
Utána 2 napig megkeserítettük ezzel utazásunkat.
Nagy Európai Seggfej
Szerintem itt sok amerikai seggfej is van. Sabangban találkoztunk egy 42 éves "retired u.s.navy yomannel", aki olyan fölényes lazasággal beszélt lekezelő módon a helyi éttermi arcokkal, hogy majdnem én húztam be neki egy nagyot. Érdekes, de a fülöpök észre sem vették a lekezelő stílust.
Hogy mi az a yoman (gondolom így írják, merthogy így ejtette ki)? titkár. Azt meg ne kérdezzétek, hogy miért retired ilyen idősen, mert halk elmondása szerint egy hadműveletben sem vett részt.
Egyébként azt sokan vágták, hogy Hungary Európa, de még többen hitték először, hogy éhesek vagyunk :-)
Sabangban felkeltünk reggel 5-kor, mert 7-kor indult a hajónk. 6-ig még sötét volt, így elég nehéz volt lámpa nélkül összepakolni, de azért sikerült.
A "nagyobb" banca elég rozzant állapotban volt, de nem tudtunk mit tenni, bevállaltuk. Mivel reggel apály van ezért egy kisebb bancával vittek ki a nagyobbhoz, amire majdnem artista mutatvány volt úgy átszállni, hogy szárazan megússzad. Kb 15-en indultunk el Port Barton és El Nido felé az állítólagos 8 órás útra. A hajón rendes WC nem volt és ráadásul a hullámok folyamatosan beterítettek minket. Port Bartonba megálltunk a 4 órás út után. Itt kiszállt a társaság nagyrésze, azaz 6-an indultunk tovább El Nido irányába.
Port Barton egy nagyon szép kis falvacska, szép tengerparttal. Kb ugyanannyit lehet itt csinálni mint Sabangban egyébként (az underground rivert leszámítva): strandoláson kívül semmit. Később találkoztunk néhány utitárssal, akik itt kiszálltak és ezt az állítást megerősítették. PB-ban kajáltunk egyet a Swissipin-ben, ahol finom de drága a konyha (nevében benne van a férj nemzetisége).
Folytattuk az utunkat tehát El Nido felé. A hajón volt rajtunk kívül egy belga pár, akik 7. hónapja utaztak Ázsiában, illetve egy svájci-olasz pár, akik 4 hétre jöttek a szigetekre. Velük később több időt is együtt töltöttünk. Ekkor még viccelődtünk azon, hogy a hosszabb megállás alatt a kapitány vetetett egy elemlámpát az egyik matrózzal és szerelgették a motort.
Tehát a hajónk szelte a hullámokat a nyílt tengeren és ugyan a sós víztől kicsit megviselve, de mi még élveztük az amúgy szép látványt. Láttunk útközben vagy egy bálnát vagy egy dugongot, ez máig nem került tisztázásra.
Úgy délután 3 körül megkérdeztem a kapitányt, hogy mégis mennyi idő múlva érünk El Nidoba. Ekkor azt válaszolta, hogy már csak 2 óra és ott vagyunk. 1,5 óra múlva újra rákérdeztünk. Ekkor megint 2 óra volt a válasz. Nem zavart minket annyira, hiszen hozzászoktunk ehhez a "komolysághoz".
17 óra körül viszont hirtelen megállt a motor. Furcsállva adtam oda az üres kólás dobozomat az egyik matróznak, aki azt azzal az indokkal kérte el, hogy javítaniuk kell valamit. Félórás javítás után, megkértek engem és két hímnemű utazó kollegámat, hogy segítsünk már beindítani a motort. Hatan meghúztuk párszor a motorból kilógó kötelet mire az beindult. Ekkor vettem észre, hogy a kólás dobozom valami furcsa alakká lett formálva és immár a motor szerves részét képezi.
Azt is észrevettük, hogy nagyon lassan haladtunk ezután.
Időközben besötétedett és kis félelemmel kérdeztük a kapitányt, hogy milyen messze vagyunk még. A válasz 2 óra volt.
Nos ekkor kupaktanácsot tartottunk hatan és elemeztük helyzetünket:
- a nyílt tengeren vagyunk
- a motor bármikor újra leállhat (kólásdoboz feladja a szolgálatot)
- nincs semmilyen fény a hajón
- korom sötét van (nem látjuk hova megyünk)
Az egyeztetés eredményeképpen azzal a kéréssel fordultunk a kapitányhoz, hogy legyen kedves a part felé fordulni és kikötni valahol, mert féltjük az életünket. Ő erre semmilyen hajlandóságot nem mutatott ezért olasz utitársunk az olasz mentalitásával próbálta őt erre a kívánságra rávenni. Este 8 óra volt és El Nido még sehol. Miután a kapitány észrevette, hogy ellenállása komoly feszültséget eredményez kénytelen volt beadni a derekát. A távolban láttunk fényeket a parton, így megmondtuk neki, hogy oda kössön ki. Megint ellenkezett, merthogy ő még sosem járt arra és nem ismeri az ottani sekély vizet. Ezt megint ordibálás követte olasz utitársunk részéről, így elindultunk gyökkettővel a part irányába. Útközben többször úgy tűnt, hogy mindjárt ütközünk egy kisebb halászcsónakkal, mire a kapitány elővette az elemlámpát és azzal villogtatott a többi hajónak.
Mindenesetre nagy nehezen kikötöttünk egy halászfaluban, ahol a túrista olyan ritka lehetett mint a fehér holló. 1 munkásszálló volt a falu főutcáján, ahol úgy vonulunk végig mint a fehér istenek. Legalábbbis az érzés volt olyan, merthogy gyerektömeg kisért végig minket és mindenki állva bámult minket.
A szálláson épp volt 3 szabad szoba, amelyek nádfallal voltak egymástól elválasztva, felül egyterű volt. Zuhanyzás után betértünk egy helyi étteremnek tűnő helyre, ahol meglátva a spagettit az étlapon, olasz bartaink lezsírozták, hogy ők főzhessenek a konyhában. A vacsora ára 6 főre ital nélkül 50 peso volt.
Éjszaka mindent hallottunk, ami a szomszédos szobákban történt. Részeg nő hányt, hajnali 2-kor levest főztek, sírtak, nevettek....szóval mindent. Érdekes volt.
Másnap hajnali 5-kor folytattuk utunkat El Nido felé. Kapitányunk megjavította a hajót így 2 óra alatt valóban El Nidoba értünk...
"Meglepő módon a Yuchengco towerben van az irodája..." - és nem meglepő módon kínai. Egyszer a nejem hiába hívogatta, senki nem vette fel a telefont, amit jeleztem a jakartai követségnek. Ők utánanéztek, visszaszóltak, hogy szerintük léteznek, na utána már tényleg felvették...
Én 2002-ben jártam PP-ben és Sabangban, valahol lentebb már írtam róla. Az Iwahig fegyenctelepen nem voltatok? Fogalmam sincs miért, de szerveznek oda túrákat. Olyan "minimum security facility", ahol az elítéltek aránylag szabadon jönnek-mennek. Mi az underground riverhez bancával mentünk-jöttünk. Bőven volt varánuszféle (bayawak) és majom. Visszafelé jövet beszálláskor megbillent a jármű, én meg hátrafelé nagyot nyekkentem a térdig érő vízbe. Ha sziklás lett volna, lehet hogy most ezt nem olvassátok.
Leégés: a Honda-öbölben jártam meg, délben lementem egy kicsit a vízpartra a tengerben gázolni. Volt rajtam ing-sapek-gatya, és 5 percnél nem maradtam a napon tovább. Viszont a szabadon hagyott lábfejhajlatom úgy leégett, hogy este valami mentolos fogkrémmel kellett lekenni, hogy hűtse. 3 napig nem tudtam rá zoknit húzni.
Ami a zsarukat illeti, helyesen jártatok el. Ha barátságos vagy, kenyérre lehet őket kenni, ha megjátszod a Nagy Európai Seggfejet, bevadulnak és bevisznek. Nekem gondom nem volt velük, pedig vezettem Manilában párszor. Egy kissé mulatságos jelenetnek voltam egyszer a szemtanúja: egy rozzant busz nem arra ment, amerre a rendőr mutatta, mire a közeg a gumibotjával egy hanyag mozdulattal beverte a hátsó lámpáit. Lépésben araszolás volt, volt rá ideje.
Sabangba végülis jeeppel mentünk 1500 pesoért, mivel megláttuk, hogy a jeepney mennyire meg van tömve és 3 órát nem akartunk nyomorogni.
A Sanagba vezető út gyönyörű tájakon visz keresztül. Dús és üdezöld vegetáció, elkezdődnek a mészkősziklák, néhol rizsföldek. Egyszerűen gyönyörű. Az út minősége viszont nem éppen a legjobb, az út harmada után elfogyott a betonút.
Sabang egy nagyon kicsi falu egy kisebb kikötővel gyönyörű környezetben. Itt nicsen éjszakai élet sem és csupán 1-2 étterem van. Mint korábban írtam az LP alapján a Mary's resort volt a cél, ahol az utolsó üres bungit megkaptuk. Egyágyas, fürdőszoba és áram nélküli: 250 peso. Nagyon romantikus kis hely és a partszakasz meg egyenesen vadregényes és érintetlen. Ráadásul egy kisebb folyó is itt torkol bele a tengerbe.
A hullámok elég nagyok voltak, így kimerítettem magamat egy kis "wave-fighting"-al. A baj az volt, hogy 11-kor mentünk ki a partra és 1-kor kezdtem el úgy érezni, hogy a 8-as napkrém lehet, hogy nem nyújt elegendő védelmet. Tehát leégtünk.
Eredetileg azt terveztük, hogy 2 éjszakát töltünk Sabangban, de látván a nagy hullámokat úgy döntöttünk, hogy inkább továbbállunk a másnap reggel 7-kor induló 30 fős bancával 1500 peso / főért El Nidoba, minthogy 2 nap múlva egy sokkal kisebb bancával menjünk utasok számától függően 1000-6000 pesoért (6000 / banca El Nidoig).
Sabangban van az Underground river is egy természetvédelmi területen (belépő 150 peso), ahová egy 2 órás gyalogút után jut el az ember (vagy bancával megy). A "gyalogút", ami inkább egy kitaposott ösvénynek nevezhető a dzsungelen megy keresztül és mindenféle érdekes állatot lehet látni útközben (Makako majom, varánusz, érdekes madarak, pókok, kígyók stb). 2 ösvény van: Monkey trail, ami a part mentén megy végig, és a Jungle trail, ami felmegy a hegyre. Miután a jobban kiépített monkey trail le volt zárva, ezért a vadabb jungle trailen kellett mennünk. Ez egy elég fárasztú szakasz, mert sziklákon kell átmászni, csúszós gyökereken leereszkedni. Kicsit félelmetes is. Mi állatokat nem nagyon láttunk, csak hallottunk. Az út végén találkoztunk néhány majommal. Itt beszállítottak egy csónakba és elindultunk egy vezetővel a sziklák tövében található rés irányába. Maga a föld alatti folyó 8 km hosszú, de hivatalosan csak 1,5 km-re lehet túristákat bevinni. Van egy-két érdekes cseppkő formáció, jónéhány alvó denevér, és korom sötétség (kaptunk 1 lámpát). A guide-unk egyébként vicces fickó volt. Azon túl, hogy folyton vicceket nyomott azzal mottóval állt elő, hogy ő azért nem utazik a világban, mert a világ utazik körülötte. Lényegében igaza is van a világ minden pontjából ideérkező túristák miatt. Mesélte azt is, hogy az elmúlt 10 évben,amióta itt dolgozik kétszer volt maláriás. Ekkor kicsit megilyedtünk mert a dzsungelben jónéhány szúnyog megcsípett minket, és semmilyen gyógyszert nem szedtünk malária ellen.
A barlangból kiérve vissza már bancával mentünk a faluba, mert elkezdett sötétedni és a fene akart a dzsungelben sötétben mászkálni.
1. PP - Sabang
2. PP - Sabang
3. Sabang part
4. Sabang jungle trail
5. Sabang Underground river (Jézus feje formájú csppkő)
Délután 4-kor érkeztünk meg Puerto Princesába. A reptéren a külföldieknek regisztrálniuk kell, de ez csak 2 perc.
PP egy kisebb város (vagy nagyobb falu?) amelynek egy fő utcája van. Ezen az utcán rengeteg triciklis közlekedik, így ennek megfelelően nagyon büdös van. Van egy nagy piaca is.
Itt érdemes gyöngyöt vásárolni. Rengeteg gyöngyárus van akik gyöngymérettől függően 200-800 pesoért árulják a nyakláncokat. Megjegyzem a gyöngyök nem hamisak és nem műanyagból vannak. Az olcsóságra több indok lehet: vagy édesvizi gyöngy, vagy nem megdolgozott azaz egyenletlen gyöngy, vagy azért olcsó mert tömegesen termesztik Palawan körül (rengeteg gyöngyfarm van).
Miután aznap már nem tudtunk jeepneyvel átmenni Sabangba ezért a Puerto Pensionban szálltunk meg 700 pesoért. Ez nem a főúton van, így nincs lárma sem, ráadásul elég jó színvonalú és megjelenésű, hangulatos panzió. Ajánlom mindenkinek.
Vacsoráztunk egy jó kis seafood-étteremben is, ahol 280 pesoért 2 fős 4 fogásos vacsorát szolgáltak fel. Itt ettem először seaweed-et. Ez kinézetre olyan mint a még nagyon éretlen szőlö, a bogyók állaga olyan mint a kaviár, íze meg... nem tudom mihez hasonlítani, de nem rossz.
Este a terszunkon rengeteg gekkóval találkoztunk, ami egyrészt arra utalhat, hogy szúnyog szokott lenni dögivel. Mi itt egyel sem találkoztunk.
A szomszédba átmentem sörért. Ez az akció elhúzódott, mert 4 helyi arc leültetett az asztalukhoz és "kényszeríteni" kezdtek velük alkoholt fogyasztani. A fele társaság már erősen alkoholizált volt, de nagyon jót beszélgettem velük. Innen származik némi ingatlanos info és a triciklik árfolyama, hiszen az egyik épp most vett új triciklit. Mint utólag kiderült épp 2 napja halt meg az egyik fickónak a fia és őt gyászolták vidám hangulatban.
Majdnem minden faluban volt NPA controll point. Találkoztunk olyan felirattal is, hogy anti hijacking controll. Nem mindenhol voltak katonák, de általában mindig állt ott egy-két léhűtő. Velük nem volt gondunk, nem állítottak meg.
Ezek még tényleg harcolgatnak egymással?
Viszont Manilában megállítottak a rendőrök. Az egyiket sajnos majdnem elütöttem, és ez az esemény megalapozta az ezt követő nem túl barátságos hangnemet. Itt felhívnám mindenkinek a figyelmét, hogy NEMZETKÖZI JOGSI kell, ahhoz hogy itt vezthess. Nekem ez nem volt, mert valahol (tévesen?) úgy olvastam, hogy az EU-ban kiállított kártyás jogsi itt elfogadott (amúgy az autókölcsönző erre nem hívja fel a figyelmedet). A fenti események következményeképpen rögtön be akartak vinni és feljelenteni, hiszen jogsi nélkül vezetek. Szerencsére mellettem ült a mosolygós barátném, aki "flörtölgetni" kezdett az ő oldalán megjelenő gépfegyveres rendőrrel. Végülis valahogy megszánták a "Fülöp szigeteket csak felfedezni vágyó túristákat" és elengedtek.
Ápropó követség. Követség nincs viszont tiszteletbeli konzul van, aki fel van ruházva tényleges konzuli hatáskörrel:
Honorary Consul: Alfonso S. Yuchengco
> Address: Manila 46 th Floor RCBC Head Office
> Yuchengco Tower, RCBC Plaza 6819 Ayala Avenue, Makati
> City 0727 Philippines
> Country code: (632)
> Phone: 844-8881, 894-9998
> Fax: 878-3400
Meglepő módon a Yuchengco towerben van az irodája...
"ebben az országban nem kell szerintem semmitől parázni, nem hiszem, hogy olyan óriási annak a veszélye, hogy kiraboljanak, elraboljanak." - mondjam azt, hogy szerencséd volt? A Dos Palmasban ki gondolta volna, hogy az Abu Sayyaf odáig is elér?
Itt hívnám fel mindenkinek a becses figyelmét, hogy rendkívüli körültekintéssel járjon el! Követség nuku, a kommunisták (NPA - New People's Army) az egész országban aktívak, és nem sokat teketóriáznak. Mindig tájékozódni a helyiektől a "frontvonal" állásáról! Pár éve a Pinatubónál öltek meg egy németet, aki pedig már jó ideje ott élt. Amikor a rutin áldozatává esnek...Ha van egy jó térképetek, keressétek meg Luzon keleti partján a Baler-öblöt, Baler városával és a hosszan elnyúló San Ildefonso-félszigettel. Azt a tartományt Aurorának hívják. Aurora Manuel Quezon elnök felesége volt, egy ottani útján a kommunisták elfogták és végeztek vele. Jobb félni, mint megijedni. Amilyen barátságosaknak tűnnek, olyan hidegvérrel és különösebb lelkizés nélkül tudnak végezni ellenségeikkel. Megvan bennük az ámokfutó maláj vérszomj. És hiába lobogtatod majd az útleveled, meg jössz olyasmival, hogy téged nem terhel történelmi felelősség.
harken, ezen még nem is gondolkodtam. Majd megkérdezem asszony pajtást, hogy müxik. Most már elismerik a kettős állampolgárságot. De ha az egyik amerikai rokonnak megadták úgy, hogy kerékbe törte a tagalog nyelvet és életében ha 3 hetet töltött az országban...Na jó, ő származásilag pinoy.
Ez a Yamashita-féle arany már lassan olyan, mint Attila koporsója, időről-időre elkezdik keresni, de sosem találják.
Ez akkor olyan kincs ami nincs feeling...aranymosókat mindenesetre 3x is láttunk a Bontoc - Banaue úton.
RUD, ez nagyon jó, nem gondoltam volna, hogy Manilában ilyen hotel is van. Én az ilyen helyeket csak kívülről kerülgettem, hálisten.
Itt egy kis iróniát vélek felfedezni írásodban. A szállodát úgy választottuk, hogy bementünk Makatiba, eldöntöttük, hogy egy jobb helyen szeretnénk aludni és pont ezelőtt álltunk meg. Ára asszem 3000 peso volt. Nem olcsó, de Európához képest bagó. No meg ez a fűrdés dolog jópofa volt.
Örülök neki, hogy láthatóan különösebb sokk nélkül sikerült átvészelni az országot
Semmilyen sokk nem ért az átlagos kalandtúrán egyébként szokásos izgalmakon túl. A legdúrvább a Baguio - Bontoc út utolsó szakasza volt, amikor elfogyott a betonút, korom sötét volt és semmilyen forgalom nem volt az utakon. Itt egy picit paráztam, ennyi. Ja meg Sabang - El Nido hajóút, ami 8 óra helyett 24 órásra sikeredett, de eről még írok később. Fazit: ebben az országban nem kell szerintem semmitől parázni, nem hiszem, hogy olyan óriási annak a veszélye, hogy kiraboljanak, elraboljanak. Manila valszeg a legveszélyesebb hely...(mondjuk lehet, hogy Mindanao után, bár a helyiek nem így vélekedtek, ők Manilát szidták folyamatosan)
Mabuhay! (láttad ezt a feliratot a NAIA falán a kifutópályáról?)
Rémlik valami, emlékszem,hogy láttam valamit ami ez lehetett, de nem hagyott bennem mély nyomokat.
Egyébként majdnem minden kínai vagy japán kézben van, ezt én is leszűrtem.
