Ez a Gabor Zsazsa még várhatott volna 2 hónapot, hogy kilegyen a kerek szülinap, másrészt, hogy láthassa Trump beiktatását. Végtelenül szomorú vagyok, hogy ilyen rossz hirrel kezdődik a hét.
Na úgy látom Oroszország lába megjelent au USA-ban:
at elektor szavazott félre a december 19-i, hétfői voksoláson az Amerikai Egyesült Államokban, az elektori kollégium szavazásán, azt követően, hogy novemberben Donald Trump republikánus párti jelölt nyerte az elnökválasztást Hillary Clinton demokrata jelölttel szemben. A hat elektorból azonban csak kettő volt republikánus, a többiek demokraták voltak, akik nem Clintonra szavaztak.
11.30-nál érdemes nézni, ha valakinek kevés az ideje, de a többi se rossz. És a média még azt meri mondani (hazudni), hogy a feketék 80%-a Hillary-re szavazott :)
Nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy a baloldal nyerte meg Trump-nek a választást.
Kaliforniában nincs forradalmi és kilépési hangulat, csak a sajtópropagandának nagy a hangja. Oké, hogy liberális egy vidék, de erős túlzás, hogy baloldali lenne. Trump egy természeti adottság lesz a következő négy évben, mint ahogy Clintonnét is simán túlélné az egész usa. Ráadásul akármekkora republikánus kormányzás lesz, de január elsején nyitnak a kenderboltok:-))
Amerikában faithless electornak hívják azokat az elektorokat, akik nem arra szavaznak, akinek a támogatására a megbízást kapták. Elég ritka esemény az ilyen, 2000 óta talán két eset volt, ebből is az egyik véletlen volt, az elektor az alelnökjelölt nevét írta az elnökjelölt neve helyet a cédulára.
Küzdenek a ballibák, mint malac a jégen. "Ma végleg eldől Donald Trump sorsa", mi?
Ach, micsoda drámai felütés. Végleg, sors, meg miegymás...És eldőlés, miután az eredmények gránitba vésve, az ellenfél beismerte vereségét, usw, usw...
Igen ám, csak a gbloális cégek, bankok, FED, stb rendszere nem feltétlenül azonos az USA-val. Egy nagyon szűk tulajdonosi háttérrel bíró csoport, akik sokkal inkább nemzetközi erőként működnek, az USA-t csak érdekérvényesítő hatalomként használják. Mint egykor a brit gyarmatbirodalmat.
Másik oldalon meg ott van a USA, mint nemzet, nép, állami szervek, hadsereg.
Innentől kezdve nem stimmel az elméleted. Ki is itt a supervisor és milyen törvények szerint jár el?
Mi van akkor, ha nemzetállami USA lázadt fel a globalista magántulajdonosokkal szemben, mert olyan célokra szerették volna felhasználni, ami jócskán túlmegy az eddigi kereteken, szabályokon.
Egykor az USA mint lázadó gyarmat jött létre, az alapítók függetleníteni akarták magukat a globalista brit gyarmati hatalomtól.
Lényegében arról van szó, hogy kell lennie az USA-n belül supervisor kontroll-csoportnak. Mivel ezek úgy vélik, hogy a libsik lila dumáját már nem kajálják a nemzeti hatalmak, további politikai előnyöket nem lehet ezzel realizálni, úgy döntöttek hogy stílust kell váltani, erőszakosabbra. Lesz itt még haddelhadd.
Azt gondolom fölöslegeen lelkesedsz egy kifordított demokráciáért, ahol a kisebbség határozza meg
Ugye most magadról beszelsz, hiszen HILLARY KAPOTT több szavazatot, tehát az USA az ami most "egy kifordított demokráciáért, ahol a kisebbség határozza meg" ki lesz az elnök ;-))
California is now the sixth-largest economy in the world, surpassing France, thanks to a robust state economy and strong U.S. dollar.
California is home to diverse strong economies, including Silicon Valley and Hollywood. Manufacturing and agriculture have performed well despite a severe drought, Asmundson said.
The most populous U.S. state has outpaced the rest of the country on job growth, California’s finance department said in its June bulletin this week. Gross state product was $2.46 trillion in 2015, with 4.1% of growth in real terms, it added.
U.S. gross domestic product grew by 2.4% in 2015. Growth slowed to 0.8% in the first quarter of 2016.
Másrészt, mivel a lakosság igen vegyes összetételű és jelentős illegális bevándorló található, nagy kérdés, hogy meddig maradna jelentől a gazdasága, ha nem lenne az USA része.....
Donald Trump külügyminiszter-jelöltje egy friss szivárogtatás szerint egy, a Bahama-szigeteken bejegyzett orosz-amerikai olajipari vegyesvállalat elnöke – írja a Guradian.
Az ExxonMobil olajcég vezetőjével kapcsolatban már eddig is sokan kifogásolták, hogy túl közel áll az oroszokhoz, az újabb üzleti érdekeltsége pedig minden bizonnyal további kételyeket fogalmaz majd meg szenátusi meghallgatása és jóváhagyása előtt.
Így derült fény arra, hogy 1998 óta igazgatója az Exxon Neftegas nevű bahamai leányvállalatnak, amelynek fő érdekeltsége az oroszországi Szahalin-1 sarkköri kitermelési projekt. Ezt pedig úgy hirdeti a cég, mint Oroszország egyik legnagyobb külföldi közvetlen tőkebefektetését.
Ebből kiderül egyébként az is, hogy az Exxon legalább 67 bahamai offshore-céget alapított, hogy ezeken keresztül intézze venezuelai, orosz, azerbajdzsáni és más külföldi bizniszeit.