Ha jól tudom, "Timamér" megállótól olyan 15 perc kényelmes gyalogtempóban a pályaudvar. Az még mindig csak 20 perc a 70-ből. :) Talán, ha több helyen megállna a vonat (pl. a bevásrlóközpontnál, bár akkor meg a belvárosi boltosok visonganának megint), esetleg növekedne a forgalom és érdemes lenne még a megszűnt megállót is visszaállítani. Ezen a szakaszon a Város is működtethetne egy szerelvényt (akár villanyosat is).
Mivel ahol élek nincs vasút ezért használom mindennap a buszt is, meg vonatozok is, amikor tehetem igen gyakran teszem ezt is. Napközben teszek rövid vonatozást is igen gyakran.
Nevezett város 53 ezres.
Megszűnt egy jó helyen levő állomásból lefokott megálló /1986 ban áll itt meg vonat utoljára vele édesapám járt igen gyakran innen "Timamér"/, és így ami a vonatnak 5 perc az nekem mivel nem áll meg a vonat helyijárattal körbe + átszállási idő az hazáig 70 perc. ez kocsival 15-20 perc
Mivel Észak Déli tengelyű a város így 2x2 sáv meg 1x1 sáv vezet fő irányban a közúton, de közben a lámpák, meg a belvárosba behajtó autók miatt lelassul a közlekedés.
Helyi jön percenként összes vonalcsoprt és torlódbnak azaza egyszerr 3-4 utána 3-4 percig semmi + helyközi indul egyszerre 5 percenként, 10-15 és káosz van, de ha a város széle lenne, akkor +3330 fizetne mindenki azért hogy utazzon, vagy a városban lenne egy központi megálló ami szintén problémák forrása lenne.
Nekem az a szomorú, hogy teherszállításra használható felújjított mellékvonalat tettek halállistára.
Amúgy megnézhetnéd egyszer 2000 szer szállok buszra és kb 1000 szer vonatra egy évben.
Egy időben üzleketkötő voltam beutaztam mindent.
Vonat kényelmesebb volt. Kipróbáltam a buszopkat is sok irányban.
Busz a Sasadin is beáll.
Pl Székesfehérvár felől 20-25 perc menetidő növekedés nem ritka, de ugyanez Győr felől is.
M3 kivezető szintén.
Mellékvonalak mentén méregdrágán szolgáltat a VOLÁN és ritkán jár, szombat vasárnap alig jár valami
Ha megszűnik a személyszállítás akkor teherszálításra se marad remény.
Élő vágányba is belebontottak, amit a hajnali vonat vett észre pl a 84 esen.
Istenem, hányszor fog még előjönni ez a "buszok állnak a dugóban" örökzöld sláger(*)?
Sok helyen állnak a dugóban valóban, de jellemzően nem a mellékvonalakkal párhuzamos utakon. Legfeljebb a város, ahová behordja az utasokat, annak a központjában lehet valamekkora "dugó" (bár azért kétlem, hogy egy mondjuk 30-40 ezres városban az olyan igazi araszolós dugó tipikus lenne, legfeljebb lassabb haladás), no de ahol a "dugó" van, oda a vonat viszont be sem megy!
"Dugóban" áll a busz, nem tud kijönni az állomásról? Megvan a megoldás! Vigyük őket egy másik eszközzel, ami leteszi őket a város szélén, aztán eljutnak a központba, ahogy tudnak! Fejlődünk! (Te írtad: "Város szélére helyezés meg utasnak nem jó". A vonat a legtöbb településen már most is ott van, sajnos. Ha benn lenne a központban, én is alapvetően másképpen vélekednék a kérdésről.)
Ha a busz 12 percig nem tud kijönni az állomásról, akkor ott valami nagyon el van rontva, amit meg kellene javítani.
(*: Ide először valami csúnyábbat akartam írni, de jólneveltségem változtatásra sarkallt.)
"mikor ment a nyírvidéki kisvasútra utast számlálni? Egy hideg, ködös, ónos esős februári napon. Amikor aki csak teheti, otthon marad"
Bocsánat de szerintem a munkábajárás, vásárlás, hivatalba, orvoshoz stb. menés (amire itt az utasok túlnyomó többsége használja a vasutat) esetében vajmi keveset befolyásol az időjárás.
De még ha befolyásolna is, mennyit csökkent? 10%-ot? 20-at? 30-at? Ha ennek figyelembevételével felszorzod a Taxxx által látott utasszámot, változtat érdemben a helyzeten?
Akkor mentek, mert akkor volt szó róla.
Távolsági forgalomban lehet a február hullámvölgy, kiránduló forgalom által érintett vonalakon pláne, de a faluból a közeli városban beutazáshoz az évszaknak szerintem nincs túl sok jelentősége. A lényeg az, hogy tanítási időben legyen.
Inkább járjanak az utazási igényeknek megfelelő közlekedési eszközzel. Ha csúcsidőben csak 78 utast tudunk összekaparni, akkor ez 1 csuklós, vagy 2 szóló busz. Ennyi utasért vasútvonalat fenntartani eszetlen pazarlás.
Belvárosi buszállomások nem bírják kapacitással csúcsidőben
Egy 14.25 ös járat 14.37 kor tud kijönni a pályaudvarról az nem tól kjó
Másik a buszok ahaldási utazó sebessége a sok megállás miatt igen kicsi 25-30 km/h is van
Új buszállomás az adófizetők pénzébe kerülne
Város szélére helyezés meg utasnak nem jó
Aki eddig helyijárat nélkül tudott utazni az meg lenne szívatva
Hegyekben hajtűkanyarban megnézném azokat a csuklósokat
Most a túl hosszú Alfa Regio se fér be akanyarba
Van amikor az emelkedőn meg az kanyarban meg kell állni hogy a másik elférjen
Buszok városi szakaszon lassan haladnak állnak a dugóban
Ez kell?
Csak ez nem a 5 percenként járó 7-173 gyorsbusz
Itt vidéken a megélhetés sokba van, a bérek nem Pesti átlagot elérők
Te elméleted szerint nőjjön a szakadék
Ha nektek jó akkor még jobb legyen
Ha valakinek most épp hogy elviselhető még rosszabb legyen.
Elnézést, hogy ennyit dumálok, de most olvasom el több nap hozzászólásait.
Miért nem vállalta a vasút a cukorrépaszállítást?
Vállalta volna, de nem volt mit vállalnia.A cukorrépa kivételesen nem a vasút hibájából került közútra.
Amíg a Szolnoki Cukorgyár (gondolom oda vitték a répát a 151-esről, de ha a hatvaniba, akkor is érvényes az indoklásom) tulajdonviszonya 2004-ben megváltozott. Addig a francia "Béghin Say" volt a tulaj, ekkor vette meg a német "Nord Zucker". Az új tulaj már addig is üzemeltetett több c.gyárat Németo-ban és Lengyelo-ban. Azokba a gyárakba is kizárólag közúton hordta a répát, és már 2004 tavaszán hallottam, hogy M.o-n is így fogja csinálni. Be is jött.
A közúti szállítást az abonyi székhelyű "Tatra Trans" végzi, senki más. Ez egy kicsit furcsa...
2004-ben még sötétkék, roncstelepről visszarángatott csőrös Tatrákkal szállított, tavaly már a legkorszerűbb öt v. hattengelyes kamionokkal. Futja a fejlesztésre.
Érdekesség, hogy a tsz-ek beszállítják a földekről a crépát a legközelebbi vasútállomásra, hiszen ott van a cgyár átvevője (hídmérleg, mintavevő). A rakodóvágány mellé van leborítva a répa, és ahelyett, hogy vagonba raknák, megy a kamionba. Az oldalmagasító meg évről évre nagyobb...
Az ősszel annyira tönkrement a Martfű-Tiszaföldvár közút elsősorban a répaszállítástól, hogy hónapokig le volt zárva útállapot miatt. (érdekes, nem csak vasút van lezárva pályaállapot miatt)
Persze gyorsan lett pénz a helyreállításra az adófizetők pénzéből, és nem a teherautóscég pénzéből.
Ezt hívjuk úgy, hogy liberális gondolkodás. Rongálok, fizesd ki!
A remek költséggyűjtésnek köszönhetően egymás mellett fekszik két vonalszakasz (villamosított, azonos hosszú, 1,5 km azt hiszem). Az egyikre 7 ezer forintot költünk, amésikra 25 milliót (meg lehet keresni, így van)... jó a rendszer, hiába. Lehet, hogy b. politikusaink csak a hétezret látták.
Vannak utasszámlálási adatok, nem tudom, hogy pontosan mennyi, majd megnézem. Ennyire emlékszem, a váci vonalon meg 44 ezerre. Ne felejtsd el, hogy a ceglédi vonalon nem mindenki Budapestre megy, hanem sokan mennek Ceglédre is. Az emberek folyamatosan szállnak le és fel. Lehet, hogy egyszerre nincs a vonaton 800 ember, de az nem azt jelenti, hogy ne utaznának vele ennyien.
nekünk Bp-en úgyis megmarad a sűrű vonatközelekedés,
Nem mondod, hogy átutazhatnám a várost a sűrűn közlekedő vonatokkal, és ezt most kell megtudnom?
Indulnom kéne, nem tudod, mikor megy a legközelebbi vonat Kelenföldről Pestújhelyre?
de ők csak járjanak busszal, mégha zsúfolt is.
Inkább járjanak az utazási igényeknek megfelelő közlekedési eszközzel. Ha csúcsidőben csak 78 utast tudunk összekaparni, akkor ez 1 csuklós, vagy 2 szóló busz. Ennyi utasért vasútvonalat fenntartani eszetlen pazarlás.
Holott állítólag a legráfizetésesebb a MÁV-nak éppen a 70-es vonal!
Ha azon is csak 78-an utaznának a legkihasználtabb vonaton, 0-hoz közelítő teherforgalom mellett, csúcsidőben szabad kapacitással rendelkező úttal párhuzamosan, akkor természetesen azzal kellene kezdeni a bezárást.
Az, hogy minden piaci alapú legyen, és le vannak ejtve a vidékiek...
Aha. 1. Minden piaci alapú. Ha nem annak látszik, akkor egy olyan részhalmazt nézel, amely önmagán belül nem piaci, de kifelé akkor is kénytelen megfizetni a működési költségeit. 2. Mindenki gondoskodjon a saját boldogulásáról. Ha nem tud, szerezzen hozzá szövetségest. Ez egy belvárosi, kutyaszaros utcában, vagy a rózihillen, vagy a falu végi kocsmában, vagy az erdő közepén egyaránt érvényes. Ha valaki már eleve beleszületett ezekbe a szövetségekbe, értelemszerűen nem látta a kialakulásukat, tehát készpénznek fogja fel őket. Pedig nem azok, mint ahogy semmi sem az.
Nekik jobb lesz? Több busz lesz talán? Biztosan nem, vagy alig-alig.
Nem az a kérdés, hogy mennyivel több busz lesz. Az a kérdés, hogy a tömegközlekedés színvonalát milyen mértékben tudnánk fenntartani az egyre inkább apadó forrásokból.
Röviden itt leírnám: Az, hogy minden piaci alapú legyen, és le vannak ejtve a vidékiek, nekünk Bp-en úgyis megmarad a sűrű vonatközelekedés, de ők csak járjanak busszal, mégha zsúfolt is. Holott állítólag a legráfizetésesebb a MÁV-nak éppen a 70-es vonal!
Az élet színes, mondhatni tarka. Most gondolkozzunk a megrendelő (vállalkozó) fejével. A szajlai kőbányától kb 4 km földút a recski vasútállomásig. A bánya Debrecenbe szállított (talán most is) követ. A bányában megrakott teherautó úgy három óra múlva a felhasználás helyén van. Ugyanez vasút beiktatásával? A teherautós szállítást lehet úgy ütemezni, hogy a következő tétel akkor érkezzen, amikorra az előzőt bedolgozták. Nincs átrakodás, szállításra várakozás, deponálás, újrarakodás. Vagy a vasúti szállítás annyival olcsóbb, hogy a különbözet fedezi mindezen költségeket?
OFFtopic keretek között magyarázd már el légyszi', hogy mi a túró az a liberális gondolkodás? Köszi. (Talán célszerűbb magánban, mondjuk az otthonimra: hrotkom, aztán jön egy kukac, aztán euroweb, majd még pont is van, a végén meg húúúú mi van: hu. :))) )