Keresés

Részletes keresés

KarnEvil Creative Commons License 2004.07.18 0 0 787
Hogy legyen valami jó dolog is, az éjszaka (illetve már tegnap éjszaka) sikerült kilógnom egy barátom Budán tartott lagzijáról és felszaladtam a várhoz, ahol még hallottam a Colosseum utolsó két számát (kintről is egész élvezhető volt), ott nagyon korrekt Hammond hangzás volt, bár messziről nem láttam pontosan, hogy milyen Hammondot használtak... Na, most már megyek aludni, remélem végre sikerül... 
KarnEvil Creative Commons License 2004.07.18 0 0 786

Nem, sajnos nem késtem le. Az az igazság, hogy engem annyira elszomorított a tegnap este, hogy alig tudtam utána elaludni, és nem hiszem, hogy valaha is el tudom felejteni... Bár kissé ambivalens ez a dolog, mert szerintem tényleg 'incredible' a kisöreg, hogy ilyen betegen (szerintem lázasan is), öregen így tudott játszani. Le a kalappal Jimmy bácsi előtt! Igaz, a koncert elején, mikor gondok voltak a B3-al, aztán a következő számot gyakorlatilag végig hamisan nyomta végig szegény,  én is majdnem elsüllyedtem a szék alá, annyira bűntudatom volt, hogy ebben az egészben részt veszek. Aztán később kicsit bemelegedett az öreg, mert elkezdett egyre jobb dolgokat belenyúlni. (Azért csak ő Jimmy Smith...) Aki maradt a koncert végéig, az hallhatta azt is, ahogy az 'I Got My Mojo Workin' '-t énekelte, szerintem nagyon benne volt az a mojo :)

A zenekar többi tagja egyébként tetszett, bár az öreg Philnek is kellett egy kis idő, amíg bemelegedett. Szerintem Babos sírt egy kicsit az elején, amikor nem nagyon akart összeállni az a Caravan... Viszont később annál jobb lett :)  A basszeros srác pedig nyilván nem Ray Brown-on nőtt fel de azért érdekesen kiegészítette a csapatot. A dobos munkája nekem nagyon bejött, még akkor sem vesztett az értékéből, amikor - egyébként nagyon profin - George Benson stílusban kezdett énekelni.

 

Technikailag: B3: No comment. Hangosítás: Szörnyű volt. A dob rohadt hangos volt, a basszust alig lehetett hallani. A terem: Szörnyű az akusztikája. Mintha egy repülőgéphangár-méretű lóistállóban ültem volna. (Hokedlin.) Nem baj, legalább nem kell 9500 Ft-ot kiadnom a Chick Corea koncertre...

 

Mindenesetre soha nem fogom elfelejteni az öreg Jimmyt, ahogyan a koncert végén a tolószékből integetett a közönségnek. Iszonyatosan szomorú pillanat volt.

Előzmény: tehtube (779)
almost famous Creative Commons License 2004.07.18 0 0 785
Pontosan úgy történt minden ahogy tehtube koma írta... Szomorú, és botrányos egy este volt...
Előzmény: tehtube (779)
tehtube Creative Commons License 2004.07.17 0 0 784
Teltház volt. Szerintem kétezren, de nem számoltam. Balázs Fecót, Török Ádámot, Babos Gyulát, Póka Egont megismertem és jó volt Orszáczky Miki bácsival is parolázni. Saqjna most nem hozta a vidám orgonistáját, helyette dudást hozott. (duda mert fújni kell, valami pipaforma :-) Ádámmal legyintettünk. De ez infarktusközeli élmény volt. 3 nyugtatóval sem tudtam az éjjel aludni ,-( Val'szeg cikk is lesz belőle, meg vissza a zsetont. A szakszis szintén nem volt és egy begipszelt szerencsétlen félórás kínlódása nem tükrözi a sztárárú jegy ellenértékét. A lincselést csak a zsűri fegyelmezett tisztelete, részvéte akadlyozta meg szerintem.
Előzmény: Halsaman (782)
Varus Creative Commons License 2004.07.17 0 0 783
Bezzeg a Szigeten a Sugababes biztos profin lesz megszervezve! Hogy a jó k.... .
Előzmény: tehtube (780)
Halsaman Creative Commons License 2004.07.17 0 0 782
Hányan voltak?
Borzas Creative Commons License 2004.07.17 0 0 781
Hát most mondjam, hogy örülök? Hát nem örülök, még ha nem is maradtam le sok mindenről. Viszont bízom az ítéletedben. Meg egy dologban: egyszer talán Medeski,Martin&Wood, Pesten. Adná az ég.
tehtube Creative Commons License 2004.07.17 0 0 780
Szakmailag: hát ebből is látszik hogy önmagában egy bíszrí még nem elég még két 122-essel sem a boldogsághoz. Ha nincs állandóan karbantartva, használva, ilyen szánalmasan is meg tud szólalni. Harangozó Misinek sem volt sok esélye hogy rendbehozza, ámbár a politúrja szép volt, de a hang egy másik lapra tartozik. Ez nem egy digitális ketyere hogy csak bekapcsoljuk és kész. Itt nagyon sok mindennek klappolnia kell, hogy hozza azt a klasszikus feelinget ami elmaradt, de ez most huszadrendű kérdés volt. A fő, a koncertszervezők lelketlensége, hogy egyáltalán ezt a haldoklót a színpad közelébe engedték!!!! Mégegyszer, ez iszonyat volt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Előzmény: Borzas (776)
tehtube Creative Commons License 2004.07.17 0 0 779
Remélem lekésted Jimmy bácsit. Egész egyszerűen ez szörnyű volt!!!!!! Ezzel a szegény öregemberrel és rendes zenésztársaival ezt a szégyent csinálni!!!???? (ámbár a basszer nagyon kakukktojás volt) Gyalázat, gyalázat!!!!!!!! Tolószékben betolni egy gipszelt karú bácsit, aki már egy rendes hangot nem tudott lefogni az amúgy is szinte használhatatlan B3-ból. Ez nem volt előadás, ez nem volt Hammond hang!!! Ilyennek nem lett volna szabad megtörténnie. Az első sor közepén ültem, de ki kellet az első taktusok alatt menekülnön :-( Amúgy bő félóra volt a szenvedés a többieknek. Menj haza Jimmy bácsi ha még tudsz!!!!!
Előzmény: KarnEvil (775)
Borzas Creative Commons License 2004.07.16 0 0 778
igazából nem tudom, csaka lakótársam mondta hogy lesz, de nem emlékszem, mikor. a port.hu-ról nem sikerült megfejteni.
Varus Creative Commons License 2004.07.16 0 0 777
Hú, de jó hogy mondtad, nálunk van Mezzo. Mikor kezdődik a zenecsatornán a koncertje?
Előzmény: Borzas (776)
Borzas Creative Commons License 2004.07.16 0 0 776
részemről kihagyom. ennyi zsetont nem tudok rászánni. holnap lesz koncertje a Mezzo-n, majd azt megnézem. szomorú vagyok, nagyon.
KarnEvil Creative Commons License 2004.07.16 0 0 775

NNa. Mivan itt? Már mindenki a kocsmában van?

Én mindjárt indulok Miskolcról. Jimmy bácsi el ne kezdje nélkülem :)))

KarnEvil Creative Commons License 2004.07.14 0 0 774

Shaddam: Nem tudok ilyet, sajnos.

 

Én is mennék a Jimmy Smith-re, bár már nem tudok jegyet rendelni, azt mondták, a helyszínen is lesz mindenképpen. A Colosseumot pedig csak most tudtam meg, hogy lesz. Miskolcon ezeket nem reklámozzák, bezzeg Liza Minellit igen...

 

tehtube Creative Commons License 2004.07.14 0 0 773
http://www.moogyboy.com/music/hammond/sightings.html -- softmachine
Előzmény: shaddam (747)
tehtube Creative Commons License 2004.07.13 0 0 772
A júl 18-i nem drága ha igazából négy klasszikust kapunk érte, és a negyedik zenetörténelmi esemény lesz. Novemberben dióA100 volt HK-val. Remélem most igazi lacikával jönnek.
Előzmény: Halsaman (771)
Halsaman Creative Commons License 2004.07.13 0 0 771
Jelzem, a Colosseum buli is csak 250 forinttal olcsóbb...
Előzmény: Varus (770)
Varus Creative Commons License 2004.07.13 0 0 770
A teremburáját....!!! Jól megkérték az árát... Na, asszem ezt is kihagyom..
LaurensHammond Creative Commons License 2004.07.13 0 0 769
Ma jott meg a jegyem a Jimmy Smith koncertre...nyeltem egyet 8750 huf! Nincs mese erre menni kell!!! Kozeleg a nagy nap,es ra masnapra meg egy igazi eredeti oromzeneles a Varban Colosseum!!! Ott egy Hammond A 100 maszirozza majd a hallojaratainkat:-)) Lizta Minelli nem izgat hogy elmaradt, ez mar jobban izgatna:-) Csovet a hangszerekbe!!! HHHAAAMMMOOONNNDDD A M M O N D
shaddam Creative Commons License 2004.07.13 0 0 768
Most komolyan érdeklődöl? Mert akkor visszakérdezek: nem tudsz egy vintage Orange OR120 erőlködőt hozzá való négyhangszórós ládával? De ez már erősen offtopik. (Egyébként nem, még soha nem láttam Vox orgonát. Majd utánakérdezek, mennyire fordulnak elő ezek a cuccok itt Mo-on.)
Előzmény: KarnEvil (767)
KarnEvil Creative Commons License 2004.07.13 0 0 767

Shaddam,

 

Ha már itt tartunk, nem tudsz egy használható állapotú VOX Continental-t, esetleg Jaguar-t véletlenül?

 

 

Előzmény: shaddam (763)
tehtube Creative Commons License 2004.07.13 0 0 766
A Collegium Musicumban X77-es van. Marián Varga nagyon nagyot alakított vele. Kár hogy a Duna másik oldalán nem nőtt ki ilyen Emersonos kvalitású művész. Mindenféle torzítót, ring modulátort, wah effektet felhasznált. Mindezek ellenére az X77 a hozzáadott effektek nélkül éles visítós hangú. Majdnem klasszikus. Nincs mit tenni, olyan mint a tranyós gitáralap, nem szalonképes.
Előzmény: shaddam (765)
shaddam Creative Commons License 2004.07.13 0 0 765
Marian Vargának a Collegium Musicumban nagyon eredeti a Hammond-hangzása (össze-vissza b*szkurálja a hangot, gyak. úgy használja az orgonát, mintha egy Moog lenne), és tényleg, talán a Live az a lemez, ahol ez legjobban kitűnik.
Előzmény: Törölt nick (756)
shaddam Creative Commons License 2004.07.13 0 0 764
Maradjunk annyiban: baromi jó az egész album. ;o)
Előzmény: Varus (754)
shaddam Creative Commons License 2004.07.13 0 0 763
"Végigolvastam az utóbbi pár hozzászólást és ilyedten tapasztaltam, hogy itt néhányan összehasonlítják a Hammond orgonákat a Vox-al és a Farfisa-val... Nagy hiba. Kb olyan, mint egy akusztikus zongorát egy Rhodes-hoz hasonlítani. Végülis mindkettő zongora..." Na, ez a lényeg. Ezért felesleges leócskavillanyorgonázni a Farfisát.
Előzmény: KarnEvil (760)
LaurensHammond Creative Commons License 2004.07.13 0 0 762
Miert Neked nincs meg?:-) Most adtam oda egy hete kb!!:-) Varus, nagyon kepben van!:-)Csak nem Te vagy Baja-rol?:-)
Előzmény: tehtube (761)
tehtube Creative Commons License 2004.07.12 0 0 761
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁlllllllllllllllllllaaaaaaaaaaaaaaaaaaaattttttttttttttttttt!!!!!!!!!!!!!!!!! Hát......nem semmi. A B Movie Heroes megvan. Minden egyben ott van. Megvan neked a többi?
Előzmény: LaurensHammond (758)
KarnEvil Creative Commons License 2004.07.12 0 0 760

Hello mindenki!

 

Végigolvastam az utóbbi pár hozzászólást és ilyedten tapasztaltam, hogy itt néhányan összehasonlítják a Hammond orgonákat a Vox-al és a Farfisa-val...

Nagy hiba. Kb olyan, mint egy akusztikus zongorát egy Rhodes-hoz hasonlítani. Végülis mindkettő zongora... Én személy szerint mindegyik fent említett hangszert nagyon tisztelem, mindegyik nagyszerű a maga módján. Igen, a Vox egy szúrósan tranyós hangú orgona, de ha annak idején (65-ben) Ray Manzareknek lett volna pénze egy Hammondra, akkor mi most szegényebbek lennénk valamivel...

Vagy ha Hammondnak sikerül tökéletesen utánoznia az orgonájával a templomi orgona hangját, ahogy tervezte...

 

Más. Megnéztem a Leon-videót, tényleg sok 'nagy öreget' maga mögé utasít a fickó, iszonyatosan profi (Leon a profi...). Főleg a lábtechnikáját csodálom, de lehet, hogy csak azért, mert eredetileg zongorista vagyok, így ez a fajta 'lábmunka' tőlem nagyon távol áll. Meg a bal keze is nagyon jó, nagyon szépen kidolgozottak azok a tört glissandók...  De az a B3 nem egy 'jó öreg' (valaki ezt írta), hanem az új, digitális cucc. Tényleg jó utánzat, ugye? Össze sem lehet hasonlítani a hangját az XB-1-el, vagy az XK-2-vel. A triggerelése is fokozatos, úgy, mint az eredetié. Kíváncsi vagyok, hogy 15-20 év múlva milyen klónokat fognak gyártani...

 

 

Varus Creative Commons License 2004.07.12 0 0 759
Abban a csudajó kecskeméti lemezboltban a múltkor nem is egy Hammond - ot láttam, hanem kettőt....
Előzmény: LaurensHammond (755)
LaurensHammond Creative Commons License 2004.07.12 0 0 758
No a Grand Funk Phoenix-en valoban nagyon ordas a Hammond....mar a nyitoszamban ahogy berobban, es ahogyan rofognek rajta...huuuuu nagyon jo...azt hiszem flight of the phoenix a cime...Mindenkinek ajanlom meghallgatni!!! Sam Paglia-t ismeri e valaki....most a Hammond-ban Ő a csaszar szerintem... Olasz, es idaig 3 lemeze van.....a legjobb C3 hang.....libaboros leszek ha meghallom!!! Erosen ajanlott...csak izelitonek nezzetek meg a weboldalan a kepeket...mindent elerul a faszirol:-) www.sampaglia.it
Előzmény: Törölt nick (756)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!