A gyermek miatt most nem hiszem, nem szeretnénk egyedül hagyni. Snorizunk vele sokat és fak-ra is megyünk, de szerintem csak snorisra/hajósra/vízire. Majd keresünk helyieket, Hurghadában is olcsóbbak voltak tavaly, mint az utazási iroda.
Igen, első lépcsőben csak azt a tanfolyamot tudod elvégezni. Most pedig kezdhetjük gyűjteni a merüléseket, hogy a kövi fokozatra léphessünk. Csak egyszer kell elcsábulni, és ahhoz is elég egyszer látni a vöröst:-) Csak biztatni tudlak!!!
Elnézést az "igénytelen" gépelésért, de új klaviatúrám van ahol jobban kell csapkodni a billentyűket, mert különben olyan lesz a szövegem, mint az előző beírásom...
Én nem hallottam ilyen fakultatív programról, de mikor a Tiran szgk-hez mentem hajókirándulni mondta a kapitány, h. delfinek szokták kisérni a hajót. nagyon vártam, de sajnos nem jöttem. Viszont ugyanezen a napon a szálloda (Savoy) strandját volt delfin és ott úszkált a vendégek között. Na ez volt az aznapi pechem! A másik meg az, hogy rögtön az első napon ellopták a bazi vastag (7 napra kalibrált) könyvemet, mivel egyedül nyaraltam. De ezek sajnos a magyar vendégek voltak akik lejöttek a reggeli "eligazításra".
Idén Mallorcára szerettem volna menni de Alcudiaban nem találok szabad szállást. Nem jönne valaki (hölgy) idén szeptember elején Sharm-ba aki bírja a klimát is?
Akkor ti most főleg búvárkodással fogjátok tölteni az időtöket? :o) Vagy azért lesz egy-két fak. progi is? Azt a tanfolyamot végeztétek el, amivel 18 m-ig lehet merülni? Én is barátkozom a gondolattal.... :o)
Igen, én is csak félpanzión voltam. Reggeli - vacsora. Napközben strandolás, max. vettem valami kis nasit, vagy vittem le kekszet. Abban a melegben úgyis csak inni lesz kedvetek!
Bár de. 10 lenne!!! Én úgy tudom, utazási irodától is függ. Nekem tegnap a Best azt mondta tel-on, hogy 13.00-kor indul és 17.35-kor érkezik a Malév charter, amivel ők szállítanak.
Az uszony szerintem nem árt, kényelmesebb vele snorizni. A gyermeknek vmi vízi szandált/papucsot is próbálj meg beszerezni. Remélem, lesz korall a kis vízben is, és nagyon élesek tudnak lenni. Mi tavaly a szállodában vettünk, nem tudom, itt lesz-e.
Biztos, hogy egy életre szóló élmény lesz. Nekünk is az volt tavaly, ezért megyünk megint, és még fogunk is, és ezért végeztünk búvár tanfolyamot, mert egyszerűen nem lehet betelni a vízi (főle Vörös tengeri) látvánnyal!!!
Nekünk a felszállás 10 órára van írva, de azt mondták az irodában, hogy előző napokban telefonáljunk, mert majdnem biztos, hogy változni fog.
Delfinnel úszós progi engem is (ill. minket is) felizgatott, bár a lányomnak még nem mondtam, nehogy beleélje magát, azt mégsem találjuk meg. Egy biztos, egy életre szóló élmény lehetne neki, csak azért is, mert imádja a delfineket :o))))
Szemüveget és pipát már beszereztünk (divexben), de békatalpat nem vettem. Az kell vagy csak jó, ha van? Mert akkor még hétvégén beszerzem. :o))) Kimondhatatlanul várom már a sznorizást!!!!! El sem tudom képzelni azokat az élményeket, amiket itt már többen leírtak.
Jól emléxem, hogy Ti is 29-én indultok? Én úgy tudom, hogy 13 00 kor indul a gép. Nektek mit modtak? Láttam valahol delfinnel úszás fak progit, csak már nem tudom hol. Mondjuk elég zúzós volt az ár.
Azért nincs olyan sok szálloda aminek ilyen a partja... ott a környéken van pár, de ennyi. Aki itthon csomagot akar venni (repjegy+hotel) az pedig ezen a részen csak a Dreamst tudja választani.
Tudok jó pár embert aki ott volt, és dícséri. Te nem. Ez van. Attól még fognak oda menni mások, és hidd el jól fogják magukat érezni. A Váci utcán is raboltak már ki embereket, és jéééé, még mindig van aki ott sétálgat.
De szerintem ezen nem érdemes vitatkozni, Neked eleve más az elképzelésed egy nyaralásról mint sok mindenki másnak. Képzeld el milyen unalmas lenne ha mindenkinek ugyanaz lenne az elképzelése...
a liveaboardot sajna még nem próbáltam, de tény, hogy dahab a maga egyszerűségével jobban bejött, bár már az is a különben nem követendő sharmi útra lépett és lassan az is egy hurghada, sharm féle, kövér oroszok és kispénzű magyarok telephelyévé válik, elveszítve a régi báját.
hajóról sokat láttam, főleg a partokat. a dreams partja szép, de ilyen van máshol is.
a lényeg azon volt, hogy egy normális fogyasztói tsd-ban egy ilyen szállodát messze elkerülnek a túristák, főleg ha 100 másik közül lehet választani.
Maryanna, JÓ UTAT!!!!!!! Biztosan szuper, felejthetetlen lesz!!
Vízum: észre fogod venni. Kijössz a gépből, és még mielőtt átmennél az útlevélvizsgálaton meg kell venned a vízumot. Ha nem látod meg rögtön a megfelelő pultot, kérdezz meg egy reptéri alkalmazottat. Ne izgulj!
A felszerelés bérlés kerül általában pár dollárba, gondolom a szálloda így értette.
Vigyetek magatokkal szemüveget-pipát-békatalpat vagy vegyetek kint, és ki se fogtok szállni a vízből... :)
Nem tudom a Hostmarknak milyen a partja, valaki szóljon hozzá aki látta... Ha esetleg olyan mint a Grand Azure-nak, hogy elég homokos és nagyon messze be kell sétálni a korallokig, akkor inkább menjetek olyan szállodába ahol a parthoz közelebb van a korallpad...
beeeee: Szuper jók a képeitek!!! Egy kérdésem lenne: sznorizni úgy is lehet, hogy a szálloda partján fogom magam, aztán bemegyek a vízbe vagy csak befiztetve valahová? Csak azért ez a hülye kérdés, mert a katalógusban fel vannak sorolva, hogy mik tartoznak a szolgáltatások közé és mik azok, amikért fizetni kell, a sznorizás is a fizetős sportok közé van sorolva. Viszont nem szeretnék minden nap elmenni hajókával valahová. Természetesen egy pár fak. progira elmegyünk, de többnyire a sznori mellett döntenénk, méghozzá jó lenne ott helyben. És a katalógusban direkt úgy választott a párom, hogy a vizisportok és a búvárkodás kedvelőinek (Hostmarkba megyünk)
Nagyon szuper képeket csináltatok, gratulálok. Valóban gyönyörű a szálloda partja, de úgy látom, maga a szálloda is. Fürdeni csak úgy lehetett, hogy lemásztatok azon a félelmetes vaslépcsőn, vagy a napernyős résznél be lehetett menni?
gondolom Neked a búvárhajó (ahol 1 hétig a hajón vagy) napi x db merüléssel jön be... tudod, van akit épp az kapcsol ki, ha egy tiszta, szép szállodában lehet, ahol bőséges svédasztalos reggeli és vacsi fogadja, és a legnagyobb gondja az, hogy melyik szikla tövében napozzon...
hány szállodát láttál egyébként SSHban hogy ennyire tudod hogy mindegyiknek ugyanolyan a partja? ugyanis én még egy ilyent mint a Dreams partja nem láttam...
nem borzasztó, csak bosszantó, de ha valaki megkérdezi mi a dreamsról a véleményem, engedtessék már meg, hogy elmondjam.
egy olyan szálloda ahol egyszer megtörténhet, ott meg fog történni máskor is.
ti úgy ajánlgatjátok mintha a tiétek lenne, pedig én ezek ismeretében inkább egy másikat választanék, úgyis van jó pár hasonló se íze, se bűze szálloda monstrum.
a zene, az idegesítő animáció pedig tény. mondjuk azzal nem is vitáztál.
életemben akkor mentem először szervezett, tipikusan túristás last minute-re, de soha a bides életben nem fogom megismételni. sajnálom azokat akiknek egy dreams jelenti a nyaralást, a lopástól és a pofátlan managementtől függetlenül.
ATH, tényleg borzasztó ami Veled történt, de szerintem ideje lenne megértened, hogy ez nem mindennapi dolog... Nekem pl. rengeteg ismerősöm volt már a Dreamsben, és csak jót hallottam vissza.
És azért az árért amiért a Dreams B. van, tényleg igen jó szerintem.
A part tényleg mindenhol szép, sok minden tud szép lenni. De ILYEN partot nem láttam Sharmban máshol...
100x leírtam. kipakolták a szobánkat, csesztek kártalanítani, egy egész napot kellett a sharmi rendőrségen eltölteni, a management kritikán aluli, üvölt a 80-as évekbeli samantha fox a hangfalakból, úgyhogy ha a medencéhez közeli a szoba, mondj le az alvásról, pihenésről.
a part szép, de ez mindenhol így van, a vörös tengert nehéz elrontani.
Én május végén voltam Egyiptomban, igaz Hurghadán. De van néhány infom. A Kairói múzeumban nem lehet már fényképezni. A sok h.... miatt aki vakuzott össze -vissza és így inkább betiltottá az egészet. Szerintem megéri elmenni a Kairói fakultativra. Az amit ott látsz kárpotól a korai kelésért és a hosszú útért.
Viszont nekem is lenne kérdésem. Sharm-on milyen a tenger, mármint az élővilág. Akinek esetleg van összehasonlítási alapja Hurghadával az jó lenne ha írna. De persze aki "csak " Sherm-ban volt attól is szívesen fogadnák egy kis élménybeszámolót