Jól kibasztak a nőkkel. Hazaffykám, ez téged felizgat, nem? Nekem úgy tűnik, mert propagandának elég kontraproduktív ez az egész fröcsögés! Szereted a bizarre-t? Láger-bizarre...
Pont erről van szó, hogy öntsünk végre tiszta vizet a pohárba Pl Gyurcsány ma is mondott olyat, hogy hálásak vagyunk a szovjet felszabadításért. Ha tényleg így van állítsunk fel egy két szobrot, nevezzük át a Kossuth teret Sztálin térnek stb. Ami most megy az tipikus mellébeszélés. Amíg Magyarország felszabadítójának egy szobra nem sok annyi sincs az országban addig kénytelen vagyok feltételezni, hogy Gyurcsány csak beszél a levegőbe de nem gondolja komolyan. Jó lenne már egyértelmű döntést hozni a kérdésben, vagy felszabadítás volt akkor jöjjenek a szobrok, terek, állami megemlékezés, piros betüs ünnep, vagy nem volt az és akkor meg se szobor se tér, hanem kimondani nyíltan ,hogy a szovjet megszállást megszállásnak tekintjük. Nekem mondjuk az még egy szimpatikus megoldás volna, ha mindenki szépen magában eldöntené ,hogy szerinte mi volt, a politikusok meg mélyen kussolnának a kérdésben ,miközben ők is magukban gondolnának vmit.
"A Horthy-hadsereg repülőgép szerelőjeként hadifogságba kerül barátom szóról-szóra ezt mesélte el, az illető Leningrád ujjáépítésénél, később az Uralban dolgozott."
Ez azon is mulott ki hova kerult. Apam egy kollegaja a Verhojanszki katlanba kerult egy faluba ami sziberia egyik leghidegebb resze telen. Az ottani kolhozszerusegben dolgozott ,nagyon nem hajtottak,es egy orosz csaladnal volt elszallasolva. Orizni nemigen oriztek oket ,mert onnan nem volt hova menni a tajga kozeperol.Telen bevittek a hazba az allatokat is hogy ne fagyjanak meg.Az oroszok semmivel sem eltek jobban ,mint ok. Aztan ez a koma amikor hazajott onnan hozott feleseget is maganak egy igazi szibirnyakot.Aztan visszzament a gepgyarba dolgozni szerelonek ami volt azelott is a Maortnal, a felesege meg anyamhoz jart a hajat csinaltatni,es szepen megtanult magyarul.
Viszont egy masik ismerosunk Kamcsatkara kerult egy wolframbanyaba az viszont nagyon kemeny volt. le is lepett az ipse az elso alkalommal 56-ban es ma is kanadaban el.
Éppenséggel állhatna, - ami azt illeti, Szulejmánnak is áll szobra Magyarországon, pedig Törökországot nem is támadtuk meg...
Ami meg Malinovszkíjt illeti, - ö katona volt, méghozzá jó katona, Vorosilov meg nálunk a gyöztes hatalmakat, közte a hazáját képviselte.
Tudod, ezek olyan jellemzö kérdések, - csak jobbról szoktak ijen fogós, ravasz kérdéseket feltenni...
Amit kicsit furcsállok az az, hogy nagy nemes felbuzdulásotokban mindíg elfeleditek, hogy Magyarország mexállt állam volt, nem csak de facto, hanem de jure is, - ezenkívül a magyar államfö a kiugrási kísérlettel vállalta azt is, hogy az ország a szovjet csapatok oldalán szembefordul a németekkel.
Kellene egy kicsit olvasgatni, - már ha javasolhatom....
Lenne egy rövid kérdésem azokhoz akik szerint felszabadulás volt. Miért nem áll Sztálin szobra Budapest főbb terein? A hős felszbadító hadsereg legfőbb parancsnokának csak járna egy nyamvadt szobor nem? Milyen nemzet vagyunk, ami az ország felszabadítójának még csak egy szobrot sem állít? Ugyanígy Malinovszkíjnak, Vorosilov-nak is lehetne szobra, vagy terek, utcák elnevezve róluk. Ha felszabadításról volt szó akkor ez lenne az abszolút MINIMUM, amit meg kell tennünk, különben csak üres locsogás az egész. Ha felszabadulásnak értelmezzük az eseményeket akkor kutya KÖTELESSÉGÜNK illő módon megemlékezni a felszabadítóinkról, szoborral, tér utca stb elnevezésével.
Igen, korrekt, inkább a végkövetkeztetés hiányzik. A németek kiszolgálóit többé-kevésbé utólérte a jogos igazságszolgáltatás, az oroszok kiszolgálóit nem. A fasizmus miatt a mai napig terrorizálják a magyar társadalmat, a kommunizmus bűneinek elkövetői viszont jól megtollasodva és kinevelt utódaikat maguk előtt tolva röhögnek a szemünkbe a mai napig. Csoda, hogy a torzult igazságszolgáltatás és torzult történelemszemlélet lehetetlenné teszi a megbékélést??
A mienke meg azert uszta meg konnyen ,mert amikor a bombazasok elkezdodtek a papa kikoltoztette az egesz csaladot a falun elo testverehez,mert feltek,hogy az olaj miatt az amik szetbombazzak kanizsat es kornyeket. Jol raerzett ,mert ahol laktak az a kornyek a varosban bekapott par bombat es joparan meg is haltak.Igaz nem szandekos tamadas volt ,hanem egy sebesult gep dobta le a varosra a bombait.szep eszakkelet delnyugat iranyba mintha zsinoron huztak volna.
Ott kinn meg azert volt minden alapkaja idonkent egy egy meghurkolt vad is .
Éppenséggel a mi családunk azért nem halt éhen 45 elején, mivel egy szovjet tiszt esténként látogatást tett nálunk egy-egy vödör káposztalevessel (szó szerint zománcos vasvödörrel).
Furcsaságot én is tudok mesélni, a rokonságomban történt.
A Horthy hadsereg vk. századosa februárban a várban egyenruhában szovjet fogságba esett. Gyalologol együtt a keret déli irányban, kb 100 fő, a második nap estéjére Dabasig érnek le. Mindenki el van nagyon csigázva, hiszen pihenés, alvás nuku, hideg pedig van bőven. Dabason a tiszteket tiszti becsületszóra elengedik, keressenek a faluban ott szállást maguknak, ahol tudnak, de reggel 8-kor jelentkezniük kell.
Ismerősöm másnap reggel jelenkezik. 3- évig volt fogságban. (Ural + Ladoga tó vidéke.)
Ő mesélte el, hogy a SzU- ban a civil lakosságnak (legalábbis azokon a vidékeken, ahol ő raboskodott) még olyan ellátása sem volt, mint nekik, a foglyoknak.
Van egy ismerősöm, akinek az édesapja családostul a dohány utcai gettóba zárva várta nap, mint nap, hogy sorra kerüljön. Aztán egyszercsak bedőlt a kerítés és megjelent egy orosz tank.
Na neki magyarázza el valaki, hogy nem szabadították fel.
A dolog pikantériája, hogy az ismerősöm harcos antikommunista volt, az apja pedig haláláig hálás az oroszoknak, volt is köztük viszály emiatt.
Hatvan éve, 1945. február 13-án ért véget Budapest ostroma. Akik ebbe belehaltak, már nem vitathatják: felszabadulás volt-e, vagy megszabadulás. Akik átélték, túlélték, nem felejtik, mit éreztek akkor. Ki ezt, ki azt persze. Ám az események függetlenek az utólagos magyarázatoktól. Mi történt valójában?
"A szovjet csapatok sírjává, fordított Sztálingráddá kell változtatni Budapestet. Elrendelem a Budapest-erőd házról házra harcolva történő védelmét" - adta ki parancsát Hitler 1944. december 4-én. "Kegyetlen és irreális parancs volt. Legalább a pesti oldalt időben fel kellett volna adni" - írja 1955-ben, Hamburgban (magyarul: 1992, Budapest) megjelent emlékiratában Friessner vezérezredes, a Budapestet is védő német Dél hadseregcsoport parancsnoka. Az oroszországi hadjáratot végigharcoló Friessner hamar megkapja a választ. 1944. december 22-én, Budapest bekerítésének előestéjén leváltják, nyugdíjazzák.
A legújabb háborús dokumentumok ismeretében reális képet alkothatunk e csatáról, s feltárhatók a budapesti tragédia politika dimenziói is. A második világháborúnak - Sztálingrád után - ez volt a második legsúlyosabb városharca, és elkerülhető lett volna, ám mindkét részről presztízscsata folyt. De menjünk sorjában...
1944 októberében Edmund Veesenmayer birodalmi főmegbízott kijelenti: "Tízszer is leromboltatjuk Budapestet, ha ezzel csak egy nappal késleltethetjük Bécs ostromát." Ez még akár stratégiai megfontolásnak is nevezhető, de az már végképp nem, hogy Hitler itt akar erőt demonstrálni, s Keitel marsall hadsereg-főparancsnok előtt kijelenti: egyetlen hatalmas csapással Budapesttől Ukrajnába fogja visszavetni a szovjet erőket.
A szovjet döntés is megszületik. 1944. október 29-én Sztálin rádión utasítja az akkor már Szegednél harcoló II. Ukrán Front főparancsnokát, Malinovszkij marsallt: "A főhadiszállás nem ad önnek... pihenőidőt. Támadnia kell... a Budapestre mérendő azonnali csapás politikai kérdés! Ne makacskodjék!" A képlet egyértelmű. A németek maguknak és a világnak akarják szuggerálni, még mennyire elszántak, erősek, Sztálin viszont legkésőbb november 7-ére győzelmi díszszemlét akar Budapesten. S a politikai legitimitás érdekében Debrecenből mielőbb a fővárosba kívánja hozni az Ideiglenes Nemzetgyűlést és persze a sebtiben szervezett kommunista párt vezetését.
Malinovszkij a Kárpátokat délről megkerülő huszonöt napos előrenyomulásban halálra fáradt csapataival Sztálin ukázára megindítja a Budapest elleni támadást. Ám amint várta: Pest és Cegléd között Fretter-Pico tábornok csapatai megállítják az előrenyomulást, és csak a 46. gárdahadsereg harcba vetésével sikerül (több mint 60 százalékos veszteség árán) átkelni a Csepel-szigetnél a Dunán. Akkorra már Sztálin is tapasztalja: a Budapesten és környékén védekező 80 ezer német és mintegy 50 ezer magyar katonából álló erőt nem lehet csak úgy legázolni. December 12-én Moszkva elrendeli Budapest bekerítését, ostromát. Addigra Mohács alatt átkelt a Dunán a Tolbuhin marsall vezette III. Ukrán Front, amelynek csapatait szintén Buda felé irányítják. A két front közel félmilliós harcoló ereje 1944. december 24-én gyűrűbe zárja a fővárost.
Közben Budapest mulat. Az éttermek zsúfoltak, katonák, civilek, nyilasok hajnalig isznak a "végső győzelemre", karácsony másnapján a Fővárosi Operett kacagó publikum előtt mutatja be a felújított Luxemburg grófját. A színháztól néhány lépésre a palánkok mögötti gettó, ahol fél négyzetkilométeren összezsúfolva, a Körút-Király utca-Madách tér-Dohány utca határolta területen 70 ezer magyar zsidó haldoklik. A nyilasok karácsony "tiszteletére" több mint 500 embert végeznek ki. A svéd Wallenberg s a svájci ügyvivő, Carl Lutz mellett csak igen kevesen (egy-két bátor pap vagy a németek ellen fegyvert is fogó Gidófalvi Lajos főhadnagy és Mikó hadnagy) próbálnak segíteni.
Budán a tehetségtelen és vakbuzgó náci rendőr tábornok, Pfeffer-Wildenbruch oldalán az első számú városvédő Hindy Iván vezérezredes. Ő az a frontot sosem látott íróasztal-katona, aki 1944. október 15-én, a Szálasi-puccs napján letartóztatja a Horthy-kiugrási kísérletkor a németekkel szembeforduló felettesét, Aggteleki altábornagyot, mondván: "Az altábornagy úr nem áll a Hungarista Párt szolgálatára... Itt árulás készül a német bajtársak ellen. A kormányzó úr defetisták és zsidóbérencek befolyása alatt áll."
Hindy gyorsan talál szövetségeseket, például a brutalitásáról hírhedt Veresváry alezredest, aki halálra hajszolta embereit, vagy a fanatikus Vannay Lászlót, aki a budai Toldy Gimnázium pincéjében diák leventéket végeztet ki, miközben örömmel üdvözli, hogy a budai Várban megjelenik az 1919-es tömeggyilkos különítményparancsnok, Prónay Pál is. (Hindyt 1946-ban háborús bűntettekért a bíróság halálra ítéli, a többiek elesnek vagy eltűnnek a harcokban.)
(Egy kis kitérő. Tavaly a Budapest ostromára emlékező Demokrata című hetilap a magyar történelem e szégyenletes figuráit Európa hőseinek aposztrofálta. Hangsúlyozva: Hindynek és társainak köszönheti a világ, hogy a szovjet csapatok nem nyomulhattak Párizsig. 1944 telén az angol-amerikai csapatok már a német-francia határon, a Rajna vonalán álltak. Párizst már 1944. augusztus 20-án felszabadították...)
A szovjet erők január 19-én elérik Pesten a körút vonalát, és még aznap - a mai Roosevelt térnél - kijutnak a Duna-partra. A németek felrobbantják a főváros hídjait, és Budán a Várban, illetve a Gellért-hegy-Naphegy-vonalon rendezkednek be védelemre. Közben újabb, józan ésszel felfoghatatlan dolog történik. Hitler pontosan a Berlin ellen készülő szovjet főcsapás irányából, a Varsó-Visztula-vonalról átvezényli a tehetséges páncélos tábornok, Herbert Ott-Gille hadtestét azzal a paranccsal: törje át Érd-Dunaföldvár között a szovjet ostromgyűrűt. 1945. újév napja és január 24-e között a három Konrád fedőnevű, véres hadműveletben értelmetlenül itt vérzik el két válogatott páncélos SS-hadosztály, a Wiking és a nem épp vonzó nevű Totenkopf.
A véres áttörési kísérletek után Buda sorsa megpecsételődik, amikor a szovjet erők a Sas-hegytől északra áttörik a német védelmi vonalat, s másnap elfoglalják a Vérmezőt, az egyetlen, gyéren érkező légi utánpótlás fogadására alkalmas leszállóhelyet. Pfeffer-Wildenbruch február 11-én elrendeli a Szilágyi Erzsébet fasor irányába a kitörést. A vállalkozás reménytelen, a hétezer német és magyar katonából jó, ha két-háromszázan elérik a pilisi dombok mögött leblokkolt német alakulatokat. Magát a parancsnokoló rendőr tábornokot az Ördögárok szennyvízcsatornájából húzzák elő Tolbuhin katonái. (A tábornok 1951-ig orosz fogságban volt, szabadulása után az NSZK-ban magas kort ért meg, 1971-ben autóbalesetben leli halálát).
1945. február 13-án Budapest felszabadult. A pusztulás iszonyatos volt. A gettó áldozataival együtt több mint 25 ezer civil vesztette életét. Teljesen vagy részben leromboltak 33 500 lakóházat. Végig kiég a pesti Duna-part gyönyörű szállodasora, földig rombolják a Várnegyedet és a Vérmező környékét, súlyos károkat szenved a Szent István-bazilika, az operaház, a Zeneakadémia. A katonai veszteségek is szörnyűek. A szovjet csapatoknak 80 ezer halottjuk és 240 ezer sebesültjük van - minden második Magyarországon harcoló szovjet katona Budapestnél pusztult el vagy sebesült meg. A német-magyar veszteség is óriási, az értelmetlen küzdelemben meghalt vagy megsebesült 120 ezer katona. Az anyagi kár (1938-as értékben) körülbelül 25 milliárd pengőt tesz ki.
Ma már egyértelmű: legkésőbb 1944. december 23-ára a bekerített városnak semmiféle hadászati értéke nem maradt. A német stratégiai érdek is azt kívánta volna, hogy a fővárosból és környékéről a több mint 150 ezer katonát kivonják, és valahol az osztrák határnál próbáljanak védelmi állást foglalni. A szovjet erők célja sem volt egyéb, mint a háború mielőbbi befejezése. A másfél hónapos budapesti ostrom helyett nyilván sokkal célszerűbb lett volna, mondjuk Pest bevétele után, egy kisebb bekerítő erővel körülvéve hátrahagyni Budát, és a két ukrán front egyesített erőivel gyorsan tovább nyomulni Bécs, Bajorország felé. Nem így történt. Minden józanságot, logikát - és emberséget - félresöpört a vakbuzgóság. A diktátorok presztízsharca.
Na jó, hasonlítsuk össze, mivel jártunk jobban, a németekkel vagy a ruszkikkal:
1. Mindkét fél rendesen szétrabolta az országot, vittek aranyat, komplett üzemet, mindent, ami mozdítható
2. Miközben háborúztak, egyik sem kímélte a magyar városokat, civileket, létesítményeket. Az orosz szétbombázta, a német felrobbantotta, és így tovább...
3. Mindkét fél deportált kényszermunkásokat saját hazájába (munkaszolgálatosok és a malenkij robot), a németek még pelyhedző kölköket is vittek katonának.
4. Mindkét félnek a megszállás után megvoltak a magyar cinkosai, kollaboránsai, helytartói, nevezzük akárminek, és volt belűlük bőven, nyilas vagy kommunista, Sztójai és Szálasi vagy Rákosi és Kádár- egyre megy.
5. Mindkét fél rengeteg magyar embert ölt meg vagy volt közvetlenül felelős a haláláért, ebben a versenyben azonban a németek győztek, ugyanis közel félmillió MAGYAR embert gázosítottak el vagy lőttek agyon, többnyire nem azért, mert zsidó vallásúak vagy gazdagok és népnyúzó bankárok voltak, hanem mert legalább egy nagyapjuk pechre zsidó volt és még nem keresztelkedett ki.
6. Mindkét fél évtizedekre tönkrevágta az ország gazdaságát, a németek áldásos háborújuk, a szovjetek kíváló társadalmi-gazdasági rendszerük által, amit ránk kényszerítettek.
7. Mindkét fél utált minket, a németek alsóbbrendűnek, a szovjetek utolsó náci csatlósnak tartottak.
8. Mindketten megszálltak katonailag. Ha a németek győznek, valőszínűleg ők sem mentek volna el, de ha kész a Lebensraum keleten, lehet, hogy lelépnek. A szovjetek tényleg nem mentek el.
9. A német megszállás kb. egy évig, a szovjet negyvenöt évig tartott.
Ez azért egy mókás névsor, amit kedvenc vitézedtől idézel: Kôszeg (1532) Jurisics Miklós, ?Buda (1541) Fráter György, ?Temesvár (1552) Losonczy István, ?Drégely (1552) Szondy György, ?Eger (1552) Dobó István, ?Palota (1566) Thury György, ?Szigetvár (1566) Zrinyi Miklós, ?Munkács (168688) mint legismertebbek, és végül illik megtanulni ?Budapest (194445) vitéz Hindy Iván.
Tudod, azért nem túl korrekt a felsorolás, mert Jurisicstól Zrínyiig nem úgy kerültek bajba a hőseink, hogy előtte feldúlták volna Törökországot...
De azért jó, hogy bekopiztál egy hosszút, mert így legalább tudjuk, hol tart az elmebaj.
Bécsben talán nincsen akkora fémhiány. 