Feleségem ultimátumot adott nekem, hogyha most már nem építek azonnal-de-rögtön egy terepasztalt mert nagyon óhajtana villanyvasutazni (amiért mellesleg egy jó ideje nyúz már) akkor rettenetes dolgok fognak történni, amiket én nem óhajtottam megtudni, hogy micsodák, inkább építettem egyet.:-) Szeretném ha ez egy olyan topik lenne, ahol képes beszámolókkal, építési leírásokkal, ötletekkel, trükkökkel ismertetnénk meg egymást és jómagam szívesen olvasnék, néznék meg hasonló építési leírásokat mint amibe én fogtam.
Akkor inkább úgy mondom,hogy az nem vasútmodellező aki vesz a boltban ragasztót,f.kőágyat és felragassztja.Az egésznek az a lényege,hogy mit csinál magátol az ember!Az a szép,egyedi jó.Nem az amit a boltban vesz az ember.
De úgylátszik valakinek nem.Én ezt csak úgy tudom megérteni,ha valaki nem is szeretne modellező lenni,csak játszani akar kicsit.
Nem tudom, láttad-e a Verdák című örökbecsű mesefilmet. A vége felé Mr.Stex olyasmit mond a kis hebrencs McQueen-nek: "Fiatal autó..."
Szóval értem én, hogy mit akarsz, csak nem jól csinálod, fiatal modellező barátom. Itt nem a flame-elés, az indulatok kipufogása a cél hanem egymás segítése, nem pedig ledorongolása. Ha valakinek van 200.000 forintja egy terepasztalnyi flexi ágyazatra, akkor használja azt. Erre nem az a helyes reakció, hogy "... akinek van rá pénze akkor az vegye azt ..." mert átsüt a duzzogás a szavaidból. Erre azt tudod írni - ha már minden áron reagálni akarsz rá -, hogy "nézzétek, én ilyet csináltam saját kezűleg!" de akkor az tényleg legyen mutatósabb mint a drága gyári vacak...
A fotóidhoz meg adjál teljes linket (URL-t), mert így nem találja meg senki.
Ha haladósra kell venni a figurát, akkor az az ágyazat bizony nagyon is jó. Lásd Keszthely, ahol a Tillig H0 Elite alatt ugyan nem Noch, hanem Tillig van. Még szép is.
Én viszont az évek alatt változott tervek hatására azt hiszem, elbontom a terepasztalom, és újrakezdem. Lényegesen nem fog változni, csak a villamosvona miatt át kell rendezni.
Összesen 27 hozzászólásodból az utóbbi kettő kicsit durvára sikeredett. Talán nem kellene mindent lehülyeségezni, pocsékolásnak venni, ami nem a Te személyes, és Nálad nyilván bevállt módszer. Szerényebben kellene kicsit.
csíkosháTTú
Innen ON
A sóder, vagy homok átszitálásával készített ágyazat valóban olcsó, és szépen néz ki... HA! Ha a nagyrabecsült modellező nagyjából az 1870-es, 1880-as évek előtti vasutat modellezi. Ugyanis ekkor még a kavicságy valóban mosott folyami kavicsból készült. Azonban eléggé gyorsan áttértek a kőzúzalékra, a stabilabb pályaszerkezet miatt. Miért is írom ezt? Mert a szitált homok, vagy sóder szemcsék nagyjából gömbölyűek, de mindenképpen kerek a szélük. Míg az általánosan használt kőzúzalék széle éles, töredezett egyenesekből áll.
Modernebb vasút esetében mindenképpen érdemes valamilyen szóróanyagot használni, nem drága. Ahol kevésbé számít a pénz, de haladósra kell venni a munkát, annak viszont a gyári alátétek igenis jó választások lehetnek. Járulékos előnyök, hogy csillapítják a zajt is. Azon kevesek, akik a vasút hőskorát modellezik, azok bátran használhatják a homokot, mert az az élethű abban a korban.
A korábbi (kép szerinti) terepasztalomon fűrészporral oldottam meg a kőzúzalékot. imitációt.
Úgy gondolom eléggé élethű lett. További képek megtekinthetők a kep.tar.hu oldalon berczda felhasználónévre keresve.
A sóderen én is gondolkoztam már, szúnyoghálón keresztül rostáltam is, de nem tudom, hogy a port, homokot ki lehet e rendesen mosni belőle. A tempera helyett akril festéket szoktam használni, ami drágább ugyan, de száradás után nem oldódik víz, pára hatására.
Az áramszedővel kapcsolatban azért kérdeztem, mert kb 17 éve volt tt-s áramszedős mozdonyom, annak a nyitott áramszedője nemigen rugózott. De már találtam az űrszelvényre vonatkozó adatokat, szabványokat.
Majd belehalok mikor meglátom a bolti kűzúzalék szót!
micsoda pénzkidobás!
Sódert átszitálsz amíg 1-2 mm-es szemeket nem kapsz,temprás vízben szürke-fehér színűre fested(amilyet akarsz),kiszárítod a napon és kész az ágyazat.
Ha csinálsz felsővezetéket akkor nem az számít milyen magas nyitott áramszedővel a villanymozdony(Ez már eleve változó)mivel a vezetéknek le kell nyomnia.
Az már máskérdés,hogy mennyire szabad lenyomnia mivel az attól függ milyen a rugózása a mozdony áramszedőjének.Bár úgytudom(tapasztalat alapján is),hogy ma már finomabb szerkezeteket gyártanak hozzájuk mint régen.
1. Mivel nincs még ilyen mozdonyom a H0 méretarányú villanymozdony nyitott áramszedővel milyen magas, a sínkoronától mérve? Terepasztal építésnél tudnom kellene, hogy az alagutakba, hidak alá beférjen, illetvd, hogy egy későbbi villamos vontatást ki lehessen utólag is építeni.
2. A tapasztalatok szerint a kereskedelemben kapható 250g-os kiszerelésű kőzúzalék szóróanyag átlagos felhasználással kb. milyen hosszú vágányszakaszhoz elegendő?
Vegyél alá noch kőzúzalék lapot vagy flexibilis kavicságyat. linkek: a szőnyegere:http://vasutmodell.com/index.php?link=shop%2Fshop.php&topic=description&product_id=3351&topic_id=508 a kavicságyra:http://vasutmodell.com/index.php?link=shop%2Fshop.php&topic=description&product_id=5593&topic_id=460
Én a NOCH féle flexibilis kavicságyat ajánlom mert a vonatok is csendesn futnak rajta meg nem kell sokat bajlódni vele.De van fűszőnyeg is hozzá csak azt méretre kell vágni.Én igazából mindkettőt alkalmaztam a nyílt pályán a kavicságyat a váltóknál hogy jól működjenek a szőnyeget. Linkek: a kavicságyra:http://vasutmodell.com/index.php?link=shop%2Fshop.php&topic=description&product_id=5593&topic_id=460 a fűszőnyegre:http://vasutmodell.com/index.php?link=shop%2Fshop.php&topic=description&product_id=3351&topic_id=508
Én a NOCH féle flexibilis kavicságyat ajánlom mert a vonatok is csendesn futnak rajta meg nem kell sokat bajlódni vele.De van fűszőnyeg is hozzá csak azt méretre kell vágni.Én igazából mindkettőt alkalmaztam a nyílt pályán a kavicságyat a váltóknál hogy jól működjenek a szőnyeget. Linkek: a kavicságyra:http://vasutmodell.com/index.php?link=shop%2Fshop.php&topic=description&product_id=5593&topic_id=460 a fűszőnyegre:http://vasutmodell.com/index.php?link=shop%2Fshop.php&topic=description&product_id=3351&topic_id=508
Én a NOCH féle flexibilis kavicságyat ajánlom mert a vonatok is csendesn futnak rajta meg nem kell sokat bajlódni vele.De van fűszőnyeg is hozzá csak azt méretre kell vágni.Én igazából mindkettőt alkalmaztam a nyílt pályán a kavicságyat a váltóknál hogy jól működjenek a szőnyeget. Linkek: a kavicságyra:http://vasutmodell.com/index.php?link=shop%2Fshop.php&topic=description&product_id=5593&topic_id=460 a fűszőnyegre:http://vasutmodell.com/index.php?link=shop%2Fshop.php&topic=description&product_id=3351&topic_id=508
Én Noch féle flexibilis kavicságyat használtam,és a vonatok is csendesen futnak rajta.Létezik szürke,és barna kivitelben. Itt egy link ahol lehet kapni:http://vasutmodell.com/index.php?link=shop%2Fshop.php&topic=description&product_id=5593&topic_id=460