Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Én hosszú évekig mindig bejelöltem a műsorújságban,hogy mi az, amit a tévében meg akarok nézni. Ha nem olyan időpontban volt, rögzítettem videón, amig még volt videóm. Idén nyáron szoktam le erről, valahogy belefáradtam.
De az nagyon jó tud lenni, amikor a tévétávirányítón "zongorázva" belefutok valami olyan műsorba, filmbe, ami odaragaszt a képernyőhöz. Ilyen volt idén nyáron a Belle c. film, igaz történet alapján. ( https://port.hu/adatlap/film/tv/belle-belle/movie-166961 ) Emlékszem,hogy késő este kezdődött, sajnos nem tudtam végignézni, mert másnap korán kellett felkelnem, de megkerestem interneten és rátaláltam, megnéztem, nagy élmény volt.
Azon az estén színházban voltam viszont, amikor a Dunán a Mrs. Brown c. filmet adták, ez Viktória királynő és skót inasa kapcsolatával foglalkozott. Sajnos ennek nem találtam szinkronos változatát a neten, pedig érdekelt volna. (Érdekes egyébként,hogy Judi Dench ebben is a királynő, mint a most kijött mozifilmben, ahol az indiai szolgájával való esetét dolgozzák fel.)
A Hajnali lázat könyvben olvastam, a filmet nem néztem meg, bár tudtam,hogy mostanában lesz. Lehet,hogy ennek is interneten nézek utána.
Én még nem láttam ezt az új Mészáros Márta-filmet, de nagyon megosztó kritikákat olvastam róla. A wmn-n kikiáltották az év magyar filmjének, máshol meg lehúzták. Ez mondjuk engem nem szokott zavarni, ha meg akarok nézni egy filmet, a kritikák ellenében is megnézem és eldöntöm, hogy nekem tetszik-e. (Emlékszem Ragályi Elemér operatőr Csudafilm c. rendezésére, amiben Kern András egy hajléktalant játszott, aki megörököl egy görög szállodát. A filmet javarészt Görögországban forgatták és a kritikusok szinte egyöntetűen ki voltak akadva, hogy lehet egy ilyen filmet leforgatni, tákolmány, csak nyaralni mentek oda stb. Én ennek ellenére szerettem ezt a filmet, megnéztem, jól szórakoztam, nevettem rajta. Én is tudom,hogy nem filmtörténeti klasszikus,de nem lehet minden film az.)
A Mészáros-filmen a téma miatt hezitálok, nem könnyed kikapcsolódás...
Igen, a Kovács Margit múzeumban voltunk a barátnémmal, amikor 3 évvel ezelőtt Szentendrén jártunk, meg úgy emlékszem, a Művészet Malomban is... mintha ott Czóbel Béla-kiállítás lett volna,de erre nem esküszöm meg. És megnéztük a Főtéren a szerb templomot is.
(És ez már nem annyira kultúra, de a barátném vett magának egy baromi jó táskát, kicsit alkudott is az árából. Nagyon jól illett hozzá, rögtön beletette az addig hordott kisebb ridiküljét. De már akkor mondogatta,hogy mégse jó ez a táska neki. Én viccből mondtam,hogy akkor megveszem én, mert nekem is nagyon tetszett. Néhány nap múlva jött - egy munkahelyen dolgoztunk - és mondta,hogy az enyém a táska! :-) Úgyhogy azóta is hordom, sajnos már meglátszik rajta a 3 év, nehezen válok meg tőle, mert mindig azt a kellemes szentendrei kirándulást juttatja eszembe.)
Az Ovét sajnos bealudtam, nem érdektelenség miatt, csak kutya fáradt voltam, egyébként jó, majd folytatom, mert felvettem.
Ugyanígy a Hajnali lázat is felvettem, könyvben tetszett és a film előzetese is. Még időben nem jutottam el.
És ha már film, moziban láttam Mészáros Márta új filmjét, az Északi fény - Aurora Borealis-t.
Azt kell mondanom, belenyomott a székbe, hosszú hosszú percekig döbbent és néma csend uralta a mozit, miután végett ért. Nagyon nehéz és súlyos film. Törőcsik Mari alakítása utánozhatatlan, de nagyon jól volt felépítve a többi karakter is. Több idősíkon játszódó történet, csodálatosan fényképezve.
Gyönyörűséges szerelemmel indul, majd rettenetes borzalmak.... .
A filmet követően lehetőség volt a forgatókönyv íróval beszélgetni, pici betekintést nyerni a film felépítésébe, megírásába, a kutató munkába.
Érdemes felsétálni a Templomdombon lévő Czóbel Múzeumba, az állandó kiállítás mellett két teremben kortársak kapnak helyet, a főtéri Képtárban évente 2-3 alkalommal rendeznek új kiállítást, ez jellemző a Barcsay-ra is; a város legnagyobb múzeuma, a Ferenczy sok sok szobán át mutatja be a Ferenczy család gyűjteményét, mellette azt hiszem két teremben lent kortársaknak van hely kialakítva, említeném még a Vajda, a Kmetty múzeumokat, illetve Csimpolya által is írt Kovács Margit, illetve az általam leginkább érdekesnek tartott Művészet Malom-t.
Karácsony közeledtével kiemelném a Hubay Házat.
És még egy szót sem szóltam a galériákról, templomokról, gasztronómiáról, varázslatos utcácskákról, lépcsőkről, Duna partról.
Ó, és a Japán kert :) és ezek mind gyalogosan könnyűszerrel bejárhatók.
Ne túl gyakran teszem meg, de most dicsérnem kell két tévéműsort. Mindkettő film, mindegyikre véletlenül bukkantam. Az egyik Az ember, akit Uvénak hívtak. Olvastam könyvben, megnéztem moziban is, mindegyik változatban tetszett. Most a tévében láthattam, örültem neki.
A másik a Hajnali láz, ez magyar. Ezt is olvastam, mi több, meg is vettem a könyvet, de a filmet most láttam először, és nagyon tetszett. Ha így megy tovább, ajánlatos lesz visszaszoknom a műsorújságra.
Ma délelőtt meglátogattam az orchideakiállítást a Mezőgazdasági Múzeumban. A földalattival utaztam, ezért azt is láttam, hogy a Vörösmarty téri karácsonyi vásár már meg is kezdődött. Persze, hogy azt is megnéztem.
Aztán meglepődtem, mert a múzeum előtt is valami nagyon hasonló volt látható. Először elgyönyörködtem a virágokban. Az, hogy az orchideák és a broméliák szépek, nem volt újdonság számomra. Hősi lélekkel ellenálltam, és csak egy kis ajándékot vettem a barátnőmnek Erzsébet-napra.Viszont kifelé menet felfedeztem egy Szent Márton tematikájú kiállítást. Ha már úgyis ott voltam, persze hogy nem hagytam ki. Nem tudom, mennyire tartozott a témához, de csodás madártojás kiállítást láttam. Nagyon tetszett a szárított gyógyfüvek bemutatása, mindegyikük csinos, apócska fonott kosárban volt látható. Aztán észrevettem egy dobozkát, ebben kisujjnyi üvegfiolában valamiféle gyógynövénykivonatot láttam. Ügyes ládikó volt, valahogy háromszintes, mindegyik szinte öt sor, ezekben 16 üvegcse. Rögtön az jutott eszembe, hogy Perselus Pitonnak biztos nagyon tetszene.
Kijutva megnéztem a bódékat. Az egyik helyen három libát sütöttek nyárson. A másikon csodás illatú és színű húsleves főtt, stílszerűen libanyakból, lúdgége tésztával. Aztán láttam még sült libacombot lilakáposztával, sült libamájat, és még jó pár libás ínyencséget. Szerencse, hogy már nem volt nálam pénz, ezért nem csábultam el.
Úgy látom, kellőképpen megemlékeztek Szent Mrtonról. No meg a libákról…
Igen, sok minden ismerős volt számomra. A kedvenceim viszont a hétköznapi apróságok, kettétépett mozijegy, bádog bérlettartó, deszertesdobozok, ilyesmi. Olyan jót nosztalgiáztam!
Hát igen, ott nagyon sok kisebb nagyobb kincset lehet felfedezni.
A Retro kiállítás a kedvenceim közé tartozik, még bennem is nosztalgikus érzést kelt.
Amikor ott jártunk, a pincébe lévő tévékben gyerekkorom reklámjai mentek végtelenítve (nem volt sok), ilyen volt a pécsi kesztyű, meg valami biztosítás Kaló Flórián hangján.
A szobák berendezése is igen élethű, emlékszem otthon is volt pálmafás poszter a falon, meg kacsintós toll stb; meg az "automata mosógép előjegyzésre" tábla a háztartási vagy vegyesboltban kicsit eszembe juttatta a hiánygazdaságot.
Adott egy özvegy nő és egy özvegy férfi - együtt közel százhúsz évesek -, akik, míg éltek házastársaik, közeli barátságot ápoltak, viszonylag jól ismerik egymást. A nő, miközben felszámolja addigi életét és a napfényes Floridába készül költözni, megjelenik a férfi és házassági ajánlatot tesz.
Egészen elképesztő indokokkal áll elő, mitől is oly nagyszerű és racionális döntés a leánykérés. Ez már önmagában számtalan szellemes szituáció forrása lehetne, de gyorsan hozzáteszem, a férfit Kern András, a nőt Hernádi Judit alakítja, ketten brillíroznak a hódító és óvatosan visszautasító szerepekben.
Nincs nagy alakítás, magukat adják a közönség legnagyobb örömére, a férfi nagyon kernes, a nő nagyon hernádis és ettől még jobban szerethető és szórakoztató a darab. Hullanak a poénok tolakodás, erőlködés nélkül, annyira laza és könnyed, látszik, hogy komoly életmű van mindkét színész mögött, öröm játék, nekik is, nekünk is. Hernádi minden porcikája, flegmasága, nőiessége a visszafogottság ellenére is lenyűgözött, Kern fanyarsága szintúgy. Illetve a két költöztető munkás, akik mindig láb alatt voltak, de jelenlétükkel további vidám helyzeteket teremtettek.
Tegnap egy nyugdíjasklubbal Szentendrére látogattunk. Nem volt túl sok határozott célunk, hiszen ott minden második ház múzeum, templom vagy vendéglő, valamelyik majdcsak megtetszik. Végül három maradt fenn a rostán, igaz, a harmadikat csak én néztem meg.
Az első a Mikrocsodák Múzeuma, ezt még otthon kinéztük magunknak. Ez magánmúzeum, szerencsére nem foglal egy nagy helyet a kiállítás, csak akkora volt, mint egy átlagos szoba. Bevallom, eleinte csak a kuriózumot láttam benne, de később rájöttem, hogy nem az, illetve nem csak az. Igaz, a kiállított tárgyak olyan cseppek voltak, hogy csak mikroszkóp alatt láthattuk őket, de attól még igazi művészeti alkotások voltak. Csak egy-kettőt említek. Volt egy sakktábla, figurákkal, akkora, hogy egy gombostű fején nézhettük meg. A bemutatott állás egy létező nagymesteri játszma volt, de már nem emlékszem, kié. Láttam egy Lincoln szobrot, kökény magjából kifaragva. A világ legkisebb könyvét, aminek a hossza 0,6 mm, persze kézzel írva, Tarasz Sevcsenko költeményeit tartalmazta. A könyvet pókhálóval fűzték össze. Egy szépséges, japán stílusú kép virágzó almaágról stílszerűen egy félbevágott alma magján. Volt félbevágott mákszem is, ez fecskefészek alapját képezte. A csöpp tárgyak nagy része aranyból készült, de szerintem az összes műve elkészítése után az egy grammból még maradt is.
Következett a Kovács Margit Múzeum, ott is sok szép dolgot láttam. Bevallom, az én kedvenceim azok a szobrok volta, amik alig-alig voltak kifestve, ezeket sokkal kifejezőbbeknek találtam. Ott volt régi kedvencem, az Esőleső, és mintegy kiegészítéséül a Kenyérszegő. Találtam egy Borvitéz címűt is, erről gyanítom, hogy inkább Bor vitéz lehet, és az Arany János ballada ihlette.
A következő kiállításra már egyedül mentem el, a többieket a Marcipánmúzeum érdekelte, én inkább a Retro kiállítást néztem meg. Mosolyogtam, mert a ház előtt egy kis Polski állt, arra volt rátéve a múzeumot jelző tábla. Hosszú lenne felsorolni, mi mindent láttam, inkább úgy mondanám, hogy a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek általam jól ismert és kedvelt használati, illetve dísztárgyai. A ház udvarán 10-12 kitűnő állapotban lévő autó állít, egyik-másikba bele is lehetett ülni. Volt egy régi busz is, abba is be lehetett menni. Egy fiókos szekrényben olyasmi papírokat láttam, ami szintén ismerős volt: útlevelet, mozi, illetve buszjegyet, bérletet.
Befejezem, csak a három kedvencemet említem még: egy négylevelű lóhere alakú lottó gyűjtőládát, egy újságospavilont, és egy utcai mérleget. Ez utóbbira ráfért volna némi festés.
Ami nagyon tetszett: mindhjárom helyen udvariasak és a témához értők voltak a múzeum alkalmazottjai. Igaz, a háromból kettő magánmúzeum volt.
Hét évvel ezelőtt jártunk a Parlamentbe, négy évvel ezelőtt pedig a parlamenti könyvtárban. A többesszám egy kirándulócsoportot jelent. Mindkét látogatás érdekes volt, jó lenne megismételni.
Múlt héten két kultúrprogramom is volt,egy kis beszámoló jön.
Még nyáron tettem egy fogadalmat,hogy visszamegyek a PIM-be az állandó kiállításra, mert Arany és Szabó Magda után már nem maradt agyam a Petőfi-tárlathoz. Hát kérem beváltottam a magamnak tett ígéretet és elzarándokoltam a múzeumba, végigjártam a Petőfiről szóló állandó kiállítást. Nekem nagyon sokáig Petőfi volt A KÖLTŐ, egészen addig,amíg Radnóti be nem jött a képbe. Egy 1953-as kiadású Petőfi-verseskötettel rendelkezem, édesanyámé volt. Ennek a megsárgult lapjait nagyon sokat forgattam gyerekkoromban, némelyik vershez oda is ceruzáztam,hogy akkor éppen hány éves volt a költő. Néhány lapja hiányzik is, de még ez sem vett rá,hogy újabb kiadású kötetet vegyek, inkább kimásoltam valahonnan a hiányzó versszakokat. Nekem ez a Petőfi-kötet! :-) Szóval ezért is akartam mindenképpen megnézni a kiállítást. Nagyon részletesen veszi végig a Petőfi-életutat, itt is van modern technika, meghallgatható versek. Különféle szimbólumokkal jelzik, hogy most milyen tárgyú, a költővel kapcsolatos írás jön, pl. a kis Petőfifej-rajz ördögszarvakkal a kihágásait jelzi, amelyeket rendőrségi hír formában fogalmaznak meg, ilyeténképpen: P.Sándor (12 éves) tanuló ezt meg ezt művelte. Nagyon tetszett,hogy ezzel is próbálják a gyermeklátogatókhoz közelebb hozni az ember-Petőfit. Sok tárgyi emlék is van, például pipák, Júlia-kötötte házisapkák,az ő jegygyűrűje, hajfürtje, a költő verskéziratai. Megidézik vándorszínész- és katonakorszakát is, és a segesvári csata utáni utóéletét. Az is nagyon jó, hogy több mai költő (verses) tisztelgése is helyet kap, én ilyennek veszem Háy János Apám kakasa c. parafrázisát (remek és vicces!), de van angolból visszafordított Nemzeti dal is:) Júliát is egész hosszan megidézik, próbálják bemutatni az ő irodalmi munkásságát; nemcsak naplót,verseket is írt, meg ugye volt az Andersen-mesefordítása. Talán fura,de a kiállításról hazafelé leginkább Júlia járt a fejemben, hogy szerintem kissé igazságtalan volt vele a saját kora és az utókor is.....
A másik kultúrprogram Parlament-látogatás volt, a munkahelyen révén jutottam el, életemben másodszor,több évtized után. Először még alsós ált.isk. koromban édesanyám cége szervezett látogatást és valahogy azóta is szerettem volna eljutni még egyszer. (Most is úgy érzem, hogy még mennék.) Nem tudom, valamiért azt hittem,hogy biztosan nem lehet ott fényképezni, nem is néztem utána és nem is vittem fotómasinát. Hát pedig mindenhol lehetett, csak a kupolacsarnokban, a koronánál nem.... Úgyhogy igyekeztem a szememmel fényképezni és azt elraktározni az agyamban. Gyönyörű és fenséges épületnek tartom a Parlamentet, hatalmas munka lehetett a megépítése, berendezése. Utaztam még az eredeti mahagóni borítású liftben is,mert az idegenvezető hölgy felajánlotta,hogy akik nem tudnak-akarnak százegynéhány lépcsőt megmászni, azokat lifttel viszi. Én kihasználtam, mert a térdem nem mindig engedelmeskedik rendesen. Csodás eredeti,kézzel festett ólomüveg ablakok, amik a pincében, homok alatt vészelték át a II.világháborút ; aranyozások, eredeti pihenő bútorok,csodás szőnyegek, festmények, mesterségeket ábrázoló pirogránit szobrok, az ülésterem menti folyosókon mindenhol a sárgaréz szivartartók:), akkor még csak az ülésteremben volt tilos a dohányzás, máshol szabad volt. A látogatás végén egy kis házi múzeumba érkezik az ember,főleg az építkezéssel kapcsolatos dolgokat látni fényképen és számítógépen, de ott van kiállítva pl. a vörös csillag,ami a kupola tetején volt, van egy rézvitéz is,aki villámhárítóként is szolgált. Bemutatják számítógépes animációval a Steindl Imréén kívül díjazott terveket, beleillesztik ezeket a mostani Duna-part látképébe, furcsa látni,hogy milyen is lehetett volna az ország háza, ha azokat a terveket fogadják el. Egyszóval, lelkendezésemet befejezve, nagyon szép élmény volt. Van természetesen ajándékbolt is a látogatóközpontban, borsos árakkal, úgyhogy én egy könyvjelzőt vettem csak látogatásom emlékére,de ezzel is nagyon boldog vagyok.
Mert a főzéshez meg a gyerekneveléshez mindenki ért. Volt egy hullám, amikor celebnek gyereke született, jött a gyerek nevelési kiskáté. És kb ugyan így a főzös is.
Mostanában nézegetem a tévét, és kissé meghökkentem. Némi túlzással minden harmadik csatornán főzőműsor megy. Olyikon jókat derülök, hiszen a hozzávalókat nem nagyon lehet nálunk beszerezni, van, amelyiket nem is akarom. Viszont érdekelne, miért van ilyen sok főzőműsor? Talán Müller Péternek van igaza, aki szerint ezek legalább konkrét és megfogható dolgokkal foglalkoznak. Persze, nem hinném, hogy mostanában zebrahúsért megyek a csarnokba.
Vagy hagymatea! :-) Apukámat legénykorában egy különösen makacs köhögéses megfázásból végül ezzel kúrálta ki a nagynénje. Apukám szerint borzasztó ízű volt,de használt !
Számomra a fotós személye legalább annyira izgalmas, mint az általa készített fotók. Ugyanis az Amerikában, egyébiránt szegénységben élő nő dadus volt és emellett hobbiból fotózta az utcát, az utca népét, lüktetését, spontaneitását csak úgy magának több évtizeden keresztül és amennyire anyagi lehetősége engedte, otthonában a fürdőszobában berendezett eszközökkel hívta elő, amúgy senkivel nem osztotta meg a látványt. Halála előtt két évvel, 2007-ben egy fiatal történész régi épületek kutakodása közepette találta meg az általa összegyűjtött több tízezer negatívot, és végül őt tette milliomossá. A képek többségén a szegényebb réteg életét teszi láthatóvá. Vivian sok felvételen megjeleníti magát is, árnyékok, tükörképek, visszaverődések, formájában. Mai nyelven rengeteget és kreatívan szelfizett.
Egyébként az épület(rész) nem kevésbé érdekes és látványos, mint a kiállítás. Mai Manó, mint a kor egyik legismertebb fényképésze építette az 1800-as évek végén, egy szóval gyönyörűséges minden, a lépcsők, belsőterek, szobák és a nagy műterem.
Robert Capa Központ
A szecessziós séta után szerettem volna ide is visszajönni. A magyar származású fotós képeinek egy része 2013-ban költözött állandó helyre. Az egyik teremben a háborús fotók (nagyon kevés), egy másikban az elmúlt ötven év magyar fotográfusaitól válogattak képeket – nekem ezek a pillanatok és látások kevés kivétellel nem tetszettek, illetve egy Capa díjas fiatal fotós kiállítása, a témaválasztása szintén nem talált el.
Irigylésra méltó az itt olvasható színházi és egyéb program. Sajnos, mostanában nem nagyon járok színházba, részint lusta vagyok, részint meg folyton köhécselek, és mindig a legalkalmatlanabb időben és helyen. Sebaj, majd elmúlik.
Tegnap azért részt vettem egy olvasókörön, de a fenti ok miatt ezt is ott kellett hagynom. A Fejtől s lábtól című regényről beszéltünk, amit ráadásul szeretek is, de hiába, nem tesz jó benyomást, ha folyton-folyvást köhögök.
Básti Juli itt is átváltozó művész volt, nagyon széles skálán játszott két és fél órán belül, a lélek sok rétegét mutatta meg. Szerintem nem fogom elfelejteni.
A Manderley-ház asszonya filmen és könyvben is felejthetetlen, őrületes lehetett a színházi előadás.
Micsoda válogatás az örkényes darab, előadókban és szerzőkben egyaránt.
Jó kis színházi élményeid voltak! Az Alul semmit, mint filmet láttam, a Nem félünk a farkastólt pedig évekkel ezelőtt talán a Pesti Színházban, és bár akkor tetszett,de szégyenszemre már nem emlékszem,kik voltak a szereplői.
Básti Juli pedig remek színésznő,nagy átváltozó, tud nagyon szép is lenni,mint pl. a filmsorozatban,ahol Andrássy Katinkát,a vörös grófnőt játszotta,és nagyon visszataszító jelenség is, mint pár évvel ezelőtt a Játékszínben, ahol a Manderley-ház asszonyában ő volt Mrs. Danvers, a házvezetőnő, dermesztő alakítás volt.
Én okt. 22-én immár harmadszorra néztem meg az Örkényben az Anyám tyúkja 1.-et és még mindig fantasztikus. Lelkendeztem már itt a topikban róla hosszabban, most csak annyit írok megint, mindenki nézze meg (a 2.-at is, ami nekem kevésbé tetszett,de az is jó). Lényeges tudnivaló, hogy a nyáron az Örkényben székcsere volt!, jóval kényelmesebbek az új széksorok.
Megértelek, hogy nem volt türelmed végigállni azt a sort. Érdekes dolog ez, mindenki volt kamasz, én is. Jól emlékszem,hogy mi is mennyit vihogtunk pl. közlekedési eszközön,ha már kettőnél többen voltunk, de ma már engem is idegesít, pedig az eszemmel tudom,hogy ez természetes velejárója annak a kornak.
A filmhez képest modern, mai szókinccsel brutálisan, kíméletlenül ütik vágják a házasfelek (Básti Juli, Rudolf Péter) egymást. És fájt ez nekem is, közel lenni egy ember, egy házaspár mély lelkiségéhez, nyomorához, nem lehet teljesen érintetlenül, kívül maradni.
Megviselt az őrjöngő, alkoholban úszó dühödt, mindenféle kíméletességet nélkülöző gyalázkodás, amihez a vendégségbe érkező fiatal házaspár jelenléte még inkább ösztönzőleg hatott, nem kímélték sem magukat, sem egymást a csontig hatoló éles pengeváltásoktól. Básti Juli úszott a szerepben, elementáris erővel volt jelen a színpadon, még akkor is, amikor háttérben volt. A harsánysága, kiábrándító nyersessége mögött fájón les ki a kétségbeesés,csalódottság. Nagyon örülök, hogy láttam ezt a pusztító játékot, egy percig nem bántam meg.
Sok negatív jelzőt használtam, de háború volt ez a javából.
