Keresés

De a szaporodás nem megy nekik víz nélkül:)
A közelben meg sehol ilyesmi természetes körülmények között. Tehát a sokasodáshoz meg kell várniuk a tavat:)

Na, én pont fordítva vagyok a dologgal, a kicsik még babák, ezt magyaráznám be magamnak:))

De a csótány pont a legkevésbé szeretett és tolerált ízeltlábúak közé tartozik nálam:((

Szólok neki, hátha benéz néha:)))

Tényleg szép:)

Az egyik akadályversenyen egy pihent biológus kihozott különféle csótányokat az állatkertből, és az azokkal tele lévő üvegből kellett kihalászni a kulcsot. NA, eme dicső feladatot meghagytam másoknak, és megállapítottam, h ha mégis muszáj lenne, akkor még mindig inkább a nagyokat vállalnám, a többcentiseket, de nem a kicsiket, a pár millimétereseket... bbbbrrrrrr....

Itt még Süketkoma sem off, és teljesjogú tagja lehet a körnek :-)

Ó, a mieink elvannak tó nékül is, edzett, szárazságtűrő példányok! :-)

Köszi:)
Ha meglesz a tavam, jöhet!:)

Egy kis off: http://www.youtube.com/watch?v=nUDIoN-_Hxs -de olyan szép :-)

Azt ugyan nemtom, honnan származik, de már gyerekkoromban is rettegtem a csípni képes állatoktól, különösen ha másznak, a repülőket egy fokkal jobban viselem. Hiába tudtam, h a kaszáspók nem tud csípni, ez már nem hatott: visítottam, ha egyet is megláttam, egész pontosan az öcsémnek üvöltöttem, h vigye el, és számomra teljesen megdöbbentő módon képes volt megfogni a lábát és úgy elvinni a közelemből... -na felnőtt koromra eljutottam oda, h óriási önfegyelemmel már meg merem fogni a kaszáspókot, de csak rövid ideig. Más pókokat és bogarakat azonban csak segédeszközzel.

Mongyuk arra nem emlékszem, h egészen pici koromban is így volt-e vagy csak azután, h kertesházban lakván, folyotn kertben üldögélve, rengeteg hangya- és pókcsípést gyűjtöttem be már az iskola előtti időkben is, amik azért jóval fájdalmasabbak mint  a szúnyogcsípések...

Viszek Neked még egyet, aztán majd szaporodnak! :-)

És nem volt igaza?
Te mit szólnál, ha a terített vacsiasztaltól csak úgy kipenderítenének?:)

Nálunk csak egy van, de rá úgy vigyázunk, mint a szemünk fényére!

Ó, de kis micik!
Nálunk is volt még a régi fiatalmacskás időkben ilyen közös alom:)

A gyerekeken jó megfigyelni a dolgot: minden tavasszal újra kell tanulniuk a kert állatvilágát. Mert még kicsik az enyimek, és azért az ősztől tavaszig tartó időszak nagyon hosszú!:)
Amikor elkezdenek kinn nyüzsögni, ők is, meg az ízeltlábúak is, olyan egy-két hétig vannak sikítva beszaladások:)))))
De aztán együtt kimegyünk, megnézzük a félelmetest, és már nem is az. Meg nagyon fontos nekik, hogy én is imádom pl. a pókjaimat, és mindet külön-külön bemutattam nekik, elmondtam, kicsoda-micsoda, miért van ott, ahol. Aztán már ők is személyes ismerősként üdvözlik őket, sőt, egy-egy újabb lakót már ők mutatnak be nekem.
Szóval, biztosan van veleszületett ellenkezés, de kinevelhető:)

Na, majd csak igyekezzetek, hogy még valamit láthassatok:))))

Nekem is gyűlnek a könnyek a szememben, most, hogy újraolvasom soraidat:)))

De tényleg, a változás, ami igazán ott van a kertben: a tegnap még bimbóban lévő rózsa ma reggelre teljes szépségében megmutatja magát, estére beleöregszik a hőségbe.
Meg ahogy arrébbmennek a növények a virágágyásban: ahogy nőnek, mintha eltolódna mindennek a helye. Vagy ez csak nálam van így?:)
És a legeslegnagyobb csoda: a koratavaszi "semmi" helyén egy-két hónap múlva akkora burján!

Szerintem képen is szép. A valóságban legfeljebb még szebb lehet! :-)

Na de kedves süketkoma, hát már nem megint belebeszélsz:PPP

Kedves vagy!:)
A képpel vannak bajaim, mert a valóság az ennél sokkal szebb, legalábbis szerintem. Mondhatnám úgy is, a valóságban szép:)))

Akkor postázok Neked néhányat! :-) Nálunk invázió van két éve.

 

Gyanítom, a mi kutyánk anno kóbor kutya korában azon tartotta fönn magát, amit elkapott, úgymint béka, egér, pocok, cserebogár, gyík. Ezeket előszeretettel elkapja a telken is. Persze igyekszünk megakadályozni a dolgot. Nálunk egyébként kifejlődtek a fán lakó gyíkok, mert csak azok maradtak életben. A földön járók kiszelektálódtak... Kicsit kísérteties, mikor másfél méter magasságban rám pillog a fáról a gyík... :-)

Fantasztikus!!

Jaj, én nagyon bírom őket! Nálunk is van néhány, de szerencsére a mi kutyáink nem bántják őket. Remélem, a macska sem, de erre sajnos nem esküdnék.. : (

Na de megyek, kellemesebb az idő, borsó ki, új szerzemények be:)

.Én se vagyok profi, max kicsit többet foglalkozok a kérdéssel.Hála a szebbik tolerálja a bogármániám:)
Ezt most hétvégén találtam

Ez persze csak olyan amatőr izé.. De majd biztos tanulok! : )
Domi nick, köszi szépen, lehet ám, hogy szavadon foglak! : )

:))köszönöm

Ő se nyugi:)

Nagyon aranyosak!

hála istennek nem tud kijönni,mert kapna egy maflást rögvest:))

Ilyenből van nálunk egy csomó. Időnként vödörbe gyűjtjük őket, és kivisszük őket erdőre-mezőre, így próbálván csökkenteni a kutya által elfogyasztott példányok számát. A baj, hogy hűségesek, és szerintem visszajönnek.

 

Éjszakánként föltornázzák magukat a teraszra, és odaülnek a lámpa alá, ahol szó szerint a szájukba esik a vacsi. Nyár végére így olyan dagadtra híznak, hogy már jóformán meg sem tudnak mozdulni. :-) És annyira elpofátlanodnak, hogy az sem zavarja őket egy idő után, ha kimegyek a teraszra. Tavaly lesöpörtem az egyiket, mikor kiültem (nem igazán értékelném a nyálkás kis testét a csupasz lábamon), erre rögvest visszamászott, és méltatlankodva meredt rám.