Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Én sem vagyok túlzottan járatos a keleti kultúrákban, de gyönyörködni azért tudok benne. Csoport voltunk, ezért kértünk és kaptunk is vezetést, ezért hallhattunk jó egynéhány érdekességet.
Néha ezekkel az élményeiddel nagyon régi, elfeledettnek hitt dolgokat idézel fel bennem: Most pl. azt,hogy általános iskolás koromban jártam ebben a múzeumban, de nem sok minden maradt meg, leginkább a különös kapubejárata (?) dereng. Meg is néztem rögtön a gugli segítségével. Jó ötletet adtál, hogy hova lehet elmenni helybenturistáskodni:) Bár éntőlem távol áll a keleti gondolkodásmód és kultúra, azért az érdeklődés szintjén szívesen nézek ilyesmit is.
A mai délelőtt egy nyugdíjasklub tagjaként látogatást tettem a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeumban. Nem is bántam meg, hogy a kellemetlen, nyirkos idő ellenére odamentem. A múzeum elég kicsi, hiszen eredetileg Hopp Ferenc háza volt, ő ajándékozta az államnak azzal a céllal, hogy ott állítsák ki a gyűjteményét. No, ezt nevezem én hazafiságnak, nem a szónoklást! Egyébként elgondolkodtam, mennyi színes és érdekes egyéniség volt a történelemben.
A kiállítás most az 1920-as évek Sanghaját próbálta felidézni. Óhatatlanul beugrott az Indiana Jones film egyik-másik jelenete. A húszas évek Sanghaja valóban a multikulti városa volt, nekem viszont jobban tetszettek a régebbi tárgyak. A személyes kedvencem egy kétszáz éves japán Buddha-szobor volt, háromszor visszamentem megnézni, olyan nyugalmat árasztott. Az ajándékboltban megvettem hűtőmágnes formában, de így valahogy nem az igazi.
A másik kedvencem a nyolc kínai halhatatlant ábrázoló képsorozat. Olyan emberien derűsek és kedvesek az ott szereplő öregurak, és szemlátomást remekül érzik magukat. Az egyiküket bronzszobor formájában láttam viszont, öszvérháton ült, és szintén derűsen mosolygott.
A bemutatott ruhák közül legjobban az estélyi táskák tetszettek, bármelyik menő lenne mostanság is.
Ami meglepett: egy szobában néhány olyan kép és szobor szerepelt, ami a keleti művészet hatását mutatta a magyar alkotókra. Ebből nem mindegyik tetszett, de ami tetszett, az nagyon. Ilyen volt Kövesházi-Kalmár Ágnes: Lélegzőtánc című gipszből készült szobra, mellette egy fénykép, ami ugyanazt a táncmozdulatot ábrázolta.
Tetszett még egy kerámiaszobor is, Mokry-Mészáros Dezső: Batu kán című alkotása. Furán sematizált, de ennek ellenére vagy éppen ezért elég ijesztő lett.
Úgyhogy sikerült egy újabb kis gyöngyszemet felfedezni!
Nagyon kellemes programod volt! Jó ilyet olvasni. Én Szentendrén a lángososnál találtam két barátságos, de tartózkodó cicust, én is cirógattam egy kicsit, de láthatóan nem nagyon örült neki, úgyhogy békén hagytam.
Tegnap macskakiállításon voltam, jól kigyönyörködtem magam.
Tegnap kedves barátnémmal kimentünk Szentendrére, ahol a mostani hétvégén farsang zajlik a Belvárosban. Délután mentünk és nem is maradtunk sötétedésig, amikor is pedig a látványosabb események zajlottak (fáklyás felvonulás, tűzzsonglőrök), de így is nagyon kellemes program volt. A sétálóutca tele volt forraltbor-árusokkal, malacot sütöttek, sokféle finomság volt (lángos, hurka, pálinka, kacsatepertő stb.) Mi forralt eperbort fogyasztottunk, nagyon-nagyon kellemes innivaló volt, nem is szállt a fejünkbe,csak kissé melegünk lett tőle. A Fő téri színpadon zenészek működtek, mi egy ragyogó hangú hölgytől Piaf-sanzont hallgattunk valamint tehetséges fiatal zenészektől délszláv muzsikát, hangulatos volt. Közben a tömegben maskarások, szoboremberek tüntek fel, lehetett velük fényképezkedni. Barátném finom lángost is evett, nem a sétálóutcán,hanem egy kis mellékutcában vette, igen ízletes volt (egy falatot én is megkóstoltam). A Szentendrére szánt idő végén beültünk a Szamos Cukrászda-Múzeumba és megcappuccinóztunk meg ettünk egy-egy finom sütit. Igen kellemes,szép hely, sajnos (nekünk sajnos, nem nekik) zsúfoltság volt, sokan voltak, kicsit várni kellett az asztalra.
/ És még egy kis utóirat: én macskakedvelőként minden városban valahogy "szoktam találni" simogatni való cicust. Itt is, egy üzlet előtt ült egy nagyon szép fehér-cirmos cica, aki nem zavartatta magát a nagy tömegtől és sztoikusan tűrte, hogy mindenki megsimogatja. Én sem tudtam ellent állni, meglepő nyugalommal tűrte. Kiderült, hogy az üzlet tulajdonosa fogadta be decemberben; amikor ő simogatta meg,egyből lehetett látni, hogy olyan ember nyúl hozzá,akit nagyon szeret, hálásan dorombolt neki. /
Én is köszönöm ! Máskor is írhatsz hosszú beszámolókat, engem nem zavar, ha többet kell olvasnom.
Lazán kapcsolódva a témához, telefonoskisasszony-ügyben meg az jutott eszembe, hogy valahol valamikor régen olvastam egy történetet: Egy kicsi, szürke, jelentéktelen megjelenésű telefonos kisasszonynak elkezdett udvarolni egy fess megjelenésű, daliás postai alkalmazott, hevesen ostromolta hölgyet. Szegény lány nem tudta elképzelni, mi az,amivel ő, a szürke kis egér felkelthette ennek a férfiúnak a figyelmét. A sokadik randevúkérésre végül igent mondott és a randevú végül hosszú boldog házassághoz vezetett. Kiderült,hogy a férfiszépségnek pont olyan karakterű, kinézetű édesanyja volt,mint a későbbi feleség,a kis szürke, jelentéktelen nő.
Köszönöm! Akkor még írok pár sort. Kiállították az egykori telefonkezelők (mindegyikük nő volt) egyenruháját, illetve annak hű másolatát. A fejükön a füles régebbi változatát, de ez nem volt összekötve a mikrofonnal, ez utóbbit egy fémtölcsér képviselte, ebbe beszélhettek. Eleinte nem számok voltak, mindenkit név szerint kértek, akár magánszemély, akár közület volt az illető. Állítólag akadt egy-két kisasszony, aki 1000-1500 számot tudott fejből. Pár évvel később már számok voltak, akkor jött az, hogy kisasszony, kapcsolja a József 14-22-tőt.
Eszembe jutott Kosztolányi, ő írt néhány kis ismertetőt a különféle szakmákról, többek között a kisasszonyokról is. Ezek szerint már akkor sem volt könnyű dolguk, ha sokan voltak a vonalban, és késve jelentkeztek be, akkor hallhatták, hogy a fülén ül, vagy regényt olvas? A mostaniakhoz mérve még udvariasak voltak, maximum azt mondták, hogy essen le a körme.
Láttunk egy rövidke filmet a lakihegyi adó építéséről, elég hátborzongató volt látni a magasban dolgozókat. Mellesleg sosem értettem, miért hívják így Lakihegyet, olyan lapos, mint egy tányér.
Érdeklődve hallottam, hogy a régi telefonoknak is vannak gyűjtői, főleg a húszas-harmincas évekből származóknak. Egy, úgynevezett mágnestalpas telefon akár egymilliót is érhet. Ezt a fajtát a telefonszerelők használták, szinte bárhova csatlakoztatni lehetett.
A tegnapi napon látogatást tettünk a Postamúzeumban. A kiállítás nem túl nagy, de annál érdekesebb volt.
Néhány meghökkentő, de annál érdekesebb dolgot láttam. Az egyik ilyen az 1918-ban rendszeresített légipostazsák volt. Ezt repülőről dobták le, olyan helyre, amit jól be lehetett látni, pl. rétre vagy legelőre. Maga a zsák is figyelemre méltó, mert a külső oldalára egy csomó zsebet varrtak, úgy, hogy a szájával lefelé helyezkedjen el. Így lassították az esést.
Aztán láttam a Csonka-féle motoros triciklit, mind modellben, mind ténylegesen. Mellette egy, már négykerekű autó, mögöttük a sofőrjeik. Egytől-egyig bajszos, keménykalapos, roppant tekintélyesen festő férfiak voltak.
Ha már kép, láttam egy festményt az első magyar postaigazgatóról, Gervay Mihályról. Jóképű férfi volt, és ha hinni lehet annak az anekdotának, amit a vezetőnk elmesélt róla, még jellemes is. A történet szerint Gervay szenvedélyes szivarozó volt, és jól bírta a hideget. Ha tehát olyan látogatója akadt, aki fölös fecsegéssel rabolta az idejét, pláne árulkodni jött a munkatársaira, akkor rágyújtott, kinyitotta az ablakot, és bízott abban, hogy a vendége majd csak észbekap. Ha nem, legalább fázni kezd. Ennek hallatán az jutott eszembe, hogy ezt az embert alighanem Mikszáth Kálmán találta ki. Igaz, Keleti Károly élettörténete után azt, hogy őt meg Jókai.
A telefonok is figyelemre méltóak voltak, a kedvencem az volt, amit Ferenc József használt, ha a budai Várban időzött. A kézibeszélő mellett volt egy olyan is, amin csak hallgatni lehetett a beszélgetést, és próbáltam elképzelni, hogy ki volt az, aki őfelségével együtt figyelt a beszélgetésre. A titkárja, illetve hadsegéde, esetleg szépséges felesége?
Volt kézikapcsolású telefonközpont, nagyszerűen lehetett használni. Megnéztem az első pesti telefonkönyvet, elfért egy A3 lap egyik oldalára. Ezen még nem szerepelt Karinthy Frigyes, pedig az elsők között volt, akik telefont kértek és kaptak. Volt Morse-berendezés, az is működött.
Abbahagyom, mert kezdek nagyon hosszadalmas lenni.
Sokáig én is így voltam a kávéval, hogy keserű, akárhogy cukrozom, aztán rájöttem, hogy az benne a pláne! Alig-alig édesítve, sőt cukor nélkül is élvezhető.
Ahogy írtad, most már nekem is rémlik, hogy Varsányinak sem ízlett a kávé.
Murdoch nyomozót én is nagyon szeretem, érdekes látni, hogyan jönnek elő a technikai újdonságok és érdekesek a társadalmi viszonyok is.
A kávéval kapcsolatban: a Szulejmán-sorozatban van egy rész,amelyben az is benne van, ahogyan ott is kezd terjedni a kávébab illetve a belőle készült ital. Ami először ott sem ízlik mindenkinek,de rájönnek valahogy, hogy édesíteni kell. Nekem erről az jutott eszembe, amikor Varsányi, a kém több más fontos dolog mellett beszámol Dobónak az Egri csillagokban (csak arra nem emlékszem,hogy a filmben vagy a regényben:), hogy a török táborban valami istentelen keserű fekete löttyöt isznak:)
A Szulejmán sorozatból összesen egy órát néztem, de nem egyszerre, csak amíg a másik adón reklám van. Bár a gazok összehangolják az időt, de néha azért sikerül. Mindenesetre azt a következtetést vontam le, hogy szegény szultán a hárem intrikái elől menekült a biztonságos csatatérre... A jelmezek nekem is nagyon tetszenek.
Egyébként a kedvenc sorozatom a Murdoch nyomozó rejtélyei, legtöbbjüket háromszor láttam. A nyomozó roppant érdekes emberekkel ismerkedik meg, Edison, Tesla, Conan Doyle, Houdini, Jack London egyaránt szerepel a névsorban.
Továbbá feltalálja a telefaxot és a radart is, de csak úgy mellesleg, nem is beszélve arról, hogy filmszerepet is alakít. Számomra érdekes figyelni, hogy bontakoznak ki a mi korszakunk általánosan használt eszközei. Aranyos az az egy-két célzás, amit elejtenek benne, például a nyomozót rá akarják beszélni, hogy vegyen Coca-cola részvényt, ő azonban nem lát fantáziát benne. A kávéban sem, hiszen minek ez a keserű lötty, ha itt a tea?
Itt is kötelezően szép, fiatal nő a patológus, de sebaj, ebbe belenyugszom.
Van némi steampunkos beütés benne, de ez nem válik kárára. Legalábbis szerintem.
Csimpolya koreai sorozatnézésére válaszul bevallom,hogy én mostanában a Szulejmán c. sorozatot nézem ismétlésben és néha-néha szerdánként - részben.
Amikor bejött és nagy siker volt itthon a sorozat,belenéztem és megláttam benne a 20 éves korában meghalt II.Lajos magyar királyt,amint egy jó ötvenes pasi alakítja, nekem akkor ott ez egy kicsit sok volt és nem néztem tovább. Aztán valahogy mostanában délután-este számítógépezés közben háttértévézésként odakeveredtem az adott tévécsatornához (sorozat+) és valahogy belefeledkeztem. Annyira azért nem vagyok fan,hogy pl. ehhez igazítsam a tevékenységeimet és nyugodtan csevegek telefonon,ha arról van szó. De mégis valahogy beszippantott és be kell vallanom, először a szép jelmezekkel. Aztán itt-ott megpróbáltam utánaolvasni és rájöttem,hogy meglepően sok igaz elem van a sorozatban,ahogy a történelemben is megtörtént. Persze azt is látom,hogy a törökök idealizálják Szulejmánt és az egész török birodalmat,de szerintem ez valahol megbocsátható, hisz mi is ezt tesszük saját történelmünkkel. (És Szulejmán meg tipikus szerelmes férfi, miért nem veszi észre,hogy Hürrem egy dög???? :)
Idén már tényleg el fogok menni a Szecesszió Házába, Zsanna leírása megint felkeltette a vágyat bennem.
Igen, a belvárosban sétálgatni legtöbbször kellemes. Örülök, hogy meglátogattad a Szecessziós Házat. Mint oly sokszor, most is valami kellemesen groteszk dolog volt a kedvencem ott is, éspedig egy olyan teáscsésze, amin bajuszvédő volt. Mennyire örülne neki Monsieur Hercule Poirot! A másik kedvencem a falikutak kiállítása volt, sosem hittem volna, hogy ennyiféle létezik.
Nálam kultúrszünet, illetve olvasásra korlátozom ezt a tevékenységemet. No meg időnként nézem a koreai sorozatokat, és rájöttem, hogy a Felség! szót legalább húszféle hangsúllyal lehet kimondani. Becsületére váljék ez a szinkronszínészeknek. A párbeszédek másik része az Igenis! felkiáltásból áll. Az elveszett személyek utáni kutatás pedig rendszerint éjjel történik, fáklyafénynél. Mindezek ellenére érdeklődve figyelem a cselekményt, remek intrikák vannak benne.
A hét közepén Pesten támadt egy kis dolgom, egy pályázati tájékoztatóra jöttem fel, az V. kerületi Báthory utcába. Ilyenkor szeretek kicsit lődörögni, nézelődni a belvárosban. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy pont a Szecessziók Háza előtt állok :-) Nosza, be is mentem nézelődni. Nagyon szép dolgokat láttam, a relatíve kis helyen sok-sok kincs volt felhalmozva. Két dolgot azonban erősen kifogásoltam, amit kifelé menet szóvá is tettem:
- egyrészt alig-alig volt tájékoztató felirat. Pedig hát nem ártott volna. Például több porcelánról is sejtettem, hogy a Zsolnay-gyárunk szecessziós korszakának terméke, pécsi vagyok ugyebár, az ilyesmi csak-csak érdekel :-) - és mennyivel jobb lett volna, ha nem csak tippelgetek, hanem meg is tudok bizonyosodni róla... (Azt mondta a hölgy, hogy igazam van.)
- a másik észrevételem pedig az volt, hogy a meglehetősen borsos (2000 Ft) belépőért igazán adhatnának valami helyes kis belépőjegyet, amire legalább egy-két szecessziós ábra van nyomtatva, nem csak a pénztárgép blokkját. Erre a hölgy mosolygott, és mondta, hogy igen, anno csináltattak szép belépőket is, csak hát a nyomdaköltség horrorisztikus. De ha már szóvá tettem, nekem akkor keres egyet. És, - kaptam is :-)
Sajnos a decemberi hajrában lecsúsztam a január februárra szóló színházjegyek megvásárlásáról, várom, hogy a márciusi előadásokra megnyissák az online jegyértékesítést.
Még karácsony előtt láttam a Thália-ban a Rövid a pórázt, remek szórakozás volt Georges Feydeau tollából, ám a százéves darabot mai viszonyok közé frissítette a rendező.
Nagyon pörgős játék, lépten-nyomon félreértések, elhallgatások, nem kímélve a rekeszizmot, könnyeztem a nevetéstől.
(eredeti címe: Fel is út, le is út)
Schell Judit, Pindroch Csaba, Molnár Piroska, Vida Péter, Szabó Győző
Jó lenne, az összes tháliás darabot megnézni, kivétel nélkül, az Oscarnak hamarosan premierje, ezt még Józsa Imrével láttam.
Köszönöm a jókívánságot! Kellemes volt az ünnep, olvastam is, egyelőre könyvtári könyveket, mert ajándékul könyvutalványokat kaptam. az új évben nekilátok levásárolni.
A Különös házasságból két részletet láttam, nagyon tetszett!
Kedves kultúrások! Remélem, mindenkinek szép,nyugodt és kultúrában gazdag karácsonya volt ! Én 3 könyvvel leptem meg magam karácsonyra (Péterfy Gergely: Halál Budán, Radnóti levelezése - Különben magyar költő vagyok, Lionel Shriver: A Mandible család 2029-2047) valamint a könyvtárból is hoztam köteteket, nem is fogok szerintem a szabadságom alatt mindnek a végére érni.
És természetesen az ünnepek alatti tévécsatornák közötti szörfölés során sok érdekesre, értékesre akadtam. Ezerháromszázhuszonnyolcadszorra is szívesen néztem-nézem a Zsurzs Éva rendezte A fekete várost (amit szereposztásilag az egyik tökéletes Zsurzs-alkotásnak tartok, a másik az Abigél persze). Volt még szintén Zsurzs Éva rendezésében a Különös házasság több részben - ezt talán a 80-as években forgathatták. Mindenesetre kedvet kaptam újra elolvasni ezeket a Mikszáth-műveket. (Gyerekes lelkem miatt még a Disney rajzfilmet is újranéztem az ünnepet alatt, A szépség és a szörnyeteget, aranyos volt. Valamint szintén késő este akadtam rá a Fekete macska c. klasszikusra Dajka Margittal, Madaras Józseffel, Major Tamással és persze Frici cicával!)
Aztán tegnap késő este beleakadtam egy igazán friss műsorba (2017-es),egy igazi csemegébe - talán a Duna World-ön : Bálint András Arany János estjébe, fantasztikus volt.... A színpadon őszi avar, egy Arany-korabeli sokfiókos íróasztal karosszékkel, egy kis sámli és az őszes, borostás, öltönyös,kihajtott ingnyakú Bálint András. Verseket, balladákat, leveleket, talán naplórészleteket is ad elő, fantasztikusan. Úgy tud váltani a prózáról versre, hogy észre sem veszi az ember. Először nem tetszett,hogy B.A. olyan ősz-borostás, idősebbnek néz ki a koránál, de aztán beugrott az agyamba egy időskori Arany-portré és számomra világossá vált; talán egy kicsit hasonlítani akart a poétához. Élmény volt!
Igen, szívesen voltam ott, érdekes összeállításokat láttam. Olyasmire gondolok, hogy egy trubadúr a mobiltelefonját tartotta a füléhez, és kávét ivott, egy íjász pedig Robin Hooddal beszélgetett. Biztos volt közös témájuk...
Sikerült eljutnom a történelmi kirakodóvásárra, nem is bántam meg. Kezdtem azzal, hogy az előtte lévő piacot végigjártam, igaz, inkább csak nézegettem, volt mit. Aztán bementem az épületbe. Kb. három éve jártam ott, azóta felújították, szebb lett. A belépődíj elfogadható, ruhatárról gondoskodtak, a büfé teljes üzemben.
Elég sok eladó volt, és náluk is több kosztümös alak, férfiak-nők vegyesen, bár ez utóbbiak többen voltak. Közülük a legtöbb honfoglalás korabeli ruhát viselő, de volt Mátyás kori, trubadúr öltözékes, mi több, plundranadrágos is. Láttam egy XIX. századi angol viseletet hordó urat, sajna, nem cilindere, csak kalapja volt, de legalább combközépig érő csizmát viselt hozzá.
A nők vagy szintén honfoglalás kori ruhákat, vagy reneszánsz korbelieket viseltek, nem mindenki volt várkisasszony, láttam rátermett kulcsárnőket is.
Ami az eladókat és az eladott tárgyakat illeti, nagy volt a változatosság. Volt mindenféle szablya, lovagi pallos, fokos, illetve harci bárd minden méretben és formában. Szerencsémre buzogány nem volt, így aztán nem is vehettem. Volt szép kerek viking pajzs, az is valami.Jó egynéhány konyhakés, néhányukat szerintem szó szerint ökörsütéshez is lehetne használni. Pirulva kell bevallanom, hogy a fémművesség terén nálam a bogrács, de még inkább a palacsintasütő volt a nyerő. Ezek egyikét megemeltem, és arra a következtetésre jutottam, hogy ha valaki ezzel sütött negyven palacsintát, megvolt a napi edzésadagja.
A ruhák is nagyon tetszettek, főleg a reneszánsz női ruhák, szépek, ízlésesek, jó volt nézni. Ezek közül is volt kedvencem, éspedig a mellényke, ezek bármelyikét viselném.
A cipők meg csodásak, de a kényelmi szintjük iránt enyhe fenntartásaim voltak.
Láttam szablyaviadalt. Ezt most ne tessék szó szerint venni, mert valami gumibotféle szablyával harcoltak, sisakkal, de plasztron nélkül. Gyanítom, hogy egyik-másik találat másnapra szépen fog kékülni-zöldülni.
Láttam (és hallottam) viszont egy nagytudású, bölcs magiszter előadását a tábori sebészetről. Igaz, többek szerint ez a borbélyoknak való, de őt a kitűnő salernói orvosi iskola nevelte, és bölcs mestere szerint mindenhez érteni kell. Miután ellátott egy fejsérülést, reménykedtem abban, hogy a beteg ennek ellenére életben maradt. Igaz, ez manapság is megesik…
A legjobban a hangulat tetszett. Időnként elég nehéz volt elférni, de egyetlen durva, udvariatlan kifejezést sem hallottam, legalábbis addig, amíg én ott voltam. Az árusok is szívesen elbeszélgettek bárkivel, még akkor is, ha nyilvánvaló volt, hogy az illető nem vesz semmit.
Még megemlítem, hogy egy férfi remek bútorokat állított ki, éspedig két asztalt a hozzáillő székekkel, paraszt barokk stílusban, remek faragásokkal, már ami a széket illeti. Ezeket alig tudtam megemelni, az asztalhoz meg alighanem két súlyemelő kellett volna. Igaz, nem ez volt az oka, hogy nem vettem meg. Gyönyörködni viszont gyönyörködtem benne.
Valamelyikőtöknek nincs véletlenül kötődése Ferencvároshoz? Ugyanis - igen,igen, ez nem a reklám helye :-) - a barátnőm lányáéknak van egy egyesülete, mely az épített környezeti neveléssel foglalkozik. 2010-ben adták ki a Pécs gyerekeknek című könyvecskét, akkor egy pályázati pénz segítségével minden 5. osztályos pécsi tanuló megkapta ingyen. Helyes kis rajzokkal, interaktív módon mutatja be a várost, az épített környezetet, kapcsolódását a "nem-épített" környezethez. Született pécsi létemre még nekem is adott újat :-)
Azóta már több városra is kaptak megbízást, 5-6 könyv el is készült.
Most jelenik meg a Ferencváros gyerekeknek, én már láttam, csoda helyes egy könyvecske :-) Jövő pénteken lesz a bemutató, - ha valakit érdekel, megírom.
Holnap lesz valami történelmi kirakodóvásár, lovagi tornával egybekötve, éspedig a Ferencvárosi Művelődési Központban. Érdekel a dolog, lehet, hogy megnézem. Aztán hazaállítok egy csinos kis buzogánnyal :-)) Esetleg elajándékozom valakinek.
Voltam vásározni, ettem kürtös kalácsot, isteni volt, kértem, hogy miután megszórta dióval az embet -ez a kedvenc - még egyszer forgassa át a tűz felett, így kissé megpörkölődött, ropogós kérge lett.
Igen, én is jobb szeretek nézegetni, elég keveset vásárolok, inkább konyhai dogokat, nem mintha nem lenne, de az újdonság varázsa, ugyebár. No meg tényleg lehet olyan ajándékot venni, amiről gyanítom, hogy tetszene az ajándékozottnak.
Miután szinte el sem tudom kerülni a vásárokat, inkább kiélvezem. Hamarosan újra fölkeresem a Vörösmarty térit, mert múltkor nagyon megtetszett néhány konyhai törlőruha. Az legalább nem fölösleges.
Egyre erősebb ez a tendencia. Nekem már ellenállni sem kell magamnak, késztetésem sincs egy újabb haszontalanság megszerzésére, viszont a vásári csemegékre szívesen költök, de csak annyit amennyi ott a helyszínen el is fogy. Pl a kürtöskalács otthoni fogyasztásának már nincs hangulata. Ajándékba is örömmel adok élmény lehetőséget és viszont is szívesen veszem.
