Eszembe jutott, hogy elférne ezen a fórumon pár Hammond-játéktechnikával kapcsolatos dolog is, hogy ne csak a hangzásról, műszaki dolgokról legyen szó.
Pagliát volt szerencsém látni májusban. Trióban nyomta egy dobossal és egy szaxissal. Lett volna dolgom, de egy időre ott hagytam csapot-papot, mert nagyon szólt a banda. Nem hittem a fülemnek, mintha Alexis Korner valamelyik bandáját hallottam volna a hatvanas évek második feléből.
Semmi köze nem volt a későbbi nyávogásokhoz és vernyogásokhoz.
Rohantam megvenni a CD-jét és 2 kislemezét.
A CD-n is jó, de más stílust nyom, mint a koncerten. Élőben lényegesen jobb volt. Úgy szóltak, mint egy rock banda. Épp a Colosseum jutott eszembe, csak mintha a billentyűnél Keith Emerson, vagy esetleg maga Isten ült volna. Utálok túlozni higgyétek el. Ugyanazt a megrendülést éreztem, mint a szombati koncerten.
Sovány vigasz.....Nem nagyon volt olyan koncert eddig hogy egy Hammond igazán jól szólt volna. Volt tavaly Rhoda Scott, ott a feszültségingadozás miatt bolondultak meg a lezlik. AZ Emerson, Deep Purple koncertek is hasonló, nagy kihangosítású bulik, szóval villanyzene. Finom, klubszerű hangzás, igazi sounddal... Nincs nálunk Sam Paglia, Joey DeFrancesco, Tony Monaco (húúúúú ez mind olasz!!!!) :-9
:-))) No, azért fontold meg, hogy mégis sajnáljad, mert a nagy napot kifogó Colosseumot aligha múlhatta felül az egyébként nagyszerű és általam is sokra tartott Ghymes. Éppen ezért bosszantanak a technikai és szervezői bakik. Kicsit olyan érzésem volt, mintha elém rakták volna életem legfinomabb húslevesét, de kínai pálcikákkal és kihűlve.
Hát emberek...
Pénteken még sajnálkoztam, hogy momentán nem engedhetem meg magamnak egyik bulit sem (helyette elmentem a (off) Misztrál fesztiválra, ahol is életem legkirályabb Ghymes koncertjét láttam), de most már inkább örülök.
A Hammondosokat kicsit csapta a sors a hétvégén, reméljük, hogy lesz olyan koncert még, ahol minden klappol és valamivel olcsóbb áron valamivel kevesebb átverésben lesz részünk. Részvétem minden érintettnek!
Nincs vita köztünk Tehtube :-)), a kis átverés is átverés, szerintem te sem gondolod ezt másképp.
A rendezők pl. minden aggály nélkül arra kényszerítették a nézők korábban érkező részét, hogy a tűző napon álldogáljon a bejárat előtt csak azért, mert nem egyeztettek időben a Széchenyi Könytár biztonsági ermbereivel és attól tartottak, hogy a könyvtár néhány látogatója belóghat a koncertre.
A tömeg egy része egyébként azért jött korábban és álldogált közel egy órát a napon, mert szeretett volna színpadközeli ülőhelyet kapni, amit persze feldughatott magának az ismert okok miatt.
Félreértés ne essék, nem azokat hibáztatom, akik a színpad előteréből nézték a koncertet, ezt a helyzetet is(mármint, hogy kicseszhettek a többivel) egyértelmű szervezői hiba következményének tartom, s mivel fizettem a jegyért, átverésnek.
Azért kérdeztelek benneteket, mert meg szerettem volna érteni, hogy a tömeg egy része miért a színpad közvetlen közelében hallgatta a koncertet( a többség ráadásul az 5 m-es sugarú körön belül), annak ellenére, hogy a magam helyszíni tapasztalata szerint ez gyengébb élvezeti értékű volt, mint távolabbról hallgatni( te is inkább távolabbról hallgattad, ami megerősít engem vélekedésemben).
Belátom, hogy a klubhangzás jobb, és azt is belátom(bár fel nem foghatom miért), hogy klubcucc volt a helyszínen, sőt irigylem azokat, aki 30-50-ed magukkal hallhatták John Coltrane-t valamelyik new yorki kocsmában, de szerintem itt az Oroszlános Udvarban nem erről volt szó.
Így továbbra sem értem igazán, mit kerestek az emberek a színpad közvetlen közelében ezen a koncerten.
Bocs', de nem! A szombati műsor lényegesen más volt a péntekinél. Ott csak apróbb "szépséghibák" léptek fel. Rosszul szóló VK8, elmaradt Klimaksz b.b. és közepes hangminőség. de az udvar igencsak visszhangos vala. A pénteki viszont gyalázat volt. A szombati azért megérte úgy-ahogy a pénzét. Én inkább hátulról hallgattam arányosabb hangzást, de villanyosabb felhanggal. A legtöbb "szuperkoncert" sajna ilyen, ezért inkább a klubbuliknak vagyok híve.
Vegre egy cikk a koncertrol!!!!!
Ime Nepszabadsag:
Újabb koncertbotrány
Beteg művész, használhatatlan orgona
Népszabadság • J. B. Sz. • 2004. július 19.
A kétezres közönség többsége feldúlva távozott péntek este Jimmy Smith budapesti koncertjéről, és a különböző internetes fórumok szerint sokan azóta sem tudták kiheverni az akkor átélteket. A 79 éves világhírű és - mint utóbb kiderült, nagybeteg - orgonista tolószékben, befáslizott kézzel csaknem másfél órás késéssel tudott megjelenni a Millenáris Park színpadán. Ráadásul a koncertre bérelt Hammond-orgona először meg sem szólalt, a beígért szaxofonos el sem jött, és az egybegyűltek a mintegy 9000 forintos belépőjegyért mindössze 48 percnyi rosszul hangosított zenét kaptak.
Ha ez a botrány nem is mérhető a Lisa Minnelli-fiaskóhoz, felért egy élve temetéssel - nyilatkozta lapunknak Smith egyik rajongója. Mint hozzátette, minden idők egyik leghíresebb dzsesszorgonistájából csináltak pojácát péntek este a szervezők, és emberi méltóságában alázták meg. Ilyen állapotban ugyanis nem lett volna szabad színpadra engedni.
A koncertet szervező Private Music képviselője a koncert előtt közölte az egybegyűltekkel, hogy Jimmy Smith nagyon beteg, és szállodai szobájában orvosai mindent megtesznek azért, hogy ezen az estén a magyar rajongók is láthassák az élő legendát, és hallhassák művészetét. Aztán a jókora késéssel megjelent orgonista látványa mindenkit megdöbbentett. Az pedig, ahogy Jimmy Smith tolókocsiban, befáslizott kézzel ott ült és öt percig várta, hogy a kétségbeesett technikusok a vélhetően rossz karban lévő Hammond B3-as orgonába életet leheljenek, már előre vetítette a botrányt.
A Private Music munkatársait lapzártánkig nem sikerült elérni, így többek között azt sem tudtuk kideríteni, hogy a nagybeteg művész ragaszkodott-e ahhoz, hogy péntek este színpadra lépjen vagy ők, és hogy szándékoznak-e legalább részben kártalanítani az egybegyűlteket.
Szia Tehtube! :-)) Köszi, hogy foglalkoztál kérdésemmel. Ezek szerint nem volt olyan pont a néző számára ezen a koncerten, ahol minden hangszert egyszerre és jó minőségben hallhatott volna. Vagy közel mentél(de nem 6-7 méternél közelebb!, ha jól értelek) és lemondtál a hangszerek egy részéről, vagy távolabb, ahol viszont a hangzás minősége volt gyengébb. Érdekes dilemma: -alternatíva 1- hallgassam a zenekart részeiben jó minőségben, vagy - alternatíva 2 - az egészet rosszabb minőségben.
Ami engem illet -8 ezer Forintért- szívesen hallgattam volna ezt a nagyszerű bandát egészében és jó minőségben, lehetőleg az ülőhelyemről. Az se lett volna baj, ha nem csak az 1. alternatívát választók hátát láthattam volna, csak azért, mert a 2. lehetőséget választottam.
Épp az imént mondták az RTLklub híradójában, hogy a szervezőkhöz nem érkezett reklamáció a Jimmy Smith koncerttel kapcsolatban.
Attól tartok a Colosseum koncert szervezőihez sem, pedig úgy érzem, bár a JS koncerten nem voltam ott, hogy mindkettőn átverték a nézőt.
Elősnek siettem be a kereskedésbe amikor megjött a VK8, mert köztudott hogy az emelkedő szám emelkedő kielégítettséget okoz. Azóta kipróbáltam 5-6 szor még, legalább egy-egy órát nyúzva, hátha. De nem, egyre rosszabb lett a véleményem. Pár dologban tényleg tettek hozzá, ami jó lett volna a VK7-ben is és nagyon sok dologban rontottak rajta. Ha meghúzzuk a mérleget - hátralépés.
Eddig egyetlen jó scannerszimulációt hallottam, a Native Instruments B4 programjáét. Sőt, ott van a háttérben a változó berregés és sípolás is. csak ne lenne olyan halovány a basszusa és a kapcsolók úgy működnének ahogy kellene.
Élnék majd az invitációval, köszi, de hogy mikor???? passszzz.
Kösz az ötletet. Jó, hogy a VK-7-et említetted, mert érdekes módon az a hangszer nekem sokkal szimpatikusabb (hang, kezelés), mint a 8. Ha bármikor Miskolcon jársz, szívesen megmutatom a Korgot. Én nagyon jó orgonának tartom, de azért nem téveszteném össze egy eredeti tonewheel Hammonddal :)
A Kolosszeumon kb 6-7 métert kellett hátramenni az arányos hangképhez. Megint malőr: ekkora szabadtéri színpadhoz aok a pici gitáralapok, meg a kontroll. Ez így klubcucc volt. Viszont ha nem is minden volt a korláttól hallható, de ami szólt az nem volt szétszínezve mint hátul. Sajnos egy élő alapon történő klubbulihoz képest egy nagy bulit hallgatva mindenhol olyan villanyhangzás benyomása van az embernek. Ciccegő magas, durva dob, sziszegő gitár, billentyű és csattogó basszus, érdes ének. Ide kellet volna 2 lezli, 4 stack Marshall, de legalább egy dupla, talán a basszus elég volt. Talán.
Lezli kimikrofonozás: A "fekete" lezliknek körbe nagy lyuka van. Mint köztudott, a nagy lyuk túl tág, nem elég élvezetes. Ha a lyuk elé tartunk egy mikit, nem túl közel és direktbe, tegyünk a túlsó nyílás elé valamit, hogy visszaverje a hangot, ne pulzáljon annyira. Én a gitártokokat szoktam szabadtéren. A basszus vagy mélyrotor elé úgyszintén. Ha egymiksis a jel, akkor az Allsoundnál eccerű a hejzet mert a két rotor közel van egymáshoz, a kettő közé kell a miksit helyezni. Tehát nálad is elölre, kb 10cm-re a cucctól, hogy hallja mindkettőt.
A CX3-nak jobb a billentyűzete mint a VK-knak, de a legjobb torzítók, ring modulátor a VK7-ben van. Kíváncsi lennék a CX szkennerutánzatára. Ez minden klón legsebezhetőbb oldala. Ettől nem sikít pont úgy mint a Tarkusban egy cétízbé ott legfölül.
Köszi a linket, azonnal írtam a mél ász-nak: No more concerts!!!!!!
He go on pension, relax between his family, friends.
Best regards:
Zsolt Szabo - Hungary, Budapest
Csak még egy szó a JS koncertről: Nézzétek meg szegény öreg schedule-ját, mennyire kikészíthetik az ügynökei... (http://www.jimmysmith.net/Performances)
Nallaci, esetleg tudnál küldeni nekem egy jó fotót a koncertről emlékbe? Sajnos én a nagy sietségben kint hagytam a gépem a kocsiban :) Előre is köszi. Itt a címem: nvarga@axelero.hu
Miután a 122-es Leslie-met odaadtam ingyen és bérmentve (csak azt kötöttem ki, hogy biztosítást kössenek rá) utólag visszagondolva odaadtam volna a B3-at is. Nekem is annyi idős a bíszrím, mint Csekéé, viszont az enyém be van játszva, ritka az a nap, mikor nincs bekapcsolva. A basszeros panaszkodott a két Leslie eltérő hangmagassága miatt, az viszont nem a mi hibánk ( Cseke Lacié és az enyém), az én felső rotorom a legalsó éxíjtácsára volt kötve, a Csekéé a középsőre. Ez a Doppler effektusnál annyit jelent, hogy kb. 1/2 hang különbség van a két Leslie hangmagassága között. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a gitáros az én Leslie-met hallotta, a basszeros pedig a másikat. A basszeros panaszkodott is, hogy állandóan transzponálnia kellett. Egyébként teljesen saját véleményem szerint a basszeros ász volt, csak nem ebben a régies és újabb (ACID) JAZZBEN! A pasi Victor Wooten stílusában játszott, tappingelt, slappelt, basszgitárhoz mérve nagyon jó volt, ehhez a stítlushoz képest nem volt jó, teljesen mást játszott. Még egyszer: nagy választási lehetőség nem volt, legjobb tudomásom szerint B3-ból összesen 3 db van Magyarországon, ebből Csekéé az egyik, enyém a másik, a harmadik pedig lakásdísz Miskolcon. Megfelelt volna egy jó A-100, VAGY C3 is (azom is van) belülről mindegyik egyforma!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Az egyik pretty, a másik good looking, a harmadik pedig a sznoboké. Még egyszer: belülről TELJESEN EGYFORMA. De Rhoda Scott pld. XB-3-on játszik. Meg néha B-3000-en. XB 3-am nincs, B-3000-rem van.
A dolog lényege, hogy a hangszeren rendszeresen játsszanak!!!
A másik: Hammondhoz igazi Leslie kell! Ez bebizonyosodott a Spencer Davis és a Colosseum alatt is! Műanyagból nem lehet igazi koloniál bútort csinálni!
A Colosseum kolosszalis volt, es meg annal is nagyobb....azt , hogy a tavalyi bulit is ubereltek....en sem hittem volna!!!Nem lehet leirni..... Hiseman felesege egy az egybe hozta Dick-et.....nagyon jo volt!
Volt olyan pillanat amikor orgonalt pl Greenslade, nyomta a szolot, es egymasra nezett vigyorogva a basszista es a szologitaros:-)
Igazi oromzeneles volt...mindenki ver profi volt a csapatbol!!!!
Szegeny Jimmy Smith-t sajnalom csak.......Ő nem tehet rola....
Azert orommel hallottam ma Nagy Laci cimboramtol, hogy a fotokon amiket keszitett, es amelyen jol latszodik az arca, jobb pilanatoknal csillogott a szeme a Hammond mogul!
Ez az igazi zenesz.....meg ilyen fajdalmas pillanatokban is...!
Ma meg is hallgattam a Back at the chicken shack c. lemezet 1960-bol!
Zsenialis...Ő a Mester!!!
Kösz a választ! Ezek szerint csak azon a ponton volt furcsán tompa az egész, ahol megálltam. Legközelebb kipróbálom(ha mód lesz rá) több ponton is.
Mindenesetre ott, ahol álltam, egyetlen hangszert hallottam, az összes többi vagy sehogy, vagy csak tompán hallatszott. Visszaülve a helyemre újra hallottam mindet jó minőségben. :-)
elől nem a központilag vonalból kierősített hangot hallottad, hanem mindenkinek a saját erősítője szólt, tehát olyan volt, mintha klubban hallgattad volna. Nem a kinézet volt a fontos (legalábbis nekünk), hanem az igazi clubsound. Nem mindegy, hogy valamit a nagy dög hangfalakra kirakva hallgatsz, vagy a saját gitáralapját, Leslie-simulátorát:( hallod szólni. Ott sokkal élőbb volt a zene, mint hátrébb! (onnan is próbáltuk hallgatni).
A fő ok mindenkinél ez volt, senki nem a megasztár döntőjét akarta nézni!:)
tényleg, adhatnál pár tanácsot az Allsound mikrofonozásával kapcsolatban. Végül megvettem Tambitól azt, amelyikről beszéltünk telefonon :)
A VK-8 tényleg nem egy B3, viszont a torzítása nagyon el van találva. Az én új CX-3-am torzítása nem annyira dögös, szerintem, bár a hangja (meg a billentése is) inkább idézi (persze csak idézi) a B3-at.
Sziasztok, új vagyok az Index fórumán, más fórumokon kevésbé, üdvözöllek benneteket!
Mindjárt kissé off leszek, bár a Hammondot szeretem, sajna csak hallgatni, játszani nem tudok rajta, se más billentyűn.
Kérdeznék valamit! Kb. az 5. sorban ültem a Colosseum koncerten(tényleg csúcs volt), és mikor előre mentem a színpadhoz(mert mentek a többiek és semmit se láttam tőlük), érezhetően kevesebbet hallottam a zenéből, laikusként, gondolom azért, mert a cucc nem oda volt belőve.
A kérdésem az lenne, hogyha keveset hallottak a zenéből(gondolom ők se voltak ezzel másképp), mi a fenét kerestek akkor ott, és miért nem tágítottak onnan a koncert végéig? Ennyivel többet nyújt a puszta látvány? Ez a Barbara elég csinos, bár már koros kissé, a fiúk meg rondák, különösen Chris papa, szóval nem értem a dolgot. Előre is kösz a világos választ!
Nagyon igaz. Csekét nagyon korrekt embernek ismerem és szerintem maximálisan tiszteli a zenészeket - hangszereket, csak sajnos ő inkább gyűjtőként tekint a Hammondokra, nem olyan gyakorlatiasan, ahogy egy zenész, aki rendszeresen játszik is a hangszerén...
Ugyanez az erzes volt bennem is mint KarnEvil sorstars hozzaszolasaban!
Szomoru vagyok meg most is, es ez gyalazas volt, de ugyanakkor orulok, hogy lathattam a Mestert, csakhat nem igy szerettem volna.....
Valoban az Incredible jelzo rafer a Jimmy bacsira, de aki beteg annak meg ulni is nehez, nemhogy jatszani egy hangszeren, ami raadasul meg necces is volt!!!
B3.......? Az volt, de nem azt a hangot hallottuk, hol volt az igazi eroteljes koppanas ami annyira Jimmy-s....?Nem mondom ,hogy gyalazatosan szolt a Hammond, e nem igy kellett volna.
Harangozo Misi technikus mindent megtett, hogy meg a lefustolt maszek ekszijjat is potoljak egy kezi belokessel hogy a B3 beinduljon, aztan hamisan szoljon...Igy is en azt mondom, ha pl Tehtube cimboramtol, vagy akar tollem kertek volna el a Hammond-ot, nem hogy nem lett volna vele ilyen gond, de ugy is szolt volna ahogy annak meg kell szolalnia....felreertes ne essek nem fenyezesbol mondom!
Miert attetes gumiszijjal oldottak meg a sebesseget az amcsi B3-nak.....en a kis B3-nak amim van rendesen megvettem hozza az invertert, es a 110voltos atalakitotrafot, hog yilyen nehogy eloforduljon....es bejott a koncerten....aki nem hasznalja, csak disznek a Hammond-jat az ne csodalkozzon, hogy nem ugy indul egybol mint 1974-ben pl.......
Azt mondta a volt tulajdonosa a B3-nak, hogy nem kapcsolta be mert hogy ne kopjon......mirol beszelunk?Ezeket a hngszereket jaratni is kell.......Annal biztosabb, es jobb majdhogynem!Szoval a Magyar szervezes ismet megmutatkozott.....Liza Minelli utoerzes.....
Ingyen odadtam volna Jimmy bacsinak...szegenynek a Hammond-om!
Kar volt Neki 2 Leslie is!
Egy fantasztikus orgonista, akit az orvosok raknak ra a orgona pad-ra,...........belekepzeltem magamat a helyebe.......a kulvilagrol alig tudott szegeny!
Valoban voltak tipikus megvillanasok meg egy kezzel is a feletol, Mojo,Cat-ben, de halvanyan, es szerintem szandekosan is visszavette a hangeropedalt...valahogyan szegyelte Ő is ezt......lehet az B3-at is, es lehet az aznap estet is....
Mindenesetre a Cseke Laci orgonajatol sokkal tobbet vartunk hangban is, es motorbiztonsagilag is......haaaattttt No comment valoban!:-)
Valoban szomoru pillanat volt ,ahogyan a Mester is csalodottan tavozott a szimpadrol a toloszekbol integetve......
Kar volt igy elbucsuzni Tolle!
Egy "meg" élo legendat lathattunk, lehet ez is csoda volt!??
Hallgatni kell a regi lemezeit, es csodalni ahogyan az otvenes, hatvanas evekben jatszott!!!!
Nos akkor a váriról bővebbet.......1. Orszáczky Miki bácsiéktól NAGYON hiányzott az orgonista srác. A gyenge-közepes szaxis gyerek nem pótol(hat)ta.
2. Spencer Davis. Old Boys a javából. Hutchinson öreg basszer tényleg világszám, amit művelt, a veterán Miller Anderson zseniálisan énekelt és egész jól gitározott. (Jon Lord projectek) De, Eddie Hardin meglepően jó fizikai kondícióban, meglepően rosszkedvűen, ami érthető. Volt egy VK8. Szendvicsnek nevezték. Valójában nem rossz, de érteni kell hozzá, mert nem egy-az-egyben bíszrí. Mögötte a kis egyrotoros Allsound leslie. Ilyen nagy szabadtéri megmozdulásra nagyon kicsi. Az próba, klubcucc! Ráadásul rosszul volt az is beállítva és csak egy miksivel ment a jel. szegény Eddie szenvedett ! :-( Az a gyenge torz kása egyértelműen beállítási elégtelenség volt, de ekkora bulira lehetett volna komolyabbal is előhozakodni. Eddi szintén nagy legendás orgonista a Pete York dobossal maradandó lemezeket alkottak. Otthon egy 56-os szíszríje van hándredfortifájvval.
3. A Colosseum novemberben fenomenális volt, felülmúlhatatlan, életem egyik legjobb koncertje. Szegény Dick bácsit viszont (nagyon helyesen) nem engedték németroszágból ide ezért megint Barbara fújt.... És a mostani koncerttel überelték a novemberit!!!!! Mindenki szélsőségesen szuper volt!!!! Greenslade sajnos most is csak a Hughes And Kettner Rotosphere lezlieffektet használta az A100-ra ezért az orgi hangja síma, kicsit édeskés volt érdesség nélkül. A keverősök, mint mindig előszerettettel teszik indokolatlanul a háttérbe. AZért jól szólt. Dave biztonsági, finom játékot vállalt, semmi szélsőségesség. Rendben volt, helyén volt semmi több. De a többiek.... a két gitáros, Hiseman.... vadállatok. Huszonéveseknek nincs ilyen lendületük. Barbara is sokkal felszabadultabban játszott, nagyon jól. A szervező nyilatkozta a Fix rádióban hogy ez lesz az utolsó fellépésük, mert Dick nélkül nem akarják. Rákérdeztem Clarketól, Hiseman-tól.... szó sincs róla!!!!!!!
SZóval ezen a nagy hétvégén is elmaradt az igazi B3 sound :-( Laurens! Már csak nálunk marad? :-)