5. A szotyivezér saját és családja gazdagodására használja a hatalmat. A szolgalelkű nep letojja mert nálunk magas szinten mindig megúsztak mindent a történelemben.
Trump nagyon erre hajt (lásd alább a linkek). USA-ban korrupcióért a legfelsőbb szinteken is börtön jár (Chicagoban mar hanyadik kormanyot ultetik le? ;-), meg 2 ev múlva ha demokraták lesznek a Kongresszusban es/vagy Szenátusban többségben akkor Impeachment.
Mr. Tuckert ez a hardcore trumpistákhoz hasonlóan, rettentően idegesítette. Így aztán, amikor a belvárosban egy parkolóban egy csomó tök egyforma buszt látott, egyből arra gondolt, hogy valakik szervezetten buszoztatják a Trump-ellenes tüntetőket, vagyis az egész megmozdulás egyáltalán nem spontán, hanem a szemét demokraták ármánykodása. A buszokat lefényképezte, és kitette a Twitterére:
KETTŐ
Tuckernek ekkor úgy 40 twitteres követője volt. Hogy közülük való-e az a Juju nevű Reddit-felhasználó, aki innen átvette a képeket a legnagyobb Trump-támogató reddites fórumba,
HÁROM
A poszt még az éjjel több ezer lájkot kapott, és több száz komment született alatta, ezekben sokan rögtön tudni vélték, hogy a tüntetők buszoztatása mögött Soros György áll. Bréking! Megtalálták a buszokat! Több tucat parkol alig pár sarokra az austini tüntetésektől!
NÉGY
Reggel kilenc körül a Redditről elkezdték átvenni a sztorit a kisebb republikánus és Trump-támogató híroldalak. Ennek nyomán még aznap 300 ezer megosztást kapott a sztori, és tucatjával vették át - természetesen továbbra is mindenféle ellenőrzés és forráskritika nélkül - más, kisebb-nagyobb híroldalak.
ÖT
Késő délelőtt a legjobboldalibb nagy amerikai tévécsatorna, a Fox jelentkezett be a helyszínről, és megszólaltatta a Coach USA busztársaság vezetőjét is (a cég logója látszik a buszokon Mr. Tucker fotóin). A Coach USA természetesen azonnal cáfolta, hogy bármilyen módon köze lenne a tüntetésekhez, de ez csak olaj volt a tűzre.
HAT
Estére gyakorlatilag az egész amerikai jobboldali blogoszféra, közösségi média és alternatív sajtó átvette a hírt, sok helyen már tényként kezelve a Soros-féle hátteret is.
HÉT
Este kilenckor, alig 24 órával azután, hogy Mr. Tucker lefotózta a buszokat, maga a megválasztott elnök, Donald Trump hivatkozott rá a Twitteren, 15 millió követőjéhez eljuttatva a sztorit (és begyűjtve pár százezer újabb lájkot és megosztást):
NYOLC
Így jutunk egy november 11-ig, amikor már gyakorlatilag fél Amerika értesült a szervezett tüntetés leleplezéséről. Reggel az ABC tévécsatorna helyi adásában a Tableau szoftverfejlesztő cég szóvivője, Doreen Jarman jelentkezett be, és közölte, hogy a cége éppen egy 12 ezer fős konferenciáttart az Austin Conference Centerben, és a fotókon a résztvevőket a konfenerciaközpontba szállító buszok láthatók
KILENC
Délelőtt az internet első számú hoax-ellenőrző oldala, a Snopes részletesen cáfolta az egész tüntetés-teóriát, és a legnagyobb helyi lap, az Austin American Statesman is alapos cikkben mutatta be, mi történt valójában.Bár Tucker törölte az eredeti tweetet, illetve nagy piros FALSE, azaz hamis feliratot tett a fotókra, ezzel egyidőben a kamuhír megjelent a legnagyobb amerikai összeesküvéselmélet-birodalomnak számító Infowars.com-ra, illetve hosszasan foglalkozott vele a rádióműsorában Rush Limbaugh, szupernépszerű, konteókbanelőszeretetteldagonyázó megmondóember is.
TÍZ
A kamuhír tízmilliókhoz jutott el. A cáfolata ennek a töredékéhez.
Hát igen, ahogy mostanában keserűen viccelődnek mindenfelé: Joker beköltözött a Fehér Házba.
Noha nem ez volt a forgatókönyvben.
Nem is kellettek hozzá fegyveres támadók, terror-cselekmény, egyszerűen jelöltette magát egy demokratikus választáson, melyet meg is[...] Bővebben!Tovább »
Ehh, bocs, tényleg elnéztem. De mondjuk tök mindegy, mert az sem biztos, lesz-e legközelebb. Trump nem egy ifjú titán vagy egy haza bölcse ellen indult, hanem egy korrupt, vérszomjas cichopata tyúk ellen. És ez a demokraták bűne.
1. A szotyivezér tökéletesen uralta/uralja a pártját, Trumpnak viszont rengeteg belső ellenlábasa van.
2. A szotyivezér pártja 2010-ben tönkre verte a nagy ellenfelet, a republikánusok idei győzelme viszont nüanszokon múlott (a leadott szavazatok száma pl. a demokratáknak kedvezett).
3. A szotyivezérnek kétharmada volt, ráadásul Rezsiországban, ahol a zemberek nagy többsége szarik a közjogi intézményekre. Az USA nem ilyen ország. Ráadásul Trumpnak kétharmada sincs.
4. A szotyivezér 2010-ben gyakorlatilag semmilyen konkrét dolgot nem ígért, így számon kérni is nagyon nehéz volt. Trump viszont a nagy kampányhevületben túl sok kézzel fogható ígéretet tett.
Szerintem ez így még nem jelenthető ki, mert abban tökéletesen igaza van a Trump-hívőknek, hogy a demokratákkal szimpatizáló médiumok folyamatosan szítják a feszültséget.
Ugyanakkor Trump is veszélyes játékot űz. Őt nyilvánvalóan azért választották meg, mert olyan dolgokat ígért, amiket hallani akartak az amerikaiak (bebörtönzés!, kilépés!, felmondás!, falépítés, kitiltás!). Minél inkább kihátrál ezek mögül, hogy a "hagyományos" republikánus stílusban próbáljon kormányozni, annál több lesz a dühös és elégedetlen ember, aki becsapva érzi magát.
Na, valami ilyesmit vártam. Képtelenek felfogni, gondolhattuk, hogy most még ez jön. Újraszámolás? Lesz? Nem lesz?
"Eine Gruppe von Computerspezialisten will Anzeichen für Wahlmanipulationen gefunden haben und drängt Hillary Clinton, das Ergebnis anzufechten. Die Unzufriedenheit mit dem Ausgang der Präsidentenwahl geht aber noch weiter."