Én is kocsit mostam ma, annyira kívánta a kkocsi és annyira alkalmas volt rá az idő. :-)
Most gyorsan megnéztam az általad említett csavarokat: nekem is vannajk ilyenek, de nálam meg vannak szorítva rendesen, nem forognak sem a csavarok, sem az alátétek.
No, annak örülök, hogy sablon végül hasznosításra került.
Azt amúgy nem értem, hogy - ahogy te írtad, normál - felhajtott állapotban lévő üléseknél mi értelme lenne használni, de nyilván csak példát kéne mondani, s megérteném.
Nekem magamtól csak lehajott üléseknél jutna eszembe használni, végül is úgy látom igazán értelmét, hiszen olyankor van megnagyobbítva a csomagtér.
Hát ez történik most. Az erre legalkalmasabb eszközre, magára a kocsira töltik le. És éppen azt, ami az adott pillanatban a legfrissebb, s éppen az adott kocsihoz igazított verzió.
Amúgy nincs ezzel semmi gond, már csak azért sem, mert nem elsősorban a szerver kapcsolat sebessége miatt ilyen lassú az új szoftver feltöltése, hanem magába a kocsiba (annak kompjuterébe) nem lehetséges gyorsabban feltölteni, amennyiben annak beépített portjait használjuk erre a célra s nem szedjük darabokra, nem szedünk ki belőle semmilyen chipet, pulsz amgát a szoftvercsomagot is elő kell készíteni.
Ugyanis a szoftvert ne teljesen úgy képzeld el, hogy van az alvázszám és van egy ahhoz való szoftverg. A dolog úgy néz ki, hogy ez egy szoftvercsomag: van egy alap, ami a gyárban a különböző alkatrészekből összeálított kocsidhoz van hozzáigazítva, viszont a kocsi élete során egyes alkatrészeket kicserélhetnek, előfordulhat, hogy már adott alkatrészből csak egy újabb, módosított verzió kerül a kocsiba, vagy más gyártótól való szerelnek bele, esetleg utólag kerül bele olyan eszköz, ami a gyári konfigban még nem volt benne. Egy szoftvercsere során erre mind figyelni kell, ezért a frissítés egyik első lépéseként a kocsid kompjutere elküldi a központ felé a kocsid aktuális konfigurációját, az egyes (szoftverek által vezérelt) alkatrészek jelenlegi típusát, pontos verzióját s azok alapján a központban abban a pillanatban készül el az a szoftvercsomag, ami aztán letöltésre kerül.
Ha a szerviz előre letölthetné, te meg időközben mégis kicseréltettél volna valamit s ezek után nem új - kicserélt - alkatrészhez való szoftverkomponens kerül fel a kocsidba, ami aztán galyra vág valamit, akkor ki vállalja majd a felelősséget? Mivel itt akár menetbiztonságot szolgáló alkatrészekről is szó lehet, így nyilvánvaló, hogy ezt a gyár nem fogja bevállalni, de még a szerviz sem.
Szóval lehet, nem ez a legpraktikusabb és leggyorsabb megoldás, viszont ez a legbiztonságosabb minden résztvevő számára.
Bocs, talán félreérthető voltam. Bevallom nem sok tapasztalatom van Citroen fw. frissítéssel kapcsolatban (még), így nem zárom ki, hogy igazad van, csak nem életszerű számomra. Nem látom be, mi oka lenne feleslegesen túlbonyolítani (és ezzel jelentősen drágítani akár) egy olyan szervizmetódust, aminek a puszta léte is a költséghatékonyság és az egyszerűség (párosítva nem kevés innovációval).
Mint írtam is, nem is feltétlenül kell magának a szerviznek sem tudatosan "félrevezetni". Én is úgy gondolom, hogy ha 10 éve oda hordod, jó eséllyel nem ok nélkül teszed. Ha valóban régi, a márkában "patinás" szervizről van szó, akkor valóban kicsi az esélye az általam emltett lehetőségnek a kötelező eszközökkel kapcsolatban. De ez csak méginkább érdekessé teszi számomra a dolgot, mert ha egy ilyen szerviz is csak ilyen nyüglődve fér hozzá a fw-hez, az számomra is igen fura.
Más:
Ma nekiveselkedtem és beraktam a háló-rögzítési pontot a 2. üléssorhoz. Valóban nem nagy kihívás a dolog, az sbojan által adott sablonnal pofon egyszerű a dolog. Csak az elejéhez kell egy kis lelki erő, hogy elkezdje az ember vágni :D
Egyébként valójában nemigazán praktikus normál (nem lehajtott) ülésnél alkalmazni, mert olyankor a feszítés nem teljesen függőleges, ími miatt - hacsak nem feszíted meg izomból - "kieshet" a háló a rögzítési pontból. Ugyanis pont úgy akad be - logikusan - hogy kicsit előre-alulra akad be, és hátra-fel veszed ki. Sima ülésállásnál meg valójában inkább hátra feszít. Lehajtott (pláne előretolt) ülésnél viszont pont a helyére húz.
Megint más:
Ma kocsimosáskor egy érdekességet találtam, amit egyelőre nem tudok hova tenni: az első kerékjárat hátsó-felső része közepe táján található egy sima hatlapfejű csavar, kicsit süllyesztve. Eltér az összes többi ott lévő nagy fekete (imbusz-lyukas) csavartól és érdekes módon konstans lazaságot mutat. Vgyis az alátét rajta lötyög, és érezhetően nem fekszik a csavar, de ha megpróbáltam behajtani, csak forog. Mindkét kerékjáratban ugyan ez a helyzet. Látszólag olyan, mintha az utastérben, kb a műszerfal alsó széle körül menne valahová, de semmi nyoma annak, hova megy és mit csinál. A kerékjárat burkolatának tartásában nem, vagy minimálosan vesz részt, semmilyen hibát vagy gondot nem okoz, csak ott van, érzésre kicsit lazán, de valójában se ki, se be nem csavarható (csak forog). Van valakinek tippe, mia fene lehet az, és miért tűnik úgy, mint egy kilazult csavar? (Mindkét oldalon egyformán!)
Én nem állítottam egy pillanatig sem, hogy helyben tárolnának fw-t :) Én azt írtam, a fw-t akár közvetlenül az erre alkalmas eszközre tölthetik (nék?) le, eleve az alvázszám alapján konkrétan az adott kocsihoz . Ez nem hogy nem zárja ki, de egyenesen feltételezi a központi fájlszerver létét :)
Pedig bizony ez úgy van, ahogy snow.dog mondja, vagyis ahogy neki is a szervizben mondták.
Mint írtam, már elég régóta vagyok PUG 307-es tulajdonos (is), s ennyi idő alatt volt szerencsém jópárszor a szerviz(ek)hez - s többségében nem problémákkal mentem oda.
Sőt, anno én voltam az első, aki egy PUG-os belső ember "sugalattára" nekivágott a gyári tempomat utólagos beszerelésébe - ehhez segítőkészek voltak az egyik PUG szervizben is - szerencsére teljes sikerrel. Később ugyanők a szoftverfrissítésekkel kapcsolatos kéréseimre is készséggel válaszoltak s végignézhettem az egész procedurát helyben.
Bizony, tényleg külföldi szerverekről töltik le az adot gépkocsihoz tartozó szoftvereket ilyenkor. Mert ahány jármű, annyi féle szoftver-összeállítás létezhet a különböző beszállítók különböző verziójú alkatrészei (kvázi hardverelemei) okán. S itt nem egy párról van szó, nem is egy tucatról, hanem akár 3 számjegyű variáció is elképzelhető.
Ha egy újdonság (pl. optimalizásás egy adott motortípushoz) megjelenik egy új szoftverkomponens formájában, akkor azt - amennyiben ez lehetséges - bekódolják az összes szóbajöhető autó vezérlőszoftverébe, amit központilag eltárolnak. Mivel folyamatosan módosítgatnak, csak központi tárolással tudják biztosítani, hogy adott járműhöz mindig a lehető legújabb szoftvert lehessen csak feltölteni. Ha a szervizeknél helyben meglennének a szoftverek, akkor azokat állandóan frissítgetniük kellene - pedig lehet, hogy az adott szoftvert használó gépkocsi az életben nem fordul meg majd náluk - s ez így többségében teljesen felesleges munkát jelentene számukra.
Konkrétan mikor márkaszervizről írok, akkor nálam az a Citroen M5 Center jelenti. Több mint tív éve járok hozzájuk. Nagyon megvagyok velük elégedve. Soha nem éreztem, hogy be akarnának csapni. Semmilyen téren. Ahányszor csak ott voltam, szinte minden alkalommal hallottam franciául beszélő embereket értekezni a szervizesekkel. Nem a szerelőkkel. És feltételezem hogy nem kuncsaftok voltak. Ezzel csak azt akarom mondani, szerintem ez a szerviz jó kapcsolatban van a gyárral. Nem értem miért akarnának megvezetni. Hazudhatnának bármi mást is.
Miért pont a fw lenne eltiltva előlük, mikor pl a sokkal nagyobb technikai " értéket" képviselő szervizleírások, bekötések, programozás stb minden márkaszervizben (kötelezően!) ott van. (jellemzően onnan is szokott kijutni a netre :P ).
Nem tudom miért pont a fw-t nem adják oda. Egyébként meg most válaszoltad meg a kérdést. Megkapják a szervizkönyveket és hasonlókat, azok meg ott vannak a neten. :)
Pl a fw simán köthető magához az egyedi atonosítóhoz (pl alvázszám), ami elve megakadályozza, hogy másikra feltegyék (a crackerek ellen persze ez csak korlátozottan véd).
A térképgyártó (HERE) az alvázszámhoz generál egy felhasználói kódot. A kódgenerátor már jó ideje letölthető a netről. Ettől függetlenül a neten találkoztam letölthető fw verzióval is. Viszont a programmal kapcsolatban semmilyen információ nem szivárgott ki. Pedig a francia fórumokat is figyelemmel kísérem. Bármi amit megtudtam a naviról, az mind onnan származik. Az SMEG+-hoz eddig még a chat kódokat sem törték fel. Gondolom ez is csak idő kérdése lesz.
Őszintén megvallom, nem hiszem, hogy biztonságtechnikai okai lennének a dolognak. A belepiszkálást az átlag, vagy az átlagnál valamivel hozzáértőbb számára nem túl nehéz megakadályozni, a fanatikus, álhatatos szakértő (vagy álszakértő) számára meg most sem lehetetlen akár a kocsin lévő szoftvert kiolvastatni és visszakódolni. Mint ahogy minden egyes modern autónál megvannak ezek a (sokszor kontár) heckerkedői. Ennek a tipusnak is biztos megvan, vagy meglesz idővel.
A szerviz persze megint csak lehet gyenge láncszem, de ez nem csak a szoftverre igaz, hanem a kocsi egészére. Miért pont a fw lenne eltiltva előlük, mikor pl a sokkal nagyobb technikai " értéket" képviselő szervizleírások, bekötések, programozás stb minden márkaszervizben (kötelezően!) ott van. (jellemzően onnan is szokott kijutni a netre :P ).
Megfelelő módszerekkel elég jól nyomon követhető egyébként egy szoftver. Illetve - reális keretek között - korlátozható a felhasználása. Pl a fw simán köthető magához az egyedi atonosítóhoz (pl alvázszám), ami elve megakadályozza, hogy másikra feltegyék (a crackerek ellen persze ez csak korlátozottan véd). A te példádnál maradva: mint ahogy a telefon függetlenítés kódja is a készülék egyedi azonosítójának felhasználásával adódik.
Ez a folyamat pedig automatizálható, beleépíthető nagyfokú redundancia stb, a szerviznek meg csak annyi a dolga, hogy autentikált bejelentkezéssel, a megfelelő alvázszám megadásával egyszerűen akár közvetlenül a diagnosztikai eszközre tölthető és azonnal frissíthet is. Technikailag ez jóval egyszerűbb és biztonságosabb megoldás, mint az általad említett módszer. Nem is beszélve az esetleges sürgős, kritikus patchelgetésekről, ami az általad említett módszerrel szinte lehetetlen.
Persze lehet, hogy nincs igazam, nincs belelátásom a szervizek és a gyár kapcsolatába, de én szkeptikus vagyok a kérdésben. Nekem hihetőbb, hogy pl az adott szerviz nem rendelkezik a gyakran méregdrága eszközzel, ami alkalmassá tenné őket a feladatra, ezért inkább ezt mondják (és akár még lehet is valami igazság benne, mert lehet, hogy valami másik szerviztől szerzik meg ilyenkor a technikát, ami - érthető okból - nehézkes :)
Kicsit tovább gondolva a dolgot, még valószínűbb hogy nem is csak egyszerűen azt nem szeretnék ha a neten landolnának a programok. Sokkal inkább tarthatnak attól, hogy belepiszkálnának. Gondolj bele mondjuk egy okos-telefon (pl. Android) firmware-vel mi történik mikor megjelenik a neten. Minden kicsit is hozzáértő ezerrel elkezdi újítgatni. Egy telefonnál azért ez nem akkora tragédia, mert legfeljebb nem fog működni. Vagy nem jól. Na és?
Ezzel szemben egy képkocsi komplex vezérlő programja (még ha az nem is a motort vezérli) azért nagy galibát okozhat(na). Ki tudja ha hozzáférnének a kocsi adatbuszához (hiszen az SMEG+ is nyilván azon kommunikál) akkor még mi mindent érhetnének el. Bár ez részemről inkább csak találgatás, hiszen a rendszerről semmilyen konkrét információt nem adtak közre, de feltételezem azért nem járok messze az igazságtól.
Semmilyen reális okát nem látom annak, hogy máshogy kellene lennie.
Egyetlen reális okot tudok elképzelni, nem szeretnék ha a frissítések a neten landolnának. Ezek szerint nem bíznak még a márkaszervizekben sem (ebből a szempontból szerintem joggal, mert szinte biztos hogy a programok azonnal kikerülnének).
Ez a frissítési módszer nem most jött elő. Előzőleg írtam a Xara Picasso üzemanyag szintjelző hibájáról. Akkor is azt mondták, hogy célszerű lenne frissíteni a szoftvert. Már akkor is arról tájékoztattak, hogy azt csak interneten keresztül tudják megtenni (akkor éppen Párizsból). Pont abban az időben voltak a párizsi zavargások, és azzal hozták összefüggésbe, hogy lassabban mennek a dolgok. El is maradt a frissítés, és a hiba soha többet nem jelentkezett.
Szóval maga a szoftver frissítés valóban egy egyszerű technikai dolog, ha rendelkezésre áll hozzá az anyag. Viszont ha a gyár nem adja ki a kezéből, akkor meg máshogy nem lehet megoldani.
A szoftverfrissítés az csak szoftverfrissítés. Ha engem kérdezel, szerintem csak hülyítettek a szervízben (bár sajnos simán lehet, hogy nem tudatosan). Valójában épp az egyszerűsítés volt az oka annak, hogy lassan szinte mindent egy egyszerű, bár erősen túlbiztosított szoftver vezérel. Nem ismerem a frissítés valódi folyamatát, de meglepne, ha a gyári diagnosztikai eszköz rádugásával nem egy sima rutinművelet lenne (persze miután megvan az autóhoz való szoftver). Semmilyen reális okát nem látom annak, hogy máshogy kellene lennie.
Megjegyzem ezt az "egyszer az életben" jelentkező hibát már kezdem megszokni a Citroen-nél. A Xsara Picasso-nál volt két olyan hibám, ami azt követően soha többé nem jelentkezett. Az első hiba az volt, hogy a központi zár minden ajtót kinyitott, kivéve a vezető oldalit. A másik esetben meg tankolás után az üzemanyag szintjelző ugyan annyit mutatott, mint tankolás előtt. Mindkét hiba nagyon rövid időn belül magától megszűnt, és soha többé nem jött elő. Csak bízni tudok benne, a hogy az elsötétedés is ilyen lesz. :)
Ez a felül sötét képernyő hiba egyszer nálam is jelentkezett (a felső 90% sötétült el, és csak a felső nagyméretű lépernyőt érintette). Ha jól emlékszem pont hátramenetbe kapcsoltam, gondoltam is irány a szerviz. Miután előre indultam egy teljes képernyőváltást hajtott végre, és a hiba megszűnt. Azóta sem jelentkezett.
Egyébként azzal egyetértek, sőt korábban írtam is, hogy többnyire hibajavítás céljából szoktak új firmware verziót kiadni. Viszont azt elvárom a márkaszerviztől, ha az a kocsimat is érinti, akkor azt vagy jelezzék számomra, vagy az aktuális szervizelésnél automatikusan frissítsék a programot.
Decemberben voltam szervizen, és ezzel kapcsolatban nem szóltak semmit. Pedig a kocsimon 5.0 verzió van, az újabbakon meg már 5.1. A navigáció nyelvének magyarítása miatt szóba került a frissítés (bár azt mondták magyar nyelven csak továbbra is az 5.0 verzió van), de olyan bonyolultnak mutatták be az eljárást, hogy inkább elálltam tőle. Szerintük valahol Németországban van egy olyan márkaszerviz, ahol az interneten keresztül el tudnák végezni a frissítést. Mivel ott is csak egy ember van aki ezzel foglalkozik, ezért elég sokat kellett volna rá várni hogy előkerítsék, és végrehajtja a műveletet. A szervizelést megvártam a helyszínem, de e miatt ott kellett volna hagyni a kocsit. Mondtam nekik, felejtsük el az egészet.
"Az alap helyzet a következő. Ha bármely hardver egység (egy telefon, egy PDA, egy SMEG+ egység) tökéletesen működik, akkor semmi szükség a firmware frissítésére!"
Ezzel azért több, mint 30 év IT-s tapasztalattal (mind hadrveres, mind szoftveres) a hátam mögött azért vitatkoznék. Az, hogy valami jól és rendben működik, nem jelenti azt, hogy az adott funkción ne lehetne akár tovább optimalizálni. Saját programozási munkáimból/tapasztalatból is mondom, hogy ilyen bonyolult rendszereknél olyan gyakorlatilag nincs, hogy "tökéletes".
Azzal is tisztában vagyok, hogy egy konkrét - nevezzük így, firmware - egy adott összeállítású gépkocsihoz való. Ugyanakkor a fő verziószám esetében sanszos, hogy az több kivitelhez is megjelenik - s tartalmazhat optimalizásáokat, hibajavításokat, esetleg új funciók bevezetése is elképzelhető általa.
PUG 307-esem is van van már lassan 13 éve, megtapasztaltam már azzal is, hogy az évek során kiadott szoftver frissítések - akár a motorhoz, akár a BSI-hez - bizony nemegyszer érezhető változásokat hoztak (csökkenő fogyasztás, rugalmasabb motor, máshogy működő belső világítás, megszűnő fals Anti Pollution Fault hibajelzések, stb.)
Amúgy volt tavaly egy "fekete felső képernyő" jelenségem a C4GP-ben - ez is bizonyítja, hogy valahol nem stimmel valami, s szívesebben venném, ha kiderülne, hogy szoftveres baj van a dolgok mögött (amire én gyanakszom) és egy majdani frissítéssel kijavítható, mintsem, hogy fizikailag kelljen kicserélni a felső kijelzőt. Ez a hiba amúgy az, ami miatt kifejezetten várom, hogy új szoftver jelenjen meg a típushoz. Amit amúgy nyilván csak a szervizben tetetnék fel, eszembe sem jutna holmi privát "gányolmány". Viszont azt is tudom, hogy a szervizek számára is a legfentebb idézett kijelentés a legkényelmesebb megoldás, így próbálok előre felkészülni a témából, ezért kérdeztem nálas (is) rá.
Hogy még egyszerűbben fogalmazzak. Ha minden kényelmi berendezés minden kocsiban azonos lenne, akkor elég lenne egyetlen SMEG+ firmware verziót kiadni, és azt akár SMEG5-nek is nevezhetnék. Nem véletlenül vannak az 5 után a különböző verziókra utaló számok és betűk. Nem kizárt, hogy ha ezzel a verzióval frissítenéd az SMEG+ egységedet, akkor továbbra is minden tökéletesen működne. De az is elképzelhető, hogy nem. Akkor aztán mehetnél a szervizbe, hogy tegyék vissza a gyári verziót.
Az alap helyzet a következő. Ha bármely hardver egység (egy telefon, egy PDA, egy SMEG+ egység) tökéletesen működik, akkor semmi szükség a firmware frissítésére!
Az SMEG+ rendszer az nem a gépkocsi meghajtó elemeihez (motor, váltó, futómű, stb.) kapcsolódik. Az SMEG+ az úgynevezett kényelmi funkciókat vezérli. Ilyenek a klíma, a belső világítás, a rádió, a navigáció, a parkolási rendszerek, a telefon, és most már az internet elérés is. Ha ezek az eszközök azonosak egy sorozatban, akkor az teljesen mindegy hogy Peugeot, vagy Citroen. De az SMEG+ által vezérelt eszközöknek vagy minden típusban azonosnak kell lenni, vagy magát az SMEG+ egységet kell arra felkészíteni, hogy mindegyiket vezérelni tudja. El tudom képzelni, hogy akár egy Citroen C4 Picasso és egy Citroen C4 GP Picasso különböző gyártású vagy verziójú eszközöket használjon. Az SMEG+ firmware csak akkor fog megfelelően működni, ha ezeknek az eszközöknek a kezelésére felkészítették.
Ezért mondtam, hogy egy firmware verzió akár még egy alvázszámhoz köthető sorozathoz is lehet rendelve. Konkrétumot nyilván vagy a gyár, vagy egy márka szerviz tudna mondani.
Én abban a tudatban voltam, hogy adott rendszerverzió nem csak egy karosszéria kivitelhez jár, hanem a PSA-n belül mások is megkaphatják. A www.planete-citroen.com fórum oldalait olvasgatva leglábbis ez jött le (pl. az általam említett verziót az 5008-asoknál és úgy általában az új C4 Picasso-knál is megemlítik, utóbbinál a karosszéria kivitelét nem is jelzik.) Ja, téged is "láttalak" ott. :-)
Még annyit azért megjegyeznék, hogy én a saját kocsimra akármilyen firmware verziót nem tennék fel. Az újabb firmware verziók többnyire hibajavításokat tartalmaznak, de ezek erősen kapcsolódnak a kocsiba beépített alkatrészekhez. Én csak akkor frissítenék új verzióra, ha egy márkaszerviz megerősítené, hogy az az én kocsim alvázszámának megfelelő kiadásra is rátehető. Halottam már ebből keletkező problémákról. Jobb az óvatosság!
Szia! Sajnos nem tudok róla semmit. Mivel nekem nem C4GP van (csak sima C4 Picasso), ezért nem igen követem azok verzióit. Szerintem a térképverzió nem függ a firmware verziótól, legfeljebb talán annyiban, hogy feltételezem a legújabbat tartalmazza. De nekünk már így is is az van. :)
Az ajtócskának vágandó nyílás mérte kb. 30x30 mm-es, 2-3 milliméterrel ide vagy oda történő "arrébb" bevágása túl sok kárt nem okozhat, mivel a mögötte feltáruló résben a karosszérián (a fémen) található akasztóhely - ahova a tartórudat akaszthatod - cirka 1-1,5 centis helyet foglal el.
Amúgy a nyilást a tetőkárpitban és az alatta található expandált polisztirol habban (így is ismerheted: Hungarocell, Nikecell, Austrotherm, stb.) kell kivágni. Fémbe sehol nem vágsz bele, az jóval a tetőkárpit+hab réteg alatt található.
Bár elsősorban a szerviztől várom a (mindkét) probléma megoldását, lehet jó lenne egyfajta "tartalék" megoldásként, ha be tudnád valahogy szkennelni a sablont. Bár nagyon kétségbeesettnek kell lennem, hogy egy többszörösen átméretezett séma alapján kezdjek neki egy majdnem mm pontosságú vágásnak :D Esezleg ha több darabban, méretarányosan szkenneled?
De mondom, csak akkor kezdj bele, ha abszolut nem fáradtság, egyelőre a szerviz - hosszas elnézést kérések után - megesküdött rá, hogy szerez másik sablont és beszereli. (Ez valójában nekem sem sürgős, a tiédhez hasonló okokból :) )
Huhh, igen részletesen leírtad a "hiba" lehetséges forrását! :-)
Most így hirtelen, jóval éjfél után semmi ötletem nincs (tudom, nem is tőlem várod a megoldást :-), hogy miképp lehetne a rést megszűntetni. Fogós kérdés ez...
A középső üléssor felé való ajtótcskákhoz nekem megvannak a sablonok, még nem vágtam ki azokat a nagyobb papírról, amire rá vannak rajzolva. Ha gondolod, akkor rajzolhatok melléjük egy centiméterskálát s beszkennelhetem neked mondjuk PDF-be. Aztán már csak az a dolgod, hogy kinyomtatáskor eltaláld a megfelelő nagyítást...
Valahol azért úgy látom hasonlóan gondolkodunk :D Egyébként mikor láttam, hogy csak hátra szerelték be az ajtócskákat, pont az volt a gondolatom, hogy lehet, hogy azért, mert ők sem találtak rögzítési pontot a 2. sorban és azt gondolták, ebbe nem lehet. A leírást elolvasni meg biztos "fáradtak voltak". De mivel kb helyére illesztettem (az eredeti leírásod alapján) - persze csak úgy, mintha ott lenne az ajtócska a kapaszkodó helyén - akkor valójában rögtön adta is magát, hogy a beakasztási pontot az ülések alatt kell keresnem. Innen már csak egy pillanat volt, hogy megtaláljam az ülés alatt a lehetséges erősebb rögzítési pontokat.
Megjegyzem, a szervizekben itt is megvan sajnos, hogy a képzésük az adott tipusra (főleg, ha viszonylag új) némileg még hiányos. Valószínűleg az első vagyok, aki ilyen hálót beszereltet, és ha itt nem beszélünk róla, azt hiszem esélyem nem lett volna rá. Így meg szégyelljék magukat, hogy nekünk kellett kioktatni őket arról, hogy hogyan is néz ki, illetve hogyan kell beszerelni a hálót (megvan egyébként a plusz 2 ajtócska, de a sablont kidobták. Viszont igéretet kaptunk rá, hogy mikor visszük vissza - főleg a szélzaj miatt - a kocsit remélhetőleg pár napon belül, akkor beszerelik. Hogy honnan szereznek másik sablont, az legyen az ő bajuk.)
A szélzajt egyébként már kiteszteltem (mondom én, hogy hasonlóan jár az agyunk :D ), eléggé valószínű, hogy a jobb első dekorléc okozza. Ez a szürke műanyag egyébként simán lekapható, egyben van a 2 gumikéderrel együtt. (tehát nem úgy van, mint eddig gondoltam, hogy a gumikéderek fixen a szélvédőre simulnak és ezt takarja a szürke műanyag, hanem...) az egész egy egység, ha leveszi az ember, akkor a műanyag aljában lévő két sínben van benne a 2 gumiszalag, ami elvben ráfeszül a szélvédőre, mikor a helyére pattintod. Teljesen még nem vettem le, csak alul pattintottam le véletlenül, így csak tapogattam a helyzetet, de kb olyan, ahogy fent leírtam. A gond egyébként pont a rögzítőpatentekkel lehet, ugyanis a 2 gumi (de főleg ami a szélvédőre feszül) természetesen feszíti felfelé az egészet. Ennek néhány műanyag, ha jól éreztem kör, illetve harang alakú patent áll ellen, ami egy gumós kis rudacskára pattan rá (kb mint a ruhákon lévő patentok). Na szerintem ezek közül van 1-2 meggyengülve/megsérülve, és így a gumi nagyon megemeli a műanyagot, rés keletkezik a gumi és a műanyag széle között és ez kelti a zajt. A megoldás elvben nem rossz, de idővel szerintem kötelező hibaforrás lesz belőle (az meg csak véletlen, hogy nálunk pár hónap alatt kojött). Javítása nem lenne túl bonyolult, hisz egyszerűen cserélni kellene a patentokat, vagy akár az egész lecet a gumikkal (mi ezt próbáljuk most már a 4. visszavitelre elérni a szerviztől, remélem sikerül, mert 2 hét múlva tervezünk egy kis hazautat, és nagyon nem fogok örülni, ha 4000 km-en át kell hallgatnom a surrogást). A gumi és a műanyag közé nem feltétlenül jó ötlet tenni valamit (hacsak valami erős, de rugalmas ragasztót nem, de ezt egyelőre - garancia miatt - kerülném), mert csak azt éred el vele, hogy növeled a feszítőerőt, esetleg azt kockáztatva, hogy lepattan az egész léc (mondjuk menet közben :D ).
A szervizben ezen probléma miatt viszont lassan már szinte hazajárunk (bár nem hiszem, hogy ők is mindig örömmel fogadnak :D ). Nagyon valószínű, hogy lényegében ők is most ismerkednek ezzel a problémával, és remélhetőleg van annyi infoáramlás a gyár felé, hogy itt esetleg némi módosítás nem lenne rossz ötlet.
Mielőtt valaki messzemenő következtetést vonna le, a kocsi egyébként tökéletesen teszi a dolgát, már lassan 16e km óta, teljesen elégedettek vagyunk vele, ez is inkább csak a szerviz töketlenkedései miatt bosszantó.
Igen, megerősítem, hogy a csomagban 4 ajtócskát adtak, ráadásul kétféle sablonnal a tetőkárpit kivágásához, mivel a középső üléssor kapaszkodója elé beszerelendő ajtócskának más a sablonja, mint ami a hátsó pozícióban lévőkhöz való.
Amikor anno én beszereltem a magamét, akkor nem igazán gondoltam arra, hogy a középső sorba való ajtócskákat is beszereljem - a hátsó volt a lényeg akkor, mert arra pár nap múlva már szükségem is volt, a középsővel meg gondoltam, ráérek később is elbajlódni. Most meg, hogy hideg van, fel sem merült bennem a vagdoshatnék/szerelhetnék gondolata - majd tavasszal rászánom az időt a nagytakarítás során.
Viszont így, hogy rákérdeztél, ki is mentem a kocsihoz s megnéztem, hogy hova tudnám majd akasztani a feszítő heveder kampóját, ha középre tenném fel a hálót, s döbbenten tapasztaltam, hogy "fogalmam sincs". Aztán megnéztem a leírást, s kiderült, rossz helyen keresgéltünk te meg én, mert nem magán a karosszérián van az akasztó helye, hanem a lehajtott középső üléseken. Ezután ismét kimentem, megnéztem és tényleg, az ülőlap alatt ott van egy igen masszív fémrúd, amire a kampó ráakasztható - ilyenkor érdemes az üléseket előre tolni, hogy minél nagyobb legyen a hely a csomagoknak. Be is szkenneltem a szerelési útmutatóból az idevágó képeket. Szerintem az útmutatót is kérd el, az IS jár neked, nemcsak a plusz ajtócskák!
Teljeskörű szervizkönyv eléréséről nem tudok, ugyanakkor van egy angol Citroen C4-es fórum, ahol elég sok okosságot meg szoktak osztani. A fizetős tagoknak pedig elérhetővé teszik a szervizek számára készült szerelési útmutatók egyes beszkennelt részeit is. Hogy a teljes anyag letölthető-e, azt nem tudom.
Az éves díj 11 GBP (cirka 4,5 ezer Ft). Önmagában a regisztráció ingyenes, azzal lehet olvasgatni a fórumokat, be lehet írni is, de a fent említett - folyamatosan frissülő, bővülő - letölthető anyagokat (legalábbis döntő részüket) csak a fizetős tagok érik el. Íme egy screenshot az oldal ezen részéről (nem vagyok fizetős tag egyelőre, így megnyitni már nem tudom a doksikat):
Egyébként a http://service.citroen.com/ oldalon ha beregisztrálsz (én független javítóműhelynek adtam ki magam :-), akkor ott nagyon sok bontott ábrát láthatsz az egyes alkatrészek cikkszámaival egyetemben. (A regisztációhoz az "Inscription"-ra kell kattintani - bár alul a nyelvet magyarra tudod állítani, de csak részlegesen lesz magyarnyelvű az oldal.)
A sípolós probléma esetében én azt csinálnám, hogy a szélvédő köré - ideiglenes jelleggel persze - a hézagokba betömködnék valamit, például egy, a lakások ablakainak szigetelésére használatos öntapadós gumicsíkot. Nem egyszerre az egész szélvédő köré, hanem annak oldalai/teteje közül egyszerre csak az egyikbe. Aztán ha így nem sípol, akkor el lehet gondolkozni, hogy mit lehet tenni. Ha nem a szélvédő körül sípol valami, akkor ugyanilyen módszerrel más hézagokat is megpróbálnék ideiglenesen hézagmentesíteni. Ezt az utat nem hiszem, hogy a szakik végigjárnák, de én ezt tenném, így lokalizálnám a hang forrását.