Venni egy nagy levegőt és abbahagyni a fogat fogért c. műsorszámot mert 70 éve csinálják, több százezren belehaltak és az eredménye meg egy nagy nulla.
Németország és franciaország száz év után akkor hagyta abba a háborúzást mikor voktak olyan politikusaik akik le tudták tenni a vérbosszút.
Magyarország azért tud békében élni a szomszédaival mert a magyarok képesek voltak letenni a nagy magyarország c. elképzeléseiket.
Amig izrael csak nagy izraelben és vérbosszúban tud gondolkodni addig háborúban fog állni.
Egyelőre nem ismerünk jobb megoldási lehetőséget a kialakult helyzetre mint megalakitani és elismerni a Palesztin államot vagy az utolsó szálig kiirtani az összes palesztint.
Amig ez vagy az nem valósul meg addig háborúban fog állni az izraeli állam.
De mint tudjuk a politikusok mindig megtalálják a helyes urat azután hogy az összes többit már kipróbálták.
Szánalmas volt ez az úgynevezett hadművelet, amit a Hamasz művelt. Koszos trikóban rágták át magukat a kerítésen, hogy a túloldalon megkalasnyikovozhassanak néhány ártatlan civilt. Tudták, hogy ez az egész kegyetlenül meg lesz torolva, de talán épp ez volt a cél. Máris a palesztin civilekért aggodalmaskodnak, és az egész világ előtt jajveszékelnek, hogy milyen kegyetlenek ezek az izraeliek. Eleve ez a szar volt a terv.
Azért remélem a világon mindenki nagyon jól tudja, hogy ami most jön, azt a Hamasz művelte össze. Ez mind az ő trógerkedésük eredménye lesz.
Komolyan mondom, valami blokkolja a neuronhálózatodat. ENSZ határozat. Van zsidó, és van palesztin állam. A zsidók elismerték a határozatot, de az araboknak nem volt ez halal. Aztán, nekimennek az arabok a zsidóknak. És ez még párszor így történik az elmúlt 60 évben.
Béke az olajfák alatt, nem lesz. Ehhez nem kell nagy ész tudni, hogy egy puskaporos hordó ami ott van. Tegnap már leírtam, csoda kell, hogy ott legyen béke. Azt is leírtam, Izrael is tudja ezt, és folyton túlélésre játszik. A hétvégi brutális támadás után, nem fogja magát vissza a zsidó állam. Szerintem, teljesen érthető okból. Az amúgy is rohadtul arabok iránt elfogult ENSZ, már most háborús bűnökkel titulálja Izraelt. Még be sem melegítettek, de már megy a sivalkodás. Tüntikézés. Az iszlám fogjon össze, és tegyen pontot ennek végére.
Mégis, mit gondolnak a világ humanistái? Lenyeli valaki azt a terrort amit kapott Izrael, és egy bocsikával elintézhető?" Jajj! Elnézést! Véletlen odafújta az ejtőernyőt Izraelbe a szél, és ha már ott vagyunk, Allah kedvére is teszünk."
A kényelmes Európából, USA-ból, Ausztráliából osztják az igét humanistáék, de puskaport még nem szagoltak azok, akik erről a szeressük egymást gyerekekről regélnek. Majd hamarosan megszagolják azt a puskaport, ha elszabadul Európában a dzsihád. Jelenleg ott tartunk, hogy az iszlám kihasználja a hasznos idiótákat, majd másodrendű állampolgárt faragnak belőlük a Korán utasítása szerint. És akkor, eufemisztikus voltam a "másodrendűvel".
Kénytelenek háborúban élni, nem rajtuk múlik. Úgy nem lehet egyezséget kötni semmilyen szomszéddal, hogy a szomszéd azt mondja: nem ismerem el az adott államot, el akarom törölni a föld színéről, menjenek onnan. Noha egyes területeket valóban Izraelnek adott az ENSZ, ezt látom, azért senki sem vitatja.
A Hamász nemhogy Izrael területeit nem ismeri el, de még Izraelt sem, szerinte Izraelt és lakóit el kell törölni.
De ez csak a Hamász álláspontja, nem vonatkozik a palesztin területek többségét uraló másik palesztin erőre, a Fatahra. Ott tárgyalások vannak, és mivel ott elismerik Izraelt, így nincs akadálya a tárgyalásoknak. Előbb-utóbb Izrael ki fogja üríteni a ciszjordániai palesztin területeket, ez a folyamat már megindult, de amúgy nemzetközileg is rá fogják erre szorítani Izraelt.
Mindez nem vonatkozik a Hamászra, Gáza továbbra is egy tűzfészek, és ha most Izrael vissza akarja foglalni - merthogy kár volt onnan 2005-ben kivonulnia -, akkor az is várhatóan izraeli terület lesz, és ezen további évtizedeket, akár évszázadokat is vitatkozgatnak majd egymással.
Amilyen átalakulásban van a világ, a mostani helyzet nemhogy 70, de 7 további évig sem marad már fenn. Izrael a nyugattól függött eddig is, a nyugat pedig zuhanórepülésben van.
Migrációval az EU létrehozta egy új európai muszlim szuperállam alapjait, ahol az őslakosság 0.6-os reprodukciós rátával tart a temetőbe, a bevándorlók pedig segélyek és támogatások tucatjaival vidáman szaporodnak 3 fölötti rátával.
mindegy hol teszik. ezek söpredék kamuállamok, libanon kivételével. irak, szíria, jordánia, stb mik ezek? államok...palesztináról ne is beszéljünk, az nem létezik, szimplán szarabföld.
Pedig békében élhetnének már 70 éve ha elismerik a palesztin államot és békét kötnek vele.
Igy meg most biztositja be magának izrael hogy a következő 70 évben is egy háborúban álló ország lesz, mert ne legyenek kétségeid: akiket most legyilkonak azok gyerekei 30 év múlva ugyanúgy fogják legyilkoni a bulizo izraeli fiatalokat mint ahogy apáik tették a múlt héten.
szabó területét kettő részre osztja. egyik az enyém, másik horváthé
horváth nem fogadja el, engem többször is megtámad, visszaverem. van 12 gyereke, egyik-másik nem nyugszik, támad. meg látványosan sír a világnak. de van gyereke, aki nem ért egyet az apjával és a testvéreivel.
én többször megkérem hogy fejezzék be és fogadják el a békefeltételeimet, nem teszik.
innentől kezdve random ölöm a gyerekeket, és ezért horvát úr a felelős, nem én. aki őket sajnálgatja, mentegeti, meg tárgyalásról beszél, az vagy hasznos hülye, vagy engem gyűlölő söpredék.
De ezzel az a baj, hogy az ENSZ által is a zsidóknak adott, a térképen zölddel jelölt területen történt a mészárlás, vagyis a "palesztinok" a nemzetközileg elfogadott területen terrorizáltak.
még mindig nem érted hogy ezeknek semmi jelentőségük? a kétoldalú folyamatoknak sem, a te vérostoba különbségtételeinek sem, a hamasz meg nem rondított bele semmibe, mert maga a béketárgyalás, a folyamat mocskos illúzió, ahogy izrael fennhatóságának megszűnése is.
hajtod félhülye módjára a verklit.
minden átmeneti béke illúzió, izrael minden hatalmának kétségbevonása, minden egyes erkölcsi felelősségrevonása a valódi békét gátló, illúziókra épülő folyamat. nincsenek ártatlan nem-zsidó áldozatok, nincs semmilyen államnak tárgyalási alapja.
Pont a második link mondja ki, hogy csak előkészítésről van szó, továbbá "wäre, hätte, würde, könnte, ...", a nagymamám meg villamos lenne, ha áramszedője lett volna és csilingel. Pallérorozd kicsit a nyelvismeretedet ...
pl.
Die Bundeswehr bereitet sichvorsichtshalber darauf vor, deutsche Staatsbürger notfalls aus Israel nach Deutschland auszufliegen. Im Falle einer weiteren Verschärfung der Situation stünde der militärische Evakuierungsverband bereit.
Bámulatos ez a semmitmondó fenyegetés. "Akármi megtörténhet". Na mi van, annyi bátorsága sincs, hogy kimondja, amit gondol? Vagy megint csak a szájkarate megy?
Gáza szunnita. Irán meg síta. Ezek egymást is utálják. Talán még Izraelnél is jobban, elvégre a legfőbb politikai ellenfél sohasem a szemközt álló, hanem aki melletted van, hiszen ő pályázik a te helyedre.
milyen különbség? az hogy mit gondolnak? annak mint írtam nincs jelentősége.
amúgy örülök hogy a fejükbe látsz és pontosan tudod, hányan mit gondolnak izraelről, a zsidókról, LOL. de mint mondtam, semmi jelentősége nincs, mindenért a vezetőik és a terroristák a felelősek, ami velük történik
Dehogynem, a Palesztin Hatóság (lásd: Fatah-párt) és Izrael képesek együttműködni, ami már odáig vezetett, hogy Ciszjordánia egyes területeit mára már csak a palesztinok ellenőrzik, ott Izraelnek már semmiféle fennhatósága nincs is.
És megindult a folyamat arra, hogy további területeket is átadjon Izrael nekik.
Ebbe rondított most bele a Hamász, igaz, az nem is Ciszjordániában van hatalmon.
Legalább nézz már a térképre, mielőtt hülyeségeket írsz le.
ostobám, én nem ismerem el palesztinát önálló népként és államként, de ez is mellékes, mert te csak ugatod a hülyeséget jelentéktelen söpredékentitásokról, amelyek akkor és úgy léteznek, ahogyan izrael megengedi.